Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-26 / 223. szám

1 oldal 1969. szeptember S6. péntefc Mai vetélkedők ŐSEINK nem lehettek évfordulóját. S végül köz­valami jó véleménnyel a vétlenül napjainkat érintik, vetélkedőkről. Hasztalan és magatartásunkat befolyá- hiabavaló erőkifejtésnek solják a szakszervezetek tarthatták, ami esetleg a megnövekedett jogaival és magukkal nem bíró ifjak- felelősségével összefüggő hoz illik. „Vetekedésnek tudnivalók, veszekedés a vége” — tart- AZ ILYEN vetélkedők- ja a közmondás. bői jó esetben korábban Rosszízű vetekedésről ???. maradtak ki a hely- persze szó sincs a mai ve- vonatkozások. A télkedőkön, mivel ezek a munkájukat hivatásnak fel­munka és az értelem tor- ^°.®° könyvtárosok, peda- náját jelentik. A vesztesek , lsnaet segítséget is nyernek, a gazdagodó yuJ tanaik a felkészüléshez, tudás lépten-nyomon ka- “természetesen kózremű- matozik, a résztvevők ala- "°Ínek f felkészítésben a posabb felkészültséggel a ^ISZ­hallathatóák szavukat az . , ezetek ,1S-. A vallala- üzemek tanácskozásain. A ,tc>k diplomásaira, techm- szocialista brigádok szel- kusaira basonl° szerep var. lemi vetélkedőinek már k‘SZ!? nemf. néznék szép hagyományai vannak ’ ®? a flzi„kai dol­n álunk. éhnenyszeru vetél­kedője. A vállalatok re­A SZAKSZERVEZETEK mélhetőleg felismerik en- Megyei Tanácsának Elnök- nek a vállalkozásnak a je- sége úgy döntött, hogy az lentőségét, és anyagi, er- idén is meghirdeti a ne- kölcsi elismeréssel egészí- mes versengést. A rendez- tik ki a szakszervezeti vénysorozatnak különleges szervek jutalmait, izgalmat kölcsönöznek a AZ EGYES munkahelye- témák. A kérdések egy ré- ken — figyelembe véve a sze — felszabadulásunk megyei községek, városok negyed évszázados évfor- felszabadulásának az idő- dulójának apropójából — pontjait — októbertől de- az elmúlt 25 esztendő épí- cemberig zajlanak le a 1ő tevékenységének ország- szellemi vetélkedők. Kecs- íormáló eredményeihez keméten, Kalocsán, Baján, kapcsolódik. Azok a mun- Kiskunhalason és Félegy- kások — illetve a fiaik, házán december és február lányaik — fogalmazzák között tartják meg a ma- meg a válaszokat, akik gasabb szintű, városi ren- cgy-egy településen maguk dezvényeket. Majd — kö- végezték el ezt a munkát, vetkező lépcsőként — a A másfajta, munkásmoz- megyei döntő következik, galmi kérdéseknek pedig amire a legjobb eredményt az ad fokozott időszerűsé- elért brigádokat hívják get, hogy jövőre ünnepel- meg. jük Lenin születésének 100. H. F. MOZAIK Helsinkiből Mindössze két napot töl- széd asztaloktól. Ha nem töttem északi rokonaink- tudnám, hogy Helsinkiben nál, Finnország fővárosé- vagyok, azt hinném, min- ban, Helsinkiben. Két nap, denki magyarul beszél- A 48 óra — valóban nem ele- nyelv dallama, hangsúlya gendő egy város, de külö- — mint a miénk. Csák ha nősen egy nép megismerő- közelebb hajolok, jövök rá, séhez. Mégis úgy gondo- hogy egy szót sem érték. A lom, az apró, sokszor je- finn nyelv — ugyanúgy lentéktelennek tűnő benyo- mint a magyar, — az első mások is adhatnak valamit szótagot hangsúlyozza. A az olvasónak. névelő egységes, nemek Rokonnép, — talán nincsenek. A főnévrago- mindjárt itt kezdeném. A zás, a hely- és időhatáro- finnek nagyra tartják és zás, ugyanúgy, minit ná- nagyrabecsülik ezt a ro- lünk, a szóhoz fűzött ra- konságot. Nemcsak a hi- gokkal történik. A kettős vatalos nyilatkozatok, nem- hangzók, mint például ei, csak a bővülő kulturális vagy eu, úgy mint a ma­kapcsolatok tükrözik ezt. gyárban, e-i-nek és eu-nak Gondolok itt az úgyneve- ejtendők. „h” hangzó Helsinki egyik főutcája. Elegáns üzletek, nyüzsgő forgalom. A Finn Nemzeti Opera épülete, sok nagy zenei si­ker színhelye­zett egyszerű emberekre, ugyanúgy hangzik, mint az „utca emberére-” Egy nálunk, kis példa: Első este, tér­A köztisztaság katonája A korán kelőket is meg­előzve, már kora hajnalban „végigsétál” a kecskeméti Rákóczi úton Locskai Ist­ván. Mire a kenyeret, tejet szállító gépkocsik az üzle­tek elé kanyarodnak, az utcaseprő már fordul is egyet-kettőt kétkerekű tar­tálykocsijával. Aztán, amikor a nyolcat is elüti a toronyóra, leül reggelizni. Az arrafelé járó Ismerősökkel vált néhány szót, a kérdezősködő ide­geneket útbaigazítja, hiszen nagyon ismeri már a kör­nyéket. Pista bácsi tíz éve szol­gálja a várost, mint utca­seprő. Kilenc évig a Sza­badság teret takarította, nemrégiben a Rákóczi útra áthelyezték. — Általában Két-három­szor kell felsepernem az utat — mondta. — Persze ez attól függ. Ősszel, levél­hulláskor öt-hatszor is meg­telik a tartály. S ha az építőipari vállalat errefe­lé dolgozik, a dömperek is bőven adnak munkát. A já­rókelők közül sokan eldob­ják a szemetet. Nem szó­lok érte, hiszen ők is tud­hatnák: saját érdekünk, hogy minél szebb, tisztább városban lakjunk. Délelőtt újra végigpász­tázza az utat, aztán ebéd után mégegyszer. Látszata van a munkájának. — Azelőtt a gyárban és a termelőszövetkezetben, mindig a Dontos munkához ragaszkodtam — folytatta. — Ezt már annak ideién belém nevelték. A iórnlir*- kát mindenhol megbecsülik Az elmúlt hónaoban 25 éves munkaviszonváért hű. sésiutnlrnat kaoott, Az ok­it mellékeltek. Több mint ezer forint volt benne ... Amint elmondotta, még három éve van hátra a nyugdíjig. Akkor sem unat­kozik majd, hiszen a nyolc gyermeke és a kilenc uno­kája bőven ad elfoglaltsá­got De addig még jóné- háiíyszor „végigsétál” a Rá­kóczi úton Pista bácsi, akit joggal nevezhetünk a köz- tisztaság katonájának. T. L. kép segítségével barangol­tam a város utcáin, figyel­tem az embereket, a for­galmat, a fényeket, a lük­tető életet. Egy utcake­reszteződésnél a lámpa alatt szétterítettem térké­pemet és kerestem a szál­lómhoz vezető utat. Idő­sebb férfi lép hozzám és németül kérdezi: segít- het-e? Miután közösen megkerestük a legrövidebb utat, megkérdezi: „Ön né­met?” „Nem, magyar va­gyok!” — válaszoltam. Megragadja a kezem, hosz- szan szorongatja: „Öh, a testvérnép” — és melegen, barátságosan mosolyog hoz­zá. Ülök az egyik, itt bár­nak nevezett bisztróban, és úgy érzem, mintha otthon lennék. Beszédfoszlányok jutnak el hozzám a szom­Egész véletlenül történt, hogy helsinki tartózkodá­som alatt került sor a Vémász bemutatójára- A Finn Nemzeti Operában ünnepi külsőségek között került sor a premierre. A nézőteret zsúfolásig meg­töltötték a finn főváros ze­nekedvelői. A taps, amely a felvonások között a sze­replő művészek nagyszerű teljesítményének, a díszle­teknek, az előadás drámai- ságának szólt, fergetegessé fokozódott, amikor a har­madik felvonás után meg­jelent a függöny előtt a szerző, Szokolay Sándor. Az ováció valóságos finn— magyar barátsági ünneppé fokozódott, amikor az ope­ra igazgatóságának elnöke magyar nyelvű beszédében méltatta a szerzőt, művét, valamint az előadást ren­dező Mikó Andrást, a bu­dapesti Opera főrendező­Tapiola, a kertváros. A képének korszerű városépítés példa­tekintik. jét A társulat és a közön­ség tapsvihara közben át­nyújtotta Szokolaynak az Opera ajándékát, a babér­ból készült hatalmas lan­tot, Mikának pedig a vi­rágkosarat. Még csak egyetlen él­ményről kívánok beszámol­ni : Tapioláról, a . főváros­tól 9 km-re épülő kertvá­rosról. A várost szövetke­zeti alapítványból létesí­tették, amelyhez az állam kölcsönnel járul hozzá. A szövetkezetben olyan intéz­mények vesznek részt, mint a szakszervezeti központ, a nyugdíjasok szövetsége és mások­A finnországi tájra jel­lemző tengerparti környe­zetben, a természetet, az erdőt érintetlenül hagyva tervezték meg a várost, amely jelenleg 16 ezer la­kónak nyújt otthont és munkaalkalmat. A fejlesz­tési tervek szerint 2000-ig 80 ezer lakója lesz Tapio- lának. Építészetileg a legkorsze­rűbb lakóházak, magasak és alacsonyak, teszik vál­tozatossá a városképet, amelyet csodálatos parkok, szökőkutak és játszóterek tarkítanak. Munkaalkalomról az is­kolák, a szolgáltató és szo­ciális intézmények, az üze­mek, az üzletek, nemkü­lönben a város mellett épült és épülő üzemek gon­doskodnak. Helsinki lakói büszkék Tapiolára, amelyet a kor­szerű városépítés példaké­pének tekintenek. Gáti István — Maga bizonyára Bert — nyújtott kezet a férfi­nek. —. Terry azt mondta, hogy vele együtt akar utaz­ni. Nagyon kedves magától. Rossz lett volna, ha nem jön. Peat keze lecsúszott a kés markolatáról a zakója alatt, csak azt érezte, hogy a lány hideg ujiai megszorít-. Iák a kezét. Hitetlenkedve, rémülten nézett a lányra, s megértette, hogy hiába vár­ja azt a megvető pillantást. II. 17. hetsz el!” Peat várt. a szí_ Mosolyt erőltetett az arcá- Ve hevesen vert. halántéka . .. ,, ra és kedvesen kérdezte: lüktetett. Kisvártatva kitá- Bunty is kijött a lepcso­— Lenne szíves, megmon- rult az aitó' s a naPfeny hazb?> Pfdig egy dani itthon van-e Miss árasztotta lépcsőházba ki- kémény kötésű, kefehaju Koítoman lépett Francis: mintha a és füligszáj mosolyú férfi Frankiéhoz iött’ — fénykép elevenedett volna tűnt föl mintás piros ing­kérdezte a lány _ Hát meg. csak a termete volt ben, melyet hanyagul sport­m iért nem mondta? Hiszen alacsonyabb, mint ahogyan nadrágján engedve kívül akkor masa Bert Stevens peat várta volna. A lány hordott, kezeben vidám Frankié azonnal itt lesz — őszintén, kedvesen mosoly- fehér-piros csíkos szatyrot Azzal megfordult és oly g°tt, de a pillantása olyan tartott evorsan eltűnt a lakása- volt. amilyen azon a fény- — Bert, ez itt Buste. ban‘hogy Peat szólni sem képen. A férfi földbegyö- Wolker — mutatta be tudott kerezett lábbal állt, mint- Peatnek Francis a fiút. — Tsak állt várt kezével ha paralizises lenne, s vár- Buntvval már ismeritek pedig a kés markolatát ta- *a azt a megvető-rémüit pil- egymást. Nem így van? pogatta A félig nyitott aj- lantást. Keze a kés marko- peat szemügyre vette ezt tón át kihallotta, amint a latán • • • Hanem a mosoly a kicsattanóan egészségei mosolygós nő rémületes sut- csak nem tűnt el. ott ro- legényt, aki kezét nyúitot- toeással ' óvja barátnőjét. gy°g°tt az arcan: látszott, ta. Semmit sem vett észre ..Frankié ne menj! Szőr- valóban boldog, hogy lát- rajta, szemében sem rémú- miií 17/U11 Vem tne- haJJa őt. let. sem csodálkozás nem volt, csak barátságos mo­soly. — örülök a megismerke­désnek — szólalt meg Bus­ter. — Kár, hogy korábban nem tudtunk értesíteni. Miközben megszorította a feléje nyújtott kezet, Peat morgott valamit válaszkép­pen. — Tedd le ezeket az új­ságokat, s majd visszajö­vünk értük — ajánlotta Francis, és már nyúlt is a lapok után. Peat készséggel engedte, hogy a lány az előszobába vigye, ott egy asztalkára tegye az újságköteget. Ez­után kijött a lány, s be­csukta maga mögött az aj­tót. — Akkor hát mehetünk is — szólt, s Peatbe karolt, aki hagyta, hogy a lány le­vezesse a lépcsőn. Közben Buster Peat felé fordulva kérdezte tőle: — Bert, remélem, Terry megmondta, hová megyünk? — Nem... nem mondott semmit... — Terryre vall! Furcsa szerzet! Nos, hát a strand­ra megyünk, ott töltjük a napot, majd fölkeressük a vidám parkot. Buster kaput nyitott, majd félreállt, hogy előre­engedje a lányokat. — A kocsim ott van a sarkon — mondta, s igye­kezett lépést tartani Peat- tel. Peat a szeme sarkából látta, hogy az első emele­ti ablakon megint meg­mozdul a függöny, s egy öregember ugrik el az ab­laktól. — Már megint leselkedik a vén hapsi — jegyezte meg Bunty. A Packard mindössze húsz yardnyira állt. Ha most leszúrná a lányt, sok­kalta hamarabb elérné a kocsit, mint ahogyan a lány meg ez a fiú magához térhetne a megrázkódtatás­tól. Csakhogy Francis és Bunty pár méterrel előttük ment. Buster pedig Peat mellett lépkedett, aki ész­revette, hogy Mou egy ki­csit közelebb jött. aztán megállt. Csuda érdekes lenne megtudni, mi járhat most Mou eszében ám Peat csak azt érezte, hogy a há­tán végigfut a hideg. Arra gondolt, előfordulhat, hogy Mou maga lép akcióba és a kocsiból lelövi a lányt. {Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents