Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-20 / 166. szám

8. oldat 1969. július 20, vasárnap „Petőfi életútja" Állandó irodalmi kiállítás Kiskőrösön A kulturális együttműkö­dés szép példáidnak lehe­tünk tanúi Kiskőrösön, ahol a Petőfi-szülőház közvetlen szomszédságában levő, tel­jesen felújított épületben augusztus 3-án ünnepélye­sen megnyitják azt az állan­dó irodalmi kiállítást, ame­lyet Petőfi életútja címen a községi tanács és az Orszá­gos Petőfi Irodalmi Múze­um hozott létre. Az állandó kiállítás gon­dolata a község újratelepí­tésének 250. évfordulója al­kalmából rendezett ünnep­ségek során vetődött fel. A helyi tanács előterjesztését a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatósága nagy megértés­sel fogadta és maga is he­lyénvalónak találta, hogy a nagy költő szülőházának szomszédságában állandó kiállítás létesüljön. A kiál­lítás anyagát legnagyobb részben a múzeum bocsátja a község rendelkezésére. Az épület három kiállítási termében a következő be­osztásban helyezik el az anyagot. Az első teremben kapnak helyet mindazok az emlékek és tárgyak, ame­lyek Petőfi Sándor életévei kapcsolatosak 1845-ig, a Já­nos vitéz megjelenéséig. A második teremben a költő életét 1848-ig, a forradalom évéig kísérő és vele kapcso­latos emlékek kerülnek tár­lókba, míg a harmadik te­rem a forradalom és a sza­badságharc költőjét mutatja be. Ugyanitt kerülnek kiál­lításra a Petőfi-kultusz ma­gyar és nemzetközi doku­mentumai. A családi relik­viák a szülőházban nyernek továbbra is elhelyezést. A kiállítást augusztus 3- án délelőtt Váci Mihály Kossuth-díjas költő avatja fel. Kérés szakemberekhez Többször írtunk arról, hogy a Művelődésügyi Miniszté­rium és a Magyar Rádió az idén is megrendezi a már ismert „Tiszán innen — Dunán túl” című me­gyék közötti rádiós vetél­kedőt. Tizenhat megye mé­ri össze tudását, az elő­döntők és a döntő lebonyo­lítása után a győztes me­gyék értékes jutalmakat kapnak. Bács-Kiskun megye az elődöntőben első mérkő­zését Szolnok megyével vívja november 14-én. A vetélkedő témája, mint­hogy a rendezvénysorozat hazánk felszabadulásának 25. évfordulójának tiszt,ele­iére szolgál, a felszabadulás óta eltelt 25 év eredményei­ről való számadás. Minden megyének a legjobb szak­emberekből álló gárdát kell összeállítani, hogy a győ­zelem reményével indul­hasson harcba. A tematika a követke­ző tárgyköröket öleli fel: helytörténet, munkásmoz­galom, közgazdaság, iroda­lom-művészet, néprajz, művelődéspolitika, egész­ségügy és szociális fejlő­Magyarkanizsaiak Kecskeméten Hétfőn este fél 8-kor a Magyarkanizsai Kodály Zol­tán Szimfonikus Zenekar hangversenyt ad Kecskemé­ten a városi művelődési ház nagytermében. Műsorukon Kodály, Offenbach művein kívül délszláv szerzők mű­veiből vett összeállítás sze­repel. A zenekar annak a kultu­rális csereakciónak kereté­ben látogat most Kecske­métre, amelynek során már több ízben nagysikerű kör­utat tett a Vajdaságban a Hírős együttes, s a kecske­méti szövetkezeti kulturális csoport. Magyarkanizsáról pedig nálunk vendégszere­peit a híres amatőr színház, ja x 2 ’PBwmwerz reitvenytofo 1 X 2 10. szelvény ANGOL IRODALOMBÖL 1. Képünk melyik hí­res angol írót ábrázolja? Könnyítésül közlünk né­hány. a küzdelmes gyer­mekkara élményeit fel­dolgozó. mosolyt, sköny- nyet fakasztó gyermek­regényét: Twist Olivér. Kis Dorrit. Copperfield Dávid. William Thackeray (1) Charles Dickens (x) Samuel Butler (2) 2. Az irodalomtudomány a modern törté­neti regény megteremtőjének. W. Scottot. az angol romantikus próza legnagyobb mesterét tartja. Kérdésünk: a „történeti regény aty­jáénak melyik a leghíresebb, a meseszövést és a jellemek színes6égét a történelmi hite­lesség elé helyező regénye? Wawerley (1) Ivanhoe (x) Rob Roy (2) TIPP 3. Angol forradalmi költő, a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, akinek az „Oda a nyugati szélhez” c. költeményéből idézünk: „Ajkam szavából orófétás varázs Kürtöliön az alvóknak! Öh. te Szél. Késhet a Tavasz, ha már itt a tél?” A költő neve?, John Keats (1) Percy Bysshe Shelley (x) Oscar Wilde (2) Beküldte: Pontos címe: dés. A megyénket képviselő csapatban meghívott szak­emberek szerepelnek, kí­vülük azonban szívesen ve­szik olyanok közreműkö­dését is, akik az említett szakterületek kiváló isme­rői és úgy gondolják, se­gíthetnének megyénknek a vetélkedőben való tovább­jutásban. A megyei tanács műve­lődésügyi osztálya felkéri ezért mindazokat, akik a felsorolt szakterületek va­lamelyikéiben jártassággal bírnak és hajlandók a ver­senyben való részvételre, közöljék