Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-02 / 150. szám

1969, JöHms 8, szerSa Ü, oKtaí Ott voltam a Waterlooi csatában... Ütiképek Kárpát-Ukrajnából Az Ungvárra érkezésemet követő hajnalon megszólalt szállodai szobámban a te­lefon. Bállá László, a Kár­páti Igaz Szó főszerkesztője hívott fel: — Van-e kedved ma részt venni a Waterlooi csatában? Azt hittem, tréfál. Ha­marosan kiderült azonban: olyan riporttémát ajánl, amely csak ritkán adódik az újságíró életében. Kinek nem dobogtatná meg a szí­vét, amikor hallja: Ung- vártól 20 kilométerre, Sze- rednye és Alsószlatina ha­tárában forgatják a film- történetben eddig legkölt­ségesebb kétrészes monstre alkotást, A Waterlooi csa- tá-t. És a főrendező maga Szergej Bondarcsuk, a mo­numentális filmek világhí­rű alkotója. Félóra múlva már szá­guldott is velünk a gépko­csi a Munkács felé vezető országúton. Hárman kap­tunk engedélyt a főrende­zőtől a lezárt területen való tartózkodásra: egy szovjet, egy szlovák újságíró és jó­magam. A „hadszíntéren" három- --.negyed napot töltöttem eL Szelíd lankák váltakoz­nak magas hegyekkel, ha­ragos zöld erdőket zúgat a szél a hegyek oldalán. Ke­ményen süt a nap, a lan­kákon szőlősorok — Sze- rednye híres bortermő vi­dék —, a lankák egy része azonban kopár. Ezeken fog­lalnak helyet, egyelőre pi­henőben, lábhoz tett fegy­verrel a dragonyosok, pat­tantyúsok és gárdisták ez­rei. A szivárvány minden színében tündökölnek a korhű öltözékek, amelyek­nek elkészítésére — Mark) Garbuglia fődíszlettervező elgondolásai alapján — ti­zenkilenc szovjet város het- venhárom iparvállalata ka­pott megbízást. A díszlettárban annyi a látnivaló, hogy megszédül tőle az ember: a porosz lé­giósok fekete színű, ezüst halálfejes verettel díszített kalapjaitól az aranyozott mellvértekig, a tölténytás­káktól a „gyémántokkal” kirakott kardokig minden látható itt És a harcosokon mennyi történelmi emlék! Még csak a napi munka előkészületei folytak, ami­kor Bondarcsuknak jelen­tették: újságírók keresik. Otthagyva kis társaságát, elibénk sietett és készsé­gesen állt rendelkezésünk­re. Mintegy félórás tájé­koztatója során elmondot­ta: — Az olasz Dino de La- urentiis cég, és a Moszfilm közös vállalkozása ez a ha­talmas film, amelynek mé­retei minden eddigit felül­múlnak. A Háború és bé­ke, valamint a Cleopátra is sokba került ez azonban még többe: 25 miiló dollár a gyártásra előirányzott összeg. — Ügy hallottuk, nem­zetközi színész élgárda játssza a főszerepeket. — Jól hallották. Napóle­on szerepét az amerikai Hod Steiger formálja, Ney fnarsallt Dean O’Harley alakítja. Cambrone szere­pében a népszerű Szamojlov Jevgenyijt láthatjuk. A francia királyt a világhírű amerikai művész, Orson Welles formálja meg. A ka­nadai Cristopher Plummer mint Wellington irányítja majd seregét a csatame­zőn. Érdekesség egyébként, hogy éppen Wellington se­regében számos amerikai, olasz és angol szereplő van. Ennek oka, hogy az angol­szász színészek alakítása, temperamentuma jobban megfelel az eredeti — ko­rabeli — elgondolásoknak, hiszen a wellingtoni sereg annakidején főleg angolok­ból, hollandokból, skótok­ból tevődött össze. Amíg Alfredo de Lauren- tiis-sel a film olasz gyár­Fent a magasban, vadász- leshelyhez hasonló emelvé­nyen ősz katona foglal he lyet. Rengeteg kitüntet': szalagja a mellén. Szviri- dov Pjotr, a gyártás szov­jet főigazgatója elmondja: Mihail Kazakov hadsereg­tábornok az illető, aki se­gédtisztje társaságában fog­lal helyet, és URH-készü- lék segítségével irányítja a hadmozdulatokat. Luscsin- szkij hadseregtábornokkal együtt ők ketten az általá­nos katonai tanácsadók. A lovassági hadmozdulatokat Hófehér paripák, arany csákó, vérpiros forgó rajta. Ney marsall testőrsége. társvezetőjével beszélget­tünk, az Elbától Waterloo­ig gyalogló elf#*:dt, össze­tört Napóleon maradék se­rege élén megérkezik, hogy találkozzék a francia ki­rály által elfogatására eléje küldött Ney marsall csapa­taival. A szemben levő hegyoldalon valósággal cammognak a napóleoni ka­tonák, köpenyük-ruhájuk szakadt, sáros, arcuk boros­tás. A császár is vagy húsz évet öregedett. Szemben velük a királyi katonaság, az imént már említett tündöklő tarkaságú korhű ruhákban, eredeti fegyverek mellett. Fent a hegyek oldalán karéjban a lovasság, meg a tüzérek. Megindulnak a ködfejlesz­tők, hogy szomorúbbá, a helyzethez illőbbé tegyék az egyébként napsütéses vidé­ket. Oszlikovszkij Nyikoláj al­tábornagy ellenőrzi, illetve irányítja. Bondarcsuk mindenütt ott van, mindent ellenőriz, észrevesz, a legkisebb hiba miatt is megismételteti a jelenetet. Napóleon fáradt katonái már vagy tized­szer próbálják el a jelene­tet. Ez a rész — a császár találkozása volt katonáival, és az elfogására küldött marsall — a monumentális film legdrámaibb pillana­tait idézi. Szergej Bondarcsuk, és a közben odesereglett gyár­tási szakemberek elmond­ták: míg a Háború és béke négy esztendeig készült, ez a lényegesen nagyobb film mindössze hat hónap alatt „áll össze.” Jelentős részét már leforgatták Itáliában, a többit pedig itt, a Kárpá­tokban. Néhány nappal Megvert, pár ezer főnyi se­rege élén érkezik Napóleon az Elbától Grenoble-ig, gyalogszerrel. Holtfáradt, mikor Ney marsallal talál­kozik. előbb vették szalagra az Elbán való átkelést a meg­áradt Latorcán. — Mikor láthatjuk A Waterlooi csatát a mozik­ban? — Október tizedikére kész a felvétel, indul a vá­gás, és a többi „apró mun­ka”. 1970-ben már vetítik a mozikban a filmet. Késő délután hagyta ab­ba a munkát a stáb. Az eddig leforgatott 1500 méter film ma 30 méterrel nőtt. Egy-egy pihenő szüneté­ben körülfogták a fagyial­tos kocsikat, a hűsítőt mé­rő pultokat a statiszták. Mert bár „játék” ez a film, a valóságos, korhű felvé­telt rengeteg munka, izzad­ság előzi meg, amelyből a statisztáló szovjet katonák alaposan kiveszik a részü­ket. Sőt még a községek la­kói is, hiszen ők is rajta vannak a filmen. Balogh József Bondarcsuk, Napóleon és Ney marsai! TEKNÖCHÁTON SZÜLETŐ KÍNAI ÍRÁS — GÉPEK AZ AKTÁK HELYETT — ŰRÁLLOMÁS A 70-ES ÉVEK ELEJÉRE Miről ír az Univerzum Régészeti, kutúrhistóriai, mákra gyakorolt káros ha- természetrajzi cikkeket kö- tását ismerteti. A narkoti- zöl az Univerzum füzetek kum élvezete generációk legújabb júniusi száma, a egész során át érezteti ha- laptól megszokott változa- tását. A júniusi számban tosságban. Vezető helyen — mutatják be a múlt évi bio- az előző számban megjelent lógiai Nobel-díjasokat is írás folytatásaként — az — akiknek sikerült meg­írás művészetéről olvasha- fejteniük az élet genetikai tunk. Kiderül ebből, hogy a kódját —, tevékenységük cirill ábécé kialakítása, el- bemutatására azonban el­terjesztése — a IX. és a X. sősorban a témában jára- század fordulóján — nem tos szakembereknek szóL szűkölködik a kalandokban. Izgalmasabbak azok az A történelem előtti időkből írások, amelyek a jövő felé származó számos megfejtet- forduló ember számára len írással bajlódnak még nyújtanak eligazítást, a ma is a kíváncsi tudósok, technikai civilizáció mind Ezek közé tartozik. a már jobban kiterebélyesedő vi­rág holt etruszk nyelv is. tógában. Képekkel illuszt- Meglepő felfedezésként hat, rált összeállítás ismerteti a hogy a képírás elemeire modem hírközlés legkor- épülő kínai „ábécé” létre- szerűbb jelenét és közeljö- jötte mágikus, kultikus vőjét. Kiderül: máris lé­szertartáshoz kapcsolódik: teznek olyan — számítógé- állatok csontjait, teknősök pékkel egybekapcsolt — te- páncéljait addig tartották a lefonok, amelyek az irodai tűz felett, amíg meg nem munkát, a nyilvántartást repedeztek. A jósok, varázs- forradalmasítják; úgy tű­lók a repedéseket jelekké nik, az aktahegyekben és formálták, és elolvasták. lepedőnyi kimutatásokban Évezeredek szokásait ele- ^BS^et öltő bürokráciának ha- veníti meg. A jog születése marosan, legalábbis pár év­című cikk is. továbbá az tizeden belül, befellegzik, ősember, vagy éppenséggel kérdés, hogy a bürök ­az emberiség történetére pLCja sz^v^® növénye a nem túl hízelgő események- technika talajan is felvi- ről — a szárazföldi hatal- raSpz,,f't , más emlősök tömeges és jó- Űrállomás: hogyan es néhány esetben végérvényes miert? kérdezi címében kipusztításáról ad számot, a a .* Jogosan, hiszen Jégkori tömegmészárlás d- ®z., űrhajózás mar odáig mű írás. Jelenkori problé- fejlődött a Szovjetunió­mát érint az a tudomá- ^an a? USA-han is —, nyos cikk, amelyik az ör- ,9®^. ,a^ar ® ® személyt dögi hatású kábítószernek, „lando jelleggel befogadó az LSD-nek a kromoszó- űrállomás megépítésének mar ma sem lenne tech­nikai akadálya. A problé­ma csak ott van, hogy egyáltalán megéri-e — az emberiség szempontjából kellően kifizetődik-e a több milliárd dolláros befekte- j tés. A feladatot, amit az űr- j állomás elvégezhetne, szá- I zadrésznyi költségért már j ma is ellátják a mestersé­ges holdak. Mások viszont az űrállomás megépítése mellett törnek lándzsák mondván, hogy az ember összegező-színtetizáló ké­pességét csupán műszerek­kel helyettesíteni nem le­het. Ügy tűnik, az ameri­kaiak újabban fontolóra vették egy, a jövő évtized elején megépítendő űrál­lomás tervét. H. D. >> Anti”-törekvések Az emberek csömört kapnak a konvencionálisán csinos arcoktól” — pattant a felismerés zseniális szik­rája néhány londoni üzlet­ember agyában, s ezután nem sokat teketóriáztak. Megnyitották a csúnya fo- tomodellek számára alapí­tott első ügynökséget. Akik tehát csúnya létükre foto- modell-karriert szeretné­nek befutni, besétálnak az ügynökségre, ahol — amennyiben fényképezésre kerül sor — óránként 6 fontot is kapnak honorá­riumként. Egyben ráléptek az érvényesülés útjára, hi­szen fotomodellekké vál­tak. Persze, mint mondot­tuk, ha egyáltalán sor ke­rül a felvételre. Mert a különös ügynök­ség nagyon igényes. Csak a kivételesen csúnyák jö­hetnek számításba. Ezt iga­zolja az igazgató kijelen­tése is, akt szerint „ezer jelentkező közül legfeljebb száz jöhet szóba”, A töb­biek — nem eléggé csú­nyák. A hír olvastán már-már hajlamos voltam ismét a pihent agyú pénzemberek pimaszságával magyarázni a bizarr ötletet, mikor hir­telen bennem is kapisgál- m kezdett bizonyos felis­merés. Hogy tudniillik en­nek a londoni „csúnyák kerestetnek” üzletnek köze van ahhoz a széltében-hosz- szában tapasztalható moz­gáshoz, amit hirtelenjében „a n t i”-k ampánynak neveznék. Ezer vonatko­zásban meggyőződhetünk róla, hogy az embereket legjobban az eddig meg­szokottal, elfogadottal, a konvencionálisán elismert­tel végletesen ellenkező dolgok hozzák igazán iz­galomba. Hogy ne mondjunk mást. Odafigyelünk szívbéli ér­deklődéssel a televízióra, ha a képernyőn két-három olyan riportalanyt muto­gatnak, beszéltetnek, akik mindent prímán csináltak, akikről példát lehet ven­ni, olyannyira pozitív hő­sök? Saját környezetében meggyőződhet az ember, hogy ilyen műsor alatt nyu­godtan társalog a család, a szomszéd. Kit izgat, hogy miként kell valamit jól csinálni? Hiszen mennyi, de mennyi feszültség szűrhe­tő ki — abból az alapál­lásból, hogy minden mun­kahelyen mindenki mély meggyőződéssel vallja: „Én is tudnám, sőt még job­ban tudnám, csak hát ugye, nekem nincs olyan jó ke­resztapám, aki hitbizo­mányba adta volna azt a beosztást Gyilkos csendnek kell azonban betöltenie a szo­bát, amikor a Kék fény ne­gatív hősei, az anti-tisztes- séges emberek vallanak nem hétköznapi életfelfo­gásukról. Nincs drámaibb hangulat annál, mint ami­kor a rablógyilkos boros­tás képét, különleges pro­filját, mély titkokat vil­logtató szemét mutatja a kamera, miközben a bű­nöző praktikus szakszerű­séggel ismerteti, mivel, hol és hogyan ütötte főbe ál­dozatát, hogy azután köny- nyebb legyen megfojtani. Majd a mélylélektan vizein taglalja, miért ezt tette, ahelyett, hogy dolgozott volna. Más. Itt volt az igen népszerű Rádiókabaré leg­utóbbi műsorából az a szám, amelyben Major Ta­más bűnrossz versikéket szavalt. Nevetünk akkorá­kat szabályos, mestermíves költemények hallatán, sza­valja bár azokat szintén Major Tamás — mint eze­ken a blöd zöngeménye- ken? Mikor volt Abody Bélának olyan háhotás jó­kedve, mint ezúttal? ... Te­hát vajon nem jó közérzet- stimmolók a szamárságok is, ha azok kvalifikált sza­márságok? .., Nem adják vissza önmagunkba vetett hitünket, hogy tudniillik ennyire hülyék mégsem va­gyunk? Azazhogy... Ké­sőbb mégis gondba merü­lünk. Afelől tudniillik, hogy az ilyen „kritikán alu­li” versikék alkotói — „műveiken” keresztül — mégiscsak fórumhoz jutot­tak, míg mi, a nagy átlag — leshetjük a sikert a kulcslyukon. Vagy tán nem érdekesebb az extra-csap­nivaló is, mint a középsze­rűség? Meg olyat is hallunk, hogy ez o nagy beatzene- rajongás nem más, mint a középszerűség elleni láza­dás kifejeződése. Minden más, csak ne a szürke át­lag! Ha tehát csömörünk kezd lenni valamiből, ke­ressük a gyógyírt az ellen­kezőjében. Az eddigi pél­dák sugalmazzák, hogy ha tehát sokan unják már a tehetségesebbnél tehetsége­sebb táncdalénekesek pro­dukcióit, indítson a tévé — rádió — táncdalos ve­télkedőt — botfülűek rész­vételével. Legyen ez is or­szágos méretű. Induljon munkahelyi, községi-városi szinten, s az elődöntőkben már olyanok jussanak ka­mera elé, akik garantáltan botfülűek. Az országos döntőt pedig az ismert vil- lanygyújtásos szavazással bonyolítsuk le ... Mennyi sok kellemes órát szereznénk neves és abszolút hallású zenei szakértőinknek, akik végre olyan önfeledten ka­caghatnák ki magukat, mint a mi kedves vidám mackónk — a Rádiókaba­réban. Jeligének ilyesmi is meg­felelne erre a vetélkedőre: „Isten nem ver bottal — de botfüllel igen...” Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents