Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-12 / 159. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR S?OCfALISTA M’Ú'N KÁS PÁ RT 8Á C S*-K IS K Ujj- MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA cipőgyári tapasztalatai Tegnap a kecskeméti vá­rosi párt-vb ülést tartott, amelyen megtárgyalta az új gazdaságirányítási rend­szer bevezetésének cipő- gyári tapasztalatait. Az elő­terjesztés elemezte a vál­lalat és gyáregységeinek önállóságával kapcsolatos kérdéseket, a vállalati gazdálkodást, s az üzemi pártszervezet, szakszerve­zet, KISZ-szervezet tevé­kenységét. A piaci kapcso­latokról megállapította, hogy azok jól fejlődnek, s az első félévben, úgy a szo­cialista, mint a nyugati or­szágokba jelentős mennyi­ségű cipőt exportáltak. Bel­földi kötelezettségeiket is határidőre teljesítették. Volt azonban olyan meg­rendelő — a Budapesti Ci­pőnagykereskedelmi Válla­lat — amelynek, fizetés- képtelensége miatt megta­gadták a szállítást. A városi párt-végre­hajtóbizottság azért tar­totta igen fontosnak az Al­földi Cipőgyár tapasztala- j tainak megvitatását, mert ez az egyetlen olyan jelen­tősebb üzem Kecskeméten, amelynek a központja eb­ben a városban van, s az ország más részeiben gyár­egységei működnek. Ily módon az új gazdasági mechanizmus hatása a vállalati önállóságra enné a vállalatnál tanulmányoz ható legközvetlenebbül. A végrehajtó bizottsá megállapítottta, hogy a vállalat politikai, gazdasági és tömegszervezeti vezetői helyesen látják • a problé­mákat és jól oldják meg feladataikat. örvendetes­nek tartotta azt is a vb, hogy a gyár termékeinek minősége országosan a leg­jobbak közé tartozik. Az önálló gazdálkodás lehetőségeit kihasználta a vállalat vezetősége, s ez együtt járt a dolgozók jö­vedelmének, munkakörül­ményeinek javulásával. Ezt igazolja az is, hogy a Ci­pőgyár nem küzd munka­erőhiánnyal. A párt- és a szakszervezet eredményes politikai tevékenységét igazolják a szocialista mun­kaversenyben elért ered­mények. A gazdaságveze­tés szorosan együttműkö­dik a szakszervezettel, s jogkörének bővítését azzal is alátámasztotta, hogy százezer forintos lakásépí­tési alapot létesített, s nö­velte a jóléti alapot. A párt-végrehajtóbizottság ezután a város termelőszö­vetkezetednek személyzeti és kádermunkájáról tár­gyalt, majd a vb második félévi munikatervét és a bejelentéseket vitatta meg. Új OTTHONOK Megyénk lakásállománya napról napra gyarapodik. A Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vál­lalat most fejezte be Kecskeméten, a Nyíri úton a képünkön látható 12 lakásos ház építését, amelybe rövideden beköltöznek a lakók. me a Rákóczi útról, továb­bá a Dózsa György útról és a Kada Elek utcából szár­mazik. Két kábelen jelen­leg — pénteken délután — is dolgoznak a szerelők, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a vihar Okozta zavarokat mielőbb elhárítsák. . Bállá József századostól az iránt érdeklődtünk, hogy a tűzoltóságot milyen mér­tékben vette igénybe a la­kosság. Megtudtuk, hogy bár villámcsapás okozta tűz sehol nem keletkezett, az éjszaka folyamán mégis ki kellett vonulni egy tűzeset­hez. A Kossá István sét&­Hazaérkezett Budából Esős iúli,,s a magyar párt- és kormányküldöttség Pénteken délelőtt a szó­fiai repülőtéren megjelen­tek a bolgár párt-, állami és társadalmi élet vezetői, élükön Todor Zsivkowal, a diplomáciai képviseletek vezetői és munkatársai, a szófiai dolgozók képviselői, bolgár és külföldi újság­írók, hogy búcsúztassák a Kádár János vezette ma­gyar párt- és kormány- küldöttséget. A repülőtéren felsorako­zott a díszszázad, felcsen­dültek a magyar és bolgár himnusz hangjai, majd To­dor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Pár Közpon­ti Bizottságának első tit­kára, a Minisztertanács el­nöke és Kádár János a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának első titkára mondott búcsúbeszédet. A magyar delegáció tag­jai, miután meleg búcsút vettek a bolgár vezetőktől, beszálltak a repülőgépbe, amely útnak indult Buda­pest felé. Pénteken délelőtt haza­érkezett a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésé­vel a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Bolgár Népköztársaság kormánya meghívására hi­vatalos baráti látogatást tett a Bolgár Népköztár­saságban. A delegáció tagjai vol­tak: Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács el­nöke, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari minisz­ter, Pap János, az MSZMP KB tagja, a Veszprém me­gyei pártbizottság első tit­kára. Erdélyi Károly, az MSZMP KB tagja, külügy­miniszter-helyettes és Ros- ka István, a Magyar Nép- köztársaság szófiai nagy­követe. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, Gás­pár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, Czinege Lajos és Németh Károly, a Politikai Bizottság póttag­jai, Aczél György és Pul- lai Árpád, a Központi Bi­zottság titkárai, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Benkei András, Bondor József, dr. Csanádi György, dr. Korom Mihály, Nagy Józsefné, Párdi Imre, Péter János, dr. Szabó Zoltán, Vályi Pé­ter, a kormány tagjai, Ja­kab Sándor, a KB tagja és Gyenes András, a KB osz­tályvezetője. * A magyar párt- és kor­mányküldöttség útban ha­zafelé a Román Szocialista Köztársaság területe fölött átrepülve, a repülőgép fe­délzetéről táviratban üd­vözölte Nicolae Ceausescut, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkárát, a Román Szocia­lista Köztársaság Államta­nácsának elnökét és Ion Gheorghe Maurert, a Ro­mán Szocialista Köztársa­ság Minisztertanácsának elnökét. Jobb munkakörülmények, magasabb jövedelem A vállalati önállóság Ritkán zúdul akikora égi áldás Kecskemétre, mint | amekkora a csütörtök dél­utáni felhőszakadás volt. Az. hogy az aluljáró pilla­natok alatt tengerré válto­zott, már nem számít kü­lönösebb újságnak, de a nyílt utcákon hömpölygő, nem egyszer térdig érő ára­dat, a gépkocsik nyomá­ban felszökkenő, magasra csapó vízfüggöny szinte fé­lelmetes látványt nyújtott. Három szakembert kérdez­tünk meg zivatarügyben. olyan intézmények munka­társait, amelyek így, vagy úgy összefüggésben állnak az időjárás szeszélyeivel. — 15,8 milliméter — hangzik dr. Szilágyi Tibor­nak. a Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium vezetőjének közlése a csapadékról, amikor fel­veszem tőle lapunk számá­ra az időjárási helyzetké­pet. — Ezzel együtt július­ban már 23 milliméter esőt kaptunk, holott tavaly en­nek a hónapnak az első de- kádjában egy szem sem esett! Hozzá kell tennünk, hogy ez az adat csak az az obszervatórium környé­kére vonatkozik, a csapa­dék. mennyisége a város egyéb részein feltétlenül nagyobb volt. Főként inten­zitásával hatott ez a zá­por. hiszen az említett mennyiség' zöme mintegy 25 perc alatt zúdult le. — Körülbelül 70—80 hi­babejelentés érkezett hoz­zánk — mondja Sáránszki Lajos, a posta vonafelvi- gyázó körzetmestere. — Nem rendkívüli ez a szám, ha tekintetbe vesszük, hogy a legutóbbi nagy vihar al­kalmával ötszáznál is több telefonkészülék némult el, vált időlegesen használha­tatlanná. A bejelentések zö­nyon gyulladt ki egy fából készült szín, amelyben ol­tatlan meszet tároltak, s a helyiség a nedvesség által fejlesztett hő hatására bo­rult lángba. — Főként a Műkert kör­nyékén, valamint Kecske­mét északi részén 11 eset­ben került sor műszaki mentésre, a víz eltávolítá­sára. Jelenleg is folyamat­ban van a máriavárosi óvo­da pincéjének víztelenítése. Ha újabb esőt nem kapunk, rövidlsen be is fejezzük ezt a munkát. J. T. 1969. július 12, SZOMBAT Ára 90 fillér XXIV. évf. 159. szám . Ma: 4 oldalas RÁDIÓ és TV melléklet Közöljük Sós Károly nyilatkozatát és az új válogatott keretet (8. oldal) Százezer holdról learatták gabonát Az időjárás késlelteti a mezei munkákat A változékony időjárás, egyelőre úgy tűnik — ál- ■ landósult.'Van naponta né­hány óra napsütés, de csa- ; padékból is jut, szinte min­den délutánra. Az időjárás szeszélyei nagymértékben befolyásolják a mezőgaz­dasági munkákat, és a nö­vényék fejlődését. A gya­kori esőzések következmé­nyeiről, a mezőgazdasági munkákról nyilatkozott teg­nap dr. Maár András, a j megyei tanács vb mező- ! gazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője. — A nyári hónapok leg­fontosabb munkája, az ara­tás meglehetősen elhúzódik az esőzések miatt — mon­dotta. Mióta megkezdődött a gabona betakarítása, saj­nos, alig volt olyan nap, amikor a kombájnok tel­jes műszakot dolgozhattak volna végig. Ennek ellené­re a nagyüzemi táblákon gyakorlatilag befejeződött az őszi árpa aratása, a rozs­területek hetven százaléká­ról is betakarították a ter­ményt. A lehetőségekhez mérten mindenütt meg­kezdték a takarmánykeve­rékek aratását, de vágják már a korai érésű intenzív búzákat is. Mivel a terüle­tek többsége igen nedves, a nagyobb önsúlyú kom­bájnok — a néhány száraz órában — nehezen tudnak dolgozni. A szilárdabb ta­lajokon is lassabban halad a munka a szokottnál. A magtisztítás csak így lehet tökéletes, a nedves pelyva ugyanis fokozottan tapad a szemhez. A felsorolt ne­hézségek ellenére a hét vé­gére már százezer holdon végezték el a gabona be­takarítását megyénk mező- gazdasági nagyüzemei. — A szőlőültetvényekben — folytatta dr. Maár And­rás — nagy mennyiségű védekezőszert használtak I fel eddig a termés biztosí­tására. A csapadékot vál­togató felmelegedések ked­veznek a gombás fertőzé­seknek, a peronoszpórának elsősorban. A nehéz erőgé­pekkel — a laza talaj miatt — akadályokba ütközik a permetezőgépek üzemelte­tése. A sokhelyütt elsárosodott talaj akadályozza a gyom­irtást is, bár inkább a kézi munkákban, a sorművelés­ben tapasztalható lemara­dás. A gyomok a szőlők­ben elősegítik a peronosz- póra terjedését, a fertőzést a fürtökre is átterjesztik, irtásuk ezért az ültetvé­nyekben fokozottan sürgős. A kapás-, és az ipari nö­vényeknél, valamint a zöld­takarmányoknál az eső jó hatással van a fejlődésre, e kultúráknál a terméski­látások igen jónak mond­hatók. B. P.

Next

/
Thumbnails
Contents