Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-18 / 216. szám

Á kezdeményezők szövetkezete a mélykúti Békében 7000 sertés évente Antal elnök elmondj, az u többi négy óv alatt 100 . _ . . . _ _ , , millió forint értékű beru­A Kiskunsági Termelő- Ezeket azért volt erde- házást valósítottak meg. szövetkezetek Területi Sző- mes megemlíteni a beveze- csak jgy folyamato­vetségének értékelése sze- tőben, mert a régi elődök san előbbre lépni megvaló- rint a körzethez tartozó szorgalmát, kezdeményező- sítani a bővített újnaterme- közös gazdaságok versenyé- készségét az utódok is örö- jóst. Nagy gondot fordíta- ben a mélykúti Béke érte költék. E nemes tulajdon- nak a termelés gazdasá el a legjobb eredményt. A ságok pedig jól gyümöl- gosságára állandóan ellen­termelőszövetkezet az el- csöznek a nagyüzemi gaz- őrzik a költségek alakuló­mul! évi termelési ered- dálkodásban. sát. Vallják, hogy ha vala­milyen befektetés, vagy ágazat az előzetes kalkulá­ciók szerint nem hozza meg a kívánt nyereséget, akkor hozzá sem fognak. Fontosnak tartják azt is, hogy a dolgozók jól érez­zék magukat munkahelyü­kön, vagyis a lehetőségek­hez mérten kulturált körül­ményeket teremtenek a ter­meléshez. Nem sajnálják erre a beruházásokat, hi­szen bőven megtérül a ter­melési eredményekben min­den erre fordított forint. Még arra is ügyelnek, hogy a majorok környéke han­gulatos, kellemes legyen, parkokat, virágokat ültet­nek mindenfelé. A gazdaságban a növény- termesztés és az állatte­nyésztés fejlesztését tartják legfőbb célnak. Az elnök elmondja: — Az az elképzelésünk, amit fokozatosan már meg is valósítunk, hogy nem ter­mesztünk sokféle növényt. A közös szántóterület ke­reken négyezer hold. Ebből ezer holdat foglal el r ke­nyérgabona, 7—800-at a pil­langós, körülbelül ugyan­ennyit a kukorica, a többi egynyári szálasitakarmány. Többek között repcét ter­mesztünk. Olyan növénye­ket igyekszünk termelni, menyei alapján jutott éh- A csaknem ötezer holdas amelyek a vetéstől a beta- hez a megtisztelő helye- gazdaságnak jelenleg 735 karításig gépesíthetők. zéshez. Nem az első kitün- tagja van, ebből 200 nyug- A növénytermesztés fek­tetést kapták a Béke gaz- díjas, járadékos. Az idén 70 lesztése érdekében az új dái, mert az 1967-es tér- millió forint termelési érté- termeléstechnikai eljáráso- melési eredmények alapján két tervezték. Mint Dudás kát alkalmazzák. A talajerő is az ország első termelő- szövetkezetei közé került a gazdaság. Ekkor a Minisz­tertanács elismerő okleve­lét nyerték el. A lelkes munkaversenyen kívül számos olyan kezde­ményezés fűződik a mély­kúti gazdasághoz, amelyről érdemes megemlékezni. Kezdjük talán azzal, hogy a szövetkezésnek és a ne­mes vetélkedésnek régi ha­gyományai vannak a köz­ségben. Már a felszabadu­lás előtt megalakították a Földbérlő Szövetkezetei, azok a nincstelenek, kis- és középparasztok, akik a pa­pi birtokot bérelték. Ez a nyolcezer holdas szövetke­zet elsők körött reprezen­tálta a régi Magyarorszá­gon a paraszti haladás gon­dolatát. A nemes vetélkedés min­dig sajátja volt a mélykú­tiaknak. Az egyéni parasz­ti világban abban nyilvá­nult meg, hogy a mélykúti gazda igen szorgalmas volt és a legnagyobb szégyen érte akkor, ha a szomszéd­ja jobb terméseredménye- íme