Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-04 / 126. szám

Ez történt a héten NEMCSAK a sikerökre, a vereségre is vissza kell tér­ni időnként. Sokat lehet ta­nulni belőle. A Kecskemé­ti Dózsa vasárnapi veresége kissé váratlanul érte a szur­kolókat különösen az után, hogy a Városi pályán már a KTE mérkőzése alatt el­terjedt a hír arról, hogy a félidőben a Dózsa 1:0 arányban vezet. Pyber István, a Dózsa ed­zője még kedden délelőtt is így kesergett: — Egyszerűen nem ér­tem, hogy tudtuk ezt a mérkőzést elveszíteni. Igaz, az első félidőben a Szállí­tók támadott többet, de vé­delmünk olyan biztosnak látszott. Csatáraink szépen adogattak. kombináltak, csak lövésre nem vállalko­zott senki. Egyet lőttünk kapura, abból is gól lett Aztán jött a második fél­idő. Mi támadtunk, de még mindig keveset lőttünk. Sajnálom Fajtot. aki hétről hétre a csapat egyik leg­jobbja. most mégis az ő két súlyos hibája okozta a gó­lokat A második gól jo­gosságán még a jelenlevő szakemberek is hevesen vi­tatkoztak és megoszlottak a vélemények. A játékvezető mindenesetre a partjelző megkérdezése után megad­ta. s így mi vesztettünk. A VERESÉG természete­sen nem törheti le a kecs­ms m. délnyugati CSOPORT 1 P. BTC 13 11 i — 29:2 23 Z. P. Volán 12 9 3 25:10 18 3 Lábod 12 7 1 4 24:14 15 4. Barcs 12 6 3 3 16:17 15 5. D.üjv. P. 12 6 1 5 14:14 13 6. Nagymá. 12 5 2 5 19:19 12 7. Db. VSE 12 6 6 15:16 12 8. Bonyhád 12 4 4 4 11:13 12 9. P. Porc. 12 4 3 5 14:11 11 10. Db. SZSK 12 4 3 5 10:10 11 IL Mohács 12 4 3 5 11:16 10 13. Bajá 12 4 2 6 10:18 19 13. P. EAC 12 4 1 7 22:21 9 14. Steinmetz 12 1 5 6 12:21 7 15. Kapv. V. V. 2 3 7 10:20 7 18 Sárbog. 13 1 5 8 4:15 7 NB HL DÉLKELETI CSOPORT 1. Szarvas 12 7 4 1 15:5 18 2. B. VTSK 12 6 S 1 21:12 *. B. Agyag. 12 6 4 2 13:6 6. Sarkad IS 8 2 4 15:9 141 5- Szentes 12 6 2 4 17:15 14T fc. Kun Béla 12 8 1 5 21:14 13 7. Hódrav. 12 5 3 4 14:12 13 1. Szalvai 12 4 4 4 18:15 12 (. Mezőhe, 12 5 2 5 19:18 12 Jí. Orosháza 12 4 3 5 13:12 11 1L. Szeg. AK 13 2 7 3 10:17 11 U- Kossuth 12 4 3 5 11:14 11 U. Kkhalas 12 4 1 7 11:16 9 1*. Tíszaföld. 12 3 3 6 8:14 9 15. Mezőber. 12 2 3 7 8:22 7 16. Fémműn. 12 2 1 9 7:26 5 NB in. KOZfiPCSOPOBT X. Középítők 12 « 2 2 18:10 18 *. M. Kábel 12 7 2 3 21:13 16 3. m. kér. 12 5 5 2 18:12 15 Kiskőrös 12 6 3 3 18:12 15 5. Ganz-ViU. 12 5 4 3 19:15 14 6. Soltvadk. 12 4 5 3 14:11 13 7. Ercsi SS 5 3 4 14:13 13 8, MAFC 12 4 5 3 12:12 13 Vasas I* 12 4 5 3 18:18 13 10. Kalocsa 12 3 5 4 15:13 11 11. 1. sz. ÉP. 12 4 2 6 14:13 10 12. Elekt. 12 3 4 5 12:15 10 13. MAVAUT 12 2 5 5 8:12 9 14. Bp. Vegy. 12 2 4 6 10:18 8 15. D.újv. E. 12 2 4 6 12:24 8 16. Nagytét. 