Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-21 / 219. szám

Keresve sem találnánk

a felszabadulás utáni ne. gyedszázad egyetlen esztendejében sem olyan gazdag helytörténeti kiadványtermést, mint 1969-ben. Alig olvastuk el az MSZMP Bács-Kiskui által kiadott életrajzgyűjteményt i megyei harcosairól; az ugyancsak s ság gondozásában megjelent tanulmi tártavasz 1919”-et (Bács-Kiskun 1 múltjáról); a megyeszékhely fenná dulójára kiadott „Kecskemét” címt ményt; dr. Váry István és Heltai ,.Kecskemét jelesei”-i; máris újabb kát vehetünk kézbe: „Kalocsa és az MSZMP Kalocsai Járási Pártbi: nyaként.

De tekintsük ezt természetes á apotnak, és ezzel együtt sokszoros az érdeklődök örö e.

tisztelet ébred az és előrehaladtával nk küzdöttek. Ép- idassék teljes elis. . időt nem kímél- va. rekonstruálják

t alocsa és Vidéke 1918—1919

megyei Bizottsága munkásmozgalom megyei pártbizott- lykötetet a „Prole- egye forradalmi ásának 600. évfor- tanulmánygyűjte- Nándor szerezte lelytörténeti munícióké 1918—1919” ttságának kiadvájelentősége van a n. Ezt a lehetősé- reggyőző módon a erkesztők: Benke neth Gábor. A si- jelentősége, mert proletárdiktatúra 1 nap alatti min- okan az hihetnék , az érsekség több helye sem lehetett kül. hogy alábe- ben még megvolt t, a dokumentumigazolja, hogy a és kibontakozá- ta útját.

Az idő múlásával mind nagyobt utókorban, hiszen a szocialista ép: még meggyőzőbb mindaz, amiért el pen ezért mindjárt az első sorokban mérés mindazoknak, akik fáradság« ve, a kutatás szenvedélyétől indíttí népünk küzdelmes múltját.

A dokumentumnak meghatározó történelem menetének bizonyításáb get ragadják meg, mégpedig nagyon forrásanyagokat összegyűjtők és !

Ferenc, Berta Somogyi László és N keres vállalkozásnak azért is nagy az ország olyan részén bizonyítja népben gyökerezettségét, és alig 1 denirán.yú ténykedését, amelyről (vagy talán hiszik is), hogy Kalocsá évszázados székhelyén és környékér a forradalmi gondolkodásnak. An csülnénk, az egyház azokban az ide nagy befolyását és gazdasági hatalm gyűjtemény mindennél fényesebbe: forradalmi mozgalmak érlelődésén« sának semmi, de semmi nem állhi

A bevezető így indítja útnak i könyvet: „Bizonyítani kívánjuk, hogy e vidék nerr sak ellenforradalmi góc volt, hanem a proletariátus idatos, akcióképes az országos eseményeket támogató s cselekvő helye.” Ehhez a gondolatsorhoz kiegészítésk ppen csak annyit: a proletariátus hatalma, szervezett ige és a hatalom fegyveres védelme, a széles néprét ;ek körében nagy népszerűsége kivívta a hatalmat v ztettek dühét. Az 1919. júniusi ellenforradalmi lázac s egyenes következménye a proletariátus diktatúr; a megerősítéséért folyó rettenthetetlen és következet« harcnak. Az ellenforradalmi megmozdulások (más okokon kívül) többnyire ott robbantak ki, ahol a levitézlettek keménykezű diktatúrával találkoztak. (így volt ez Kecskeméten is, ahol 1919 április végén, feltehetően az ország első, szervezett ellenforradalmi megmozdulását kellett likvidálni.) Tehát nemcsak Budapest volt „bűnös város”, ahogyan a fővárost Horthy 1919. év végi bevonulása’ alkalmával nevezte,, hanem Kalocsa és környéke is.)

