Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-08 / 182. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! 49 millió forint a megye útfenntartására Fokozatosan kiszélesítik a keskeny országutakat Amikor a zord tél ke­mény helytállást követelt a közúti közlekedés zavarta­lanságának biztosításáért, gyakran emlegettük a tél hőseiként a KPM Közúti Igazgatóságának dolgozóit. S amikor a kánikulában találkozunk útépítőkkel a megye országútiam, látjuk a napbarnította, verejté­kezve dolgozó férfiakat, ugyancsak elismeréssel ál­lapítjuk meg: a nyár hősei ők! Annál is inkább, mert ilyenkor van az utak javí­tásának, karbantartásának igazi szezonja. Mielőtt azonban erről részletesebben szólnánk, pillantsunk vissza egy kis­sé a télre, pontosabban azokra a rongálódásokra, amelyeket a megye mint­egy 2d00 kilométernyi úthá­lózatán a zord évszak ha­gyott hátra. A Megyei Közúti Igaz­gatóságnak az idei útfenntartásra rendelkezésre álló 49 mil­lió forintból 7 milliót az úthálózat téli károsodá­sának helyreállítása emésztett fel. S ebből csupán az úgyne­vezett felfagyási kár eltün­tetése 2 milliót igényelt. Jól érzékelteti a tél okozta út- rongálódások nagyságát, ha megemlítjük, hogy a hely­reállításhoz 13 200 tonna hi­degaszfaltra volt szükség. Az országjáró ember, aki összehasonlítást tud tenni az egyes megyék úthálóza­tának állagáról, joggal em­líti elismeréssel Bács-Kis- kun megyét. S hogy ezt te­heti, az annak a céltudatos, tervszerű munkának, gon­dosságnak köszönhető, ame­lyet a Közúti Igazgatóság az utak karbantartására fordít. Elegendő arra utalni pél­dául, hogy míg tavaly 2,5 millió négyzetméter volt az igazgatóság útportalanítási terve, az idén ez 1,5 mil­lió négyzetméterre csökkent. Mert e fordított arányos­ság mögött arról van szó, hogy a megye úthálózatá­nak egyre nagyobb terü­lete kapta meg a harma­dik-negyedik bitumenes burkolaterősítést, amely után az aszfaltszőnyeg zá­rórétege következik. Sőt, a megye úthálózatának mint­egy 40—45 százalékára ma már ez a minőség a jellem­ző, s az aszfaltszőnyeges terület tovább gyarapodik. Még az idén elkészül pél­dául a Szeged—Baja—Báta- szék közötti 55-ös út ilyen kezelése mintegy 15 kilométeren. Burkolaterősítést jelentő, ellőkevert ászfaltterítést 300 ezer négyzetméter terüle­ten tervezett a Közúti Igazgatóság ez évre. Ebből 90 ezer négyzetméter ké­szült el június végéig. Ilyen jellegű útfenntartás­ra került sor a többi kö­zött Baja—Csátalja között, Soltvadkert átkelési szaka­szán és Kiskunfélegy­háza—Alpár között. A portalanítás harmadik, il­letve negyedik rétegének terítését a tervezett 1,5 mil­lió négyzetméer felén ugyancsak elvégezték az év első 6 hónapjában. Fontos része az útfenn­tartásnak az a korszerű­sítés, amely fokozatosan a megye keskeny — 3 méteres — útjainak 6 mé­terre való kiszélesítésé­ben nyilvánul meg. Az idén mintegy 200 ezer négyzetméternyi útszélesí­tést iktatott feladatai közé a Közúti Igazgatóság. En­nek felét vállalati kivite­lezésben, másik hányadát házilagos erővel valósítja meg. Ütszélesítés történt, illetve történik Jánoshal­ma—Kalocsa, Kiskunmajsa —Soltvadkert szakaszon, Szabadszállás—Izsák átke­lési szakaszán, folyamat­ban van Ladánybenén, Kunszentmiklós—Kerekegy­háza között. S ugyancsak az idén megkezdődik a Kis- kunnalas—Szeged közötti út olyan régen szorgalma­zott kiszélesítése. Nagyarányú teherautó-átcsoportosítás a zöldség-gyümölcs szállítás javítására Nem kötelezi fuvarozási kényszer — tehát jogszabály — az Autóközlekedési Trösztöt, illetve vállalatait arra, hogy szerződésen felül is szállítson zöldséget és gyümölcsöt, tehát, hogy a mezőgazdaság váratlan meg­rendeléseit kielégítse. Ennek ellenére a gyakorlatban az autóközlekedés mindent megtesz a zöldség- és gyü­mölcsszállítás problémáinak áthidalására. Elsősorban Pest, Heves, Bács-Kiskun, Csongrád megyében naponta 800—900 kocsit ad a tsz-ek- nek, állami gazdaságoknak, ; MÉK-nek, a ZÖLDÉRT-nek Gépkocsi átcsoportosítá­sokkal is segítenek: néhány dunántúli AKÖV-vállalattól az utóbbi napokban 120— 130 teherautót irányítottak át az ország déli, illetve dél­keleti részébe. Az Autóker- nél föllelhető teherautókból 60 kocsit vett meg az Autó- közlekedési Tröszt, zömmel zöldség- és gyümölcsszállí­tásra, pedig ezeknek foglal­koztatását különösen télidő­ben nem látja biztosított­nak. Az Autóközlekedés kérte a közületeket, hogy az „ácsorgó” tehát a nyáridő­ben nem teljesen kihasznált járműveiket bocsássák ren­delkezésre — természetesen nem ingyen. E téma kapcsán hadd említsük meg: a községi, járási tanácsok részéről különösen nagy az igény a belterületi útszakaszok kiszélesítése iránt. E célból dicséretes együtt­működésre vállalkoztak a Közúti Igazgatósággal. Ilyen példaként említhető Ladánybene, ahol a lakos­ság — saját érdekének te­kintve a szélesítést, porta­lanítást — jelentős értékű társadalmi munkával, kő­szállítással és -kirakással is hozzájárult. A Közúti Igazgatóság ez évi terveiről szólva, emlí­tést érdemel még, hogy az elmúlt három évben léte­sített kiskunmajsai és kecs­keméti — korszerűen fel­szerelt, a dolgozók szociá­lis ellátását is biztosító — útmesterségek után jelen­leg Baján épül hasonló te­lep. E vonatkozásban — az útfenntartás feltételeinek decentralizált biztosításá­ban — országosan is élen jár a megyei igazgatóság. Ami pedig a félévi terv­teljesítését illeti: a meg­célzott feladatok 104 száza­lékának elvégzéséhez az idén rendelkezésére álló pénzfedezet 48,2 százalékát használta fel a Közúti Igazgatóság. Ez pedig a gazdaságosságot, az ön­költség kedvező alakulását jelzi, amihez nem utolsó­sorban a házilagos útszéle­sítés járult hozzá. P. I. Hazánk a leszerelési GENF (MTI) A genfi leszerelési érte­kezlet hat új tagja — Ar­gentína, Hollandia, Magyar- ország, Marokkó, Pakisztán és Jugoszlávia — a bizottság csütörtöki ülésén elfoglalta helyét a tárgyalóasztalnál. Husszein Hallaf, az EAK képviselője, a csütörtöki ülés elnöke üdvözölte az új tagokat és kifejezte azt a reményét, hogy jelenlétük új és friss távlatokat nyit a megbeszélések számára. Az új tagországok képvi­selői a maguk részéről tol­mácsolták kormányuk kö­szönetét a meghívásért és megígérték a tanácskozá­sokban való teljes mértékű közreműködést. XXIV. évf. 182. szám 1969. augusztus 8, PÉNTEK Ära: 90 fillér A népi ellenőrök javasolják (3. oldal) Aki ellopta a mesterségét (4. oldal) A kék Adrián (5. oldal) (7. oldal) Rejtvénytotó (7. oldal.) Izrael-ellenes akciók Gázában és az övezet más városaiban az ellen­állási mozgalom támadásai következtében az izraeli megszálló hatóságok rend­kívüli biztonsági intézkedé­seket vezettek be. A kairói lapok értesülései szerint több száz arab fiatalembert tartóztattak le az elmúlt 48 órában, mint Fedajin-gya- núsokat. Az Ahram rámu­tatott arra, hogy az izraeli hatóságok terrorhadjárata a lakosság megfélemlítését célozza. Az övezetben min­denütt újabb ellenőrző pon­tokat és útzárakat állítanak fel, megerősítették az üze­mek őrségeit, s annyixa szaporították az őrjáratok számát, hogy a járőrök kö­zött csak néhány percnyi különbség van. A megszál­ló hatóságok elismerik, hogy rendkívüli nehézsé­gekkel kell szembenézniük az ellenállás fellángolása miatt. Az izraeli vezérkar rendkívüli tanácskozást tar­tott a gázai „lázadás” ügyé­ben. Barlev vezetésével a vezérkari tisztek megtekin­tették a gázai övezet és a Szuezi-csatoma izraeli ka­tonai létesítményeit. Gázában az elmúlt két nap során nyolc nagyobb hadműveletet hajtottak végre az ellenállók. A hadi­üzemeket és a katonai ál­lásokat támadták. Lecsap­tak egy izraeli lőszergyár­ra is. „üdvözlet az ellenállás hőseinek!” — ezzel a cím­mel közöl csütörtökön ve­zércikket az Ahram, a lap rámutat arra, hogy a meg­torló intézkedések, a töme­ges letartóztatások, a bör­tönökben folyó kínvallatá­sok ellenére az ellenállási mozgalom lángja mind ma­gasabbra csap. Az ellenál­lók csapásokat mérnek az ellenség stratégiai pontjai­ra, súlyos károkat okoznak a megszállóknak. Ezzel is bizonyítják, hogy az ara­bok kitartanak a megszál­lók ellen vívott harcban. Támadásaik vasutak, gyá­rak, vízművek ellen is irá­nyulnak, bombáik az izra­eli parancsnokságok köze­lében robbannak. Szankciókat terveznek a fajüldözők ellen A Biztonsági Tanács ülése Új módszerrel Az óriásdaru „következetes” szívóssággal rakosgatja össze szintekké, emeletekké a betonelemeket — Kecske­méten — a volt Kisberetvás helyén. Mindjobban körül­épül á képünkön közepetáján látható, toronyszerű épít­mény, amely elsőként emelkedett a magasba a nagysza­bású építkezés helyén. Amit a kecskemétiek jó párszor megcsodáltak, nem más, mint ennek a Szabadság téri OTP-épületnek lépcsőházi vasbeton fala. Építőipari szem­pontból is érdekes ez a lépcsőház. Vasbeton falát tudni­illik csúszózsaluzatos építési módszerrel készítették a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. így te­kintélyes munkaidő- és zsaluzóanyag-megtakarítást értek (Pásztor Zoltán felvétele) A Biztonsági Tanács szer­dán újból összeült, hogy megvitassa a Délnyugat-Af- rikában ((Namibia) kiala­kult helyzetet, amely egyre súlyosabbá válik amiatt, hogy a Dél-afrikai Köztár­saság kormánya nem haj landó teljesíteni az ENSZ ha­tározatát és feladni jogta lan igényét e területre. Pastinen finn megbízott az ülésen kifejtette, hogy a helyzetet súlyosbítja a pre­toriai kormány fokozódó terrorja az afrikai lakosság­gal szemben. Sürgette, hogy miután az ENSZ egyértel­műen állást foglalt amellett, hogy Namibia népe kapja meg az önrendelkezési jogot, a Biztonsági Tanács köteles­sége mindent megtenni e határozat megvalósítása ér­dekében. A szenegáli megbízott rá­mutatott arra, hogy a Dél­afrikai Köztársaság kormá­nya gyakorlatilag annektál- ta a hozzá nem tartozó Dél- nyugat-Afrika területét. A küldött követelte, hogy a Biztonsági Tanács tegyen meg mindent a pretoriai fajüldözők namibiai ural­mának megszüntetése cél­jából. Zaharov, a Szovjetunió képviselője határozottan tá­mogatta a fenti álláspontot. Kijelentette, hogy az ENSZ több tagállama, amely egy­úttal a NATO-nak is tagja, szemlátomást eltűri, sőt tá­mogatja, hogy a Dél-afrikai Köztársaság kormánya Rho­desiával és Portugáliával karöltve, Dél-Afrikában gyarmati tömböt alakítson, amely a kontinens nemzeti felszabadító mozgalma ellen irányul. A szovjet képvise­lő is erélyes intézkedéseket követelt a Biztonsági Ta­nácstól a dél-afrikai fajüldö­zők namibiai törvénytelen uralmának haladéktalan megszüntetésére. Diplomáciai körökből származó értesülések sze­rint az érdekelt afrikai, ázsiai és latin-amerikai or­szágok egy határozati javas­laton dolgoznak, amely szankciókat követel a Dél­afrikai Köztársaság ellen, ha szeptember végéig nen szünteti be uralmát Nam' bia fölött. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents