Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-23 / 168. szám
N A P T A B 1969. július 23, szerda Névnap: Lenke Napkelte: 4 óra 10 perc. Napnyugta: 19 óra 31 perc. Holdkelte: 13 óra 51 perc. Holdnyugta: 22 óra 56 perc. | Sikeres első félévet zárt a Kecskeméti Konzervgyár Sztárok a pusztán Bugac-puszta híres magyarszürke gulyája szép számra gyarapodott az idén. Évek óta nem tereltek ilyen sok, — összesen 160 — „vil- lásszarvút” a pusztán. A gulya nagy érdeklődésnek örvend. Hazai és külföldi turisták fényképezik, filmezik, s viszik magukkal a világ minden tájára Bugac „sztárjait”. — REPÜLNI TANULNAK. Üresek a gólyafészkek, szárnyra keltek a kicsinyek. Az ornitológusok szerint a szeszélyes idő ellenére felnevelték kicsinyeiket a gázlómadarak. A feketególyák is szaporodtak. A Duna menti és a karapancsai rezervátumban most hagyták el fészküket a fehér gólyáknál félén- kebb, és ritkább feketegó- lya-fiókák. Megérett a Csabagyöngye Zsendülnek a korai csemegeszőlők, megérett a Csabagyöngye a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet lakiteleki telepén. A hét végén kezdik meg az illatos szőlőnek a szüretelését, s Pestre küldik az első szállítmányt. A telepről egyébként az idén ösz- szesen 7 ezer mázsa különleges csemegeszőlőt, illetve étkezési borszőlőt adnak át a kereskedelemnek. A megye napsütötte déli részén már szedik a Csabagyöngyét Várható időjárás ma estig: kevés felhő, eső nélkül. Mérsékelt északnyugati szél, a nappali felmelegedés erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. A Balaton hőmérséklete tegnap Siófoknál 11 órakor 22 fok volt. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 21-én a középhőmérséklet 20,5 (az 50 éves átlag 22,1), a legmagasabb hőmérséklet 28 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 4. Július 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 18,3, a délután egy órakor mért hőmérséklet 24,9, a legalacsonyabb hőmérséklet 13 Celsius- fok. Rádióriport a kecskeméti Művésztelepről A Szolnoki Rádió ma 18 órakor kezdődő műsorában hangzik el a 222 m-es hullámhosszon dr. Pálréti Ágoston riportja, amelyben a kecskeméti Művésztelepen alkotó fiatal képzőművészek, Baksa-Soós Krisztina, Medve András, Götz János, Tenk László és Révész Napsugár beszélnek pályakezdésük gondjairól. — A kiskunmajsai törne- vízművet jelenleg egy kút táplálja. A vízellátás megjavítására most egy újabb kutat fúrnak az új lakótelep közelében 450 ezer forintos költséggel. Az új kút feladata lese majd a később épülő strandfürdő vízellátása is. — Készül a magágy. A szántóföldeken még javában tart az aratás, a felszabadult területeken azonban már megkezdődött az őszi magágykészítés. A termelőszövetkezeti gazdaságokban, az évek óta kialakult vetésforgó szerint, a korán érő silókukorica, burgonya, és egyéb kapásnövénvek után kerül majd a jövő évi kenyér magja. Több mint 200 traktor forgatja már a talajt az őszi vetések alá. — A Zalaegerszeg melletti egervári várkastélyban kedden délelőtt megnyílt a fiatal festők és szobrászok nyári művésztelepe. A Zala megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának anyagi támogatásával és Bernáth Aurél Kos- suth-díjas festőművész védnökségével működő művésztelepen az ország minden részéből érkezett 30 fiatal képzőművész egy hónapig tartózkodik. • .y Mosolygott a kárvallott Három gengszter több mint félmillió dollár ér- • tékű bankjegyet és ékszert rabolt el hétfőn a New York-i Kennedy nemzetközi repülőtér raktárából. A rablók a Panamerican Társaság egyik alkalmazottját pisztollyal kényszerítették a raktár felnyitására, sőt parancsszavukra a kárvallott tisztviselőnek mosolyogva kellett elsétálnia a széfekhez, nehogy gyanút keltsen. (Reuter) — HAZÁNK felszabadulásának negyedszázados évfordulójára