címüket Sallay László főelőadóval (me­gyei tanács, művelődésügyi osztály, Kecskemét). Nincs remény a Rá megmentésére SAN JUAN Thor Heyerdahl norvég világutazó pénteken este társaival együtt úgy dön­tött, hogy végképp elhagy­ják hajójuk, a Rá fedél­zetét. Heyerdahl úgy nyi­latkozott, hogy vérző szív­vel szánja rá magát erre a lépésre, de a viharvert és erősen átázott papiruszha­jó megmentésére jóformán semmi remény sincs, mert a közelében nyüzsgő cápák megakadályozzák a keletke­zett károk kijavítását. Heyerdahl közölte: bár­hogy végződjék is ez a mostani út a Rá útját fel­tétlenül sikeresnek kell te­kinteni. A kis hajó ugyan­is a Marokkó Safi kikötő­jéből kiindulva eddig lé­nyegesen nagyobb távolsá- fot tett, mint a legkisebb távolság az afrikai és az amerikai kontinens között. A Shenandoah motoros­hajó, amely fedélzetére vet­te a hosszú viharoktól tel­jesen kimerült legénységet, jelenleg Barbados-sziget irányába tart, amelytől kö­rülbelül hatszáz tengeri mérföldre (mintegy ezer kilométerre) volt a Rá, amikor Heyerdahl és tár­sai úgy határoztak, hogy el­hagyják hajójukat ,, Rendelet a kanyaró elleni kötelező oltásról OKTÓBER 6-TÓL 18-IG Olcsóbb napszemüvegek Az OFOTÉRT a főszezon kellé» közepén rendez „sze­zonvégi” kiárusítást. Július 21-től augusztus 20-ig mint­egy 25 féle — összesen 120 000 — napszemüveget 20—50 százalékos kedvez­ménnyel árusítanak az OFOTÉRT üzletek. Az áren­gedmény összege körülbelül egymillió forint. A kedvez­ményes listán nemcsak el­fekvő készletek vannak, ha­nem néhány újfajta, az idén először forgalomba került típus, például a Nápoly, az Amason, a Sigma is olcsób­ban vásárolható. Magyarországon elsőként Lukács Györgynek ítélte oda a Béke-világtanács el­nöksége a nemzetközi bé­kemozgalom legmagasabb kitüntetését, a Joliot Cu­rie Emlékérmet. A közel­múltban tartott berlini BVT-ülés döntött a most 84 esztendős világhírű ma­gyar tudós kitüntetéséről. Az aranyból készült em­lékérmet a Lenin-békedí- jas Romes Csandra, a Bé­Az egészségügyi miniszter most megjelent rendeleté­ben az úgynevezett életkor­hoz kötött oltásokat a ka­nyaróra is kiterjesztette — ezentúl tehát a gyermeke­ket — meghatározott életko­rukban — diftéria, szamár- köhögés, tetanusz, himlő, gyermekbénulás, kanyaró és gümőkor ellen kell védőol­tásban részesíteni. Az oltási kötelezettség a gyermekbé­nulás ellen a 14., a kanyaró ellen a 4. életév betöltéséig tart. A miniszter egyben rendelkezett az idén ősszel ke-világtanács főtitkára nyújtotta át szombaton Lu­kács Györgynek, méltat­ta a kiemelkedő munkássá- gú tudós érdemeit, aki a Joliot Curie Emlékérmet meghatott szavakkal kö­szönte meg. Az ünnepség végén az Országos Béketanács baráti fogadáson látta vendégül Lukács Györgyöt Romes Csandra BVT-főtitkárral együtt. kezdődő kanyaró elleni vé­dőoltások megszervezéséről és végrehajtásáról. Október 6 és 18 között be kell oltani minden 1968-ban született gyermeket, valamint a többi három évesnél fiatalabb gyermekek közül azokat, akiket gyermekkollektívá­ban gondoztak és még nem estek át a kanyarón, illető­leg nem kaptak védőoltást. Az oltás után a gyerme­kek egy részénél enyhe ka­nyaróra emlékeztető tüne­tek — hőemelkedés vagy ki­ütés — észlelhetők, ezek a gyermekek azonban nem betegek, tehát nem fertőz­nek és nem kell őket elkü­löníteni, de természetesen lázas állapotuknak megfele­lően kell őket ellátni. Az október 6 és 18 között lebonyolítandó oltások után a fennmaradó készletből pótoltásra kerül sor október 27 és november 6 között. Ekkor az előző oltásokból kimaradtakon kívül védőol­tásban lehet részesíteni a gyermekkollektívákon kívüli három éven aluli gyerme­keket is. Ha pedig a pótol­tás után is maradna még ol­tóanyag készlet, akkor ön­kéntes jelentkezés alapján — a három évnél idősebb, de hat éven aluli gyerme­kek is megkaphatják a vé­dőoltást. Lukács Györgyöt Joliot Curie-emlékéremmel tüntették ki A beszél« köntös Mikszáth Kálmán regénye nyomán rajzolta: Cs. Horváth Tibor A jó öreg csak azért avatta be Cinnát az összeesküvésbe, mert níla volt a városházbeli vasláda kulcsa. Anélkül nem férhetett hozzá a köntöshöz. Még a kulcs birtokában sem volt tréfadolog estéről estére kilop­ni a mintát. A hideg szánkózott rajta, mire a köpönyege alá rejtett kinccsel eljutott a műhe­lyébe, ahol... Nagy titkot árulok el neked, mert tudnod kell róla. De megőrizd ám, a fejeddel játszol! Két idegen járt nálam, egy messzi város küldöttei. Négyezer aranyat ígértek, ha elkészítem nekik a beszélő köntös pontos mását. Vál­laltam I

Next

/
Thumbnails
Contents