Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-31 / 175. szám

1 «fial 1969. július 31, csfltörtötí NIXON elnök teg­nap, magyar idő sze­rint hajnali 5 órakor érkezett Saigonba, hogy néhány órás megbeszélést foly­tasson a bábrezsim vezetőivel. Utána az egyik Saigon közelé­ben levő amerikai légitámaszponton töl­tött rövidebb időt, majd valamivel több mint 5 órás dél-vietnami tartózkodás után visszautazott a thaiföldi fővárosba. (Utazásáról lapunk 3. oldalán is írunk.) NAGYSZABÁSÜ ütközet dúlt tegnap Dél-Vietnamban a kambodzsai határ közelében az amerikaiak és a sza­badságharcosok között. A felszabadítási hadsereg alaku­latai ezenkívül amerikai célpontokat lőttek. KÉTNAPOS Bulgáriai látogatása és rövid magyar- országi tartózkodása után visszaérkezett Prágába Gus- táv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára. EGYHETES látogatásra Jordániába utazott az Arab Liga főtitkárhelyettese, hogy a Nasszer egyiptomi elnök által javasolt arab csúcstalálkozóról tárgyaljon és meg­vitassa az izraeli—arab konfliktus legújabb fejlemé­nyeit az ammani kormány tagjaival. KÖZEL-KELETEN három ENSZ-megfigyelőállást be­záratott Odd Bull, az ENSZ közel-keleti megfigyelőinek főparancsnoka. Döntését azzal indokolta, hogy a Szuezi- csatorna térségében megélénkültek a tűzpárbajok és növekszik a veszély, amelynek az ENSZ-megfigyelői ki vannak téve. Épp a minap esett áldozatul a Szuezi- csatorna mentén lezajlott tűzpárbajóknak az egyik svéd őrnagy. TEGNAP Bagdadban iraki—Szíria! védelmi szerződést írtak alá, amelynek célja az Izrael-ellenes arab egység­front erősítése. A CSEHSZLOVÁK rendőri szervek folyamatosan fel­derítik az államellenes röpcédulákat készítő gócokat az ország területén. Eddig Prága és különböző kerületek biztonsági szervei adtak ki közleményt a tettesek őri­zetbevételéről, most a dél-morvai kerületből érkezett hír illegális röplapterjesztésről. A rendőrség több sze­mély ellen megindította az eljárást, közülük az egyik ■ a gottwaldowi állami bankban készített röpcédulákat. A HÁROM nagy angol politikai párt vezetői csak­nem egybehangzó nyilatkozatban tettek hitet amellett, hogy Anglia csatlakozzék az Európai Gazdasági Kö­zösséghez. Ezzel kapcsolatban a Morning Star, Nagy- Britannia Kommunista Pártjának lapja arra figyel­meztet, hogy a közös piaci csatlakozás általános drá­gulást vonna maga után. Elsősorban az élelmiszer árak emelkednének, s Anglia fokozatosan a hatalmas nem­zetközi monopóliumok játékszerévé válnék. / K. A. sy/ioCj3>~ Miben reménykedik Izrael? A szerdai Pravda külpo­litikai rovatában Igor Belja- jev foglalkozik a közel-ke­leti helyzettel. Mint írja, a Szuezi-csatorna felett foly­tatódó tüzérségi párbaj, az izraeli repülőgépek támadá­sai azt bizonyítják, hogy Tel Aviv továbbra is abban re­ménykedik: ráerőszakolhat­ja az EAK-ra, Szíriára és Jordániára az imperialista békét. A fegyveres össze­csapások felesleges véráldo­zattal járnak, Tel Aviv az összeütközések miatt, ame­lyek különösen a Szuezi- csatoma térségében öltöttek ewre nagyobb mértéket, az arabokra akarja hárítani a felelősséget. A tények azon­ban leleplezik, hogy a pro­vokációkat Izrael szervezi. A bonni tárgyalások belgrádi visszhangja Bixon visszautazott Bangkokba Mint az AFP jelenti gyorshírben, Nixon elnök befejezte saigoni villámlá­togatását és szerdán magyar idő szerint 10 óra 20 perc­kor visszaindult Bangkok­ba. Az amerikai államfő 5 óra 20 percet tartózko­dott Dél-Vietnamban. Újabb „vietnami helyzet” .Az amerikai szenátusban nagy port kavartak fel Nixon elnök Bangkokban elhangzott kijelentései. El­sősorban a thaiföldi veze­tőknek tett ígéretét kifogá­solják, amely szerint „Az Egyesült Államok büszkén kiáll Thaiföld mellé mind­azokkal szemben, akik kí­vülről, vagy belülről fenye­getnék az országot”. Albert Gore Tennessee állam demokratapárti sze nátora szerint’’ az amit az elnök Thaifödön. tesz újabb vietnami helyzetet teremt­het az Egyesült Államok számára”. A szenátorok fi­gyelmeztetik az elnököt ar­ra, hogy nem áll jogában a szenátus belegyezése nélkül az Egyesült Államok nevé­ben kötelezettséget vállalni. Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter kedden a késő esti órákban Bonnból hazaérkezett Belgrádba. Az NSZK-ban tett háromnapos hivatalos látogatása során tárgyalásokat folytatott Willy Brandt külügyminisz­terrel és felkereste Heine- mann államfőt is. A jugoszláv külügyminisz­ter most véget ért bonni hi­vatalos látogatását az NSZK és Jugoszlávia közöt­ti kapcsolatok szempontjá­ból Belgrádban három vo­natkozásban minősítik ered­ményesnek: 1. Aláírták a Hétfőn éjszaka Mladá Bo­leslav közelében. Bezdecin községben a vasúti átjáró­nál összeütközött egy sze­mélyvonat és egy utasszál­lító autóbusz.. Az autóbusz pótkocsiját a vonat maga előtt tolta és teljesen szét­roncsolta. Azonnal a szerencsétlen­ség színhelyére utazott egy bizottság Frantisek Reháík két ország közötti kulturá­lis és tudományos együtt­működési szerződést, s en­nek alapján kidolgozzák az együttműködés kétéves programját. 2. Egy lépéssel előbbre jutottak olyan köl­csönös kiadatási egyezmény megkötésének előkészítésé­ben, amelytől Jugoszlávia azt reméli, hogy lehetőséget nyújt Nyugat-Németország- ban működő emigráns szer­vezetek terrorakcióinak megbüntetésére. 3. Konkrét eredmények nélkül ugyan, de végre érdemi megbeszé­lések folytak a Jugoszláviá­mimisztemek, a szövetségi közlekedésügyi bizottság el­nökének vezetésével. Ked­den este a cseh kormány rendkívüli ülésre jött össze a szerencsétlenséggel kap­csolatban. Elsősorban a se­besültek és az elhunytak hozzátartozóinak megsegíté­séről tárgyaltak. A kormány rámutatott arra, hogy a sze­rencsétlenség súlyos felelőt­lenség következménye. Újó­lag hangsúlyozta, hogy a különböző munkahelyeken következetesebben kell meg­követelni a felelősséget. nak fizetendő különféle há­borús kártalanítások ügyé­ben. Ugyanakkor Jugoszlávia számára döntő fontosságú gazdasági kérdésekben nem történt érezhető haladás — Jugoszlávia kereskedelme az NSZK-val egyre nagyobb mértékben deficites — s Belgrád számára keveset mond annak a korábban is hangoztatott bonni ígéret­nek a megismétlése, hogy egyezmény jöjjön létre az európai Közös Piac és Jugo­szlávia között, mivel az NSZK állásfoglalása ebben a kérdésben eddig sem volt különösebben hatékony. Ennek megfelelően a ju­goszláv sajtó szerdán na­gyon mértéktartóan kom­mentálta a bonni megbeszé­léseket és a jugoszláv—nyu­gatnémet külügyminiszteri tárgyalásokról kiadott köz­leményt. A belgrádi Politi­ka elsősorban a megbeszélé­sek higgadt légkörét és a két félnek azt a hajlandósá­gát emelte ki. hogy készek egymás érdekeinek kölcsö­nös figyelembevételére, hoz­zátéve: Brandt és Tepavac egyetlen nyitott kérdést sem került meg tárgyalásai so­rán. A legtekintélyesebb jugo­szláv lap, a Borba szerdán még semmi kommentárt sem fűzött Tepavac nyugat- németországi tárgyalásaihoz. Űrhajósok A cseh kormány II f ■«!■ ni r rendkívüli ulese a karanténban Nem folyamodtak erőszakhoz Szerdán Hpustonba érke­zett az Apollo—II űrhajó parancsnoki kabinja: azon­nal bevitték a karantén­övezetbe, ahol 14 földi meg­figyelő tartózkodik az űrha­jósokkal. , Megkezdőtök a biológiai kísérletek is, amelyeknek célja megállapítani, tartal­maznak-e mikroorganizmu­sokat a Holdról hozott anyagok. Fertőzésmentes fe­héregerek, amelyet telje­sen steril környezetben, császármetszéssel hoztak vi­lágra, holdport tartalmazó injekciót kapnak. Más kísérletek olyan élő szervezetek esetleges jelen­létét próbálják felderíteni, amelyek oxigén nélkül tud­nak élni. Egyébként a karanténban élő csoport hangulatára jel1-' lemző, dr. William Carpen- tiernek, az űrhajósok egész­ségi állapotát vizsgáló or­vosnak a nyilatkozata. Car- pentier így búslakodott: „eltekintve attól, hogy hiányzik otthonom és csa­ládom, legjobban a szabad levegő hiányzik. Az ember kinéz innen és látja a Na­pot és a napozókat. Ez lesz az első dolog, amikor in­nen kikerülök... a szabad­on fogom tölteni a napot hajnaltól alkonyatig”. NEW YORK (MTI) Bardabos szigetéről ked­den este a Rá legénységé­nek élén New Yorkba ér­kezett Thor Heyerdahl nor­vég kutató és archeológus, „az óceánok modem ván­dora”. A papirusztutaj ka­pitánya és munkatársai be­számolnak U Thant ENSZ- főtitkámak az Atlanti- óceánon szerzett tapaszta­lataikról. Megérkezésekor tett repü_ lőtéri nyilatkozatában He­yerdahl kifejtette, hogy ex­pedíciójának kettős' célja volt. „Mindenekelőtt azt kívántuk bebizonyítani, hogy a papiruszhajók ki­állják a tenger viszontag­ságait, és a régi egyipto­miak feltehetően ilyen ví­zi alkalmatosságokon szel­ték át az óceánt, s jutot­tak el egészen Mexikóig” — mondotta a norvég tudós. Ez az elmélet pontosan be­igazolódott. „Vállalkozásunk második céljaként bebizonyítottuk a nemzetközi összefogás le­hetőségét. Kis tutajon zsú­Különös megegyezés az NSZK-ban Különös megegyezést kö­töttek egymással a nyugat­német közvéleménykutató intézetek. Megállapodtak abban, hogy szeptember 28-ig, a nyugatnémet vá­lasztások napjáig nem hoz­zák nyilvánosságra kuta­tásaik eredményét. Ez a megegyezés — amelybe a jelek szerint a „nagy koa­líció” mindkét pártja is beleegyezett —, azt mu­tatja: a kereszténydemokra­ták és a szociáldemokra­ták egyaránt „szoros ver­senyre” számítanak szep­temberben. A szeptemberi vá­lasztások előtti „politikai öldöklés” már megkezdő­dött és számos kérdésben összecsapott a CDU/CSU és a szociáldemokrácia állás­pontja. Ezekben a napokban a legközvetlenebb összeütkö­zés a márka felértékelésé­vel kapcsolatos. A szociál­demokraták támogatják Schiller gazdasági minisz­ternek azt az álláspontját, hogy még a választások előtt végre kell hajtania a márka felértékelését. E mögött az húzódik meg, hogy a márka felértékelése — amelyet az Egyesült Ál­lamok, Anglia és Francia- ország egyaránt kíván —* gyorsan és látványosan megjavítaná az NSZK kap­csolatait ezekkel az orszá­gokkal. A szociáldemokra­ták ily módon a választá­sok előtt úgy léphetnének fel, mint az NSZK és a há­rom nyugati nagyhatalom zavartalan viszonyának helyreállítói és ápolói. A CDU/CSU (élén Strauss pénzügyminiszterrel és kö­rével), ugyancsak válasz­tási okokból hevesen el­lenzi a márka felértékelé­sét. Mindenekelőtt azért, mert a márka árfolyamá­nak ilyetén megváltoztatá­sa olcsóbbá tenné a kül­földről érkező mezőgazda- sági cikkeket és összeom­lással fenyegetné a pa­rasztgazdaságok termelését támogató szubvenciós rend­szert. Ez azzal a veszéllyel járna, hogy a CDU/CSU (ezen belül és mindenek­előtt a Strauss „házi ha­talmát” jelentő bajor CSU) elvesztené a paraszti szava­zatokat. E pillanatban a valószí­nűség az, hogy a CDU/CSU álláspontja győzedelmeske­dik és a választásokig érin­tetlen marad a márka ár­folyama. A második nagy, ku­lisszák mögötti harc a kül­politikai vonalvezetés ár­nyalatai körül bontakozott ki. i Az „árnyalatok” szót azért kell hangsúlyozni, mert a politika alapvető kérdéseiben nincs lénye­ges eltérés a két nagy koa­líciós párt között. A nyugatnémet külpoli­tikát az utóbbi jdőben je­lentős Vereségek érték. Ilyen volt mindenekelőtt a Hallstein-doktrina összeom­lása az arab országok' frontján. Közismert, hogy Egyiptommal az élen öt arab ország ismerte el dip- lomáciailag az NDK-t. A két nagy párt között a harc voltaképpen azért folyik, hogy „kinél marad a „Fe­kete Péter”. Azaz végső soron kit lehet felelőssé tenni a nyugatnémet kül­politika kudarcaiért. Brandt és a szociáldemokraták kétségkívül hajlékonyabb magatartást foglalnak el az úgynevezett „keleti po­litika” kérdéseiben, mint a nacionalista-revansista ér­zelmekre erősebben apel­láló CDU/CSU. Fő vonaluk ezért az, hogy Brandt „új keleti politikája” a keresz­ténydemokraták nyomása és szabotázsa miatt nem ért el megfelelő eredmé­nyeket. A másik oldal ér­vei persze készen állnak: a CDU/CSU arra hivatko­zik, hogy a külpolitika irányítása Brandt szemé­lyében a szociáldemokra­ták kezében van, tehát ők felelősek mindenért. A gazdasági és kül­politikai kötélhúzás mel­lett szabályos választási taktikázás is folyik, amely­nek középpontjában a vá­lasztási törvény reformjá­nak vitája áll. A keresz­ténydemokraták álláspont­ja e pillanatban az, hogy szükség esetén hajlandók tovább folytatni a „nagy- koalíciót”. Ez a „szükség esetén” arra az esetre vo­natkozik, ha nem tudják megszerezni az abszolút többséget és olyan kicsiny lesz a különbség a két nagy párt között, hogy a szoci­áldemokraták nélkül nem tudnak kormányozni. Ugyanakkor azonban Kiesinger és más keresz­ténydemokrata vezetők cé­loztak arra, hogy 1973 (te­hát a következő választá­sok) után semmiképpen sem hajlandók a nagykoa­líció fenntartására. Köz­ben szeretnék megváltoz­tatni a választási törvényt. A jelenlegi törvény lénye­gében a szavazatok ará­nya alapján osztja el a mandátumokat. A terve­zett változtatás a többségi elvet vezetné be, hozzáve­tőlegesen az angol minta szerint. Ez elsöpörné a kis pártokat A szociáldemokraták egy árnyalattal még gyengéb­beknek tűnnek a CDU/CSU- nál. Ezért csak két lehe­tőség áll előttük. Vagy is­mét gyengébb résztvevői lesznek egy „nagykoalíció­nak”; vagy pedig — ha a választási eredmények ezt lehetővé teszik — megkí­sérlik a szabad demokrata párttal (FDP) együtt egy „kiskoalíciő” létrehozását. Ehhez azonban arra van szükség, hogy ne idegenít­sék el maguktól a szabad- demokratákat. Így a vá­lasztási törvény ügyében a szociáldemokraták keze meg van kötve. tolódtunk össze — hét kü­lönböző nemzet tagjai —, de viszonylag jól megértet­tük egymást, s ha mégis nézeteltérések támadtak kö­zöttünk, nem folyamodtunk erőszakhoz. Remélem — fe­jezte be nyilatkozatát a nagy utazó —, hogy a bé­kés egymás mellett élésnek ezt a tapasztalatát át le­het majd vinni magasabb szintre is”. 600 méter mélyen a tengerben A tudományos kutatáso­kat végző ' Ben Franklin amerikai tengeralattjáró, amelynek fedélzetén Jac­ques Piccard professzor ve­zetésével óceanográfusok- ból álló munkacsoport tevé­kenykedik, kedden a flori­dai partok előtt 600 méter mélységben merészkedett le a mélytengeri fény- és hangjelenségek tanulmá­nyozása és mérése céljából. A Ben Franklin a Golf­áramlattal sodortatja magát az amerikai partok mentén. Két héttel ezelőtt merült a vízbe, s tudományos mun­káját még két hétig foly­tatja. %

Next

/
Thumbnails
Contents