Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

Somoskői Lajos:

Kalapács

ballada

Először szólt kalapácshoz az üllő:

| — Kocogtass, üss a vasra,

a parázs pirosra! —

De a kalapács még tétován félúton megállt...

| Másodszor szólt kalapácshoz az üllő:

Ha formálod, úgy változik a világ! —

De a kalapács

még nem mozdult tovább. .

Harmadszor hallotta szólni a kalapács az üllőt. ..

De a kovácstüzeknek füstből árnyéka nőtt.

S parazsak között vasak i égtek:

szívek hamvadtak a szénnel ...

Negyedszer szólt kalapácshoz az üllő:

Le ne dőljenek a falak ! fel kell építeni az igazat!

S a falakat, ha vasak ] fogják

földrengés sem szül falomlást!

Kovácsolj! —

A kalapács fordult, s közelebb mozdult.. •'

S mikor ötödször szólt kalapácshoz az üllő:

I — Verj ősi harang zenét!

1 Formálj a világnak ekét!

! Együtt vagyunk szerszám!

A kalapács felelt, s üllőn parázsló > vasakra vert!.,.

Olvasóvá nevelés a középiskolában

AZ OLVASÓ népért mozgalomról figyelemre méltó cikk jelent meg a lap június 29-i számában. E gondolatébresztő írás azért is jelentősnek számít, mert a Petőfi Népében megjelent, az olvasó mozgalommal, az olvasni tanítással kapcsolatos cikkekre már mások, az ország más területein is felfigyeltek. S hogy most ismét felvetődik e probléma, ez ugyancsak örvendetes kulturális esemény. Talán nagy szavak ezek, de súlyát igazolni tudom. Június derekán a Művelődésügyi Minisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet Pécsett rendezte meg az irodalomtanítás! napokat, ahol az olvasóvá nevelésről előadást tartó Kolta Ferenc főiskolai tanár idézte a Petőfi Népében megjelent, e témával kapcsolatos cikksorozatot. S azt hiszem, ez nem kis eredmény.

PÉCSETT az irodalomtanítási napokon Komár Pálné tanszékvezető-tanár irodalomtanításunk problémáiról beszélt: „indulatosan” a sajtó támadásokat ismertette. A „tárgyilagosan1’ tételben pl. az egyoldalú intellektualizmus problémáit fejtegette, majd a „józanul, de nem fantáziátlanul” tételben a gyorsuló idő sodrában élve a szövegelemzések fontosságáról, a komplex esztétikai szemléletről szólt többek között. Mar- gócsy József főiskolai tanár a túlzott módszereskedés veszélyére hívta fel a figyelmet, majd a tanár egyéniségének szerepéről beszélt, hisz a személyes élmény forrósítja át igazán a magyar órát. Dr. Nagy János debreceni tanártársunk az órán történő kifejező olvasás hangulatteremtő szerepét elemezte. Megyer Szabolcs budapesti vezető szak- felügyelő a műelemzés problémáit fejtegette. Lengyel Dénes, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese a leíró és a genetikus elemzés módszereiről szólva az olvasóvá és a felnőtté nevelés összefüggését vetette észre. Han- kiss Elemér egyetemi adjunktus a napjainkban hódító strukturalista elemzés elméletét és gyakorlatát mutatta be (pl. Pilinszky János: Négysoros c. verse alapján).

A TANKÖNYVKIADÓ is részt akar vállalni ebből a nagyszerű mozgalomból, és azt szeretné, ha minél több magyartanárt segíthetne a TANÍTÁS PROBLÉMÁI sorozatban megjelent és megjelenő köteteivel. Harsányi Zoltán a stíluselemzésbe vezeti be az olvasót, mégpedig az elhanyagoltabb területet, a prózát választja témául. Kitűnő módszerrel pl. egy Krúdy Gyula-szöveg középpontba helyezésével, mikroszkopikus elemzésével, a hatások (pl. korstílus!) figyelembevételével szinte észrevétlenül érteti meg az impresszionista stílus sajátosságait. Tóth Béla kötete már címében is az „Olvasóvá nevelés”-sel foglalkozik Kiss Tamás kötete, A lírai mű megközelítése még konkrétabb segítséget ad a tanároknak, hisz az elmélet helyett pontos elemzéseket ad Balassitól Juhász Ferencig.

AZ IRODALMI művek elemzéséről sok szó esik. S ennek kapcsán megszívlelhetjük Harsányi Zoltánnak a Stílus- elemzésben írt gondolatát: vigyázzunk arra, hogy az egész művet tartsuk mindig szemünk előtt. Ne csupán a részlet szépségein merengjünk. Igaza van Arany Jánosnak: „Csakhogy nem ami rész szerint igaz, — Olyan kell. mi egészben s mindig az.’* Szekér Endre

Kátai Mihály: Síró Sámán.

VIHAR BÉLAs

Pillanatkép a vonatablakból

Leánysereg a távoli mezőben, némán szedi a hagymát, paprikát: virít a kötéhy. görnyedez a hát. s a lemenő Nap sugarával szőtten, mint ős-szertartás fölszentelt papnői, hódolattal így hajolnák meg ők. a Földanya arcára leborultan. a Munka örök eszméje előtt.

Végh Antal:

Tíz szem szilva van előttem. A tiszteletes úr szil- * vái. Ragyogóak, hamvasak, kékek. Beleharapok az elsőbe. Édes a húsa. A nyár végi aszalt szilvák jutnak eszembe, amit nagymamám aszalt a kert végén a füstös szilvaaszalóban.

Tiszteletes úr, aki a vallást tanítja nékünk, első óráról szólított ki:

— Fiúk! Egy kis szolgálatról van szó. Ki vállalja? Nem sok az egész. Egy jó félóra.

Hm? Gondoltam, egy félóra. Erről az óráról elmegyek. A következő óra alatt megteszem a szolgálatot, a harmadik óra alatt visszajövök... Akkor már csak egy órán át kell ma itt lennem. Az utolsón. Az meg éppen testnevelés. Ha arról 5—6 percet kések, le sem kell vetkezni. Hm? Vállaljam?

Elvállaltam. Derék dolog, mondta a tiszteletes úr, derék dolog a szolgálattétel az úr nevében Bálint fiam! Megfizet ő minden szolgálatért — bőkezűen Bálint fiam!És most már itt a második szem szilvát eszem. Szépen megterített asztal mellett, hófehér abroszon, aranyvirágos tányérról. A nagy ebédlő faláról Jézus „Utolsó vacsorá”-ja tekint rám és az apostolok, kerek birka szemeikkel.

Tiszteletes úrral a gimnáziumból a kollégiumba mentünk át:

— Semmiség az egész Bálint fiam. Túl leszünk rajta mihamar az úr nevében!

Kocsit kértünk, a kollégium kocsiját. Valamikor szamarat fogtak abba, az idősebb diákok emlékeznek rá. De szegényedik a kollégium, nincs szamara. Ügy kell húzni kézzel azt a kocsit mostanában. Tiszteletes úr előre ment a járdán, én utána húztam a kollégium kc-zsiját az úton.

Berti bécsi, a pedellus azt mondta:

— Szamár lettél egy félnapra . ..

— Csak egy kis szolgálattétel — mondom —, egy félóra. És én lépkedtem tiszteletes úr után, aki a járdán haladt, én pedig a kiskocsival a nagyúton, ott ahol a marhák járnak. Ha hazamegyünk tiszteletes úrhoz, találkozhatok a lányával, Ibikével. Megismerem És aztán sohasem tudhatja az ember... Régóta tetszik. De nemcsak nekem, hanem a fél osztálynak Igen ám, csakhogy őt nem lehet olyan könnyen megkörnyékezni. De nekem ma lehet — hozzájuk megyek a kocsival. Nekik teszek szolgálatot. Sebesebbre fogtam a lépést tiszteletes úr után.

■ylost a harmadik szilvát eszem. Szép kék ez, mint

* 1 a többi. Olyan fényes, hogy meglátja az ember magát a tükrében. Tiszteletes úr biztat! Fogyaszd Bálint egészséggel. Fogyaszd fiam. Méltó a munkás az ő jutalmára.

Kiértünk a Homokkertbe — ahol nincsenek kövezett utak. Nincs a kocsinkon semmi. Áthúzom a homokon is. Aztán elérjük az útunk végét. Bemegyünk a házba, felpakolunk a kocsira. Három méhkaptárt teszünk fel, meg némi lépet. Elférnek egymás mellett a kiskocsim-*" a kaptárok, mert nem túl nagyok. Ahogy felpakolom, örömében a tiszteletes úr megdörzsöli a tenyerét:

— No Bálint fiam, hála az egek urának, ím, túl vagyunk már a nehezén. Tetszetős dolog lesz ez az úrnak, mert az ő nevében cselekedjük.

Ahogy elindulunk, most már bizonyos vagyok benne, hogy sikeres ez a mai nap. Hazamegyünk tiszteletes úr házához. Éppen ebédre érkezünk haza. No, nyavalyások, ti, akik nem vállaltok szolgálatot, nem mondhatjátok el magatokról, hogy Ibikével ültetek már egy asztalnál. Biztosan mellette fogok ülni az ebédnél. Ó kínál majd. Ha most ügyesen viselkedem, még azt is megsúghatom, hogy tetszik nekem.

Egy kanyarnál lemaradok a homlokomat törölgetni. Tiszteletes úr hátra néz.

— Bálint fiam, csak egy utca már a homokos. Itt lesz a kő az út végén.

Gondolom, hogy elmondja majd Ibikének, derék fiú ez a Bálint. Derék bizony! Nincs ilyen még egy az egész gimnáziumban. De még a prepák közt se!

A negyedik szem szilvát fogyasztom most. Szép gömbölyű szem szilva ez itt. Elharapom a felét de nincsen olyan édes, mint a többi. Biztosan nem érte a nap a levelektől. Ezt az egyet hamar lenyelem. Míg a következővel kínál a tiszteletes asszony, megtörölöm a homlokom. Még most is jólesik megtörölni a homokos út után. Nem is tudom mi lett volna, ha az az út még tovább tart. Kiszáradt a szám, szakadt rólam a veríték. Tiszteletes úr egyre gyakrabban fordult hátra. Derék dolgot viszünk véghez, Bálint fiam!

Itt lesz a kőút a kanyar után — biztatgatott a járdáról. Tiszteletes úr gyorsabbra fogta a lépést és én is utána. Most már nem kellett neki megállni, hátranézni a járdáról. Haladhatott gondtalanul hazafelé. Jó lenne, ha elébb érne haza, mint én. Akkorára elmondaná Ibikének, hogy kemény fiú ez a Bálint. r

| J jra szilvával kínál a tiszteletes úr felesége. Nem

^ lenne érdemes sietni, mert ez az ötödik már. Éppen fele.

— ízlik Bálintnak a gyümölcs! — jegyzi meg a tiszteletes úr. — Drágám, kínáld!

Tiszteletes asszony nemcsak szilvával kínál, hanem kimegy és szép ötvözött tálcán diót hoz be. Három diót. Mind a három feltörve, ketté. Leteszi a szilva mellé. Ezért a kedves kínálásért még azt is érdemes volt elviselni, ami útközben történt a városban. Mert éppen dél lett, mire beértünk a városba. Nem érdemes sietni — gondoltam, hadd érjen haza Ibiké is az iskolából. Rosszul számítottam az idővel, mire az iskola elé értünk, akkor jöttek ki a fiúk. Látták, hogy a kocsit húzom. Kiröhögtek.

Röhöghettek — gondoltam —, majd nem teszitek, ha éppen ezen szolgálatért Ibikével sétálgatok.

Ahogy a prepák elé értünk az úton, azok is épp akkor jöttek ki. Tiszteletes úr már jól elől járt, így még rám Is kiáltottak.

— Szolgál Aesopus szamara! Iá!

Hiába iáznak! A prepákon veszek legnagyobb elégtételt. Mert hallottam én, hogy ők is majd mind Ibikének akarnának udvarolni.

Én aztán azzal már nem is törődtem, hogy mindkét járdán kuncognak a lányok, hogy én kocsit húzok az úton. Éppen ti kuncogtok? Azt hiszitek, hogy érdekel? Egyáltalán nem zavar, hogy mit nyafogtok! Mit, hogy nem izgat közületek egy sem! Hisz hol álltok ti Ibi-' kéhez? Persze nem tudják — kis süketek —, hogy Ibikéhez visszük ezt a néhány boconádit.--Tisztelete»'úr-már a kaput nyitotta, amikor én odaértem. Igen ám, de nem fért be a kocsi azon. Váltamra vettem a kaptárt, úgy vittem be. Pedig nem könnyű a boconádi-féle méhekkel. De én kettőt is szívesen felvettem volna, mert Ibiké biztos itthon van már: ki tudja, melyik pillanatban néz ki az ablakon? És engem lát.

Borzasztó hosszú kertje van a tiszteletes úrnak, és annak is a legvégén van a méhes. A harmadikat úgy vittem, hogy félúton beleszédült a fejem. De le nem tettem. Még csak az kellene. Elrontani az utolsó pillanatban mindent.

Ha megszakadok is, leviszem. És levittem.

Mire letettem, odaért a tiszteletes úr is. Szép dicséretet mondott. Én meg azt reméltem, hátha Ibiké is hallja. Vagy előjön valamelyik bokor mögül, mint egy tündér. Az én kis tündérem ...

Bementünk a fürdőszobába. Azt mondta a tiszteletes úr: tisztálkodjunk meg a kemény munka végeztével. Azzal a szappannal mostam kezet, amelyikkel Ibiké szokott mosdani. Rajtam mardt az illata.

Aztán bementünk az ebédlőbe. Tiszteletes úr bemutatta a feleségét.

— Bálint fiam! Bemutatlak a feleségemnek, feleségem a nagytiszteletű asszony! Kezet kell neki csókolni, Bálint fiam.

És én megtettem.

Tiszteletes asszony szilvával kínált a szolgálat- ■ tételért. Egy tányér frissen mosott szilvát hozott. Megszámoltam, éppen tíz szem. Most eszem a hatodikat, négy szem van még a tányéron. Igazán nem fontos sietni. Sőt, nem is szabad sietni, mert Ibikét még nem is láttam. Nem jött még haza, hat órájuk van ma. Nem számít az, van még négy szilva, fo- gyasztgatom és az alatt betoppanhat Ibiké is.

És itt vannak a diók is. Míg azokat kiszedegeti az ember a héjukból — idő kell annak.

Ebéd már nincs. De hisz száz ebédet is pótolhat Ibiké, ha hazajön és elindulunk azon az úton, amelyiknek és máris sok-spk kedves ösvényét látom, tarkát, hímeset és virágost —, ahol járunk Ibiké és én — mi ketten.

Még van két szem szilva, amíg azt eszem betoppanhat Ibiké. És aztán ha addig sem jön, következnek a diók. Hat fél dió.

— No, Bálint fiam — mondta a tiszteletes úr —, őrizzen az egek ura tőle minket, hogy az ebédet elmulaszd. Tedd csak be a gyümölcsöt a zsebedbe. Jó lesz az az úton fiam! Nem, nem, isten őrizzen, hogy itt hagyd. Hisz láttad, milyen szívesen adta a feleségem, a nagy tiszteletű asszony! Hogy hagynád itt Bálint fiam! Dehogy hagyod. Rakd csak szépen a zsebedbe. Hisz méltó a munkás az ő jutalmára. No, igyekezz Bálint fiam, nehogy lekésd az ebédet!

Köszönte a szolgálatot és azt kérte: higyjem mint ő, hogy megfizet az úr bőkezűen minden hasznos szolgál p tért.

S

én elindultam a kocsival hazafelé a kikövezett úton ott, ahol a szekerek és alkalomadtán a marhák járnak.