Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-23 / 220. szám
8. ofiäal 1969. szeptember 83, 1 Magyar Népköztársaság népéhez! (Folytatás az 1. oldalról.) talmát és államát: a Magyar Népköztársaságot. , , . E hatalom birtokában fogott hozza népünk a magyar társadalom, hazánk gyökeres átalakításához. Kezébe vette sorsának intézését, a népi demokratikus rendszerben kibontakozott a felszabadult nemzet alkotóereje. Megkezdte a háborús romok eltakarítását. a városok és a falvak újjáépítését. Végérvényesen eldőlt az ezeréves per; a falvak egykori nincstelenjei birtokukba vették a földet. A nép tulajdonába kerültek a gyárak, a bankok, a bányák; a gépek, a szerszámok, a föld kincsei az ország fölemelkedésének eszközei lettek, A nép a leghaladóbb társadalmi rendszert, a szocializmust választotta. és alkotóerejét ennek építésére fordítja. , „ Iparunk termelése t5bb mint hetszere- se mezőgazdaságunk termelése több mint kétszerese a háború előttinek. Megvalósítottuk a teljes foglalkoztatottságot. A lakosság 97 százaléka társadalmi biztosításban részesül. Rendszerünk kimagasló eredményeket ért el az iskolaügy, a köz- műveltség és a tudományos élet fejlesztésében. a művészetek felvirágoztatásában. Védelmet, munkát, anyagi-társadalmi biztonságot, emberi méltóságot nyújt minden állampolgárának, s minden eddiginél jobban lehetővé teszi az egyéni képességek és törekvések kibontakozását. Az iparosítás, a mezőgazdaság szocialista átalakítása, és a kulturális fölemelkedés nyomán a régi helyén új ország született _ a dolgozók Magyarországa! 1 945. április 4-e hazánk nemzetközi helyzetében is gyökeres változást hozott. Népünk hajdani elnyomói, a földbirtokosok és a tőkések osztályuralmuk védelmében sokszor szövetkeztek Európa legsötétebb, legreakciósabb erőivel, és ezzel veszélyeztették nemzeti létünket. Ennek mindenkor nemzeti katasztrófa, hasztalan véráldozat, pusztulás, szenvedés,, nyomor volt a következménye. Ily módon a reakciós célokért, Idegen érdekekért kiszolgáltatott és kisemmizett népünk elszigetelődött a haladó emberiségtől. A szabad magyar nép alkotómunkájának sikerei, a szocialista társ-'dalom építésében elért eredményei hazánknak rangot és megbecsülést, népünknek világszerte sok barátot és tisztelőt szereztek. A felszabadult Magyarország a szocialista országok világrendszert alkotó közösségének tagja. A proletár nemzetköziség, a szocializmus. a kommunizmus közös ügye és célja, a kölcsönös támogatás testvéri szálai fűznek bennünket össze a világ első szocialista nagyhatalmával, a kommunizmust építő Szovjetunióval és a szocialista országokkal. A nép annyi megpróbáltatás után végre igazi barátokra, szövetségesekre, fegyvertársakra talált. A Magyar Népköztársaság nemzetközi síkon szövetségeseivel együtt a bé- •két, a népek közötti megértést, a barátság és együttműködés fejlesztését szolgálja. Társadalmi céHainknak, nemzeti érdekeinknek megfelelően tagja a Varsói Szerződésnek, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának, a szocializmus erőit tömöríti és meghatványozó nemzetközi összefogásnak, A Magyar Népköztársaság nemzetközi síkon szövetségeseivel együtt küzd mindazokkal, akik.szerte a világon az elnyomottak felszabadításáért, a társadalmi haladásért, a békéért harcolnak. Elvtársak! Barátaink! Felszabadulásunk 25. évfordulója mindannyiunkat számvetésre és előretekintésre kötelez. Amit negyedszázad alatt megvalósítottunk. az a szocialista eszme győzelme: a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség. az idősebb és a fiatalabb nemzedékek harcának gyümölcse. A párt, a