Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
Major Nándor: Büntetés IßaDÜLOiU A JUGOSZLÁVIAI magyar írók között fiatalon a legrangosabbak közé emelkedett Major Nándor. Intellektuális fogantatású novelláit a legjobb vajdasági kritikusok B. Szabó György és Bori Imre fogadták örömmel. A „Vereség” című kötetéért „Híd-díjat” kapott 1967. decemberében a Népszabadságban megjelent interjújában arról értesülhettünk, hogy regényelméletet ír. Hat nyelven beszél... Ismerősömék mindannyiszor elmesélik, ha alkalom kínálkozik rá baráti körben, az alábbi mulatságos történetet Együtt utazott két család gépkocsival Lengyel- országba. Ismerősöm beszél németül, tiki az angolt és meg tudja magát értetni oroszul is. Rábízták magukat mindkét kocsi utasai, s ő büszke rá, hogy igen jól bevált, mint idegenvezető és tolmács. Történt azonban, hogy Varsótól vagy 150 kilométerre egy városkában valahogy elszakadtak egymástól. Nem részletezem, elég annyi, hogy kollégája, a másik gépkocsi vezetője tolmács és kalauz nélkül maradt. Mit volt mit tenni? Varsó az útirány, az egyik legnagyobb szálloda, s a kolléga remélte, hogy majd csak elboldogul egyedül is odáig. Megállt a főtéren és megkérdezte az egyik járókelőt: — Merre van Varsó? Az illető tanácstalanul vonogatta a vállát. Hiszen még a városnév is idegen volt neki. Lengyelül úgy mondják: Varsava. A tévelygő magyar megismételte: Azt kérdeztem, merre van Varsó? Üjabb vállvonogatás és tanácstalan pillantások. — Mer-re van Varsó?!... — tagolta emberünk. Azután mérgesen szállt vissza a kocsiba. Micsoda süket alak — morgott — még így se érti. A történet nemcsak mulatságos, hanem sajnálatos is. Aki csak magyarul tud, az a szomszédba se mozdulhat ki. Kis nép vagyunk. Számunkra életkérdés a nyelvtudás. „Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy!” Nálunk különösen igaz ez a mondás. S jellemző, hogy ha valamit nagyon értékesnek tartunk, nagyon meg akarunk dicsérni, gyakran mondjuk: Hat nyelven beszél !.. Hat nyelvet megtanulni persze nagyon nehéz. Kevesen jutnak el idáig. De ne ijedezzünk, ennél kevesebbel is beérheti az ember. Voltaképpen már két nyelv elegendő ahhoz, hogy bárhol elboldoguljon az ember a világon. S kiváltképp elég ahhoz, hogy kitekintése legyen, nyomon kísérhesse a tudomány legújabb fejlődé sét, értesülhessen mindenről, ami fontos az emberiség előrehaladásában történik. Ezért is követelnek nálunk a tudósjelöltektől legalább két nyelvet: az oroszt és az angolt. Ezen a két nyelven hozzáférhető a teljes szak- irodalom a tudomány bármely ágában, ezen a két nyelven boldogulni lehet a kereskedelemben és megértetheti az ember magát a világ bármely városában. Nálunk sajnos egyik nek sincsenek nagyobb hagyományai. Még a legtöbben talán a németben járatosak, többé-kevésbé. Európában úgy ahogy el is lehet boldogulni a némettel turistafokon, tehát mindenütt talál az ember valakit, aki útbaigazítást adhat. De mind a német, mind a francia, mind az olasz, a világnak csak korlátozott részén használható, s a diplomáciában, üzleti életben, tudományban ma már uralkodó helyet foglal el a két nagy világnyelv, az orosz és az angoL Legutóbb a televízióban a Tudósklub műsorában hallhattuk nemzetközi tekintélynek örvendő professzoroktól, hogy egyre többen tanulnak a nyugati világ tudományos szakemberei közül oroszul, a szovjet tudósok pedig valamennyien, szinte kivétel nélkül legalább az olvasás fokán tudják az angolt, de a legtöbben tökéletesen beszélik is. A technika mai fokán a nagyvilág mind közelebb kerül mindennapi életünkhöz és mindinkább szükség van a nyelvtudásra a munkánkban is. Nemcsak azért szorgalmazza az oktatásügy, a TIT és számtalan különféle fórum a nyelvtanulást, mert segíteni akarnak a turistáknak, s mert azzal is fel akarjuk lendíteni az idegenforgalmat, hogy bárhol útbaigazítást tudjanak kapni nálunk a külföldiek. Ennél sokkal fontosabb érdekekről van szó. Hazánk egyik legjelentősebb üzeme a Székesfehérvári Alumíniumfeldolgozó Vállalat például a gyár anyagi támogatásával orosz nyelvtanfolyamot indított, ahol a hallgatók speciális jellegű nyelvoktatásban részesülnek. Az üzemnek ugyanis igen szorosak az üzleti kapcsolatai a Szovjetunióval. Ilyen üzem a mi megyénkben is akad nem egy, ha nem is ekkorák. Számos vállalat, s még jó néhány ktsz is érdekelt a szovjet exportban és importban egyaránt. A személyes tárgyalások, az átvétel lebonyolítása, a levelezés és a technológiai előírások megismerése lépten-nyomon megköveteli a nyelvtudást. Nyilvánvaló, hogy nekünk kell tudnunk oroszul, hiszen aligha várhatjuk, hogy a szovjet fél tanul meg a mi kedvünkért magyarul. Nemcsak azért, mert kis nép vagyunk, s ráadásul nyelvünk rendkívül nehéz, hanem azért is, mert a Szovjetunióval tartott gazdasági kapcsolat elsősorban a mi érdekünk. Nélküle ipari termelésünk nagy hányadát le kellene állítani, mert nem lenne piac, ahol elhelyezzük a termékeket És nem tudnánk beszerezni az ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagok túlnyomó többségét sem. Mindezek a megfontolások késztették nemrégiben a Népfront megyei vezetőségét arra, hogy összehívja mindazokat, akik segíteni tudnak a nyelvoktatás népszerűsítésében és eddiginél szélesebb körű megszervezésében. A tanácskozás részvevői nagyon alaposan megvitatták a helyzetet és a lehetőségeket. Ma már korszerű eszközök állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy a korábbinál gyorsabban tanítsuk az idegen nyelveket. Az audio-vizuális nyelvoktatás túljutott a kísérleti szakaszon. A tapasztalat azt mutatja, Hogy ez az oktatási forma, ahol a hallgatók nem vesztik el a kedvüket, mert nem nyelvtani szabályokat és szavakat magolnak, hanem az élő beszédet tanulják. Meglepődve veszik észre, hogy szinte úgy ivódik beléjük az idegen nyelv, mint ahogyan az anyanyelvűket sajátították el annak idején. Itt is kell persze tanulni, meg kell dolgozni az eredményért, de van értelme, mert a hallgatók nem csupán arra képesek, hogy leckéket fordítsanak a tankönyvből, hanem beszélni tudnak, s megértik az idegen szót már egy-két évi tanulás után is. Több középiskolában van már nyelvi laboratórium. Ezek este kihasználatlanok. Az említett tanácskozás résztvevői elhatározták, hogy felállítják a központi nyelviskolát és hozzáférhetővé teszik a hallgatók számára az iskolák nyelvi laboratóriumait Is. De vajon lesz-e érdeklődés? Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan kedvet éreznek a nyelv- tanuláshoz. A legnagyobb baj eddig az volt, hogy az elavult oktatási módszerrel dolgozó tanfolyamok elvették a kedvüket. Ezután a jelentkezők nagyobb hányada valószínűleg megmarad. De a nyelvoktatás kiterjesztését nem lehet csupán a spontán érdeklődéstől várni. Nagyon sokat segíthetnek elsősorban azok az üzemek, amelyekről az imént szóltunk. A szovjet megrendelésre dolgozó vállalatok, ktsz-ek, vezetősége. A kisebb létszámú üzemek számára sem lehet akadály, hogy kevés, idegen nyelvet beszélő szakemberre van szükségük. Egy-egy helyen közösen indíthatnak a vállalatok tanfolyamot. Ha némi anyagi támogatást adnak hozzá, bizonyára lesz elég jelentkező. Végül még arról néhány szót, hogy nagy lehetőség a tanulásra a TIT nyelvoktatása az iskolásoknak is. Eddig is elég sok volt a tanfolyamok hallgatói között az iskolás, főleg a középiskolás. Érdemes volt jelentkezniük, mert itt más a tananyag, közvetlenebb kapcsolatban áll az élő beszéddel, sokoldalúbbá és mélyebbé teszi az iskolában szerzett tudást. Amellett sokkal olcsóbb módja ez a tanulásnak, mint a különóra, a korrepetálás. Mester László Major Nándor a „Nemzeti és univerzális” ánttnei esszét írt a Hídban, melyben azt fejtegette, hogy korunkban „csak a befogadásra kész, nyílt nemzeti kultúrák és irodalmak számára kínálkozik alkalom arra, hogy maguk is hatást fejtsenek ki, képesek legyenek kölcsönhatásra.” Mint elbeszélő, Major követi ezt az „elméletet”, valóban az élet olyan mozzanatait ragadja meg, olyan emberi szituációkat ábrázol, mely — ahogy ő mondja — „lefordítható”, más nyelven is megszólalhatna, s így válhatna nemzetfelettivé. A „Büntetés” című kötetének novelláiban azonos motívum a szereplők állandó lelkiismereti problémákkal való küzdése, a felelősségérzet és a vívódás magunk vagy mások sorsa miatt. Talán legjellemzőbb és legerőteljesebb írása „Az áldozat” című, amely egy Max Frisch-mottóval kezdődik: „Ahol a bátorság hiányzik, magyarázatban sosincs hiány.” Majort a kisemberek sorsa érdekli, de nem Gelléri Andor Endréhez hasonló „tündéri realizmussal” közelíti meg a hős-voltukig sohasem eljutó hőseit. Csak egy pillanatra lesz „hős” a női főszereplő „Az áldozaf’-ban, de azonnal végzetes tragédiába sodródik. A szállodában dolgozó lányt elbocsátja az igazgató, mert a 17-es szobában egy férfival volt. A lány ezért nem roppan össze, e tettét nem bánta meg, s ahogy megy az állomás felé, minden „álomszerűnek tűnt fel előtte”. Hirtelen tettvágy lobban fel benne. Jön a vonat A mozdony előtt egy kislányt vesz észre. Érteugrik: öt megmenti, önmaga pedig szinte a felismerhetetlenségig összeron- csolódott arccal kerül a kórházba. Az elbeszélés szilárd cselekményvázra épül, de ez csak „csontváz”. Ezt az alaphelyzetet arra használja fel, hogy több rldal- ról szemlélje, több szereplő szemével nézze ugyanazt az eseményt. A lelki válságba került igazgató „Csupa olyan játéka van, gondolta szomorúan a lány, épp az ő kislányát mentette meg! S a többi szereplő mind másként reagál erre az esetre. Az író előre sejteti még a boldog légyott pillanatában a tragédiát: „Csupa olyan játéka van, gondolta szomorúan a lány, melyben valaki táncol és forog másvalaki előtt, s aki táncol, mindig elvágódik.” SZINTE a görög tragédiák végzeflehellete borzong végig Major novelláin. A „Magány” nőszereplője vízbe fullad, a fürdőruha varrónője, ki az elhunyt szerelmi légyottját lehetővé tette: lelkiismeretfurdalással kelnyugszik. Egyik novellájának a címe is áruló: „A végzet” Vagy: az „ítélet.” Az író szeret különös megoldással, befejezéssel élni. Sokszor groteszk eszközökkel lep meg Az „ltélet”-ben a buszsofőr találkozik a rá váró, bosszúra éhes, nyomorékká vált áldozattal börtönbüntetésének letöltése után. A végzetes küzdelem helyett békés beszélgetéssé oldódik a feszült helyzet. „Ilyen az életünk... Az ütünk, mint egy földre vetett, kanyargó óérrtaszál. -Robogunk’tejíé, mint a kötéltáncos” — dünnyegte a sofőr. Major Nándor novelláinak középpontjában az elesett emberek állnak, akikről — korunk igazi gondjait is enyhítve, szinte a Peree-regényt idézve — így fr: milyen gyámoltalan is az ember, milyen végzetesen hatalmukba kerítették a tárgyak, a dolgok; már alig mozdulhatunk tőlük, minduntalan beléjük botlunk.” De nemcsak a tárgyak által megbéklyózott emberről van szava Majornak, hanem — vegyük kölcsön Beauvoirtól a kifejezést — a körülmények hatalma” révén áldozattá-bűnössé-bűntudatossá váló emberről is. Szekér Endre Csordás Nagy Dezső: Várfalak Rád gondoltam, hogy jött az este. Egy halk szerelmes éneket suttogtam az alkonyt szélbe s találgattam, hogy hol lehetsz? Kerestelek! Nevedet mondtam. Nem 'jöttél — lehunytam szemem: s halk-könnyedén szívembe léptél hangtalanul, szerelmesen. Ö, kedvesem! Ö gyönyörűség! Karomba hullt virágos ág! Remegtek a szélben a bokrok, s mámorban reszkettek a fák. Az est leszállt. Eltűnt az álom. egyedül voltam, hallgatag, — az éj sötét karjába zárva pihent már hunyt szemmel a Nap, s én vártalak . . . Antalfy István: Önmagam legyek... Nem irigylem a zöld estéket. A hazugság keserű gyógyszer. Akik kegyetlen mércével mérne'. .népnek minden zárt kapun. Engem a nyarak vihara éltet, illám csapkod rám hetvenhétszel de áthozhatnak földek és egek. nincs más szándékom: önmagam legyek! Noel Gábor: Kisvaro.-