emlékversenyt hirdet a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ. A három fordulós vetélkedőn résztvevőknek számot kell adni arról, hogy mennyire ismerik a város nagy szülöttének — Móra Ferencnek — életét és munkásságát. — Gyűjtik a japán akác virágját. A megye terein, parkjaiban a gazdagon virágzó fákról zsákEzámra szedik a gyógynövényt. Előreláthatólag mintegy 2 ezer mázsa nyersanyagot várnak belőle a felvásárló szervek. Moziműsor KECSKÉIMÉT VÁROSI Júl. 23.! MAIGRET FELÜGYELŐ CSAPDÁJA KECSKEMÉT ÁRPÁD Júl. 23.: FELEDHETETLEN IDŐK — Bacchus védjegye alatt — exportálják a szikrai borokat. A kecskeméti Szikrai Állami Gazdaság pincéjéből eddig 6500 hektoliter bort szállítottak Csehszlovákiába, s most mintegy 200 ezer palackot töltenek meg az illatos hárslevelűből, külföldi megrendelésre. Képek Jugoszláviából Várakozáson felül jól sikerült az idei első félévet zárni a Kecskeméti Konzervgyárnak. Valamennyi termelési mutató kedvezőbben alakult, mint ahogyan azt a múlt év végén előirányozták. Ebben több szubjektív és objektív tényező játszott közre. Az objektív tényezők közül a mezőgazdasági termelésre kedvező időjárás emelhető ki elsősorban. Sok múlott azonban a gyár politikai, gazdasági és műszaki vezetőinek irányító tevékenységén, valamint a dolgozók lelkes munkáján is. Különösen a 44 órás munkaidő bevezetésével kapcsolatos műszaki, és munkaszervezési intézkedések mozdították elő a vállalati eredmények jó alakulását. A konzevgyár a tervezettnél 10 százalékkal nagyobb mennyiségű terméket állított elő. A termelési érték 11 százalékkal haladta meg az ‘előirányzatot. Mindezt a ter^iett alkalmazotti és munl ^létszám 95 százalékával hajtották végre. A 100 forint összbérre eső termelési érték 2.5 százalékkal, az egy munkaórára jutó pedig 4 százalékkal emelkedett. Jól alakult az értékesítés is. Jelentős eredménynek számít, hogy mintegy 20 millió forinttal csökkentek a bázisidőszakhoz mérten a gyár készletei. A tervezettnél 11 százalékkal értékesítettek többet, ezen belül 7 százalékkal növelte az üzem az exportját. Az összes termelési mutatókat egybevetve a Kecskeméti Konzervgyár 5,7 millió forint vállalati eredményjavulást ért el, ami a második félévben még jelentősen növekedhet. N. O. Nagy felhozatal a keddi piacon A tegnapi napon a kecskeméti piacon zöldségből és gyümölcsből szinte teljes áruválasztékot találtunk. A kora tavaszi spenót, sóska és borsó mellett már a késő nyári csemegét, a görögdinnyét is kínálták az árusok. Űjburgonyából ötezer kiló, csomózott vegyes zöldségből 1140, petrezselyemből 1400 csomó került piacra. A paprikát már kilogrammra mérik, közel két- mázsa került eladásra. Főzőtökből 635 kilogramm, zöldebből 1420 kilogramm, kelkáposztából pedig 200 ki_ logramm várta a vevőket. Uborkából különösen nagy mennyiség érkezett, 7720 kilogramm.; A baromfi-felhozatal némileg gyengébb volt. Százötven pár csirke és 32 tyúk volt a kínálat. A tojásból! kb. 3500 darabot kínáltak eladásra; A gyümölcsök között az illatos, hamvas őszibarack 8280 kilóval került első helyre, utána az alma, 5500 kilogrammal majd a sárgabarack 2520 kilogrammal következik. A virágpiacon a nyár minden pompáját, színét* illatát megtaláltuk. A tarka mezei csokrok, a pompás gladiolozusz és a remek rózsák szemet gyönyörködtető látványt nyúj- tottaík. Baleseti krónika Megijedt a tehén Ittas volt a motoros A bosznia—hercegovinál táj jellegzetessége a mecset. A kék Adriára utazó külföldiek — közöttük megyénkbeliek is — gyakran megállnak egy percre, hogy megörökítsék a nevezetesebb műemlékeket... Ezúttal mi is lencsevégre kaptunk egyet. A Falak és a Pál utcai fiúk a jtilalmazottak között Kedden Moszkvában ünnepélyesen befejeződött a több mint két hete tartó moszkvai nemzetközi film- fesztivál. Este a Kreml kongresszusi nagytermében kiosztották a fesztivál díjait és a jutalmakat. A fesztivál nagy díj át a nagy sikert aratott „Lucia” című kubai, az „Érjük meg a hétfőt” című szovjet film, valamint az olasz Germi „Serafino” című vidám filmje kapták. A zsűri a második díjat, az ezüstdíjat az „Amikor a harangok szólnak” című jugoszláv és Tati „Playtime” című filmalkotásnak ítélte oda. Kovács András „Falak” című filmjét diplomával jutalmazták. Diplomát kapott még a „Fel perzselt föld” című norvég háború« film és a „Kowasawo” című nigériai film. A fesztivál zsűrijének különdíját a múlt héten bemutatott „Karamazov testvérek” alkotójának, Ivan Pirjev neves filmrendezőnek ítélték oda. A ( Thorndike házaspár „Egy, német nő naplója” című | dokumentumfilmjét szintén a zsűri különdíjával jutalmazták. A nagy fesztivál mellett i ugyancsak befejeződött a | második moszkvai gyer- mekfilm-fesztivál. Fábri Zoltán „Pál utcai fiúk” című filmje a fesztivál három ezüst érmének egyikét kapta. A kis galambász unott arccal távozik, miután felszolgálta a menüt. Inycsiklandós szemek kerülhettek terítékre, amint a kép is bizonyítja ... örvendetes, hogy ezen a nyáron halálos baleset igen ritkán fordul elő. Ez kétségtelenül arra enged következtetni, hogy erősödött a közlekedési fegyelem. Vonatkozik ez a gépjármű- vezetőkre és a gyalogosokra is általában. Azért általában, mert figyelmetlen, vagy ittas ember mindkét „táborban” akad, s ilyenkor bekövetkezik a baleset. Markó Imre, Kecskemét, Máriahegy 60. szám alatti lakos például úgy vezette személygépkocsiját az E—5- ös úton, hogy nem előre, hanem oldalra figyelt. Este nyolc óra volt már, tehát erősen sötétedett. Későn vette észre, hogy az út szélén kézikocsit tol F. J. húszéves lány, kecskeméti lakos. Sem fékezésre, sem kikerülésre nem volt idő, « elütötte a lányt, aki szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. Ritka eset történt Laki- telek és Tiszakécske között hétfőn este. Faragó József kisalpári bognármester az út menetirány szerinti jobb oldalán vezette tehenét. Haladás közben a tehén megijedt valamitől, <• az úttest közenső része "'lé lökte gazdáját, aki az 'open ott haladó tehergépkocsinak ütközött. A súlyosan sérült embert mentő szállította a kecskeméti megyei kórházba. Nagy sebességgel, ittas állapotban vezette motor- kerékpárját Fekete Károly Petőfiszállás, Tanya 506. szám alatti lakos hétfőn az esti órákban Kiskunfélegyháza határában. Az egyik jobbra ívelő kanyarban áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött egy pótkocsis teherautóval. A szerencsétlen fiatalembert életveszélyes állapotban vitték a félegyházi kórházba, ahol bal lábát amputálni kellett. _ Gál Sándor TŰZ a kiadóhivatalban Tegnap délután 6 óra tájban tűz ütött ki a Petőfi Népe Szabadság téri kiadóhivatalának helyiségében. A tűz okozója a helyiség átalakításán munkálkodó szövetkezeti dolgozó, aki a gyúlékony ragasztóanyag közelében cigarettára gyújtott, s a ragasztó, a lángtól felrobbant. Személy nem sérült meg, a kár mintegy 40 ezer forint. A rendőrség a tűzoltóság bevonásával a vizsgálatot folytatja. A kivonult tűzoltók percek alatt lokalizálták a veszélyes tüzet. PETŐFI NEPE — A Masyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F roth Pai. - Kiadja . Bacs-Kiskun megyei caokiaao vanaiai — Felelős kladő: őr Mezei István igazgató - Szerkesztőség: Kecskemét városi Tanacsház. - Szerkesztőségi telefonközpont- 26-19. 25-16 Szerkesztő rizottsag tO-38 - Kiacnmuatal: Kecskemet Szabadság tér 1/a, Telefonj 17-09. = Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizetnem: a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy bénáéra; 20,— forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét, Telefoni 11-83, -> Index; 25 065