Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-05 / 127. szám
4. oldal 1969.,június 5. csütörtök Érdekközösségben, együttes erővel ÉVRŐL ÉVRE ünnepi esemény az a nagyaktíva ülés — melyet az Idén Ti- szakécskén rendeztek meg. Itt összegezik a megye előző évben elért fejlődésének eredményeit, s erkölcsi, anyagi elismerésben részesülnek a településfejlesztési versenyben győztes helységek. Az ünnepi összegezés után ezúttal — szem előtt tartva a verseny legköze lebbi értékeléséig terjedő munkás hétköznapokat —, hadd említsünk néhány gondolatot a további eredményekhez vezető lehetősé gekről. Mindenekelőtt érdemes még egyszer legalább utalni — a többi között — arra a csaknem 107 ezer négyzet- méternyi szilárd burkolatú útra, és csaknem annyi járdára, az 52 kilométer vízvezeték- és 80 kilométer villanyhálózatra, a 732 tanácsi lakásra, 12 orvosi rendelőre és 17 általános iskolai tanteremre, amelyekkel tavaly gazdagodott a megye. Méghozzá nem utolsósorban a társadalmi segítségnyújtás hagyományos módja, az ezúttal a 93 millió forint értéket i megközelítő társadalmi munka és a gazdaságirányítás adta új lehetőségek segítségével. Időzzünk az utóbbiak közül néhánynál. Mint köztudott, a több mint tízéves múltra visszatekintő községfejlesztés fogalma, tartalma jelentősen kitágult, a múlt évtől kezdődően településfejlesztésként emlegetjük. A gazdaságirányítás új körülményei között megnövekedett tanácsi önállóság, a gazdálkodás rugalmasabb és tágabb lehetőségei szinte egy mederbe terelték, összeolvasztották a kommunális és a megye lakosságának egyéb érdekeit szolgáló fejlesztési tennivalókat. A tanács a község, a város gazdája, a lakosság szolgálatában áll, elsőrendű érdeke a fejlődés, a jogos és megoldható igények kielégítése. A lakosság pedig — saját érdekéről lévén szó ■— eddig sem fukarkodott a társadalmi segítséggel. S ehhez kapcsolódik a gazdasági egységek: üzemek, vállalatok, tsz-ek stb. érdekeltsége. Méghozzá a dolgozói, tehát megint csak a lakosság révén, akiknek, s akikért a fejlesztés történik. Az érdekazonosságnak viszont alapvető követelménye az együttes erőfeszítés a közös célért. S hogy megyénk — ahol főként a kommunális fejlődésre lehetőséget nyújtó KÖFA keretei között országosan is kiemelkedő eredmények születtek — az egységes fejlesztésben is jó úton indult el tavaly, szép eredmények tanúsítják. A CSAKNEM 93 millió forint értékű társadalmi munka mellett több mint 2,3 milliót tettek ki azok az önkéntes befizetések, amelyekkel elsősorban a vízvezeték- és villanyhálózat létesítését, illetve bővítését segítette az érdekelt lakosság. A tsz-ek önkéntes befizetései, a közös érdeket szolgáló fejlesztési alapba 1.6 milliót tettek ki. Vagy még egy példa: a különböző szervektől, gazdasági egységektől 54,7 millió forintot vettek át a megye tanácsai, amit főleg lakásépítésre, közművesítésre, kereskedelmi egységek, kulturális létesítmények építésére fordítottak. Csupán néhány kiragadott példa, amely magyarázattal szolgál a bevezetőül felvázolt eredményekre, s arra, miként sikerült tavaly a tervezett 365 millió helyett 516 millió forintot előteremteni, a megye fejlesztésére fordítani. Ha ezt kezdeti sikernek könyveljük el — mint ahogy az is —. nyomban világos, hogy ez évben és méginkább az elkövetkezendőkben olyan tartalékokkal rendelkezik a megye, amelyek jóvoltából még ütemesebbé, eredményesebbé válhat a fejlődés. Az önkéntes forinthozzájárulásokkal például főleg a kecskeméti, félegyházi és a bajai járás lakossága jeleskedett. A lehetőség a szervező munka eremé- nyesebbé tételére viszont másutt is megvan. A tsz-ek közül is egyre több felismeri a közös cél szolgálatának jelentőségét, s jóvoltából akár meg is többszöröződhet a múlt évben másfél millió forintot meghaladó önkéntes befizetések összege. Nem szólva a különböző más szervek — üzemek, vállalatok stb. — anyagi lehetőségeiről, amelyeknek a tanácsok részéről történő koordinált bevonása megint csak tekintélyesen tovább növelheti a megye fejlődését szolgáló lehetőségeket. • ÉLNI e lehetőségekkel és okosan sáfárkodni velük, ugyancsak együttes feladat, közös kötelesség. Mert, ha a múlt évi, s méginkább az utóbbi tíz esztendőben elért eredményeket jogosan nagy sikernek könyvelhetjük el, azt sem téveszthetjük szem elől. hogy a tennivaló korántsem fogy. Hiszen a településfejlesztésben nemcsak napjaink követelményeivel kell lépést tartanunk. Bőségesen diktálja a feladatokat az az egyre követelőbb igény, melyet a megye vezető fórumain mind sűrűbben így fogalmaznak meg: a lakosság életkörülményeit tekintve mihamarabb, minden településen fel kell zárkózni legalább az országos átlaghoz! P. I. Lotti Károly utca Lassan hat esztendeje lesz annak, hogy hosszan beszélgettem Szabadszálláson Lotti Károllyal, a községi tanács tagjával, a pénzügyi bizottság enökével. Október vége volt, jólesett a fűtött szoba, bár odakint még a nap gyenge sugarait rezegtették a vetkőző fák. Károly bácsi egy mély fotelban ült, s lassan, megfontoltan beszélt közéleti munkájáról, tanácstagi tevékenységéről. A kezdő riporter akadozó kérdései azonban csupán a jelenidőre vonatkoztak, pedig ha akkor, kicsit „mélyebben” társalogtam volna Lotti Károllyal, ma sokkal köny- nyebb helyzetben lennék. Jól ismertük Stromfeld Aurélt Az akkori, 1963 októberi beszélgetést követően nem sokkal, a következő év januárjában Károly bácsi meghalt. Eljutott hozzám halálhíre, s őszinte megha- tódást éreztem özvegyének, Zsuzsa néninek hozzám küldött leveléből: „Nagyon büszke volt a férjem arra, hogy róla riportot készített az újság, s tessék elhinni, olyan öröm volt ez neki, amely megszépítette utolsó napjait.. Aztán nemrégiben arról is tudomást szereztem, hogy a községi tanács vb úgy határozott: utcát neveznek el Lotti Károlyról. Első utam Zsuzsa nénihez vezetett, hogy gratuláljak neki. Amikor a hűvös kis szobába beléptem, két könyvön akadt meg a szemem. Az egyik Stromfeld Aurél élete, a másik Hegedűs Gézának Károlyi Mi- hályról írott regénye. — Ki olvassa ezeket a könyveket — fordultam özvegy Lotti Károlynéhoz. — Én! Mi nagyon jdl ismertük Stromfeld Aurélt, gyakran találkoztunk vele a férjemmel, még 1919 előtt. Most azért olvasom ezt a könyvet, hogy még jobban megismerjem: milyen élete volt annak az embernek, akivel a férjem eléggé szoros kapcsolatba került. A kapcsolat nem múlt el nyomtalanul. Amikor Magyarországon már a Tanácsköztársaság bontogatta szárnyait, Lotti Károly, aki akkor még a császári és királyi hadsereg tisztje volt, Nyíregyházán vörös zászlóval a kezében vezette a felvonuló tömeget, szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdetve. Töretlen hittel A Tanácsköztársaság bukása után Lotti Károly is bíróság elé került. Erről gondoskodtak azok a nyíregyháziak, akik nem jó szemmel nézték a proletárok hatalmát, s különösen nem azt, hogy a fiatal tiszt „ezek” mellé állt. Hosszadalmas volt a per, az ítélet teljesen kiszámíthatatlan. Ma sem ismeretes, hogy Lotti Károlyt miért mentették fel, hiszen nem tagadott. A felmentés azonban talán még keserűbb kenyérre juttatta, mintha elítélték volna. Sehol sem volt maradása, mindenütt ellenségnek számított, s valójában az is volt: a fehérterror, a Horthy-rendszer ellensége. — Akkor jött ide Szabadszállásra. Nagyon nehezen sikerült elhelyezkednie a közigazgatásban. Egészen apró beosztásban, ha jól tudom adóellenőrként, vagy beszedőként alkalmazták — emlékszik vissza Zsuzsi néni, aki akkor szállást adott a kiközösített embernek. Ügy tervezték, hogy összeházasodnak, de erre húsz évig kellett várni ok. Lotti