Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
ßsncze /ózsef: Új kenyér Kemencében tölgytüzön sült fehér, foszlós búzakenyér, egy morzsádban mennyi munka szívégető fáradság fér. Fehérbelű, pufók élet, nem korpás és nem keserű, nem dohos és nem savanyú légmazsolás, puhabelű... Mennyi rész is illet engem? dolgoztam én féltve érte, arattam és tudom nehéz Napba nézni fel az égre! Kévét hánytam osztagokba, fát vágtam a sütéshez, arcomról sós verejték benne van az ízében. Zelk Zoltánt Strófák egy népdalra Énekeltünk, kóstolgatva valamennyi szót és úgy, hogy az égő borral torkunkon lefolyt: „A szivemet a szerelem körülfogta volt...99 Ügy daloltunk, minden cseppje a szívünkre folyt, hogyha szólt, hát a szívünkre cseppent, csak ott szólt: „A szivemet a szerelem körülfogta volt... ** • Ezt fújtuk csak, hogyha mást is, ha más nóta szólt, abban is csak, mint csalitban hogyha madár szólt: „A szívemet a szerelem körülfogta volt. •. ** Szekér az idő sarában, ! zörgött, zakatolt: alkonyaiból éjszakába, hajnalba hajolt — ! tiszta az ég, csupa csillag, mégsincs rajta Hold! * Reggel aztán, ki látta meg? talán Irén szólt, ujjával az égre karcolt: ott röpül a HoÄ! — ,,-f Megismertem: az én szívem, az én szívem volt! Ringott a táj és fölötte, mint sirály, a Hold. Azért égett oly pirossal, mert a szívem volt: s a szerelem, a szerelem körülfogta volt. • . eghaltál, elmentél JT'*’ Zágler József. Nyugodjál békében. A barátom voltál Zágler József. Különös életed volt és különös halálod. Négyszer haltál meg. És háromszor feltámadtál. Negyedszer nem akartál. Felkértek, Zágler József, hogy említsem fel életedet itt, a családod, feleséged, két nagy gyereked és az egybegyűltek előtt. Négyre emlékszem én nagyon Zágler József, négy halálodra Józsi, felemlítem mindegyiket. Jk z egyik halálod a háborúban volt Együtt kantunk behívót, együtt mentünk a vasúti állomásra. Te fogtad a batyut kísért a feleséged, meg a két kicsi gyereked. Sántítottál, mert az első világháborúban a jobb lábadnak ment egy renesz. Nem kellett volna bevonulnod, mert a másik Zágler. a testvéred kapta a behívót, de annak hat gyereke volt és te jöttél helyette a repeszes lábaddal. Emlékszem. Zágler József, amikor bejött az állomásra a vonat és felültünk rá. és kinéztünk az ablakon, sírt mindenki, sírtál te is, de aztán alig indultunk el. máris visszatolattak minket, rácsatoltak a szerelvényre egy vagont és akkor te kihajoltál az ablakon és azt mondtad, ne sírjatok, látjátok, már vissza is jöttünk. És akkor nevettél. Aztán már nem sokat láttalak nevetni. A harctéren egyszer se láttalak nevetni. Emlékszel-e Józsi, amikor a lövészárokban a Donnál hárman haldokoltak melletted? Éhesek voltaik. Nem volt már két napja egy karéjka kenyerünk se. Neked még volt három ka- rélyod a hátizsákban, tíz méterre tőlünk a földbe elásva, oda ástad el. nehogy megegyed. Oda ástad el magadnak, hogy tartalékban legyen. És akkor már nem bírtad tovább és elmentél oda a helyre, és kikapartad a hátizsákot és elhoztad a három szelet kenyeret a három haldoklónak. És ahogy hoztad, kimásztál a lövészárokból és akkor egy golyó eltalálta a melledéit. És akkor még a három szelet kenyeret odaadtad annak a háromnak, és aztán hanyatt estél, elvesztetted az eszméletedet. Nem kaptál levegőt, csak kapH. Barfa Lajos: Rajta futnak a vonatok Egy háborús nagyregény Korunk felgyorsultnak emlegetett tempójában élő, naponta ezernyi jelenséghez kötődő ember kétszer is meggondolja, hogy hozzáfogjon-e egy majdnem nyolcszáz oldalas regény elolvasásához. Eléggé viszonylagos ez az irodalmi értékítélet, valamit azért mégiscsak jelez, nevezetesen azt, hogy a szóbanforgó terjedelemmel rendelkező mű képes-e hosszútávú szellemi izgalmat kelteni, avagy nem. Akik Norman Nailer amerikai író nálunk második kiadásban most megjelent Meztelenek és holtak című regényével találkoznak, aligha bújhatnak ki a könyv döbbenetes varázslata alóL „A legjobb amerikai regény a második világháborúról” — mondták többen is e sorok írójának, akik a könyvet első kiadásban olvasták. S bár az ilyen sum- mázásokkal csínján kell bánni, annyit el kell ismerni, hogy — egy meghatározott ízlésszint fölött — efféle kijelentést a nagy regénnyel való találkozás sugalmaz. Holott a cselekmény meglehetősen szimpla, híjával a parabolikus építkezésnek, s nem hömpölyög a döntő összecsapásban kicsúcsosodó végkifejlet felé, ha úgy vesszük, a könyv mindegyik szereplője főhős a maga módján —, valójában az amerikai hadsereg egyik felderítő szakaszának hányódásáról szól, egy japán kézen levő sziget elfoglalása során. Néhányan elesnek, a többiek életben maradnak. És a háborúnak még nincs vége... Ám a szerkezetnek ez a lazasága még csak fokozza a cselekmény valószerűségét. Más oldalról ugyanezt a hatást növeli a kitűnő jellemrajzok egész sora; a szereplők személyes ismerőseinkké válnak, átérezzük sorsuk tragikumát, értük vagy ellenük szurkolunk, szinte a cselekmény részesévé avatják az olvasót — mindez a jó regény csalhatatlan jele. A szigetet elfoglaló had- -- osztály parancsnoka, Cummings tábornok, a hatalom játékszabályainak megszállottja és kihasználója, mániákodtál a száddal fölfelé. Akkor az a három megette a három szelet kenyeredet, azitán föléd hajolt és az orrodon fújták be a levegőjüket. Felváltva fújták. e£v órán át. Akkor megjöttek a szanitécek. Elvitték. Hárman mentették meg az életedet. így haltál meg először. Józsi, és így támadtál feL ¥Telemlítem a második halálodat. A szomszédom- A ban laktál a falunkban, és láttam, hogy mindig, öt éven át, éjszaka mész munkába, éjszaka, hogv többet keressél, hogy több legyen a családnak. Egyik éjszaka után. amikor hazamentéi a kis házadba, ettél, aztán fogtad a kapát és kimentéi az udvarba szőlőt kapálni. Ott kapáltál a folyó partján, a kis szőlősödben, amikor láttad, az egyik fán a folyónál játszik egv gyerek. Egyszercsak a gyerek az ágról a vízbe zuhant, és segítségért kiabált. Levágtad a kapát, és ruhástól nekirohantál a víznek. Kegyetlenül mély. tíz méter mély ott a víz, és amikor olvad és áradni kezd. olyan sodrása van, hogy rohan. Onnan kijönni nem lehet. Viszi a fákat és bömböl, négy éve itt belefúlt a község apaállatja is. Nagyon erős állat volt. mégsem bírt kijönni. Te mégis belementéi, csapkodtál, vitt az ár. a kalapod leesett, úszott a vízen, de megragadtad a gyereket. Téged is levitt a víz. levitt egyszer, kétszer, háromszor is. A víz messzire sodort, már fulladoztál, de akkor ott volt fölötted egy nagy fűzfa koronája, gyökerét a víz kiforgatta, megdöntötte, koronája belehajolt föléd és lenyújtotta egyik ágát néked. Azt el tudtad még kapni. Így támadtál fel másodszor Zágler József, ez a fűzfa volt. úgy mondják, a jó emberek fája. Felemlítem harmadik halálodat. y i átlak téged Zágler József az öntödében. Ott dolgoztál, ott jöttél le mindig a kúpotokhoz a vaslépcsőn, a gázos öntödébe. Facipő volt rajtad, húsz évig ugyanaz, és kopogott a cipőd, ahogy jöttél. Megálltál, nézted, a hosszúnyakú Schneidert, hogyan fütyül, és hogyan rakja a szenet a kemence alá Emlékszel biztos, a formakészítők mellett a falon húsz évig hosz- szú repedés volt. hányszor szóltál már a kőműveseknek, javítsák ki. de tettek rá olyan volt nekik, ha szóltál, mint a süketnek mondott szó. Szerettelek Józsi, de volt, aki neheztelt nagyon neheztelt rád. mert sokuknak sokszor szóltál, mivel nem úgy cselekedtek, ahogv kellett volna. Tudom, te jót akartál, de egy kicsit nyers voltál. Emlékszel rá biztos. Zágler József, egyszer, amikor két fiatal öntő az öntőedényt vitte. íárudák közé szorított üstben. Hintázott a vas. és a hátsó ember erőlködött a cipeléstől. izzadt, mintha gőzfürdőből jönne, akkor azt mondtad neki: „Hájjá, kijjebb fogja a fanyelet, köpnyebb úgy.” Nem köszönte meg. hogy szóltál, csak rántott egyet a vállán és otthagyott mérgesen. Ilyenekért voltak mérgesek rád Zágler József. Hatvanéves lettél, sokszor mondtad, tudtuk, tudták, hogy nem akarsz te nyugdíjba menni. Ez jött nekik kéz alá Szereztek az irodából egy hivatalos papírt, pecsétet is csempésztek rá. és ráírták az írógéppel, hogy elsejétől nyugdíjaztak, ne gyere. A küldöncnek adták a levelet, az kézbesítette ki neked, és amikor megkaptad, lecsaptad a martinsapkát, nem is köszöntél, nem is szóltál, elmentél. És délután én már mentem fyozzád. mert üzent értem a feleséged, hogy beteg vagy. Lebetegedtél. Nem is szóltál, csak feküdtél, elmentem az orvoshoz, megkérdeztem mi bajod. Azt mondta, nincsen bajod, de ha még így megy egy hétig, meghalsz. Másnap bementem az öntödébe és akik kegyetlenek voltak veled, elmentek mind hozzád, az ágyadhoz, és bocsánatot kértek. És akkor te feltámadtál Zágler József, mert másnap már bent voltál. JTelemlítem a negyedik, az igazi halálodat. Hatvanöt éves voltál már. de csak nem akartál nyugodni, egy hónapban egy hetet még bejártál dolgozni. Emlékszem, szép nap volt, sütött a nap. de nálunk még forróbb Volt minden, mint szokott, ittuk az ásványvizet* felemeltél egy csatost, alig tudtam lehúzni a szádról, megittad a másfél litert egyszuszra. Mondtam is, hagyd már abba, az üveget azért nem kell lenyelni. Akkor letetted az üveget, jobb kezeddel megtörülted a szádat, aztán a homlokodat. Odamentünk a kemencéhez, megráztuk a kolompot. amit még te hoztál egv kus filozofálgatásainak erővonalai a fasizmus felé mutatnak; a vele nyílt, oppozícióban levő szárnysegéd, Hearn hadnagy, a baloldali polgári radikális, aki egyedül képes emberi összefüggésekben gondolkodni de a döntő pillanatokban önmagával is megalkuszik, aki, . - - - Croft, a rideg, bajtársait semmibe vevő őrmester-dik- vezerbika nyakáról, megráztuk, hogy csapolunk. Ott tátor, a primitíven bohókás Wilson, a bátor és ügyes, álltái az edénynél, én meg felmentem a lépcsőre fel„icamQrarU Marti- húztam a csapolókart. Folyt, szikrázott a vas. te meg ~~----------- --- d e a jellemfejlődésben sajátosan visszamaradt Marti néz, a jóindulatú, de akaratgyenge, ziidó származásának komplexumában őrlődő Goldstein — valameny- nyien, s az itt fel nem soroltak is olyan sorsot, karaktert hordoznak magukban, amelybe belefér a háború előtti amerikai társadalom teljes létezése, s amely társadalom ugyan még az emberiesség jegyében visel hadat, de módszereiben már jól érzékelhetők az embertelenség csírái. Külön, stílusukban a tulajdonképpeni cselekmény megjelenítésétől elütő, filmszerű „bevágások” hozzák közeibe a szereplők előéletét. S a legtöbben nerp arra készültek, hogy az éjszakai dzsungel ösvényein puszta kézzel cipeljék a dögnehéz ágyúkat az első vonalban. " • • ’ --- ---í----3---Xá lltái áz edénynél, a kis lapáttal belekotortál a forróságba. hogy utat engedj a folyásnak, és aztán hirtelen, Józsi. Zágler József, azt láttam, hogy megdőlsz, és nincs tovább. Nem is tudtam megmozdulni. Beleestél a forró vasba, az edénybe és többet nem láttunk, lav mentél el Zágler József. Semmi sem maradt belőled, csak a vas. Így haltál meg Zágler József. ¥T elemlítem Zágler József, kit hagytál hátra. Itt hagytad a feleségedet, a két gyerekedet, itt hagytál százhúsz négyszögöl szőlőt az udvarodban, magad ültetted, szépen gondoztad, szépen terem. Itt hagytál a konyhában négy kis sámlit, magad faragtad, magad Vlf-wjw, — o------ — ww _ hogy sáros gödrökben fetrengjenek, s hogy minden ér- ' V, , i. :----• 7 ..... — t elmes cél nélkül, fizikai és lelki erejük maradékának j ” össze, meg egy deszjsaasztalt. a konyha kö- teljes felőrlődése árán másszák meg a sziget közepén zepén. Magad csináltad, még a gyúródeszkát is. És itt magasló hegyet. Ez a háború nem diadalmenet; a láng. a vér, a gépfegyvertűz infernója szennyezi be a hősi eszméket, s az iszonyat izzó köveinek horzsolásában meztelenednek le a lelkek. Ezt a háborút ugyan meg lehet nyerni, de győzelmi mámor, belső felszabadulás nélkül; mert a győztes szervezetben is jóvátehetetlen roncsolást végez. Regényét Mailer 1948-ban írta. Az újságokban akkor még nem szerepeltek a koreai, s főleg nem a vietnami háború hadijelertéséi... Hatvani Dániel hagytál, Zágler József, nem is tudom megmondani, mennyi vasat, nagyon sok vasat amit te csináltál, és tudod Józsi, ezekből a vasakból síneket hengereltek, kivitték a síneket a nyílt pályákra, felszerelték a talpfákra és most rajta futnak a vonatok. Rajta utaznak az emberek, oda. hová akarnak, rajta utaznak, akik szeretik egymást, hogy egy állomáson találkozzanak Ilyen síneknek valót csináltunk mi mindig Záal~- József, ez volt a mi életünk. Hát csak por és hamu vagyunk, mi. Józsi? \