Horthy 1920 januárjában Kalocsán, vidéki útjának első állomásán ilyeneket mondott:

„Első utam ide vezetett, Kalocsára. Szemébe akartam nézni annak a népnek, amely a sárbatiport trikolort vette a kezébe a vörös rongy helyett.’!

„ . . . Arról mindenkit megnyugtathatok, hogy a vörös őrjöngés többé vissza nem jön, mert ha megpróbálja felütni a fejét, vérbe fojtom ..

„ ... A felforgató banda fenomenálisan meg volt szervezve. A szervezettsége győzött a szervezetlenek felett

..... Az ország élére most egy vasakaratú, erőskezü, ha kell brutális férfiúra van szükség ... «

Horthy idézett mondatai is azt bizonyítják, hogy az ellenforradalom — éppen a diktatúra idején szerzett tapasztalatok miatt — Kalocsa környékén sem érezte magát nyugodtnak. A környékbeli munkások, földmunkások, parasztok, több évtizedes mozgalma, és a Tanácsköztársaság helyi szerveinek határozott hatalom- gyakorlása Kalocsára szólította a „brutális férfiút”. De még valami más is!

Vajon véletlen-e az, hogy Horthy éppen Kalocsára, a katolikus egyház egyik fellegvárába határozta el a legelsők közötti vidéki útját. Nem, ez nem véletlen. Köztudott, hogy a pápa még 1919 szeptemberében részvétét nyilvánította „a proletárdiktatúrában sokat szenvedett Magyarország iránt”. Az Űj Barázda című lap 1920. június 22-iki számában hírül adja, hogy: „Az Ébredő Magyarok Egyesületének nagyobb küldöttsége kihallgatáson jelent meg Csernoch János hercegprímásnál, aki őket nagy szeretettel fogadta. Hangsúlyozta, hogy az egyesület jelvényét mindig örömmel fogja viselni és kiemelte, mily magasztos hivatást teljesítenek a mai sorsdöntő időkben az Ébredő Magyarok."

A Pesti Napló 1919. december lß-ikl számában így Ír: „A pap. aki a halálra kínzóit munkásokat elhurcolásuk előtt a kecskeméti börtönben meggyóntatta — miután közölte velük, hogy másnap felakasztják őket — Révész, a kecskeméti plébános volt.”

Ez, az ellenforradalom győzelme melletti szorgos bábáskodás az, amelyik kiváltotta Horthy gesztusát.

Talán nem felesleges emlékeztetni arra, hogy 1920. február elején a következő állomás Kecskemét volt. Horthy igy dicsérte a város véreskezü ellenforradalmi vezetését (Héjjasi és társait):

..Itt minden rendűje van és ha mindenki így cselekszik, mint ez a város, 0 nem kell búsulni . . .

■.. Mi mindnyájé »ért jöttünk, hogy a keresztény és

nemzeti irányt uralomra juttassuk, mint az igazság és a testvériség uralmát. Azonban ezt kérlelhetetlenül keresztül hajtjuk.”

Kalocsa és vidéke 223 dokumentumban (239 oldalon) bemutatott 1918—1919. évi kilenc hónapos történelme tulajdonképpen jelzi a forradalmi előzményeket is. A munkások és parasztok évtizedekig járták a fennálló rend elleni harc iskoláját, mígnem kezükbe vehették a hatalmat. Csupán néhány eseményre emlékezzünk közülük:

1861. február 13-án Partisch csendőrhadnagy századparancsnokának Kalocsáról jelentette Pestre, hogy ösz- szeütközés történt a lakosság és a csendőrök között. Tizenkét csendőr négy katonaszökevényt keresett. „Az egyiket, Csáti Imrét sikerült megsebesítve elfogniok, a lakosság azonban a lövés által felriasztva vasvillákkal, kapákat és botokat ragadott, s megtámadta a csendőröket.”