12 2 2 8 5:17 6 ABSZOLÚT PROTEKCIÓ keméti csapatot. Vasárnap a Pécsi Bányász ellen sok mindent helyre lehet hozni. NAGYON érdekes mér­kőzést vívott a KTE is a ta­bellán sokkal jobb helyen álló MGM Debrecen ellen. A debreceniek 12 mér­kőzésből hétszer döntetlent értek el. s most is x-re ját­szottak. Hiába támadott a 90 percből legalább 80-at la KTE, mégis úgy látszott, sikerül kihúzniuk'gól nél­kül, amikor a 85. percben Pavlovies ballábas bombá­ja végre feltette a pontot trra a bizonyos i-betűre. A KTE ezien a mérkőzésen Hallatlan lelkesedéssel ját­szott és győzelmének jogos­ságát senki sem vitathatja. Hathattunk egy kitűnő já­tékvezető-teljesítményt is, egyetlen hibával, ami vi­szont sorsdöntő is lehetett volna. Az a bizonyos ke- zezés a 72. percben vitat­hatatlan 11-es volt. Vélet­lenről szó sem lehetett. Saj­nos. a játékvezető valószí­nűleg rossz szögből látta az esetet. Barta I-nek et­től függetlenül kár volt rek­lamálnia. mert nem emlék­szünk arra. hogy egy já­tékvezető ilyen felszólalás után valaha is megadott Kiskunhalas. 400 néző. vezette: Csepregi. Kiskunhalas: Szalontaj — Tóth I., Rádi, Juhász — Vass, Tóth II — Mészáros I. (Csongor), Mészáros II., Csányi I.. Kocsis, Jágér. Edző: Virágh István. Az első percek után úgy látszott, hogy a MEDOSZ gólokkal nyeri a találkozót. A 2. percben Jáger hatal­mas lövése a felső sarok mellett zúgott el, két perc múlva ugyanő csak centi­méterekkel lőtt a bal alsó sarok mellé. A 6. percben Kocsis szép cselek után kö­zépre ívelt, s Csányi I. nagy erejű lövését a hosszúra nőtt kapus jó érzékkel ütöt­te szögletre. A 10. perc után feljött a vendégcsa­pat, s az örökmozgó Zolnai többször zavarba hozta a MEDOSZ védelmét. A 15. percben Kasznár két mé­terről a vetődő Szalontaiba vágta a labdát. A 24. perc­ben a mérkőzés legszebb je­lenetét láttuk. Kocsis be­adását Csányi félfordulat­tal. kapásból vágta kapura, de Huszár kapus merész ve­tődéssel ezt is szövetre há­rította, A 40. percben Vass volna 11-est. A kiállítással viszont saját csapatát súj­totta éppen a legkritiku­sabb helyzetben. VÉGÜL még valamit a pályáról: Érthetetlen, hogy a KTE vezetősége miért ra­gaszkodik ehhez a járási II. osztályú mérkőzésire is al­kalmatlan pályához. Meg­számoltuk: a két csapat já­tékosai éppen tizenhétszer rúgtak labda mellé, vagy fölé. ami NB II-ben szinte hihetetlen. Egy biztos gól­nak látszó KTE-támadás végén a labda egy fűcso­món irányt változtatva per­dült kapufára, végül az utolsó másodpercekben a debreceni Molnár sérülését is a talaj okozta. A JÖVÖ vasárnapi Kis­kunfélegyházi Vasas—KTE megyei rangadót nagy vá­rakozás előzi meg. Mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a pontokra. Sajnos, mindössze kettőt osztanak ezen a mérkőzésen, így a tabellán legfeljebb az egyik csapatunk javíthat helyze­tén. Jósolni nem i* •■’-óbá­lunk. Mindössze e. et re­mélünk. hogy a régi ha­gyományokhoz híven a mér­kőzés szép, sportszerű lesz. Szabó Zoltán beadását Csányi I. fejjel küldte a léc alá. de a két­méteres kapus kiöklözte a már gólnak látszó labdát. A szünet után fokozódott a játék irama. MEDOSZ- fölény alakult ki. A 47. percben Kocsis, az 53. perc­ben Jáger lövése ment mel­lé. A 63. percben Vass bombája a kapusról Csányi elé pattant, de a