Károly a megalázó környezetben is töretlen hittel végezte a munkáját, nem tagadta meg korábbi önmagát. Környezete azonban lépten-nyomon éreztette vele, hogy amolyan nem kívánatos személy. Mikor a szovjet csapatok a község felé közeledtek, Lotti Károly felvette velük a kapcsolatot, segített nekik, tudta a nyelvüket, de az oroszon kívül franciául, németül is beszélt. Nyugdíjban is dolgozott A felszabadulás esztendejében, 1945-ben nyugdíjba ment az akkor 55 éves Lotti Károly. Ez a körülmény azonban nem jelentette a tétlenség aranykorszakát az ő életében, hiszen olyan ember volt, aki munka nélkül egy peréig sem létezett. — Amikor nyugdíjba vonult, talán még több munkája volt, mint azelőtt. Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy a közélet minden területén dolgozott, s mint tanácstag lelkén viselte választói gondjait, örömeit. Gyakran itt a lakásunkon keresték fel az emberek: — Károly bácsi tessék szólni az érdekünkben! És ő ment, intézkedett, gyűlésekre járt, felszólalt, dolgozott. Így lett a fiatal tisztből a szocialista rendszer hűséges munkása, így vált Lotti Károly a szabadszállásiak Károly bácsijává. Nevét most zománctáblán olvashatják azok, akik néhány éve még naponta találkoztak, beszélgettek vele. Gál Sándor Nevelésügyi kongresszus A jövő év őszén sorra kerülő V. nevelésügyi kongresszus előkészítésében eddig végzett munkáról és a további tervekről tájékoztatták a sajtó képviselőit szerdán, a Pedagógusok Szakszervezetének székházában. Elmondották, hogy több mint 200 oldalas kötetben megjelentek a nevelésügyi kongresszus tézisei, amelyeket országos vitára bocsátanak. A viták zöme az 1969—70-es tanév kezdetén indul, s a tapasztalatokat, véleményeket, észrevételeket javaslatokat november végéig összegezik és a témabizottságok egy hónapon belül ennek alapján alakítják ki a kongresszus tartalmi kérdéseit. A KISZ Központi Bizottsága már megvitatta a téziseket. A közeljövőben az intéző bizottság és az úttörőszövetség országos elnöksége is vitát rendez. A kongresszusi témák közül néhány a szegedi nyári egyetemen is helyet kap. A Magyar Tudományos Akadémia két ülést rendez, amelyeken napirendre tűzik a korszerű általános alapműveltség körének és a szakképzettséghez való viszonyának problémáját. A lakosság kívánságára Két új létesítménnyel gyarapodott Vaskút. A nyári presszóforgalommal szemben, támasztott lakossági igényt elégített ki a helyi fogyasztási és értékesítő szövetkezet egy nagyon tetszetős kerthelyiség létrehozásával. A mintegy 70 ezer forint költséggel kialakított, hangulatosan berendezett, higanygőzlámpákkal felszerelt kerthelyiséget május 25-én vette birtokba a lakosság, s főként az ifjabb korosztály látogatja előszeretettel. A kerthelyiség gyors tervezése és csinos kivitelezése a helyi vegyes és építő ktsz műszaki dolgozóinak és mestereinek munkáját dicséri. Ugyancsak a lakosság igényét szolgálja a Pécsi Fényképész Szövetkezet által 80 ezer forint költséggel létrehozott vaskúti műterem. Községünkben évek óta probléma volt, hogy egy-egy családi esemény megörökítéséért, vagy éppen igazolványképért Bajára kellett utazni. A Pécsi Fényképész Szövetkezet kezdeményezését a helyi tanács felkarolta, helyiséget biztosított a község legforgalmasabb helyén. Ktsz-ünk a helyiség átalakítását ezúttal kissé lassan végezte el, de annál szebb kivitelezésben. A fényképész műterem június 4-én nyílt meg és elhangozhat végre: „Kérem, tessék mosolyogni !” Bácskai János íyiO VE1NER ésbEORálü VCHNER REZíEnME MjLLXiCTrry.iH '.^rRf:TT-d 19. Kinyitotta az asztal fiókját és négy papírlapot terített szét. — Ez az ön életrajza a színházból. Ez a gázművek kérdőíve. Ez pedig az ön most írt vallomása. — A negyedik papírlapot Pankova szeme elé tartotta: — És itt a Tatjana Akszjono- vához írt levele. — Semmit nem értek — tárta szét a karját Pankova. — Mit akar még érteni? Nincs szükség írásszakértőre. Nyilvánvalóan egy és ugyanazon kéz írása. — Na és? — Ezt a levelet Tatjana Akszjonöva táskájában talaj tűk. Tatjana Akszjórtövát pedig, mint ön bizonyára tudja, meggyilkolták. — Meggyilkolták? — kérdezte elszörnyedve Pankova. — Igen, meggyilkolták. Három órával azelőtt, hogy ön olyan sietősen elutazott Leningrádba. — De esküszöm, ez véletlen! Szörnyű, végzetes tévedés! Valóban írtam neki levelet, de ilyen iszonyú gondolatnak még az árnyéka sem fordult meg bennem. — Pankova zokogni kezdett. ezúttal valódi könnyeket sírt. Sztasz vizet öntött neki egy pohárba. Pankova remegő kézzel nyúlt a pohárért, köny- nyei feketére színeződtek a festéktől. Sztaszra szegezte eszelősen merev tekintetét. Tyihonov az ablak felé fordult. Az ég beborult. majdnem olyan sötét volt. mint hajnalban. Pankova sírt. Sztasz visz- szaemlékezett rá. hogyan zokogott a díványon ülve Tánya édesanyja. A gondolatra megkeményedett a szíve. Visszaült az asztalhoz. összehajtotta és eltette a papírokat. — Megnyugodott? Akkor folytassuk. De vegye számításba: ha ismét hazunk. akkor önmagát hozza, ahogy Tányának írta, „rendkívül veszélyes helyzetbe.” Pankova bólintott — De miért beszél velem ilyen gorombán? Hiszen ön jólnevelt ember ... — Azt szeretné talán, ha mademoiselle-nek szólítanám és összeütném a bokám? Engedje meg ... önnek nem voltak etikai természetű meggondolásai, amikor fenyegető leveleket írt Akszionovának. Öt pedig megölték. Most nincs helye udvariaskodásnak. Az igazságra vagyok kíváncsi. Csakis az igazságra. Hajlandó ön a tiszta igazat vallani? Pankova ismét bólintott. Arcára kiültek az eleddig láthatatlan ráncok.. — Miért. írta ezt a levelet? — Lena olvan boldogtalan volt! És reménykedett benne, hogv Kosztya visz- fizatér hozzá, ha ez az asz- szonv békében hagyja. — Ismét nem mond igazat. — Miért? Szusznak eszébe jutott nz Aksz^onova te<*'--rO"íi7e- tében olvasott mondat: — Ez a hazugság takarója, amelyet igazságdarabkákból varrtak. Ön nagyon jól tudja, hogy Tányának fogalma sem lehetett Szta- vickii családi helyzetéről. Pontosan ezért informálta őt a levélben. Ezután Tánya ajtót mutatott Sztavic- kijnek. Ezért nevetséges olyasfajta találgatásokba bonyolódni, mi lett volna, ha „ez az asszony békében hagyja”. Helyes? — Akkor nem jól fejeztem ki magam. Ennek nincs elvi jelentősége. — Nagyon is van. ön úgy számított, hogy levele hatására Tánya megijed és ráveszi Sztavickiit, térjen vissza a feleségéhez. Így van? — Lehet, hogy így volt. Dg esküszöm, nem' rossz szándékból tettem. Szerettem volna, ha kibékülnek. Ki tudhatta volna, hogy ... — Hogy mindez gyilkossággal végződik, igaz? — Ehhez már semmi közöm! Hisz ez olyan rettenetes. megölni egy embert! — Félek, hogy nincs eléggé tudatában. mennyire rettenetes! Inkább arra felel ien: ki követhette el a «vilkosságot Bukova érdekében? — Esküszöm, nem tudom! — Tételezzük fel, hogy nem tudja. Van Buková- nak valakije, ahogy mondják: udvarlója. aki mindenre kénes érte? Pankova egy pillanatnyi habozás után válaszolt: — Igen. van. — Hirtelen hadarni kezdett: — De én mindössze néhányszor láttam ... — Miért? Bukova nem szívesen mutatkozik vele? — Nem. Egyszerűen nem volt nekem rokonszenves. — Részletesebben! — Nem tud viselkedni. Túlságosan heves. Van benne valami... valami kétségbeesett megszállottság. — Hogy néz ki? — Magas, úgy emlékszem. barna, sovány ... — Hogy hívják? — Tyihonov lélegzetvisszafojtva várta a választ. — Ügy emlékszem, Nyi- ka. Vagy Koka ... — Nyikita Kazancev? — kérdezte látszólag nyugodtan Sztasz. — hiszem! Nem tudom a teljes nevét, de úgy emlékszem. Nyikának becézik. — Kérem, ''árion itt rám e<*v kicsit. Azonnal visszajövök. (Folytatjuk.)