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt IV. kongresszusán (1896-ban) Dunapataj úgy szerepelt, mint ahol már említésre méltó a szociáldemokrata mozgalom. 1897-ben Tallián Béla felszólalván a képviselő- gázban, az agrárszocialista mozgalom terjedésével kap. 'csolatosan Dunapatajt is megemlíti. Ugyanennek az évnek nyarán a főszolgabíró jelentette Kalocsáról Be- niczky Pest megyei főispánnak: „Hay János érsek drát/széli uradalmi bérlőnél 70 pár arató a munkát beszüntette ...”

A dunapataj iák 1897-ben részt vesznek a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt földmunkás kongresz- szusán (Dobor István, Kincses János és Faragó István), majd a „Független szocialisták” ceglédi kongresszusán Dobor István felszólalásában többek között a következőket mondotta: „Oda jutottunk, hogy ez a drága föld, melyet őseink vérrel szereztek, melyért apáink csatasíkon véreztek el, ma már nem képes táplálni fiáit...” A dunapataj iák rendszeresen részt vettek a Magyarországi Szociáldemokrata Párt kongresszusain, 1901-ben már május 1-i tüntetést jegyeztek fel és még ugyanebben az évben a párt az országgyűlési képviselőválasztásokon Dunapatajon jelöltet állított.

, A kiadvány szerkesztői szerények, amikor a bevezetőben megjegyzik, hogy: „E kiadvány nem tart igényt a teljességre, hiszen e korszak rendelkezésre álló anyaga még további feldolgozásra és kutatásra vár.” Persze, a kutatás szempontjából egyetlen korszakot, és különösen az időben hozzánk még elég közelálló — ötven évvel ezelőtt lezajlott — forradalmak időszaka»* sem lehet lezártnak tekinteni. De a Kalocsára és járására vonatkozó dokumentumok közreadása egy nagyon fontos lépés a teljesség felé. A jól átgondolt csoportosításban való közlés hivatott felidézni a fél évszázad előtti időket és megindítóan bizonyítani ennek a rövid időszaknak heroikus küzdelmét. Bár dokumentumok, mégis, nemcsak az értelemhez, hanem legalább annyira az érzelemhez is szólnak. Ha úgy tetszik lelkesítenek, erőt adnak ahhoz a munkához, amelyet ma összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között végzünk az új társadalmi rend teljes felépítéséért.

Hasonló jellegű munka tíz évvel előbb „Kecskemét és Kiskunság 1919 vörös lobogója alatt” címmel jelent meg a Katona József könyvtár összeállításában. A forradalmak megyei eseményeit feldolgozó művekkel kapcsolatosan nem mulaszthatom el megemlíteni Fekete Dezső, a bácsalmási könyvtár vezetőjének alapvető tudományos munkásságát. Fejcete már 1958-ban összeállította a Magyar Tanácsköztársaság Bács-Kiskun megyei repertóriumát. Ez a jelentős munka akkor még csak nagyon szűk körben volt ismeretes, mígnem ebben az évben a szerző, az előbbinél sokkal gazdagabban, a „Proletár tavasz 1919” című tanulmánykötetben (108* nyomtatott oldalon) nyilvánosságra nem hozta az 50 évvel előbb, 133 napon át a megyében történtek bibliográfiáját és repertóriumát. (Fekete munkája igényelné a hozzáértő méltatást.)

Bár a dokumentumgyűjtemény — mint említettem — megközelíti a teljességet, mégis a forradalom, majd az ellenforradalom időszakára vonatkozóan hadd elevenítsek meg még néhány jellemző eseményt. (Lehetséges, hogy a szerkesztők ismerik ezeket, csupán a korlátozott terjedelem indokolta elhagyásukat.)