kapáslö­vés ezúttal is mellészállt. A 66. percben egy váratlan gól döntötte el a mérkőzés sorsát. Molnár II. a félpá­lyáról egyedül indult el, a védők díszkíséretében a ka­pu elé kígyózott és a tehe­tetlen Szalontai mellett megszerezte a győztes gólt. 1:0. Ezután már hiába tá­madott elkeseredetten a MEDOSZ. a keményen vé­dekező vendégcsapat meg tudta akadályozni az egyen­lítést. A MEDOSZ eddigi leg­jobb játékát nyújtotta, de a sok kihagyott helyzet, s a védelem egyetlen megin­gása miatt ezúttal is vesz­tett. Kitűnt: Huszár, (a me­zőny legjobbja). Zahorán, Zolnai. illetve: Tóth I., Ju- ’ hász, Csányi I. . Ezt a sérülést ugyan nem a pálya talaja okozta, de nagyon rosszkor jött. Nagy Lászlót a második félidő elején mentők vitték kórházba. Egyperces rövidzárlat SZALVAI SE—KISKUNHA LASI MEDOSZ 1:0 (0:0) APRÓHIRDETÉSEK ELADÓ Kerepesen I szobás ház, lakás 100 négyzetméter, 140 négyszögöl. vízvezeték, villanybojler, garázs, pince 50 négyzetméter. Keletitől 35 perc, HÉV-vei. Vastagh, Kerepes, Akácfa u. X. _______________ 4208 R ENAULT—10-es, húszezer ki­lométerrel eladó. Dr. Fazekas, Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 1._______________________4091 T ELEVÍZIÓT háromhavi garan­ciával már 200,— Ft lefizetés ellenében, OTP-hitellevélre vá­sárolhat. Bizományi Áruház Kecskemét, Nagykőrösi utca 22. 4173 ELADÓ egy j ókarban levő 250 köbcentiméteres R. 25/3 tí­pusú BMW motorkerékpár. Nagy Károly, Szabadszállás, Köztemető u. 30. sz. 4014 KIADÓK körűt mellett, négy raktárhelyiségek. Ajánlatokat ..Száraz 23 122” jeligére a Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. ______________________________4221 E LHELYEZKEDNEK tsz-be fő­könyvelőnek, vagy belsőellen- örnek. „Mérlegképes” jeligére a Dunaújvárosi Hirdetőbe. __________________________4176 E LVESZETT csíkos boxerszu- kakölyök. Becsületes megta­láló jutalomban részesül. Kecs­kemét, Lórántffy Zsuzsanna utca 8.______________________21679 B ÚTOROZOTT szoba kiadó két férfi részére. Aranyhomok Szállóhoz 3 perc járásra. Ér­tekezni Kecskemét, Zimay László tt. 16. 21688 ... Házasság ­Adásvétel VESZEK 408-R* Moszkvics, vagy Skoda 1000-es MB-t, nul­la km-től tízezer km-ig. Faze­kas Gáspár, Kiskunfélegyhá- za, X. kerület 96.___________4090 NAGYBOCONADI méhcsaládok részletekben is, olcsón eladók. Kalocsa, Vigadó sor 31. 21678 SKODA Octavia Super sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklőd­ni : Kecskemét, Rákócziváros 20. 21699 EGY szoba, konyha és fás­kamra beköltözhetően eladó. Kecskemét, Magyar utca 21. 21701 ELADÓ kétszobás családi ház beköltözhetően. Kecskemét, Széchenyi krt. 11. 21704 SIMPSON Sealbé motorkerék­pár eladó. Kecskemét, Cserép u. 9. Érdeklődni délután 4 óra után. 21713 800-AS szalagfűrész, stabil el­adó. Érdeklődni: Kecskemét, Bethlenváros 19. 21717 HASZNÁLT hálóbútor eladó. Kecskemét, Joó Mária utca 12. (Rendőrfalu). 4112 DÁVODI Rákóczi Tsz vásárol 150 literesnél nagyobb üzem­képes betonkeverögépet. 