Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-27 / 197. szám

Másodszor is a Vasasé a Szelíd! Kupa .4 kalocsai járási! 3. Takács (Kal. VTSK). 38 sportszövetség és a megyei birkózószövetség még 1967- ben alapította a Szelidi Ku­pa birkózó-vándorserleget. A versenyt most — egy év kihagyással — másodízben rendezték meg -megyénk „kis Balatonjának” festői környezetében felállított szabadtéri színpadon. Tisza- kécske, Lajosmizse, Kiskő­rös és Soltvadkert kivételé­vel megyénk valamennyi szakosztálya elküldte ver­senyzőit erre a versenyre, amelyen százhúsz birkózó közel 10 órán át küzdött a helyezésekért. A váratlanul nagy létszám némi zavart, okozott, hiszen a rendezők­nek kevés tapasztalatuk volt és így bizony elég sok vita kísérte az egyébként magas színvonalú versenyt. Kár, hogy megyénkben még min­dig nincsen jól képzett és szakosztályi sovinizmus nél­kül, pártatlanul bíráskodó versenybírói gárda Az ilyen nagy és hasonló versenye­ket enélkül elképzelni sem lehet. A másik már sokkal ör- vendetesebb tény, hogy az egész napos versenyt mint­egy kétezren nézték végig, tehát a birkózás változatla­nul népiszerű sportág me­gyénkben. Kimagasló teljesítményt nyújtottak a Kiskunfélegy­házi Vasas birkózói, akik, bár csak kis különbséggel, de megérdemelten nyerték el másodízben a Szelidi Ku­pát. Figyelemre méltó a Kalocsai VTSK előretörése, ugyanakkor sajnálatos, hogy a Szamuely SE-nek nincs úttörő, serdülő és ifjúsági versenyzője. Ugyanakkor a KTE például csak úttörőket és serdülőket indított. A Szelidi Kupa részle­tes eredményei: Űttörők (szabadfogás) 35 kg: 1. Konyári (Kf. Vasas), 2. Bornemissza (Kai. VTSK), NB III. DÉLNYUGATI CSOPORT l. P. BTC 17 12 4 1 31:12 28 2. F. Volán 17 10 2 5 28:19 22 3. Barcs 17 9 4 4 24:22 22 4. Lábod 17 10 1 6 32:20 21 5. Baja 17 8 2 7 19:21 18 6. Mohács 17 7 4 6 24:27 18 7. D.újv. P. 17 6 5 6 16:17 17 8. Nagymá. 17 7 2 8 26:28 16 9. Db. VSE 17 7 2 8 21:24 16 10. Bonyhád 17 5 6 6 16:21 16 11. PEAC 17 5 5 7 29:28 15 12. Db. SZSK 17 5 4 8 16:14 14 13. Pécsi P. 17 4 5 8 18:20 13 14. Steinmetz 17 4 5 8 23:29 13 15. Kapv. V. 17 4 4 9 17:26 12 16. Sárbogárd 17 2 7 8 7:19 11 kg: 1. Szabó I. (Kai. VTSK), 2. Németh (Kmiklós). 41 kg: 1. Sárközi (KTE), 2. Báthori (KTE), 3. Elek (Kai. VTSK). 45 kg: 1. Fábri (Kai VTSK), 2. Zilahi (KTE), 3. Mihálo- vics (Baja). 49 kg: 1. Reme­tei (Kai. VTSK), 2. Mitró II., Mitró I. (mindkettő kun- szentmiklósi). 53 kg: 1. Bíró (Kmiklós), 2. Kővágó (Kai. VTSK) 58 kg: 1. Szalai (Kai. VTSK), 2. Medveczki (KTE). 63 kg: 1. Gresa (KTE). 68 kg: 1. Fruktusz (KTE), 2. Vékony 3. Orosz (mindkettő Kai. VTSK). Nehézsúly: 1. Besenyi (Kmiklós), 2. Ka­lapács (Kmiklós), 3. Fekete (Baja). Serdülők (szabadfogás): 45 kg: X. Hoffmann (Kai. VTSK) 2. Csenki (Kf. Va­sas). 49 kg: 1. Pullai (KTE' 2. Zana (Kai. VTSK), 3. Brutai (Baja). 53 kg: 1. Se­res B. (Kf. Vasas), 2. Csá- tai (Baja), 3. Punyi (Kf. Va­sas). 57 kg: 1. Rozman (Ba­ja), 2. Fonyódi (Kai. VTSK), 3. Szender (Baja). 62 kg: 1. Seres G. (Kf. Vasas), 2. Ben- se (Kf. Vasas), 3. Marosvöl­gyi (Kai. VTSK). 67 kg: 1. Eorbály (Kai. VTSK), 2. Koller (Baja), 3. Ignáez (Ba­ja). 72 kg: 1. Kó-kai (Kai. VTSK). Nehézsúly: 1. Szu- szics (Baja), 2. Doró (Kmik- lós). Ifjúságiak (kötöttfogás): 60 kg: 1. Szalma (Kmiklós), 2. Seres M., 3. Bense (mind­kettő Kf. Vasas). 65 kg: 1. Cseh (Kf. Vasas), 2. Kato­na (Kai. VTSK). 3. Herceg (Kai. VTSK). 70 kg: 1. Lász­ló (Kf. Vasas), 2. Koletár, 3. Bődi (mindkettő ' Krnik- lós). 75 kg: 1. Argat (Kai. VTSK). 81 kg: 1. M. Szabó (Kf. Vasas), 2. Mezei (K- miklós). Felnőttek: (kötöttfogás): 48 kg: 1. Eszes (Kf. Vasas). 52 kg: 1. Móczár (Kf. Va­sas). 57 kg: 1. Hunyadi (Ba­ja), 2. Torma (Baja). 62 kg: 1. Réczi (Kf. Vasas), 2. Kiss (Kf. Vasas), 3. Ági (Baja). 68 kg: 1. Paletta (Szamuely SE), 2. Keserű (Kf. Vasas), 3. Bán (Baja). 74 kg: 1. Ben- de (Szamuely SE), 2. Bagó (Kai. VTSK), 3. Seres L. (Kf. Vasas). 82 kg: 1. Fábri (Szamuely SE), 2. Elek (Sza­muely SE). Szuper-nehéz­súly: 1. Hostyánszky (Sza­muely SE). A Szelidi Kupia összesí­tett piontversenyének vége­redménye: 1. Kiskunfélegy­házi Vasas (edző: Besze László) 65., 2. Kalocsai VTSK (edző: Romsics Já­nos) 63., 3. Bajai MEDOSZ (edző: Kopori Ottó) 37., 4. Kunszentmiklósi Vasas 35., 5. Kecskeméti TE 29., 6. Szamuely SE 17 pont. Utaznak a fiatalok Utaznak a fiatalok. Ez jó dolog. Világot látnak, orszá­got ismernek, népekkel ba­rátkoznak. Egy-egy jól sike. rült útjuk után gazdagab­ban, nagyobb kedvvel kez­denek dolgozni. Milyen öröm hallani Tóth István­tól, a megyei Expressz Iro­da vezetőjétől, hogy 1967. előtt alig százan utaztak megyénk fiataljai közül, s ma már viszont 1250 fiatal veszi igénybe a világlátás­nak ezt a formáját. Ám ez csak a külföldi utazóknak a száma: a belföldi utazók csaknem háromszor ennyien vannak! — Hová utasnak legtöb­ben? — Az NDK-ba. Lengyel­országba és a Szovjetunió­ba. — Van valami különleges is as utazási programjuk­ban? — Igen. A törökországi, marokkói, tuniszi, svédor­szági út. — Mi az új vonása az uta­zási rendszernek? Vfí-krónika A nemzetközi labdarúgó- életben az elkövetkező hó­napiok legérdekesebb ese­ményei a világbajnoki se­lejtezők lesznek. Ez érthető is. hiszen még 12 hely ke­res gazdát... A 16-os döntőnek ugyan­is tagja már a világbajno­ki címet védő Anglia, a vb-t rendező Mexikó, az európai országok közül a részvételi jogot elsőnek ki­vívó Belgium és az 1930., 1950. évi világbajnok Uru­guay, amely az elmúlt na­pokban biztosította be mexikói részvételét. Gya­korlatilag az 1958.. 