Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-30 / 226. szám

Értékes győzelem SOLTVADKERTI TE—GANZ-VILLANT 3:2 (3:1) Soltvadkert, 500 néző. Vezette: Barna. Soltvadkert: Mayer — Gilich, Mészáros, Dobszai — Szerényi, Meskó — Fa­zekas, Tóth B., Fábián, Fi- lus (Benkő), Gusztos. Edző: Várhegyi Ferenc. A Soltvadkert lendült először támadásba és né­hány góllal kecsegtető tá­madás után a 8. percben a vezetést is megszerezték. Tóth B. egyedül tört ka­pura. Két csel után mint­egy 20 méterről nagy erő­vel lőtt a léc alá. 1:0. To­vábbra is a soltvadkerti csapat támadott, de köz­ben a vendégcsapat szór­ványos lefutásai mindig ve­szélyt jelentettek Mayer kapujára. A 27. percben egyenlített a budapesti csa­pat. Sütő vitte fel a lab­dát. Mészáros támadta, de elcsúszott és a csatár za­vartalanul lőhetett a bal sarokba. 1:1. Két percig sem örülhettek a vendégek az egyenlítésnek, mert Tóth B. újabb remek cselsoro­zatot mutatott be és úgy lőtt a kapuba. 2:1. A 41. percben Fábián kicselezte a rátámadó vé­dőket, majd a kifutó ka­pus mellett is elhúzott és úgy gurított a hálóba. 3:1. A szünet után még mint­egy 20 percig tartott a ha­zai csapat fölénye, aztán mától egyre jobban elfá­radt a Soltvadkert. Szeren­csére gól csak a 85. perc­ben esett. A hazai védők könnyelműsködtek. Hor­váth megszerezte a labdát az első félidő hatalmas ira- 1 és a hálóba vágta. 3:2. Három mérkőzésből öt pont KISKUNHALASI MEDOSZ—KOSSUTH SE 1:0 (1:0) Kiskunhalas, 300 néző. Vezette: Füzesi. Kiskunhalasi MEDOSZ: Szalontai — Tóth II., Tóth III., Lipák (Kiss R.) — Vass I., Tóth I. — Csaná­di, Mészáros II., Csányi, Kocsis, Csermák I. Edző: Virágh István. Lanyha iramban indult a mérkőzés és negyedórán át nem is javult a szín­vonal. Közben a 4. perc­ben Pugymer lövését a MEDOSZ-védők elnézték. Szerencsére a labda a kapu mellé ment. A 10. percben Csányi került lövőhelyzet­be, de labdája a kapu fölé jutott. Egy perc múl­va Csanádi elől a kapujá­ból messze kifutva, lábbal Hullámvölgyben MAGTAR KÄBEL—KISKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ 2:1 0:1) Budapest, Hengermalom Utca, 100 néző, v.: Botocs- nyik dr. Kiskőrös: Ba — Zsíros, , Päuluska I., Balogh, (Szlo­vák), Kállai I. — Pecznyik, Szentgyörgyi II. Szentgyör- gyi I., Obomyik, Márkó, Vá- czi. Edző: Biácsi Sándor. Győzelemre álló mérkő­zést vesztett el ismét a Kiskőrös. A 8. percben re­mek kiskőrösi támadás vé­gén Obomyik átadásából, Szentgyörgyi II. lőtte háló­ba a labdát. 0:1. Az első félórában sokkal jobban játszott a Kiskőrös. A 30. percben Völgyesi 30 méter­ről lőtt kapura. Ba, a kis­kőrösi kapus előre lendül­mentett Turcsán, a Kos­suth SE kapusa. A 30. perc­ben Kocsis erős lövését ügyesen hárította a vendég­kapus, majd a 39. percben a MEDOSZ megszerezte a vezetést, és mint később kiderült, ez a gól egyben a győzelmet is jelentette. Mészáros II. balról ívelt be szögletet. Csányi ugrott a legmagasabbra és fejéről védhetetlenül vágódott a hálóba a labda. 