4158 NSU Prince 600 köbcentimé­teres Jawa piros új állapotban, igényesnek és 109 négyszögöl szőlő a Szelidi-tó partján el­adó. Kalocsa, Fürst Sándor u. 6. 4196 KOMPLETT gázpalackot ve­szek. Sárai Szabó István, Kecs­kemét, Szolnokihegy 63/á. Mű­kertnél. 4215 LEGFELJEBB 2 éves nem ka­rambolozott, kifogástalan ál­lapotban levő Trabantot első tulajdonostól vagy közeli ki­utalást veszek. Részletes tájé­koztatást és árajánlatot „Igé­nyes vevő 23117” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 4216 PULIKUTYÁK eladók. Kecske­mét, Mária utca 11, délután. 3235 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Kardos Irén (anyja neve: Mar tony Erzsé­bet), Almási Ilona (Somodj Ilona), Lovas Irén (Nagy Irén), Varga Helga (Zoboki Agnes), Bálái Anna (Bíró Anna), Esz­tergályos Rita (Bakos Irén), Bóka Zsuzsanna (Radnai An­na), Vajda Gabriella (Hajdú Erzsébet), Molnár Ivetta (Cse­le Piroska), Bácskai Anikó (Nagy Márta), Kenderesi Má­ria (Nagy Mária), Balog Zsolt (Zeffer Hona), Kovács Gábor (Thyil Éva), Bednarik Attila (Berente Erzsébet), Tari Gyula (Pusztai Margit), László Attila (Lövei Aranka), Vas Krisztina (Rajnoha Erzsébet), Pap Im­re (Görbe Erzsébet), Szilvási Zoltán (Szekér Ilona), Dani Tibor (Gergely Mária), Ko­vács Pál (Fehér Rozália), He- derics Mária (Endrész Margit), Jakovics Krisztina (Jávor Ag­nes), Kerekes Beáta (Valter Anna), Angyal Ildikó (Lovas Irén), Barczi Albert (Magó Ju­lianna), Szabó József (Majoros Rozália), Oláh Imre (Jávorka Gizella), Bán Katalin, Bán Zsuzsanna (Sonkolyos Kata­lin), Szűcs Sándor (Görög Sá­ra), Baranyi Edit (Borbély Edit), Koncz Zsuzsanna (Nagy Etelka), Jósa Judit (Csiba Ju­lianna), Parádi Mária (Kovács Mária). Szilágyi Róbert (Óno­di Julianna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Gégő Márton Ferenc és Pá­linkás Ildikó, Gyapjas Pál és Csák Ilona, Molnár György és Tari Ilona, Uzsorás Ferenc és Tóth Éva, Vajda József és Rauscher Rozália, Szőke Fe- ! renc és Sörös Erzsébet, Dömö­tör Péter és Tóth Margit, Vé­kás László és Hajnal Mária, Kiscsaturi János és Almási Ju­lianna, Szíjártó Ferenc és Réfi Mária, Varga János és Kapos­vári Mária, Zilahi László és Fehér Mária, Karai József és Nagy Piroska. Zentai György és Kis Ilona, Sándor István és Liptai Márta, Sereg István és Csorba Margit. MEGHALTAK: Horváth Já­nosné Sütőri Jolán 80, Szap­panos István 79, Zsámboki Mátyásné Tóth Mária 61, Bor- bás Miklósné Kalmár Erzsébet 81, Szennai Gáborné Torok Ro­zália 81, Újvári Gyula 85, Ja­nik István 64, Kőrös Imre 81, Tóbi Julianna 78, Hambalkó Józsefné Takaró Erzsébet 63, Fehér Józsefné Szőke Terézia 77, * Guba István 60. Bálint La­jos 67, Magyarvári Menyhért 53, Tóth Istvánná Nagy Mária 81. Góbor Jánosné Nagy An­na 74, Szénási József 58, Sza­bó László 82, Fehér Mihály 58, Horváth János 69 és Apró Mi­hály 54 éves korában. VAROS belterületén szoba, konyha, kamrás lakást költ­ségmegtérítéssel keres a Nyomda Vállalat, Kecskemét, