Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-15 / 188. szám
1969. augusztus 15. péntefc Enyhülnek a tantermi gondok Hosszú várakozás uitán idén enyhülnék a Kecskemét-Kisfái Mezőgazdasági Szakiskola meglehetősen súlyos elhelyezési gomd.iai. Mintegy három és fél milliós költséggel új, négytantermes épületet hoz tető alá a kivitelező, a Kecskeméti Szolgáltató Vállalat építőbrigádja. Megfeszített igyekezettel az építtetők elérhetik, hogy a szeptemberi tanévnyitásra átadhassák rendeltetésének az új iskolarészleget. Piros betűs hétköznapok Kelendő a népművészeti cikk Hatvan állandó és 18 idényjellegű, csak a nyári hónapokban nyitvatartó népművészeti boltban naponta több tízezer külföldi vásárló fordul meg. Az idegenforgalom élénkülése a népművészeti boltok bevételénél is lemérhető. Első félévben 84 millió forint értékű áru kelt el, tízmillióval több, iránt tavaly ugyanebben az időszakban. A külföldiek tavaly 100 000 dollár értékű valutát váltottak be az ajándéktárgyak vásárlásánál. A nép- művészeti boltokban leggyakoribb vásárlók a szovjet, lengyel, csehszlovák, NDK-beli, osztrák, olasz, francia, amerikai és NSZK- beli túristák. A külföldiek főként a kalocsai, matyó, beregi, kunsági, hímzéseket, a sárközi, hevesi, palóc szőtteseket vásárolják. A népművészeti kerámiák olyan kelendőek, hogy a fazekasok nem győzik az üzletek ellátását. Ü jattban igen népszerűek a népi hímzéssel díszített modem ruhák, kabátok, mellények. Könyv a magyar—szovjet kapcsolatokról A felszabadulás utáni magyar—szovjet kapcsolatok alakulásának értékes dokumentumait tette közzé közös kiadványban (két nyelven) a szovjet és a magyar külügyminisztérium. A könyvet Magyarországon a Kossuth Kiadó jelentette meg az alábbi címmel: „Magyar —szovjet kapcsolatok 1945—1948.” A címmel ellentétben az 1944-es esztendő végéről is található néhány dokumentum a kötetben. A továbbiakban megtalálhatjuk benne mindazokat a fontos forrásértékű írásos dokumentumokat, amelyek nélkül a háború utáni esztendők alakulásának reális megítélése elképzelhetetlen. Itt — helyszűke miatt — csupán néhányat említhetünk meg: fegyverszüneti egyezmény, kereskedelmi, gazdasági megállapodások, a Duna-híd építésének körülményei, a magyar hadsereg újjászületése, a posta, vasút, áruforgalom biztosítása, segítése, békeszerződés stb. Hosszasan sorolhatnánk azokat a plakátokat, leveleket, hivatalos iratokat, amelyek együttesen ma már mindenki előtt nyilvánvalóvá teszik: a Szovjetunió segítsége nélkül, a hazánk (mint legyőzött ország) területén állomásozó szovjet csapatok és a Vorosilov által vezetett ellenőrző bizottság jóindulatú, megértő, baráti támogatása nélkül nehezen juthattunk volna előre. A dokumentumkötet fényesen bizonyítja: a háború befejezése után a győző hatalom végtelen megértést tanúsított az agyongyötört, sokat szenvedett, kifosztott és romokban heverő ország iránt. Lírikus tollára kívánkozó, meghatóan kedves részei is vannak a kötetnek. Az például, amikor a Tárnaőrs nevű község igavonó erővel történő ellátásának ügyével magas rangú szovjet tábornokok foglalkoztak. Külön öröm olvasni a kötetben azokat a lapokat, ahol azt tapasztalhatjuk, hogy íróinknak, tudósainknak milyen szerep jutott e kapcsolat alakításában. (Molnár Erik, Darvas József, Szentgyörgyi Albert, Kodály Zoltán, Rusznyák István, Ortutay Gyula és mások.) A kötetet a húsz év utáni újabb barátsági szerződés szövege zárja. Varga Mihály Felsőceben mindenki ismeri a Tomyay tanítóé- kat. Talán nem csupán azért, mert tanyavilágban ez így szokás, de 16 év alatt több mint 200 család apraját, tehát majdnem minden felsőccbei gyereket ők tanítottak, írni, olvasni. Ez a feladat Tomyay Györgynére hárult. Az elsősök ’kezében még ügyetlenül forog a toll, a betűismerkedés közben akadozik a nyelv. Mielőtt a felső osztályosokat férje „kezébe venné” a negyedik osztályban már ími-olvasni tudó gyerekektől búcsúzhat a tanítónő. Aztán kezdődik a magyar nyelv és irodalom, az orosz nyelv, a kémia, fizika, A középiskolai tanulmányokat itt alapozzák meg. Felsőcebéről nagyon sokan kerülnek középiskolákba, technikuimoklba, sőt nem egy hálás régi diák keresi fel Tomyayékat, akik már főiskoláit, vagy éppen egyetemet végeztek. — Az elmúlt hetekben látogatott meg bennünket Szlovák ■ Zsuzsa tanítványunk — mondta Tomyay György. — Zsuzsa tavaly végezte a vasútforgalmi főiskolát. Szlama Mária, aki a tabdi Szőlőskert Termelő- szövetkezt titkárnője,, szintén a cebei Bem József Általános Iskola tanulója volt. Sorolhatnám tovább a neveket, hiszen 16 év alatt... Több mint másfél évtized alatt sok minden történt Felsőcebén. 1954 őszén, mint kezdő tanítók kerültek a tanterem katedrájára. A férfi 25 éves volt, a felesége néhány évvel fiatalabb. Mint a mostani végzős tanárjelölteknek, Tor- nyayéknak is felajánlották ezt a lehetőséget. Elfogadták. Először csak néhány évre tervezték a tanyai „száműzetést”. Később megszerették az iskolát, az itteni gyerekeket, szülőket. Csendes, nyugodt / hely Felsőcetoe. — Városi iskoláért sem cserélnénk fel — mondják. — Pedig sokszor irigyeltük a városiákat. Esti dolgozatjavítás közben a petróleumPályázati felhívás a nemzetiségi anyanyelvi oktatás fejlesztésére lámpa, vagy gyertya sovány vigaszt adott. Reggelre elfelejtettük gondunkat Két éve, amikor a villanyt bevezették szinte szokatlan volt szemünknek ... — A jót könnyebben megszokja az ember — folytatta a férj. Már el sem tudnám képzelni a tanítást, televízió, magnetofon, diavetítő nélkül Különösen áz iskolatelevízió adásait tudjuk felhasználni. A kémia, fizika kísérletek bemutatására egyébként nem lenne lehetőségünk^ A délelőtti tanítás után kikapcsolódást jelent a cebei és tabdi kultúr- munka. Bár a havi 500 forintot sem éri el az érte járó jövedelem, szívvel-lélekkel dolgoznak együtt az 50 tagú KISZ kultúroso- porttal. Számtalan zenés vígjátékot rendeztek már a cebeiek és tabdiak részére. A legsikerültebb előadás talán a közelmúltban bemutatott Mária főhadnagy című vígjáték volt. A művelődési ház színpadán családtagokkal is találkozhatunk. A három Tornyay lánnyal. Amint a 40 év körüli tanító mondja: muzikálisak. Szakszofo- non, oboán, mélyhegedűn, csellón, zongorán, ki-ki saját hangszerén játszik az együttes zenekarában, — A tanítás nem egyoldalú — folytatja. — Ketten a feleségemmel a kultúr- csoportban, s annak tagjaival együtt tanítjuk, neveljük a fiatalokat. 'Nem gondolnak az „elszürkülésre” a tanyai levegő felcserélésére, mert minden nap új, jobb eredmények biztatják, melyeket piros betűvel írnak emlékezetűkbe a hálás felső- cebeiek. Tárnái László A Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztálya pályázatot hirdet a nemzetiségi anyanyelvi oktatás fejlesztése céljából. A pályázati művektől annak kifejtését várják, hogyan lehetne érdekessé és eredményesebbé tenni a nemzetiségi — német, román, szerb-horvát, szlovák, szlovén — anyanyelvi oktatást. A pályamű kidolgozásánál figyelembe vehető többek között az, hogy milyen nyelvi anyaggal lehet leginkább felkelteni és ébren tartani a nemzetiségi tanulók anyanyelvi érdeklődését, milyen korszerű technikai és egyéb eszközökkel fokozható a tanulók aktivitása és a nyelvoktatás színvonala, hogyan lehet hasznosítani az anyanyelvi ismereteket az internacionalizmusra való nevelésben. A tananyag vizsgálandó körét, az iskolafajt és osztályt a pályázó önmaga választhatja ki. A pályamű foglalkozhat egy téma egészével vagy részkérdéssel, fontos azonban, hogy ne a nemzetiségi oktatásról általában szóljon, hanem konkrétan a német, román, szerb-horvát, szlovák, szlovén anyanyelvi oktatásról. A pályaműveket jeligés levél kíséretében 1969. december 15-ig kell beküldeni a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztálya, nak. (MTI) Jugoszláv vendégek Hartán Jugoszláviai vendégek 60 tagú csoportja érkezik ma három napos látogatásra a hartai Béke Tsz-be. A szta- ra-morovicai szövetkezet tagjai a vendéglátó har- taiak egy korábbi hasonló látogatását adják vissza ezúttal. — Keresd. Szimat — mondta Csupati Kántornak, és mit nem adott volna, ha csak egy kicsit ismerhetné Kántor titkát. „Vajon hányszor váltott szimatot, mire a határtól a nagydobig eljutott — gondolta, miközben a földről felszedte a pórázt. Kántor a kijárat felé indult. Ä ruhatári előtérben Sátori az elhárító csoport vezetőjének bosszúsan jegyezte meg: „Nem azt kértem, hogy zárjátok le a szálló összes kijáratát?” — Miért? Nem azt tettük? — A vendégeket bevitetted, a jómadarakat meg eleresztetted. telenül Sátori és Csupati után sietett. • Kántor megkerülte a szállodát. A sugárúton kétszáz métert haladt az állomás felé, majd a múzeum előtti parkba fordult. „Igyekezzünk, pajtás!” — nógatta Csupatit Sátori. A biztatás felesleges volt. Kántor futólépésben húzta gazdáját és Csupati nem tudott annyira gyorsítani, hogy a póráz feszítése engedett volna. A múzeum mögött átrohantak a sebes sodrású, megáradt patak híd- ján és Kántor a keskeny mellékutca közepén egy csukott kapu előtt megtorpant. Óráknak tűnő percek múltya láttán rémülten hőkölt hátra. „Itt lakik Jonny, a dobos?” kérdezte sietősen Sátori. A házmester elsőre nem értette a rendőrtiszt kérdését. Mire Sátori megismételte volna, Kántor már a lépcsőházban rohant felfelé. „Ilyen nevű itt nem lakik” szólt az ajtó mögött eltűnő tiszt után a házmester, de az már nem hallotta. A második emelet fordulójában érte utói Csupatit. Kántor a függőfolyosó végén egy sötét boltíves átjáróban vezette gazdáját. Csupati és Sátori ösztönösen a falhoz lapult. Csupati alig hallható pisszegésekkel figyelmeztette Kántort, maradjon csendben és figyeljen, mert a sötétből valahonnan fojtott beszélgetés foszlányai szűrődtek hozzájuk. „Kanizsa felé kell utaznunk” suttogta egy férfi. „Értsd meg, a hajnali budapesti gyorsot hússzor is átfésülik.” „Te gyanún felül áftsz.” „Igen, de ki gondolta volna ,hogy ilyen hamar a nyomodban lesznek.” „És mi lesz a dohánnyal?” „A vörös majd elhozza, ha a bárból elkotródnak a zsaruk. Még van egy óránk.” A lépcsőházból akkor lépett a függőfolyosóra a rendőr, akit Sátori kísérőnek hozott magukkal. Cipője döngve koppant a kihalt ház süket csendjébe. „Ó, én marha!” fohászkodott magában a főhadnagy. „Hogy nem tudtam a kapuban hagyni. A zajra elnémult a suttogás. „Az átjáróból nyíló lakás ablaka minden bizonnyal a függőfolyosóra néz” mérlegelte gondolatban a helyzetet Sátori és bár szemük az éjszakai fényhez hozzászokott, és az átjáróból nyíló ajtó körvonalait is felfedezték, Sátori azon izgult, mi lesz, ha a szobából meglátják a függőfolyosón közelgő rendőr árnyékét. Sátori idegei pattanásig feszültek „Főhadnagy elvtárs” suttogta a rendőr. — Ne mozduljon — sziszegte Sátori. — Igenis — és két csizmasarok koppant. „Menten megőrülök” gondolta a főhadnagy és a halántékában lüktető ér görcsös rángásá- tól a feje is megfájdult — „Ne dühöngj — hajolt Sátorihoz Csupati. — Ezek azt hiszik, hogy a Vörös jött, akitől a dohányt várják ... Húzódj az ablak mellé, én bekopogtatok.” Reggelig nem állhatnak itt szobormereven, adott igazat Csupati ötletének Sátori. Egyébként is mi történhet? Verekedni tudni kell, az a szakmával együtt jár. „Ha a kopogásra nem nyitják ki, próbáld betörni” tanácsolta Csupatinak és a függőfolyosóra nyíló kiszö- geléshez húzódott. Csupati szintén a folyosó felé tartott a rendőrig. Onnan azután halk csoszogással közelített az ajtó felé. Óvatosan, szinte félénken kopogtatott. Kisvártatva az ajtó mögött csendes neszezéssel megreccsent a parkett. Csupati újra kopogtatott néhányat. „Ki az?” suttogott bentről egy női hang. „Pszt” válaszolt Csupati és csuda büszke volt magára, hogy a hangos és áruló beszéd helyett eszébe jutott a pisszegés. „Vörös, te vagy?” — hangzott a nő kérdése. „Én, csak nyisd már ki.” Csupati valósággal lehelte a szavakat. Kántor ezalatt gazdája oldalához simulva ült az ajtó előtt. (FolytatjukJ tán csoszogott elő a ház- — Csak Jonnyt és a ze- mester. Álmos pislogással nészeket engedtem haza. nyitott ajtót és a kapualj- „Ez az” legyintett remény- ba beszökkenő hatalmas ku-