szakszervezetek, az ifjúsági szervezetek, a nénfrontbizottságok, az összes társadalmi és tömegszervezetek, a tömegmozgalmak, a vállalatok, a szövetkezetek és intézmények vezetői, a művészi alkotóközösségek támogassák a dolgozók kezdeményezéseit, szervezzék, segítsék azok megvalósítását! Tömörüljön a magyar nép még szorosabban társadalmunk vezetője, a Magyar szocialista Munkáspárt köré. A Hazafias Népfrontban találjon egymásra az ország minden alkotóereje, legyen még szilárdabb a haza minden hfi fiát és leányát egyesítő szocialista nemzeti egység! Hirdesse 1970. április 4-e. hazánk fel- szabadulásának 25. évfordulója: egy egész nép akarata és tettrekészsége élteti, s -lendíti előré szocialista hazánkat a fejlődés új távlatai felé. Budapest, 1969. szeptember 25. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA Á mohamedán országok csúcsértekezlete Tegnap este, magyar idő szerint 19 órakor Marokkó fővárosában összeült a mohamedán országok vezetőinek, illetve képviselőinek tanácskozása. A nagy nemzetközi fórumon az Iszlám jeruzsálemi szent helyei közös védelmének módját vitatják meg, s a találkozó összehívására Jeruzsálem izraeli megszállás alatt levő óvárosában, az Al Akhsza mecsetben kiütött tűz adott okot. Közvetlenül a tűz után Kairóban összeültek az Arab Ligához tartozó országok külügyminiszterei. Miután a jeruzsálemi incidens nem egy-két arab országot sértett, hanem az Iszlámhoz tartozó félmilli- árd embert, a kairói tanácskozáséi) a külügyminiszterek javasolták az Iszlám csúcskonferencia ösz- szehívását. Harmincöt országban államvallás, vagy uralkodó vallás a mohamedán. Amerikától Ázsiáig mindenütt élnek hívei. Politikai állás- foglalásuk korántsem egységes. Számos muzulmán ország igen jó kapcsolatot tart fenn az Egyesült Államokkal, másoknak pedig még Izraellel Is kifejezetten baráti a viszonyuk. .Ugyanakkor komoly politikai ellentétek állítanak egymással szembe bizonyos muzulmán országokat. Épp a közelmúltban éleződött ki a helyzet a határterületeken lezajlott incidensek miatt, Irak és Irán között. Marokkó mindmáig nem ismerte el Mauritániát, a a másik független afrikai országot, miután országa egy részének tekinti. Az emlékezetes Ben Barka ügy miatt pedig Szíria szakította meg diplomáciai kapcsolatait a csúcskonferenciát vendégül látó Marokkóval. A mohamedán valláson esett sérelem azonban megmozgatott olyan politikai erőket is, amelyek eddig csupán arab ügynek tekintették a közel-keleti válságot. Jóllehet, a rabat! csúcsértekezlet még nem jelenti azt, hogy a nem arab mohamedán országok minden vonatkozásban az arab népek mellé állanak, de bizonyos közeledésre lehet számítani. A rabati csúcskonferencia ugyan a mohamedán szent helyek biztonsága és védelme érdekében teendő lépésekre irányítja a figyelmet, s a találkozás résztvevői nem Is kívánnak bekapcsolódni az izraeli-arab konfliktusba. a jeruzsálemi mohamedán kegyhelyek biztonságát, sérthetelenségének garanciáját nem lehet függetleníteni az izraeli megszállás tényétől. Mert, ha nem fogadják el Izrael jelenlétét az 1967-es háborúban megszállt területeken, akkor akarva, vagy akaratlan az arab országok mellé állnak. Ha pedig belenyugszanak a jelenlegi helyzetbe, mármint az Izraeli megszállás tényébe, abban az esetben már nemcsak az arab országokkal kerülnek szembe a nem arab mohamedán országok vezetői, hanem bizonyos tekintetben az Iszlámmal is. Ez pedig éppen e vallás rendkívül fanatikus hívei miatt hazájukban is belpolitikai sorozata az ENSZ-ben Kétnapos szünet után hétfőn folytatódott az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszakának tanácskozása. A diplomáciai tevékenység és a tanácskozások sorozata azonban a hét végén sem szünetelt. Szombaton összeült a közgyűlés általános ügyrendi bizottsága is, hogy megvitassa a napirend végleges kialakításának kérdéseit. Az általános ügyrendi bizottság megállapodott abban, hogy bizottsági tárgyalás nélkül, egyenesen a közgyűlés plénumának napirendjére tűzi a közel- keleti helyzet megvitatását. Megkezdődött ez Ödere-Heisse ’69 hadgyakorlat Lengyelország nyugati és északnyugati területein hétfőn megkezdődött a Varsói Szerződés négy tagállama: a Szovjetunió. Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK hadseregeinek „Odera. Neisse 69” elnevezési közös őszi hadgyakorlata. A gyakorlat célja az 1969- es kiképzési év eredményeinek összegzése, a szövetséges hadseregek fegyverbarátságának erősítése, és harci együttműködésük tökéletesítése. A hadgyakorlatokat Woi- ciech Jaruzelski hadseregtábornok, lengyel nemzetvédelmi miniszter irányítja. „Az «Odera-Neisse 69» fedőnév mindenekelőtt hazánk nyugati határaira em- lékeztetés, ez nem véletlen — írja a Zolnierz Wolnosci, a lengyel néphadsereg lapja. — A négy szövetséges hadsereg közös gyakorlatával azt demonstrálja, hogy készen áll a nyugati lengyel határok védelmére, s a Varsói Szerződésből fakadó kötelezettségei teljesítésére. Másfelől az a tény, hogy a gyakorlatot a nyugati és északnyugati lengyel területeken tartják meg, azt jelenti, hogy a baráti hadseregek egységei elsősorban a vízi akadályok leküzdését gyakorolják, a többi között átkelnek az Odera folyón.” Érne az általános politikai vita befejeztével kerül sor. A napirendi pontban még az előző ülésszak hozott döntést. A jelenlegi ülésszakon a többi között megvitatásra kerül a válság összetevőinek alakulása, az ENSZ és a Biztonsági Tanács érvényes határozatai végrehajtásának Izrael részéről történő szabotálása. Ugyancsak vita folyt az általános ügyrendi bizottságban a koreai kérdésről. Mint ismeretes, a szocialista országok javasolták annak megvitatását, hogy Dél-Koreában vessenek véget az ENSZ-zászlóval történő visszaélésnek és haladéktalanul vonjak M ad országból az amerikai megszálló csapatokat, amelyek formálisan ENSZ-zászló alatt tartózkodnak ott. Ugyancsak javasolták a szocialista országok Korea egyesítése kérdésének megtárgyalását is. Az USA ellenzi a javaslatok önálló megvitatását és azokat ösz- sze kívánta vonni az úgynevezett köreai ENSZ-prog- ramról szóló jelentéssel. Malik szovjet delegátus az általános ügyrendi bizottság ülésén a leghatározottabban követelte, hogy a világszervezet foglaljon állást a csapatok azonnali kivonása mellett: Jugoszláv pártküldöttség hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására vasárnap Budapestére érkezett Milos Szindzsics-nek, a Szerb KSZ Központi Bizottsága titkárságának tagja vezetésével a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének tanulmányi küldöttsége. A küldöttséget Bálint József, az MSZMP KB gazdaság- politikai osztályának vezetője fogadta. Ketonen Romániában vezethet Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke Nicolae Ceausescunak. a Román Államtanács elnökének meghívására hétfőn délben hivatalos látogatásra Romániába érkezett. A repülőtéren a finn államfőt Ceausescu, következményekhez Maurer, miniszterelnök és mások fogadták. Repbüszerencsétfenséfl Mexikóban — 40 halott Súlyos repülőgép-katasztrófa történt vasárnap késő este a mexikói főváros repülőtere mellett. Egy Boeing 727-es óriásgép, amelyen 111 utas és nyolc főnyj személyzet volt, nem tudta kioldani futóművét és leszállás közben összetört. A mexikói légitársaság szóvivője szerint a szerencsétlenségnek legalább 40 halálos áldozata van és, a több mint 60 sebesült közül Is sokaknak meglehetősen súlyos az állapota. A gép több száz méterrel a repülőtér előtt csapódott a földhöz és forrná-; üsan darabokra szakadt. < HÉTFŐ reggelre teljesen helyreállt a forgalom a párizsi metró és az autóbusz vonalakon, bár a szakszervezetek még nem írták alá a megállapodást, miután a közlekedési vállalatok dolgozóinak jogos fenntartásaik vannak az igazgatóság követeléseivel szemben. TEGNAP Párizsban közzé tették a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozatát a békeharc fokozásának i szükségességéről. A nyilatkozat felszólítja az ország állampolgárait, követeljék az USA és csatlósai csapatainak feltétel nélküli kivonását Dei- Vietnamból, foglaljanak állást az izraeli megszálló csapatok kivonását követelő biztonsági tanácsi határozatok mellett. . „ AZ ÉSZAK-ÍR főváros katolikus negyedeiben tegnap az angol katonaságot bíráló feliratok jelentek meg. Belfast katolikus lakossága követeli a brit katonaság távozását, miután jelenlétük önmagában nem állította helyre a nyugalmat. Az észak-ír városokban összetűzések sorozata volt, s bomba robbant a fővárosban is, melynek számos sebesültje lett. KEKKONEN, a Finn Köztársaság elnöke hétfőn Romániába érkezett. Ottani hivatalos látogatása után hazánk látja vendégül a finn állam elnökét. JARRING, U Thant ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottja, hétfőn ismét megkezdte tárgyalásait a közel- keleti politikai rendezés lehetőségeiről, a négy nagyhatalom külügyminisztereivel. Látványos eredményekre azonban egyelőre nincs kilátás. WILLY BRANDT, nyugatnémet külügyminiszter tegnap New Yorkban tett látogatást az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszakán. A nyugati szövetségről, valamint a Kelet— Nyugat közötti viszonyról tanácskozott több ország ENSZ-beli képviselőivel. Az újságírók érdeklődésére közölte, hogy az NSZK az utóbbi időben több ízben is érintkezésbe lépett diplomáciai úton a Szovjetunióval, hogy a két felet kölcsönösen érintő kérdésekről véleményt cseréljen. A DÉL-VIETNAMI hadszíntéren az elmúlt 24 órában csak kisebb összeütközések voltak a bábrezsim és az amerikai egységek, valamint a hazafias erők között. A szabadságharcosok amerikai és dél-vietnami katonai célpontokat árasztottak el tüzérségi tűzzel. * HAZÁNK külkereskedelmi minisztere a kanadai fővárosban tárgyal a tengerentúli ország és hazánk kereskedelmi kapcsolatairól. Ez alkalommal sor kerül a magyar—kanadai kereskedelmi kapcsolatokat szabályozó megállapodás ratifikációs okmányok kicserélésére is. A LÍBIAI Arab Köztársaságban az Izrael ellenes arab bojkott megsértése miatt fekete listára tettek több külföldi hajót, és néhány külföldi kereskedelmi társaságot. A Líbiai Arab Köztársaság kormánya egyébként támogatja a palesztinai ellenállási mozgalmat. Legutóbb negyedmillió dollárt juttatott el az El Fatah ellenállási szervezethez, amelytől a megdöntött uralkodó annak idején megtagadta a támogatást. NEW YORKBAN a hétvégi szünet után, tegnap folytatódott az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszaka. A diplomaták ezenkívül több oldalú eszmecserét folytattak. TEGNAP este megnyílt Rabatban a mohamedán országok vezetőinek találkozója. A félmilliárd embert tömörítő iszlám országok képviselőinek tanácskozása a jeruzsálemi szent helyek közös védelmének kérdését vitatja meg. (A tanácskozás összehívásának körülményeiről lapunk más helyén részletesebben is beszámolunk.) & A.