Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-26 / 196. szám
1909. augusztus 26, kedd 5. oldal ^Oa-agái 45T Fahrenheit [ Látogatás a kecskeméti úttörőházban A magyar olvasóközönség előtt is ismert Ray Bradebury hasonló című kisregénye, amely az író Marsbeli krónikák című kötetében jelent meg. Az elbeszélés 1952-ben íródott, és a science fiction alkotásainál szokásos jövő- számítgató szándéknál, technikai érdeklődésnél sakkal erőteljesebb benne az aktuális politikai mondanivaló, a reakciós, kegyetlen maccarthysta törvények elleni tiltakozás. Természetes, hogy a film- változat rendezőjét, Francois Truffaut-t, aki mint a francia új hullám egyik legtehetségesebb egyénisége, árnyalt lélektani ábrázolásával tűnt ki eddigi filmjeiben, a mondanivalónak ez a része ragadta meg. A képzeletbeli jövőből még inkább a jelen felé mozdította el Bradebury világát, az emberi egyéniséget kiirtó, konformi- zált életforma ellen emelt szót szimbolikus történetével. Fahrenheit 451 vagy az európai kontinensen használt hőmérőskála szerint 233 Celsius-fok. Ez a szám határozza meg a film képzeletbeli országában az önálló szellemi tevékenység felső határát. Ezen a hőfokon következik be a papír öngyulladása, ez alkalmas a könyvek elégetésére. Mert ebben a technikai tökéletességgel és a kényelem minden formájával megáldott jövőben tilos az olvasás. A könyv csempészárunak számít, rejtegetőire azonnal lecsapnak a láthatatlan központból irányított állam tűzoltói. Furcsa tűzoltók ezek. A torz társadalmi fejlődés visszájára fordította eredeti funkciójukat, • már el sem hiszik, hogy valaha a tűz oltása volt a feladatuk, nem pedig a szellemi termékek gyújtogatása. A film hőse, Montag tűzoltó gépiesen végzi munkáját, hasonlóan ' éli családi életét is a nonstop televízióműsor bűvöletébe merült felesége oldalán. Közönyéből egy különös lány megjelenése rázza fel, hatására ő is érdeklődni kezd a könyvek iránt, s az olvasással megízlelt szabad megismerés öröme elviselhetetlenné teszi számára, hogy me- chanizált, ismeretlen, rendeltetésű hatalom engedelmes eszköze legyen. A lánnyal együtt a „könyvemberek” remetetáborába furcsa, kissé fanatikus világa ez. Erdőben bújdosó, rongyos emberek, mindegyikük kívülről megtanul egy-egy könyvet, hogy megőrizze az emberi gondolkodás kincseit egy talán sohasem bekövetkező, de mégis várva várt emberséges jövő számára. A film az elembertele- nedett társadalom ellen lázadók pártjára áll, mégis a pesszimizmus szele csap ki belőle legélesebben. A könyvemberek rajongása bármennyire magasztos is, reménytelenül kevésnek látszik a tökéletes fegyverekkel földerítő eszközökkel uralkodó hatalom ellenében. Truffaut borúlátása tiszteletre méltó humanista aggodalom, de egyúttal polgári erőtlenség is. A cselekmény mintha kevés lett volna egy filmhez. Bármennyire megdöbbentő is a könyvmáglyák színpompás látványa, folytonos visszatérésük nem ad újat. A társadalmi valóságtól megfosztott steril környezet a színészeket is lehetetlen feladat elé állítja, a film távolról sem éri el Truffaut korábbi müveinek, a Jules és Jimnek, a 400 csapásnak szuggesz- tivitását. Sz. J. Vietnami diákok Vasárnap a Nyugatipályaudvaron a Művelődés- ügyi Minisztérium képviselői ünnepélyesen fogadták a hazánkban, egyetemi tanulmányok folytatására érkező 108 vietnami fiatalt. Közülük 29-en Dél- Vietnamból érkeztek, a Felszabadítási Front által ellenőrzött területről. búidn-jík. A számkivetettek Boldog gyermeknevetés fogadott, amikor beléptem a kecskeméti úttörőház kapuján. — Most a Jókai Általános Iskola napközisei vannak itt — mondta Simon Jenő- né. az úttörőház igazgatója. Izgalmas asztaliteniszcsata folyik közelemben, a sarokban két kislány babaruhát köt, az asztalokon gombfociznalk. láthatóan jól érzik magukat a gyerekek. — A tanév befejezése óta a szakkörök egy része szünetel. de továbbra is működik a foto-, képzőművész-, a báb- és a díszműlakatos szakkör. A gyerekek megbeszélik az alkalmas időpontot. amikor a foglalkozásokat megtarthatják. — Van-e kötött programjuk a pajtásoknak? — Hetenként ismétlődő a műsorunk, de ez nem válik unalmassá, mert cserélődnek a tanulók, s a vezetők is. Természetesen minden nevelő saját elképzelése szerint készül a foglalkozásra. — Miből is áll ez a program? — Hétfőn hadijátékot szoktunk tartani, a keddi napon könyvtári program van soron. Szerdán baletttanfolyam következik. Ezt a tanév kezdetekor szeretnénk kibővíteni népi. társas és színpadi tánc oktatásával. Bizonyára hasznosan szolgálja majd a gyermekek mozgáskultúrájának fejlődését. Csütörtökön diavetítés. pénteken sportnap. Ilyenkor különböző labdajátékokat játszanak, sakkoznak a gyerekek. — Egészen apró gyerekeket láttáin itt, hol vannak a felsőtagozatosok? — Nyáron leköti őket a táborozás, többen a nagyszülőknél nyaralnak. — A program szerintem jó. ennél kötöttebbet nem lehet készíteni, így sok időt töltenek szabad levegőn is. Távozóban beszélgettem az úttörőkkel, akik éppen ebédelni indultak. Amikor megkérdeztem tőlük, jól ér- zik-e itt magukat, szinte kórusban felelték — igen. G. E. Nemzetközi partizántalálkozó A szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója alkalmából vasárnap a szlovákiai Ragyolcon egész napos nemzetközi partizántalálkozóra került sor. A találkozón magyar részről jelen volt Kardos Éva az 1944-es partizánmozgalom egykori rádiósa és György Béla a par- tizánmozgalom harcosa. Egy „ valódi“ hippi Ülök a parkban, mellettem farmer- nadrágos, kockás inges fiúk, lányok cigarettáznak. Közben mustrálgatják egymás „szerelését”, nyakukba növesztett fürtös hajukat. Talán negyed óra is beletelik, míg az egyik srác megszólal. — öregem, valódi hippit láttam — mondja a mellette ülő tennagernek. — Almodban? — hangzik a gúnyos kérdés. — Fenéket — vágja rá. — Ha hiszed, ha nem. Doki öcsi tegnap este beszélt is vele a plac- con. Tudod, Doki motyog valameny- nyire angolul, egészen jól megértették egymást. — Hogy nézett ki? kérdezték egyszerre. — Jó „szerelése” volt? Honnan jött?— — A napokban érkezett a Balatonról — folytatta élményét. — Egyébként amcsiból jött. Vén már, mint az országút, talán 30 éves is elmúlt, de szimpatikus fej. Persze, lehet csak a „Krisztus-szakál- la” öregítette. Doki „kiszedte belőle” azt is, hogy most Görögországba megy a bandájáért. ö a galeri főnöke, tavasszal portyára küldte társait. Értük indult ... — Mit mesélt még a hippi? — kérdezősködtek. tovább a fiatalok. — Olyasmiről is beszélt, hogy a hippiknél minden közös. Ez íratlan törvény náluk. Persze, a nők is közösek ... — Tulajdonképpen mit csinálnak a hippik? — kérdezte az egyik lány. — Műveletlen vagy kisanyám — válaszolták. — Semmit sem csinálnak — vette át a szót a leghosszabb hajú „rangidős". — Ide- oda vándorolnak, mint a nomádok. Ha kedvük tartja, letelepednek. Nem kell melózni, azt csinálnak, amit akarnak. Szabad életük van. — Jó lehet nekik — sóhajtoztak a többiek. — Egyébként mindig szomorúak — folytatta a mesélő. — Megunták az életet. Utálják az embereket, s sohasem boldogok. A természetben, a csöndben állítólag örömet találnak. Egyébként semmi sem érdekli őket. — Akkor nem is lehet olyan jó nekik — mondta az egyik srác. — Nem lennék hippi... — Én kipróbálnám, de nem sokáig — válaszolta a „rangidős”. — Egykettőre beleunnék. Szörnyű lehet tétlenül élni. Meg apámék sem engednék, hogy ... — Hülyeség az egész — legyintett az egyik srác. — Gyere Zotyi, vár a mutter otthon. Sze- vasztok... — tárnái — G. Szűcs László: Kicsi fiam Apám ma ismét Összeszidott. Kiabált, magából kikelve. Ezt tudja! De csak itthon. Csak énelőttem. és csak énrám! Felőlem azonban ordíthat. Holnap újra kimegyek a temetőbe. Holnapután is! Azt állítja, hogy bolond vagyok. Intézetbe kellene vitetni. Hát hívja a mentőket. Én nem akarom elfelejteni..; Hirtelen hallottam meg a hangját. Élesen sikított. Az enyém! Megremegtem. Azelőtt nem ismertem ilyen érzést A nővér nyitotta az ajtót. Karjára fektetve hozta. Fonott ünnepi kalácsnál nem volt nehezebb a kis teste. A mellemhez fúrta gömbölyű, meleg pofiját. Négyen voltunk a fehér szobában. A szemközti ágyon fiatal asszony feküdt. Amíg szoptattam, húzta magára a takarót, görcsbe görbült kezekkel. Kislánya hatnapos korában meghalt. Koraszülött volt. Az én nagyfiam meg vidáman énekelt, kezdett jóllakni. Keményedett a pucorja. Lassan betelt és elszunnyadt mellettem. Parányi kezét a mellemre tette. Moccanni se mertem, nehogy felriasszam. Amikor megtudtam, hogyan jártam: hisztériásán csapkodtam. Hogyan lehettem ilyen bolond! A fiúk nem tudták, mi történt velem. Mit bámultok rám — ordítottam — közületek valakitől gyerekem lesz. Lehet, hogy ezért szakadt rám a bánat. Mert nem szerettem. Gyűlölettel gondoltam rá. Hívtak a fiúk. De sehová nem mehettem. Miatta. Se tánc. se mozi: így lassan mindenből kimaradtam. Kétségbeesetten gondoltam arra. hogy elfelejtenek a fiúk. Más lányokkal kezdenek ki. Pukkadjatok meg mind! Már nem lehet segíteni. Apámmal nem tudtam beszélni. Sosem ért rá. Késő este jött haza rendszerint. Amikor megtudta: felpofozott. Anyám nem szidott. Segített, de nem mulasztotta el naponta a tudtomra adni: máskor majd jobban vigyázzak. ne legyek olyan mohó. Azt mondják, a kisbaba nem lát. Dehogynem! Ha mellettem feküdt, a sírása se volt olyan késégbeesett. Megnyugodott valahogy, egyenletesebben szedte a levegőt. A szobámban ülök. a sarokban: az ágya mellett. Nem gyújtottam fel a villanyt. Bánt a fény. Sírok. Mihez kezdjek nélküle? . .. Temetés után kezdték. Szórakozni küldtek. Nekiindultam. Üj ruhát, új cipőt kaptam. Magamra hánytam kelletlenül. Ismertem a szórakozóhelyeket. Volt olyan vasárnap, hogy több helyen is feltűntem. Most már tudom, sehol sem éreztem olyan jól magam, mint mellette. Akkor meg felesleges fáradozás továbbmenni. Ott álltam a téren. Jött a busz. Felültem rá. Kivitt a temetőig. A tenyeremben elfért. Tiszta fehérbe öltöztettem. Aztán, játszattunk. Nem tudtam betelni vele. Apám megtekintette néha. ..Hadd nézzelek te poronty!” ..Nem poronty, tessék ezt tudomásul venni!” ..Hát ki?” ..Sümegi Kiss László, a világ legbátrabb embere.” Tovább feleseltem Anyám szólt közbe dühösen. Mit tudtok annyit bámulni rajta! Semmiképp sem akart nagymama lenni. Titkolta így nagyon kevesen tudták meg. mi történt nálunk. A fiúk hamar megfeledkeztek rólam. Már nem bántam Az ilyen emberek társasága, amelyben mindenki csak a saját előnyét keresi, és másért nem is él: nekem nem kell. összeszorul a szívem. Csak ő maradt volna meg nekem. Kicsi, drága fiam! Este belázasodott. Szóltam azonnal apámnak. Megnézte, Gondos vizsgálatot végzett. Ilyen dolgokban roppant alapos. A betegség nem játék, ezt szokta mondogatni, nem vethetek a szemére semmit. Reggel bevisszük a kórházba. így határoztunk. Előbb kellett volna. Akkor azonnal. A temetőből későn mentem haza. Esni kezdett az eső. Megáztam alaposan. Anyám ujjongva fogadott. Megjött a színed. Gyere adok vacsorát. — A temetőben voltam kinn — mondtam. Megfordult. — Meghülyüitél? — kiáltott rám. Otthagytam, bementem a szobámba. Feldúlva találtam a szobát. Rögtön észrevettem anyám mesterkedését. Eltűntek a gyerekholmik. Sehol nem találtam a kis feikötőt. a szultán sapkát. Kértem, adja vissza. Sírtam, zokogtam. Le térde Dőltem előtte. Fejéhez kapott és cirkuszt emlegetett. Mit kell megérnie! Mikor lesz már vége ennek a tébolynak! Apám szánt meg. Így kaptam vissza a drága holmikat. Eldugtam mind. Csak néha veszem elő ... A minap nagy nyüzsgés támadt Italt hoztak. Anyám a barátnőjével a konyhában szorgoskodott. Apám pedig közölte, hogy szombat este egy kis murit csapunk. Fogadnom kell a vendégeket. Énpen azokat a fiúkat. Nem akarják, hogy bánkódjak, szomorúan járjak az emberek között. Azt gondolják, hogy most már jobban fogok vigyázni. ..Látod, minket is mennyire megviselt. Felejtsd el!” A fejemet mélyen lehajtom. Nem! Soha nem akarom elfelejteni. Anyám ordít megint, megfeledkezik barátnőjéről. Elfordulok. Én már másképpen látok, mint ti. Értsetek meg. Boldog szeretnék lenni. De itt, soha nem találom meg azt a boldogságot, amit vissza szeretnék kapni. Újra anya leszek!... Megfogadtam, hogy egyszer itthagyom őket. Nem is lesz az olyan soká!