1:0. A szünet után a MEDOSZ fokozta az iramot. A 65. percben nagy tűzijáték volt a Kossuth SE kapuja előtt. Előbb Csányi lövését védte a kapus, majd Kocsis bom­báját csak másodszorra tudta megkaparintani. A 'rkőzés végéig a kiskun- hasiak támadtak. Kosárlabda Hazai pályán vesztett a Dózsa — A Petőfié az Aranyhomok Kupa Bp. Pedagógus— Kecskeméti Dózsa 42:41 (18:23) NB I. női. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Tarr, Zsiros. Ld.: Takács M. 22, ill.: Magyar 14, Domokos 10. Ügy látszott, egy kicsit fölényeskedve kezdett a kecskeméti csapat. Szabó játék. Magyar és Domokos dobott szép kosarakat, de a Dózsa rosszul védekezett. Képtelenek voltak megál­lítani a labdával sorozato­san kosárra törő Takács M-et, és így — bár min­dig a kecskeméti csapat vezetett — szoros volt az eredmény. A szünet után úgy látszott, hogy köny- nyen nyer a Dózsa. A 8. ve akarta védeni a távoli lövést. Mindenki úgy látta, hogy könnyedén véd a ka­pus, de meglepetésre a ha­sa alatt a hálóba perdült a labda. 1:1. A potyagól ért­hetően megzavarta a kiskő­rösieket. A 65. percben kapufát ta­lálták el a hazai csatárok. A 80. percben ismét óriás védelmi és kapushibából gólt kapott a Kiskőrös. A 16-osra ívelt labdára egyet­len védő sem mozdult, Lip- ták gyengén eltalált lövésé­re Ba nem is vetődött és a labda a bal alsó sarokba gurult. 2:1. Jók: Obomyik, Vecnyik, illetve: Pintér, és Törőcsik. Meghalt a iioiívla! nemzeti válogatott La Paztól 120 km-re az Andesekben megtalálták azt a bolíviai repülőgépet, amely az elmúlt napokban nyomtalanul eltűnt. A lezu­hant gépből senki nem me­nekült meg. Az áldozatok között van a legjobb bolí­viai labdarúgócsapat 16 já­tékosa is. Odaveszett a nemzeti válogatott. Nagy „légiharc” a labdáért. E. dobta az első kosarat, aztán elképesztő könnyel- műsködések és labdaeladá­sok miatt a Pedagógus ve­zetett 6:2 arányban. Vál­tozatos és érdekes volt a Jól védekezett a Kun Béla SE SZARVASI SPARTACUS—KUN BÉLA SE 1:0 (0:0) Idegenben három gólt lőtt a Fémmunkás SZALVAI HSE—KECSKEMÉTI FÉMMUNKÁS 4:3 (3:2) Békéscsaba, 100 néző, ve­zette: Kormányos. K. Fémmunkás: Bende I. —Farkas, Koltai, Ölvedi — Vass (Kiss), Virágh — Ba­kó, Bende II., Földi, Nagy, Kállai. Edző: Máté Ferenc. Régen volt amikor a Fémmunkás csatársora utoljára idegenben három gólt rúgott. Most ez az eset fordult elő, mégsem volt elég a győzelemhez, mert a Fémmunkás kapusa igen rossz napot fogott ki. Már a 3. percben Zolnai révén a hazaiak szereztek veze­tést. 1:0. Két perc múlva kiegyenlített a kecskeméti együttes. A gólszerző Bende II. volt. 1:1. Kiegyensúlyo­zott játék után a 17. perc­ben újra a hazaiak értek el gólt. Bende I. az alapvo­nalról beadott labdát csak kiütni tudta és a berobba­nó Zolnai a hálóba lőtte. 2:1. A 30. percben azon­ban az ötletesen játszó Fémmunkás-csatársor új­ra gólt ért el, s ezzel ki­egyenlített. Bende II. át­adását Kállai juttatta a há­lóba. 2:2. A 43. percben ál­lította be a félidő eredmé­nyét a hazai csapat. Egy oldalról beadott labdát Bende I. elnézett és a lab­da a kapus mellett a háló­ba jutott. 3:2. Szünet után a Fémmun­kás vette át a játék -irá­nyítását, sokat támadott a csapat és az 55. percben az erőfeszítést siker koronáz­ta. Ekkor szöglethez jutott a kecskeméti együttes. Vi­rágh ívelte be a szögletet és a nagyszerű ütemben felugró Koltai a hálóba fejelte a labdát. 3:3. A kiegyenlítés után fel­váltva támadott a két együttes. Majd egészen vá­ratlanul a 70. percben — furcsa körülmények között — érte el győztes gólját a hazai csapat. Megyesi ki­rúgta Bende I. kezéből a labdát és a hálóba továb­bította. A legnagyobb meg­lepetésre a játékvezető megadta a gólt. 4:3. Szarvas, 500 néző, vezet­te: Alföldi. Kun Béla SE: Hluchány — Kornfeld, Szável, Né­meth — Szarka, Makad — Jankuly (Miksztai), Karsai (Kővágó), Varga, Kovács, Rigó. Edző: Kanyó János. Amint várható volt, a bajnokságra pályázó Spar­tacus a gyors eredmény el­érésére törekedett. A 7. percben Nagy I. lövését Hluchány bravúrral védte. A jól tömörülő vendég-vé­delemmel szemben a ha­zaiak nem tudtak helyzete­ket teremteni. A 21. perc­ben Hluchány Müller elől szedte fel a labdát. A 35. percben majdnem vezetés­hez jutott a félegyházi csa­pat. Szarka 25 méteres lö­vése előbb a kapus kezéről a kapufára, majd onnan a mezőnybe pattant. A 40. percben Kovács egy csel után alig lőtt mellé. Fordulás után is nagy volt a hazaiak nyomása, a vendégek azonban kitűnően védekeztek. Az 53. percben Nagy I. elől Szável az utol­só pillanatban szabadított fel. Nem sokkal később Nagy I. 16 méteres szabad­rúgása alig ment mellé. Már szinte érezni lehetett, hogy ezt a mérkőzést a lis­tavezető hazaiaknak kell i megnyerni. A játékvezető sorra lefújta a Kun Béla SE akcióit. Egy jobb olda­li szabadrúgás után Braxa- tóriszhoz került a labda, aki 16 méterről hatalmas bombát küldött a félegyhá­ziak hálójába 1:0. A hazaiak közül Dobó, Braxa- tórisz I., Nagy I. játéka emelhető ki, míg a Kun Béla SE-ből Kovács, Hluchány, Szável, Németh és Szarka volt a legjobb. Megtorpant azMTE Steinmetz SE— Bajai Vasas MTE 1:0 (1:0) Pécs, 600 néző, vezette: Mündig, Bajai Vasas MTE: Kiss — Fodor, Márton, Rízsányi — Viszmeg, Miklós, — Má- rity, szabó, Horváth (Szta- nity). Bartulov, Brisztovics (Laki). Edző: ' Szentannai József. Alacsony színvonalú mér­kőzésen megérdemelt ve­reséget szenvedett az MTE. A mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk részletesebb tudósítást. percben 9 ponttal vezettek a kecskemétiek, de a vé­gén teljesen visszaestek. Magyart jól fogták, a töb­biek közelről sem tudtak a kosárba találni. A Peda­gógus egyenlített, majd a végén 2 ponttal vezetett. A befejezés előtt 10 má­sodperccel Magyar két bün­tetőből egyet bedobott, és így lett a várt biztos győ­zelemből 1 pontos vereség. A Dózsa gyengén ját­szott. Rosszul dobtak és fáradt csapat benyomását keltették. • A Kecskeméti városi TS és a K. Petőfi megrendezte az Aranyhomok Kupa fér­fi kosárlabda tornát. Két napon át a Szovjet katonai válogatott és három NB I- es férficsapat — a Veszp­rémi Vegyész, Diósgyőri VTK és a Kecskeméti Pe­tőfi küzdött a helyezése­kért. Eredményein Szovjet katonai válogatott —Veszprémi Vegyész 77:65 (37:29) V.: Velkei, Bokodi. Ld.: Salagon 22, Nyesztrenkó 18 ilL: Koncz 22, Jakab 12. Kecskeméti Petőfi— Diósgyőri VTK 88:66 (58:30) V.: Bokodi, Szamosi. Ld.: Szabó F. 18, Tóth és Beó- ka 13—13. A szünet után a Petőfi­nél a fiatalok játszottak, mert közvetlenül utána még egy mérkőzés követ­kezett. Kecskeméti Petőfi— Veszprémi Vegyész 65:59 (37:31) V.: Velkei, Bokodi. Ld.: Farkas 16, Szabó F. 15, ill.: Fülöp 32, Koncz 11. Szovjet katonai válogatott —Diósgyőrt VTK 84:65 (41:32) V.: Velkei, Szamosi. Ld.: Salagon 32, Tyimofejev 18, ill.: Gallyas 24, Király 14. Diósgyőri VTK— Veszprémi Vegyész 80:56 (39:24) V.: Velkei, Szamosi. Ld.: Király 23, Gallyas 18. Kecskeméti Petőfi— Szovjet katonai válogatott 75:56 (30:20) V.: Bokodi, Szamosi. Ld.: Csikai 20, Beóka 22, ill.: Salagon 31, Tyimofejev 15. A Petőfi 8:4, majd 16:14 arányban vezetett. A félidőig 10 pontos előnyt szereztek. A szünet után hamar 42:27 lett az állás a Petőfi javára. Végig igen élvezetes volt a mérkőzés. A szovjet csapat igyeke­zett lassítani a játékot, hogy magassági fölényük érvényesülhessen. Ez azon­ban nem sikerült nekik. A mérkőzés végén ünne­pélyes eredményhirdetés következett. Vermes Gábor a K. Petőfi szakosztályve­zetője méltatta a torna si­kerét, majd kiosztotta a díjakat. A legeredménye­sebb játékos részére kiírt tiszteletdíjat Anatolij Sa­lagon kapta, a legjobb egyéni teljesítményért Tóth Győzőt (K. Petőfi) jutal­mazták. Végeredmény: 1. Kecskeméti Petőfi 6 pont. 2. Szovjet katonai váloga­tott 5 pont. 3. Diósgyőri VTK 4 pont. 4. Veszprémi Vegyész 3 pont. Vitatható gól ELEKTROMOS—KALOCSAI VTSK 1:0 (0:0) Budapest, 200 néző. Ve­zette: Urbán. Kalocsai VTSK: Németh G. — Kollár, Pécsi, Bálint — Tamás, Pétiké — Nyit- rai, Németh L., Farkas I., Miskei. Edző: Molnár II. Ferenc. A biztonságos játékra tö­rekvő kalocsai csapat me­zőnyfölényt harcolt ki. A 2. percben Nyitrai átját­szotta az Elektromos védel­mét, de a kapus megfogta a lábát és így oda lett a jó helyzet. A 34. percben Far­kas L került gólhelyzetbe, ám lövését a hazai kapus bravúrosan hárította. Az 52. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. A beállt cserejátékos két kalocsai védő közül lőtt kapura. A labda a felső lécről a me­zőnybe vágódott és a VTSK-védők felszabadítot­tak. A partjelző, aki a fél­pályán állt, gólt jelzett és így a játékvezető is annak ítélte meg. 1:0. Ez nem tör­te le a kalocsaiakat, hanem tovább támadtak a kiegyen­lítésért, sikertelenül. Kitűntek: Pécsi, Vatai, Ta­sséi, " —

Next

/
Thumbnails
Contents