Nagyon érdekes a dunapataji (akkor még a dunave- vecsei járáshoz tartozott) községi képviselőtestület és községi elöljáróság újraválasztása. A jegyzőkönyv tanúsága szerint 1919. janűár 2-án „Dunapataj szavazópolgárai és polgárnői egyértelműleg felvonultak községházunk udvarára és elemi erővel követelték úgy a községi képviselőtestület, valamint a községi elöljáróság azonnali megválasztását...” „A köztársasági elvekhez alkalmazkodva ... ejtetett meg a községi női képviselők megválasztása is, mégpedig a negyven községi képviselői bizalmi állásból tizet polgártársnőink közül töltöttünk be. Ugyancsak ezen a napon választottak meg póttagokul tizenkét polgártársat és két polgártársnőt.” A jegyzőkönyvet Filep József választási iegyző, Dalló Sándor választási elnök. A. Nagy Imre, Járó József, Szél Sámuel és Ranga Imre hitelesítették

Annak jellemzésére, hogy a járás munkásmozgai mának régebben és a proletárdiktatúra idején is mi lyen nagyszerű vezetői voltak, hadd idézzem (ha cs°’ egy részletét is) a dunapataji Dobor István felszólal« sát Böhm Vilmos előadói beszédéhez — amely a ha«-’ ügyi helyzetről szólt — a tanácsok országos gyűlésen- nyolcadik napján (1919. június 21).

„Én, aki magam részéről Dunavecse, Pest megyi rás (akkor Dunapataj még oda tartozott. W. D.) fülűmüve* szegénységinek megbízottja vagyok, s még öt élő gyermekem van — mind kiképzett katona, a leg-' kisebb ott vérzik talán valahol a Tisza szélén — arra kérem Böhm elvtársat, hogy nekem, az apjuknak, aki egyedül vagyok idehaza, állítsa ki a bizonyítványomat, az igazolásomat és engedje meg nekem, hogy még 57 éves korom dacára is a legkisebbik fiamhoz kimehessek, hogy bebizonyítsam, hogy a föld dolgozó népéből, a kisbirtokosokból vagy a parasztságból még nem veszett ki a forradalmi érzés, hanem ha dolgozni tudott egy életen át, akkor a szabadságért, a jóért, szépért meg is tud halni.”

A Szövetséges Központi Bizottság (amelynek Dobor tagja volt) a kül- és belpolitikai helyzettel foglalkozó ülésén (1919. június 30.) Dobor István a következőket mondotta: „A Dunapataji Munkástanács és női szervezet vezetőségei, amikor a Vörös Hadsereg az utolsó pillanatban a már majdnem biztos haláltól megmentette őket, összejöttek és a munkástanács a nőbizott- sággal együtt egyhangúlag kijelentette, hogy hűséggel viseltetik a Magyar Tanácsköztársaság iránt és üdvözletét küldi a magyar tanácskormánynak. Azt mondhatnánk pl., hogy történelemhez illő cselekedet volt, amikor a fehérterror asszonyainkat kényszerítette kötéllel kezében, hogy menjenek a nép közé. és hirdessék, hogy árulók vagyunk, és azt mondották az asszonyaink, hogy meghalnak, de hűséggel —

Vágó Béla: A dunapataji szocialista asszonyok! Dobor István: —kitartanak elveink mellett.

Vágó Béla: Éljenek a dunapataji elvtársnők!”

Pedig azokban a napokban Kalocsa környékén nehéz volt a helyzet. Erre utal az ismeretlen dokumentumokon kívül a kalocsai járási politikai megbízott jelentése a Vörös Őrség Orsaágos Főparancsnokságához.

„... az egész járás az ellenforradalmárok kezén van. Patajon, Ordason, Géderlakon a Vörös Őrséget lefegyverezték, az uszódi tüzérségtől egy gépfegyvert elvettek. Kalocsa várost néhány vörösőr tartja. Védelem kétséges. Karhatalom kiküldését feltétlenül kéri, szükséges legalább egy zászlóalj létszámmal.”

Am az is bizonyos, hogy a dunapataji asszonyok magatartásával szorosan összefügg, hogy a Szocialista- Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának női szervező bizottsága országos kongresszusán (1919. VI. 17.) a községből részt vett Poczank Jakabné.