egy borjúbölcső. A növendékállatokat tíz napig két ért el, mint ő, hasonló tartják ebben a kis kalitkában, hogy korlátozzák a moz- adoltaágú területen. Sásukat, és ezzel a fertőzéstől megvédjék őket. fenntartása, illetve növelé­se alapkövetelménye a bel­terjes ga zdálkodásnak. Már Ha már a tengerinél tar­tunk, szóljunk arról is, hogy a termelőszövetkezet A másodvetésű zöldségfélék jól jövedelmeznek. Az idén is 50 hold parajt vetettek. Betakarítását géppel oldják meg. A svéd kukorica igen szép termést ígér. Egy-egy száron 3—1 cső mutatkozik. tavaly elérték, hogy a szer­ves- és műtrágya felhaszná­lás 1965-höz viszonyítva, csaknem kétszeresére emel­kedett. — Ez fontos feltétele an­nak, — magyarázza az el­nök —, hogy a termésered­mény évről évre növe­kedjék. Ha a statisztikai eredményeinket figyeljük, megállapítható, hogy az egy holdra eső termésátlagok évről évre emelkednek. Természetesen a talajerő­pótláson kívül hozzájárul ehhez, hogy a legkorsze­rűbb agrotechnikai módsze­reket alkalmazzuk, azonkí­vül a nagyobb hozamú faj­tákat vetjük; Az árbevétel, a jövedel­mezőség növelése céljából magtermesztéssel is foglal­kozunk. Tavaly például 80 vagon fémzárolt gabonave­tőmag 800 ezer forinttal növelte bevételünket. Ehhez hasonló lesz az ebből szár­mazó jövedelmünk az idén is. Az egyre fejlődő állatál­lomány számára igyekszünk megtermelni a szükséges takarmányt. Tavaly először alkalmaztuk a kukorica termesztésében nagy terüle­ten a fejtrágyázást és elő­ször vetettünk a kukorica terület 70 százalékán egy­szeres keresztezésű hibri­deket. Ezek eredményezték azt, hogy az előző évek át­lagtermésének másfélszere­sét értük el. Katasztrális holdanként 30—35 mázsát szedtünk le májusi mor­zsolta számítva. Egyes táblákon 40 mázsa feletti volt a termés. Hasonló eredményekre számítunk az idén Is. Egy érdekes adat: egy mázsa kukorica előállí­tási költsége 110 forint volt az elmúlt esztendőben. igen figyelemre méltó kez­deményezése a svéd FIN- DUS-céggel történő meg­egyezés. A gazdaság a cég számára csemegekukoricát termel már évék óta. Az idén 40 holdon vetették. Jó üzlet ez mind a két félnek, de elsősorban a gaz­daságnak, mert 25—30 ezer forint holdanként! árbevé­telt jelent, a szára pedig takarmány. A fajta ugyan­is jól bókrosodik és zöld- napraforgóval keverve ki­váló silótakarmányt ad. A tagok foglalkoztatottsága szempontjából sem közöm­bös a termesztése, mert az augusztusi holtszezonban elfoglaltságot ad a szedése. Ilyen többszörös haszna van a cukorrépának is. Nemcsak árunövény, ha­nem mellékterméke a répa­fej révén takarmánynö­vénynek is számít. Lehető­vé válik plusz terület fel- használása nélkül az állat- állomány, főleg a szarvas- marhák takarmányellátásá- nák biztosítása. Tavaly 180 holdon termeltek cukorré­pát. Átlagban 260 mázsás termést értek el holdan­ként. Ez több, mint 60 má­zsával haladja meg az elő­ző években elért legma­gasabb termésátlagot. Az idén — ki sem merik mon­dani — 300 mázsa körül számítanak holda'ként. Az elmúlt évben 13 ezer forint bruttói árbevétel mellett három és fél hónapon ke­resztül biztosították a szarvasmarha-állomány Az új csemegeszőlő-telepítés jelentős része termőre fordult már. Szedésére nagy gondot fordítanak. V.

Next

/
Thumbnails
Contents