Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-18 / 216. szám

8. óllal 1969. «September ft, esöfflr&S TEGNAP hozták nyilvánosságra a köz­leményt az indiai kül­ügyminiszter szovjet­unióbeli hivatalos lá­togatásáról. A kül­ügyminiszterek egyéb kérdések mellett új­ból leszögezték, hogy a vietnami helyzet rendezéséhez el kell ismerni a vietnami nép jogát: külföldi beavatkozás nélkül, a genfi egyezmények alapján, maga döntsön problémáiról. A közel-keleti helyzet rosszabbodását a tárgyaló felek arra vezetik vissza, hogy Izrael nem hajlandó végrehajtani a Biztonsági Tanács határozatát, a megszállt területek kiürítését, sőt, állandóan provo­kációs cselekményeket követ el. Az indiai és a szovjet fél megállapodott abban, hogy egymással és a többi békeszerető állammal együttműködik a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtása érdekében. AZ ÜJABB amerikai csapatkivonásokról szóló nixoni bejelentés vegyes fogadtatásra talált az USA-ban. A politikusok egy része az elnök „őszinte szándékainak” megnyilvánulását véli abban, mások viszont azon a véleményen vannak, hogy Nixon még saját, korábbi ígéreteit sem teljesítette. A most kivonásra kerülő amerikai egységeknek csupán fele a frontkatona, a többi az ellátó, utánpótló és más alakulatokhoz tartozik. TÖBB tízezer argentin vasutas kezdett háromnapos sztrájkot az állandóan rosszabbodó gazdasági és szociá­lis viszonyok ellen. A vasutassztrájk nemcsak az állami kezelésben levő vasútvonalakon bénította meg a forgal­mat, hanem a különböző rokonszenvtüntetésekkel Rosa­rio, Cordoba, Tucuman és más nagyvárosok életét is megbénította. A tömegmegmozdulásoknak más okai is vannak, többek között a szakszervezeti vezetők elleni megtorló intézkedések, a sztrájk és szervezkedési jog megtagadása, s az egyetemek bezárása stb. S ezért az argentin diákok is együtt meneteltek a tüntető munká­sokkal. Számos halottja és sebesültje van az eddigi ese­ményeknek, bár hivatalosan semmiféle adatot nem tett közzé az argentin kormány. K. A. Ma Nixon, holnap Groniko beszél az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés meg­nyitása után nyomban megkezdődött a tárgyalások sorozata a jelenlevő kül­ügyminiszterek és diploma­ták között a világszervezet székhelyén. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter az elkö­vetkező napokban New Yorkban megbeszélést foly­tat több szocialista ország és a harmadik világ kül­döttségeinek vezetőivel. Gromiko előreláthatólag két alkalommal találkozik Ro­gers amerikai külügymi­niszterrel is, aki megbeszé­lést kíván folytatni az arab államok és Izrael képvise­lőivel. Gromiko és Rogers a francia és az angol kül­ügyminiszterrel együtt tár­gyal U Thanttal is, az ENSZ-főtitkár által rende­zendő összejövetelen. A tár­gyalások célja a közel-ke­leti válsággal kapcsolatos négyhatalmi megbeszélések felújítása. Megkezdődik a vita Diplomáciai körökben ér­deklődéssel várják, milyen szintű szovjet—amerikai Közel-keleti események Maghrebi, a Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnö­ke interjút adott az AFP hírügynökség tudósítójának. Elmondotta, hogy a forra­dalom célja a líbiai szocia­lizmus felépítése, de ebben nem óhajtanak egyetlen külföldi sémához sem iga­zodni. „Számunkra a szocia­lizmus a társadalmi igazsá­gosságot jelenti” — hangoz­tatta. A Líbiában levő külföldi érdekeltségekre vonatkozó­an a miniszterelnök elmon­dotta, hogy a forradalmi rendszer vezetőinek szándé­kában áll az együttműködés az olajtársaságokkal, de csak azzal a feltétellel, ha azok a líbiai nép érdekeit is fi­gyelembe veszik. Ez azt je­lenti. hogy Líbia hatéko­nyabban fogja ellenőrizni a területén működő külföldi olajtársaságokat és hatéko­nyabbá kívánja tenni a lí­biai nemzeti olajtársaság tevékenységét is. Az interjú végén az arab. izraeli viszonyról esett szó. Az araboknak közös érdeke — mondotta a miniszterel­nök —, hogy Palesztina fel­szabaduljon. „Lehetetlen számunkra éppen ezért Iz­rael létének az elismerése. Nem vagyunk a zsidók el­len, de Palesztina a mi föl­dünk”. Abba Eban izraeli kül­ügyminiszter útban az ENSZ New Yorkban megnyíló ülésszakára, kedden meg­szakította útját a brit fővá­rosban. Interjút adott a BBC televíziónak és kifej­tette, hogy országa „feltétel nélkül” kész tárgyalni arab szomszédaival. Eban szerint a közvetlen izraeli-arab tár­gyalásokon minden téma szóba jöhet, még Jeruzsále­mé is, ám — mondotta — „nemmel válaszolunk min­den olyan javaslatra, amely a várost ketté akarja oszta­ni”. A nap folyamán az izraeli külügyminiszter még egy nyilatkozatot tett a sajtó képviselői előtt, mégpedig a New York-i Kennedy repü­lőtéren. röviddel megérkezé­se után. Kijelentette, hogy pénteken szándékozik be­szédet mondjuü a közgyűlés előtt és úgy tervezi, hogy az ülésszak idején számos kül­ügyminiszter kollégájával tárgyal majd. Nem optirois. ta az arab vezetőkkel való találkozás esélyei felől — hangoztatta. Az utóbbi napok során felélénkült légitevékenység és a földön uralkodó bizo­nyos nyugalom után szer­dán Tel Aviv-ban ismét ar­ról tájékoztattak, hogy a Szuezi-esatona keleti partját megszállva tartó izraeli csa­patok és az egyiptomi erők szórványosan tüzeltek egy­másra. Az izraeli hadsereg­főparancsnokság közlése sze­rint egy izraeli katona éle­tét vesztette, egy pedig megsebesült. Titkos NATO-okmány Csehszlovákiáról J. Grösser, a cseh bel­ügyminiszter kedden fel­szólalt a csehországi trut- novi körzet kommunista aktívájának ülésén. Kije­lentette: a biztonsági szer­vek olyan dokumentumok­kal rendelkeznek, amelyek azt támasztják alá, hogy a különböző ellenforradalmi csoportok tevékenységét idén augusztusban titkos dokumentum alapján han­golták egybe. E titkos ok­mányt a NATO katonai szervezete különböző veze­tőinek értekezletén fogad­ták el. E terv értelmében a csehszlovákiai ellenforra­dalmár erőknek tömegkam­pányok szervezésével olyan benyomást kellett volna kelteniük, hogy a csehszlo­vák rendszer ingatag, a párt nem képes ellenőrizni a belső helyzetet és a Cseh­szlovák Kommunista Párt­nak erős ellenzéke van. Grösser miniszter tények­kel támasztotta alá, hogy az ellenforradalmár erők vezetői együttműködtek a külfölddel, és idén augusz­tusban olyan kampány szer­vezését készítették elő, amelynek az volt a célja, hogy dezorientálja a cseh­szlovák közvéleményt. A belügyminiszter foglalko­zott az augusztusi esemé­nyek menetével. A két le­hetséges megoldás — a fegyverek alkalmazása és a tankok bevetése — közül a második alternatívát fo­gadtuk el — mondotta. A tankegvsérfok kSrmvpn szét­zúzzák a barikádokat.’’ 45 ellenforradalmat az utcáról lesöpörték, de nem szabad elfelejteni, hogy az ellen- forradalom illegalitásba vo­nult —, hangoztatta. A közeljövő feladataival foglalkozva Grösser rámu­tatott, hogy minél előbb helyre kell állítani a párt vezető szerepét és olyan következetes intézkedéseket kell hozni, amelyek ered­ményeként a népgazdaság stabilizálódik, az állami funkciók megszilárdulnak, és a Szovjetunióval, vala­mint a többi szocialista or­szággal és testvérpárttal megfelelő kapcsolatok jön­nek létre. A szónok befe­jezésül hansgúlyozta, hogy a pártot meg kell tisztíta­ni a jobboldali — oppor­tunista irányzatoktól, és olyan személyekre kell tá­maszkodni, akik a múltban tanúbizonyságot tettek szi­lárdságukról. (CTK) megbeszélések színhelye lesz az ENSZ a közgyűlés első időszakában. Egyes la­pok lehetségesnek tartják, hogy Gromiko Nixon ame­rikai elnökkel is tanácskoz­hat, erre azonban valószí­nűleg nem New Yorkban kerülne sor. Az amerikai elnök, aki csütörtökön mond beszédet a világszervezet közgyűlésében, aznap este fogadást ad a küldöttségek vezetőinek tiszteletére, s er­re az alkalomra a szovjet külügyminisztert is meg­hívták. Gromiko egyébként valószínűleg már pénteken felszólal a közgyűlés álta­lános politikai vitájában. E vita csütörtökön kezdődik meg, az első felszólaló Bra­zília képviselője lesz, majd Nixon mondja el beszédét. Szovjet—amerikai tárgyalás A különböző diplomáciai tárgyalások elsősorban két kérdésre összpontosulnak majd; a közel-keleti vál­ságra és a leszerelési tár­gyalások további alakulásá­ra. A kétoldalú megbeszélé­seken azonban mód nyílik más problémák megtárgya­lására is: a szovjet—ame­rikai tanácskozástól egyéb­ként azt várják, hogy ott a vietnami kérdés is napi­rendre kerül. ENSZ-kiMtavolt gyermekszinésznö A közgyűlés ülésszakának első napján az ülésterem­ben 126 ország delegátusai foglaltak helyet. Az ame­rikai küldöttség tagjai so­rában volt az egykori gyer­mekszínésznő, Shirley Temple Black, aki ma re­publikánuspárti politikus, és bukott republikánus képviselőjelölt Kaliforniá­ban. A ma 41 éves színész­nőt Nixon elnök nevezte ki az amerikai ENSZ-küldött­ség tagjává az ülésszak tar­tamára. Shirley Temple Black a gazdasági és szo­ciális kérdésekkel foglal­kozó bizottságban vesz majd részt az Egyesült Ál­lamok képviselőjeként. A megnyitó ünnepségen azon­ban mégsem az egykori gyermekszínésznő keltette a legnagyobb feltűnést: a nemrég függetlenné lett af­rikai ország, Swaziföld kül­döttségéről készült igen sok fénykép. A delegáció vala­mennyi tagja érdekes afri­kai népviseletben, vörös leplekben, hajában tolldí- szekkel foglalt helyet a közgyűlési teremben. Britek lakás nélkül A brit kormány hivata­los adatai szerint jelenleg 18 790 ember van a szi­getországban lakás néllküL Az adatok azonban csupán azokat tüntetik fel, akik igénybe veszik a jótékony- sági és egyéb szervezetek éjjeli menedékhelyeit A hajléktalanok érdekeinek védelmével foglalkozó „Shelter” (Menedék) nevű szervezet a való helyzet szépítésével vádolja a kor­mányt és azt állítja, hogy az országban körülbelül egymillió a hajléktalanok szánna. A Shelter hajlék­talannak számítja mind­azokat, akik egészségtelen, emberi szállásra alkalmat­lan viskókban, pincékben tengődnek. Harcok Dél-Vietnamban Angol lap az amerikai csapatkivonásról Űjabb összetűzésekre ke­rült sor Da Nang-tói délre, a szabadságharcosok és az amerikaiak között. A szer­dán közzétett jelentések sze­rint a hazafiak 12 jelentős katonai célpontot támadtak tüzérségükkel. A saigoni amerikai szóvi­vő közlése szerint a B 52-es bombázók több száz tonna bombát dobtak le a Kam­bodzsával határos területek­re. A Morning Star, Nagy- Britannia Kommunista Pártjának lapja, szerdai ve­zércikkében teszi nevetsé­gessé azt az amerikai állí­tást, mintha a 35 ezer USA- katona kivonása nagy lépés lenne a béke felé. Még akkor is, ha az amerikaiak Ígére­tét készpénznek vesszük, az év végén csaknem félmillió amerikai katona lesz Viet­namban. „Ez a csökkenés nem sokban befolyásolja a Pentagonnak azt a lehetősé, gét, hogy halálra bombáz­za, égesse és robbantsa Dél- Vietnam népét” írja a lap. A francia minisztertanács ülése POMPIDOU FENYEGETŐZIK PÁRIZS (MTD A francia nemzetgyűlés szerdán a kora hajnali Szófiában szállt le az ankarai gép SZÖFIA (MTI) Kedden Törökország is „felavatta” a maga első hijackerét, szép magyarság­gal : repülőgép-eltérítőjét. A török polgári légifor­galom Isztambul—Ankara vonalon közlekedő egyik gépének pilótáját 10 perc­cel a felszállás után egy Szadi Toker nevű diák pisztollyal a kezében arra kényszerítette, hogy útirá­nyát a bolgár főváros, Szó­fia felé vegye. A „Viscount” típusú, négyhajtóműves gép sze­Harmincöt ország vesz részt az iszlám csúcstalálkozón A marokkói kormány szóvivője szerdán közölte, hogy mintegy 35 ország képviselőit várják Rabatba az iszlám országok hétfőn kezdődő csúcstalálkozójára. Mint ismeretes, a találko­zó résztvevői a jeruzsále- mi Al Akhsza mecset fel- gyújtásának ügyével és az Izrael által megszállt Jeru­zsálem helyzetével foglal­koznak majd. Az ázsiai és afrikai mohamedán orszá­gokból már eddig több ál­lam- és kormányfő jelezte érkezését, köztük Jahja Khan pakisztáni elnök és Ileza Pahlevi iráni sah. rencsésen földet is ért Szó­fiában. A bolgár hatóságok a török nagykövetség kép­viselőivel való - rövid ta­nácskozás után a gépet út­nak indították visszafelé. A BTA bolgár távirati iro­da közlése szerint mind a repülőgép személyzete, mind pedig az utasok visz- szarepültek Isztambulba. Nyugati hírügynökségek török források alapján úgy tudják, hogy a hijacker szellemileg fogyatékos. Több ízben folytattak ellene vizsgálatot különböző bűn- cselekmények kapcsán és néhányszor börtönbüntetés­re ítélték. A repülőgéprab­lást megelőzően idegszana­tóriumban kezelték, és mindössze tíz nappal a tett elkövetése előtt engedték ki. A Reuter szerint a diák politikai menedékjogot kért Szófiában, de a bolgár ha­tóságok megtagadták tőle ezt. A brit hírügynökség szerint — amely értesülé­seit az ankarai bolgár nagy- követség közlésére alapoz­za — a hij ackert hamaro­san átadják a török ható­ságoknak. órákban 369 szavazattal 85 ellenében, 8 tartózkodás mellett jóváhagyta Chaban- Delmas miniszterelnök kor­mányának az augusztus 8- án leértékelt frank védel­mére kidolgozott gazdasági programját, amely szigorú takarékossági intézkedéseket irányoz elő. A szavazáskor 18 képviselő nem volt az ülésteremben. A francia minisztertanács szerdai ülésén elsősorban a sztrájkhelyzettel foglalko. zott. A viták végén felszó­lalt Georges Pompidou köz- társasági elnök is, aki nyug­talanságát fejezte ki, hogy a munkabeszüntetések, ame­lyek egyik nap a vasutat, másik nap a metrót bénít­ják meg, megzavarják az állampolgárok életét. Őva intett attól, hogy eze­ket a munkabeszüntetéseket szakmai és szakszervezeti érdekektől független politi­kai célokra használják fel. Kifejezte azt a reményét, hogy maguk a munkások sem „hagyják becsapni és belerántani magukat tör­vénytelen és erőszakos ak­ciókba a köztársaság intéz­ményei ellen”. Egyben ha­tározott hangon figyelmez­tetett arra, hogy a köztár­saság hatóságai — minde­nekelőtt az államfő — min­den körülmények között be­tartja a törvényt és fenn­tartja a köztársasági rendet.

Next

/
Thumbnails
Contents