Az ellenforradalom hatalomrajutása után Kalocsa számtalan politikai per színhelye lett. Más, és a birtokomban levő dokumentumok is arról tanúskodnak, hogy a kalocsai törvényszéken ítélkeztek a kalocsai, kiskőrösi járás forradalmárainak ügyében, sőt a kalocsai ügyészség még a kiskunhalasi járás, a Tanácsköztársaság idején szerepet vállalt vezetőinek ügyeivel is foglalkozott. (Tóth Mihály, Pajor Kálmán, Kalló József, Németh B. Antal, Tóth Zs. Lajos, Pa- lóznik Kálmán, Fenyvesi István, Vörös Pál, Németh A. Anta1 ’

Néhány adat a bírósági és ügyészségi iratokból:

— Jámbor Lajos törvényszéki bíró elnökletével — 1919. augusztus 6-án — egy bizottság (tagjai Laurizsán Miklós, Oláh Gyula és Belágyir József) szállt ki Harta-Allampusztá- ra, hogy felülvizsgálja a március 21.—augusztus 2. közötti időszak politikai ügyekben elitéltjeinek ügyét.

— Augusztus 18-án a kalocsai államügyész jelentette a Fő- államügyészségnek, hogy: „A bizottság a vizsgálatot a kalocsai törvényszéki fogházakban megejtette, mivel itt nem volt politikai fogoly és senkit sem bocsátott szabadlábra; a kalocsai törvényszéki fogházban tehát jelenleg a forradalmi törvényszék által letartóztatott, vagy elítélt politikai fogoly nincsen.”

— A kalocsai államügyész a budapesti államügyészségnek

1919. szept. 11-én elpanaszolja, hogy .........a Kalocsát megs

zállva tartó román katonai parancsnokságoknak is az az álláspontjuk, hogy a kommunisták üldözése kizárólag a román katonai parancsnokság hatáskörébe tartozik. A kalocsai román katonai parancsnok írásbeli parancsot is küldött hozzám, amelyben a Tanácsköztársaság szervei és közegei, általában a kommunisták által elkövetett bűncselekmények üldözését kizárólag a maga számára tartotta fenn... Végül megjegyzem, hogy a román kir. katonai parancsnokság a felügyelete alatt álló fogházba 76 kommunistát utalt már be eddig .. .”

— 1920. február 6-án az államügyész Kalocsáról a követk«!«- zőket jelezte a Belügyminisztériumnak: „A f. évi január hó 13-án hasonszám alatt tett feljelentésemet, amelyben a kalocsai járás főszolgabírája által letartóztatott kommunista érzelmű egyéneknek a felügyeletem alatt álló törvényszéki fogházból való elszállítását kértem, mielőbb elintézni méltóztas- sék, annyival is inkább, mert a bűncselekményt elkövetett kommunisták száma a fogházban napról napra szaporodik, a fogházban letartóztatottak élelmezése is szerfelett nehéz.”

Eddig tehát néhány adat említése, amit persze egyáltalán nem hiányolok a könyvből, csupán (inkább a margóra kívánkoznak) — mert kezem ügyében voltak — megemlítettem.

Mindezek után a könyvet méltató számára nem marad más hátra, mint egyetlen figyelemfelhívás: ne sak a nagy, kerek évfordulók adjanak ihletet, meg- negújuló lendületet a helytörténeti kutatásnak, illetve a művek önálló vagy gyűjteményes publikálásának, lost már egyre bizonyosabb az a felismerés, hogy egy llandó jellegű tennivalóról van szó. Nagyon sok még pótolnivaló megyénkben. De okkal reménykedhe- "rnk. hogy a „Kalocsa és Vidéke 1918—1919” című ki- iványának számos követője lesz. Ehhez ad újabb !-'d>lást haz-'m'- * ’-•»•.v)ndtiiásár..'|f közelgő 25. évWelther Dániel