Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-28 / 225. szám
Az újjáéledő társaság köszöntése „A Társaság célja a szocializmus építésének segítése, az olvasóközönség eszmei befolyásolása, a Társaság tagjainak nevelése, világnézeti és művészeti fejlődésének segítése.” Nem kevésre kötelez a Kecskeméti Katona József Társaság alapszabályának alapvető fontosságú pontja, amely a célt jelöli meg. Noha ebben az egyetlen mondatban előforduló fogalmakat annyiszor használtuk már megalapozatlanul az elmúlt 25 év során, hogy frázisként is hathatnak, 1969-ben nem lehet másként felfogni őket, mint eredeti, szó szerinti értelmükben, ma már nincs hitele gondolkodó ember számára a frázisoknak. Ügy hogy, ha a Katona József Társaság hosszú évek után ismét közgyűlésre készül, komoly alapjának kell lennie. Van is. Kecskemét megyeszékhely. Gazdasági és szellemi centruma az ország legnagyobb megyéjének. Lehetetlen, hogy a város legnagyobb irodalmi szülöttjének nevét viselő társaság az legyen, amivel a vidéki irodalmi társaságokat kedves szokása gúnyolni az olcsó élcfaragók- nak: gittegylet, önképzőkö- rösdi. Ámbár, ami az utóbbi éveket illeti, talán célba találhattak volna az élcek, ha érdemesnek tartotta volna valaki egyáltalán megereszteni őket. Mert egykét igen színvonalas rendezvénytől eltekintve csak nevében létezett a sok évtizedes büszke múltra visz- szatekintő Társaság, valljuk meg. A közgyűlést előkészítő legutóbbi vezetőségi ülés adózott mindjárt a névadónak, alapszabályba foglalva, hogy „ ... célja továbbá a Katona-kultusz és a kecskeméti irodalom és művészeti hagyományok ápolása ..Ideje volt már szabályba foglalni ezt is (furcsa, hogy eddig elmaradt), hiszen nemzeti drámairodalmunk megteremtője, mintha kezdene kötelező olvasmánnyá merevedett, egykönyvű íróvá válni, akinek legnagyobb érdeméül azt rója fel az utókor, ha így haladunk tovább, hogy pompás vitatémát szolgáltatott a divatos színházi rendezőknek, vajon hogyan is kell felújítani a Bánk bánt. Túlzás? Kissé talán. De való, hogy a nemrég elhunyt Waldapfel József halála óta Keekeméten él az egyetlen irodalomtörténész — Orosz László személyében —, aki érdemben foglalkozik Katona életművével, amelynek felderítése még korántsem lezárt és befejezett, rengeteg izgalmat tartogat. A köztudatot is átjárja tán némiképp az izgalom, ha a költő születésének legközelebbi évfordulójára tervezett ünnepi ülés programja megválód sül. — No, de erről majd akkor részletesebben. Felolvasó ülések, író— olvasó találkozók — vette pontjai közé ismét — ki tudja, hányadszor? — az alapszabály. Erre szokták mondani, hogy önképzőkö- rösdi. Pedig hát mennyire szükséges lenne. Ország terjesztésű irodalmi folyt, iratunk indult a Forrással, és a jelek szerint meg is szilárdul, nem lesz gyorsan elhamvadó kísérlet, hogy jó órában mondjuk. De nincs-e a folyóiratban számos vitára ingerlő írás? Nincs-e olyan szerző (Avagy van-e, aki nem ilyen?), akinek művei ne igényelnék a baráti kritika műhelyének simításait? Csakhogy tényleg baráti kritika legyen, egymás tevékenysége iránt őszintén érdeklődő, minden vélt vagy valódi múltbeli tevékenység alapján megszerzett előjogról lemondó írástudók gyülekezete ez a felolvasóest! (Hogy harmincán vannak vagy hárman, az már igazán részletkérdés. Három ember okos szava harmincat könnyen odacsal.) Izgalmas programot szerveztek meg az első néhány hónapra, remélhetőleg megszavazza a közgyűlés, úgyhogy bízvást hírt adhatunk róla: Kör- ber Tivadar novellái, Cza- kó Zsigmond, Buda Ferenc és Turián György által föltámasztott drámája. Nem akármilyen program. (Es ami lényeges, hely is van az összejövetelek számára a TIT klubjában.) Klub. Ez fájó pont megint. Mert volt néhány éve művészklub néven egy időnként szellemi izgalmat is csináló fórum, de aztán — hogy, hogy nem — megszűnt. A Katona József Társaság összejövetelei felújíthatnák ezt az ok nélkül abbamaradt kezdeményezést. Mert nem igaz, hogy nincs kivel. Ne becsüljük alá önmagunkat. Egy főiskola, egy felsőfokú technikum, hat középiskola van a városban. Színház, amely a vidék élenjárói közé számít, két mezőgazdasági tudományos intézet, szintén az országos ranglista élén. Két kórház, egy tervezőiroda, számos nagyüzem. kitűnőbbnél kitű- nőbb szakemberekkel'...' De beszélhetünk-e jelenleg a megyeszékhely értelmiségének összetartásáról? /Meglehet kötnek mindenkit a hivatali, egyéni gór-lók, az intenzív szellemi eletet élő embereket leginkább, de éppen ezért semmiképpen sem lenne szabad lemondanunk egymás személyes közelségéről. A Katona József Társaság programjába ez is belefér, s ha ezt megvalósítja, talán a legfontosabb célkitűzést éri el. És megint csak ismételni kell: Kecskemét megye- székhely. Ez nem valami felsőbbrendűségi érzést sugalmazó lokálpatriotizmus miatt hangsúlypzandó. Ellenkezőleg: ez gazdagíthatja a városon belül gyarapodó erőket. Itt a szomszédban Kiskunfélegyháza: Nincs irodalmi társasága. Kalocsa, Baja értelmisége dicséretesen összetart, s ha kapcsolatuk állandó lenne a kecskemétivel, mozgalmuk eredményesebb is lehetne. És irodalomnak, művészetnek, tudománynak nem szabhatnak határt a közigazgatási térképek vonalai : Miért nem gyakran megforduló vendégeink a nagykőrösi Arany János Társaság Tagjai? És feledjük, hogy Cegléd csak 31 kilométerre van? S ha jól megnézzük Szolnok se messzire. Ha összeszedjük magunkat, még Budapest sem. Várakozással tekintünk a Katona József Társaság október elejére ösz- szehívandó közgyűlése elé. Szabó János Ténagy Sándor: Köszöntő kÁ (Mohácsi Regös Ferenc rajza.) Karai László: LEHETETLEN Talán egy másik lány volt, nem te s talán egy másik férfi, nem én Lehetetlen, hogy a szemek kifakulnak, hogy a szavak elvesztik önmagukat, amikor megérintik a szájat Nyomorító köd, hótemette kert —■ — kérdezgetés, találgatás Lehetetlen, hogy csak várakozni lehet utcasarkon, ágyban, eszpresszóban, múltból jövőbe átkiabálni, mutogatni, hogy megértsüknk valamit, de már a mozdulat is idegen Talán egy másik szerelem volt, nem a miénk, talán csak olvastuk valahol valaha Ők írták Aki először lépett a Téli Palota legalsó lépcsőjére párát és szitkot köpködve a novemberi délutánban — csak a nevét tudta leírni. Társa akit a márvány kandeláberek mellett ölt meg a kadétok golyója — írni sem tudott. Két Beatles-lemez a takarékbetétkönyv a mindennapi intrikák a gépkocsi és a nyaraló között jussanak eszetekbe. Ök írták a történelem aranylapjait. Georgij Gulia: Szöktetés a lány szerette a fiút. A fiú szerette a lányt. Elhatározták, hogy összeházasodnak ... Egyszóval, egészen mindennapinak tűnik ez a történet. Ráadásul még olyan régi is, mint a világ. Kit érdekelnek ma már az ilyen történetek? Különösen azóta, amióta megszületett a szerencsétlen Rómeóról és Júliáról szóló história? A lány heve: Gunda. A fiúé: Masz. Gunda Kzsgerda abház faluban lakik, Masz a szomszédos Kutalban. A két falut egy nevenincs patak választja el egymástól. Nem is olyan régen, ennek a pataknak a partján elhangzott a következő párbeszéd: — Rettentően unatkozom. Masz. Mit akarsz tenni? A kérdés váratlanul érte. Mintha sohasem vallott volna szerelmet? Mintha sohasem határozta volna el, hogy összeházasodnak? Pedig a fiú már harminc esztendős, a lány tizenkilenc. Masz válaszolt: — A malomba kell mennem. — Rendben van! A fiatalember azt gondolta, hogy teljesen kielégítette kedvese kíváncsiságát. Mert hiszen valóban a malomba iziegy... — És azután? — folytatta Gunda, és úgy tett, mintha a patak fenekén heverő kavicsokat nézegetné. — Ha visszatérsz a malomból? Masz még nem tudta, mit fog csinálni azután. Gunda úgy szedte ki Maszból a feleletet, mint a professzor a vizsgán a nehézfejű diákból. A leány fiatal, csinos, nemrég fejezte be a középiskolát. A csoda tudja, mit talált ebben a fiúban. Masz olyan munkabíró, mint egy ökör. Talán huszonnégy órán át dolgozna, ha este nem venné le lábáról az álom mint általában minden embert. De Gunda nem azért vonzódott Maszhoz. Az igazat megvallva, Gunda romantikus természetű volt. s valami más tetszett neki ebben a fiúban sokkal jobban, mint az ereje. Egy szó. mint száz: tetszett neki. Mi kell még ennél több? Tehát Masz kénytelen volt kimerítő választ adni: __ Megebédelek, aztán elmegyek majd a boltba és sót ™ veszek, majd kimegyek az ökrökért és hazahajtom ... Este lehet, hogy borozni fogunk. Azt ígérte egyik barátom, hogy felkeres. — Értem. No, és aztán? Azután mit csinálsz? — Semmit — válaszolta Masz. — A barátom visszautazik a városba. Saját autója van. — Komolyan? — Komolyan. — Milyen a kocsija? — Volga. — És a városba utazik? — Igen, a városba. A lány félrerúgott egy kavicsot a cipője orrával. A kő legurult a parton és egy pillanatra zavarossá tette a vizet. Gunda szája szögletében rejtelmes mosoly búj- , kált. — Idefigyelj — mondta Masznak. — Ki tudnál jönni ma este pontosan tízkor a kaputok elé? — Ki... Este, pontosan tíz órakor, kint várakozott a kapujuk előtt. Holdfényes este volt. Árnyakkal, fényekkel és félhomállyal, Jellegzetesen abház nyári este, amikor felszínre törnek az ősi hajlamok, és minden fatörzs támadni akaró gonosztevőnek rémlik. Masz összerezzent, amikor Gunda hirtelen megjelent mellette, egy csomagot tartva a kezében. Mintha a föld alól bukkant volna elő. — Figyelj ide! — mondta halkan, de erélyesen. — Ennek már véget kell vetni! — Minek? — kérdezte értetlenül Masz. — Hát szeretjük egymást, vagy nem? Mi a te véleményed ? — Igen, szeretjük. — Ezt ki mondta neked? — Azt hiszem — mondta majdnem nevetve a fiú —. zt nagyon jól tudom magam is, mert én szeretlek té- ,ed, és nem valaki más. — Komolyan mondod? — Egészen komolyan. Gunda körülnézett. Sehol jj lélek. Csak az udvar mélyéről szűrődik elő fény— Ezek csak szavak! — mondta Gunda. — Tettekre van szükség! — Milyen tettekre? — Mindjárt megmondom. Hogy hívják a barátodat? — Zaur. — Hé, Zaur! — kiáltotta Gunda. — Jövök! — válaszolta Zaur. És amikor odaért a kapuhoz, megkérdezte: — Ki van itt. G unda nem hagyta, hogy Masz megszólaljon, Ügy viselkedett, mint az édesanya, aki kézenfogva vezeti gyerekét. — Rendben van az autód? — kérdezte. — Rendben. Miért? — A városba kellene utaznunk. — Nekem is. — No, akkor gyújtsd be a kocsit. Egy óra múlva ott kell lennünk. Masz hallgatott, mint a csuka. Zaur sejtette, valami rendkívüli dolog fog történni, s elegánsan a kapu elé hajtott a kocsival. — Mi a szándékod? — kérdezte bátortalanul Masz. — Nem nekem, hanem neked a szándékod! — felelte Gunda. — Te most elrabolsz engem, megszöktetsz. Masz nagyon meglepődött. — Én? Elrabollak téged? — dadogta. — Igen, te! — Akaratod ellenére? — Persze. Hiszen te egy igazi férfi vagy... És hogy tudtad az egészet ilyen ügyesen kitervelni ? Barát... autó... Valid be, hogy már régóta ezen töröd a fejedet! Masz valami teljesen érthetetlen választ motyogott. Amikor beültek az autóba, Gunda elsírta magát. Ügy látszott, nagyon nehezére esett elhagyni a szülői házat. — Ne sírj — csittítgatta Masz — kérlek, ne sírj! Gunda, feltörő érzelmeinek hatására könnyein, sóhajain, a sok-sok „jaj”-on és „jaj-jaj-jaj”-on át gügyögte: — Én soha, de sohasem gondoltam volna, hogy engem megszöktetnek... A mi időnkben... Hallod? M asznak eszébe jutott: nem helyes az. amit tesz ... Szörnyűség!... De mégis összeszedte magát, és talált magában elég erőt arra, hogy érthetően válaszoljon menyasszonyának: — Hallom ... Fordította: Krecsmáry László