1962. évi világbajnok Brazília is ott érezheti magát a mexi­kói döntő mezőnyében, uta­zásához mindössze egy pont szükséges — Paraguayiéi. Az egyes csoportok állá­sát vizsgál gatva kitűnik, hogy a 9. vb-n minden bi­zonnyal ott lesznek az ed­digi világbainokok. Anglia. Uruguay és Brazília részvé­tele aligha kétségest Olasz­ország is favorit, és az NSZK-nak is van még esé­lye a mexikói repülőjegyek megszerzésére. Vb-újoncot jelent maid 1970-ben / ttika. Közép- és Észak-Amerika, valamint Ázsia. Óceánia képviselője. És mi a helyzet az euró­pai csoportokban? 1. ..Harminc éve nem volt ekkora esélyünk, mint most. hogy eljuthassunk a világ- bajnokság döntőjébe” — mondotta a román váloga­tott edzője. Niculeseu. Való­ban nagyok a romáin válo­NB III. KÖZÉPCSOPORT 1. Középít. 17 12 2 3 28:15 26 2. III. kér. 17 7 7 3 24:16 21 3. V. Láng 16 8 5 3 27:19 21 4. Soltvadk. 17 6 8 3 19:13 20 5. M. Kábel 17 8 4 5 26:18 20 6. Kiskőrös 17 8 4 5 23:17 20 7 Ganz-Vili. 17 7 5 5 26:20 19 8. Ercsi 17 7 4 6 20:19 18 9. MAFC 15 5 5 5 15:14 15 10. Kalocsa 17 4 7 6 19:19 15 11. D.újv. É. 17 4 7 6 23:33 15 12. MAVAUT 17 4 6 7 11:15 14 13. 1. sz. ÉP. 17 5 2 10 21:29 12 14. Elektr. 16 4 4 8 16:24 12 15. Bp. Vegy. 16 3 5 8 15:24 11 16. Nagytét. 16 2 3 11 7:25 7 NB III. DÉLKELETI CSOPORT 1. Szarvas 17 10 6 1 23:7 26 2. Bcs, A. 17 9 5 3 21:10 23 3. Sarkad 17 9 3 5 ?2:13 21 4. Szalvai 17 7 6 4 29:17 20 5. Hmvh. 17 7 5 5 17:14 19 6. Kun B. 17 8 2 7 26:19 18 7. Bcs. VT. 17 6 6 5 26:23 18 8. Szentes 17 8 2 7 21:26 18 9. Kossuth 17 6 4 7 17:18 16 10. Mezőhe. 17 6 4 7 21:23 16 11. Orosháza 17 6 4 7 18:20 16 12. SZAK 17 4 7 6 21:22 15 13. Kkhalas 17 7 1 9 20:24 15 14. Tiszafv. 17 4 4 9 11:20 12 15. Fémműn. 17 5 1 11 12:31 11 16. Mezöb«r, 17 2 4 11 11139 8 ww Összetett honvédelmi verseny Baján Augusztus 24-én Baján, a Petőfi-szigeten összetett honvédelmi versenyt rende­zett az MHSZ bajai járási titkársága. A versenyen 28 csapat és közel száz ver­senyző vett részt. A felsorakozott verseny­zőket Muharos Sándor, az MSZMP járási bizottsága nevében üdvözölte, majd Vakli Károly, az MHSZ já­rási titkára bemutatta a részvevőknek mind az 1500 m, mind pedig a 3000 m-es pályát. Az akadályokkal te­litűzdelt nehéz terep ko­moly feladat elé állította a versenyzőket, szerencsére az időjárás is segített a sikeres lebonyolításban. A pálya megtekintése után rajthoz álltak a csapatok, s egymás után küzdötték le az akadá­lyokat. A végeredmény az alábbiak szerint alakult: Női csapatban I. korcso­port: 1. Sükösd (Bartek I., Boldog J, Nánai NI Férfi­csapatban I. korcsoport: 1. Nagybaracska (Molnár, Ja- ratka, Korrás). II. korcso­port: 1. Gara (Szabó, Jám­bor, Szendrei). III. korcso­port: 1. Dávod (Németh, Gyuricza, Jakab). A verseny végén Muharos Sándor köszöntötte a győz­tes csapatokat majd érté­kes tiszteletdíjakat adott át a győzteseknek. Az 1. helye­zett csapatok szeptember 14-én az ÖHV megyei dön­tőjén indulnak. Pechtlcr Ferenc M A: gatott esélyei, hiszen öt pontja van és már csak ott­hon mérkőzik Portugáliá­val és Görögországgal. 2. Ebben a csoportban a szeptember 14-i prágai Csehszlovákia—Magyaror­szág visszavágó mérkőzés dönt. Ha a csehszlovák együttes győz, minden bi­zonnyal a vb-döntő részve­vője lesz. Döntetlen esetén újabb döntő mérkőzésre van kilátás —semleges pá­lyán — a csehszlovák és magyar együttes között, ha a magyar válogatott szerez­né meg a 2 pontot, akkor nagy favorittá lépne elő. 3. „Meg vagyok róla győ­ződve, hogy Olaszország kiharcolja a Mexikóba ju­tást, és ezzel feledteti ang­liai szégyenét, amikor is 1:0-ra kikapott Észak-Kó- reától” — mondotta az AC Milánban játszó profi labdarúgó Kari Heinz Mi újsás a Holdon? A kérdést tessék szó sze­rint érteni. A feleletet a Kossuth Kiadó példaszerű gyorsasággal megjelenő új kiadványában találja meg az olvasó. Szeptemberben, néhány héttel az első Hóidra szál­lás után jelenik meg dr. Bi­tó János és Sinka József Ember a Holdon című új könyve. A szerzők az újság­olvasó közönség körében jól ismert szakírók. Ebben a művükben részletesen leír­ják az Apollo—11 útját, is­mertetik Armstron gnak és Aldrinnak a Holdon szer­zett tapasztalatait. Olyan fontos kérdésekre válaszol­nak, mint hagy mi a jelen­tősége az ember Holdra érésének a világűr kutatá­sában, folvik-e tudományos verseny a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, s ha van ilyen versengés, ak­kor hol tart? Hogy ezekre a kérdésekre megalapozott választ adhas­sanak, bemutatják az űrku­tatás eddigi legfontosabb állomásait és rengeteg olyan tudományos ismeretet kö­zölnek az olvasóval, amely­re feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy megértse az űrkutatás mai és soron kö­vetkező eredményeit. A könyv nem tudomá­nyos fejtegetés, hanem olyan időszerű kiadvány, amely­ben a szerzők az emberi­ség egyik legnagyobb tudo­mányos vállalkozásáról ért­hetően és világosan szól­— Az. hogy OTP-r* ss, részletre is lehet most mán utazni. Ez nagy kedvezmény a fiatal utazóknak. A má-i sík az, hogy külön csopor-i tokát szervezünk a középis­kolásoknak és ipari tanu­lóknak. Az Expressz Utazási Iroda Kecskeméten van. De hogy hol van, azt kevesen tudják. A Szabadság tér 1/a. épületében, egy második emeleti zugszobában. De kár, hogy ezt kevesen | tudják, hogy alig lehet tneg- : találni! Ügy hírlik, új helyiséget: irodát, klubot kap az iroda. Ez jó hír! Megérdemli ezt a sok utazni vágyó fiatal! És az utazási iroda lelkes dol­gozói is. akik most áldatlan körülmények közt dolgoz­nak. Schnellinger. Olaszország- -------­n ak három pontja van, és nfk- A kötetet eredeti fény­otthonában fogadja az* kepek illusztrálják. NDK-t, “ valamint Walest, Negyvenéves találkozó A napokban benépesült a Bácsalmási Általános Is­kola. A volt polgári iskola 1928/29-ben végzett növen­dékei gyűltek össze, hogy annyi idő után ismét együtt töltsenek egy vidám napot. Jávor József, az is­kola igazgatója üdvözölte a „kisdiákokat”, a helyi fúvószenekar pedig jé talpalávalót húzott. Ez­után meglátogatták el­hunyt osztályfőnökük, s igazgatójuk sírját, majd útjuk ismét az öreg isko­lába vezetett, s feleleve-i ültették az egykori diák- csínyeket. Az együtt el­töltött négy évről emlékez­tek, amikor Majoros János bácsi, az iskola 82 éves gondnoka emelkedett szó­lásra, hogy fejükre olvas­sa „bűneiket”. Vidáman, emlékek kö­zött kutatva telt el a szép nap, s ismét közeledett a búcsú órája. A véndiákok elmentek a szélrózsa min­den irányába, hogy öt év múlva, ugyanezen a na­pon ismét találkozzanak. valóban a csoport esélye­sét. 4. Észak-írországnak jelen­leg négy pontja van, Tö­rökországot győzte le ott­honában és idegenben. A Szovjetunió szeptemben 10- én Belfastban kezd, éppen az észak-írek ellen. En­nek a mérkőzésnek a ki­menetele döntő lehet a csoport végeredményének alakulására. 5. „Norvégia megtette ne­künk azt a szívességet, hogy legyőzte a franciákat Strasbourgban, most már nem akarjuk kiengedni a repülőjegyet a kezünkből” — mondotta Bergmark a svéd válogatott szövetségi kapitánya. Bergmark ok­tóber 10-én Stockholmban a külföldön játszó svéd labdarúgókkal megerősített csapatával lép pályára Franciaország ellen, és győzelmével végleg be akarja biztosítani Mexikót, úgy hogy a franciaorsszá- gi visszavágó már ne szá­mítson. 6. Itt már eldőlt minden, megtörtént a nagy csoda. Belgium, Spanyolországot és Jugoszláviát hagyta a háta mögött, s vívta ki magának Mexikót. 7. Ebben a csoportban az október 22-i hamburgi NSZK—Skócia visszavágó mérkőzés számít döntő ki­1 X wwr rejtvénytotója ’ 2 2. forduló 2 10. szelvény. FIZIKAI TÖRVÉNYEK A GYAKORLAT SZOLGÁLATÁBAN Délután fél 5 órakor a Széktói Stadionban a Kecs- j meneteidnek, keméti Dózsa a Dunaújvá-! 8. ros NB I-es csapatával ,ját-: Bulgária három hazai szik előkészületi mérkő- ; veimével, hat pontjá- zést. Három órakor a tar- . val nagyszerű helyzetben talékcsapatok játszanak. [ van. 1. Képünk Eötvös Lorándot, a kőolajkuta­tásnak egész világon el­terjedt eszközének fel­találóját és a torziós in­gát ábrázolja. A XX. század elején kísérlet­képpen ezzel a műszer­rel készítették el Kecs­kemét föld alatti térké­pét. Kérdésünk: Milyen fizikai törvényszerűsé­gen alapszik az ..Eötvös- inga”? Az indukció jelenségén (1) Az elcktro-ozmózis jelenségén (x) A tömegvonzáson (2) 2. Ki fedezte fel a gravitáció törvényét — állítólag egy. a fájáról lehulló alma hívta ró fel a figyelmét? Descartes (1) Newton (x) l Leibniz (2) j 3. Napjaink egyik nélkülözhetetlen hírközlő eszköze a mágneses indukció törvényén alap­szik. Melyik az? A távíró (1) A telefon (x) A rádió (2) Beküldte: Pontos címe:

Next

/
Thumbnails
Contents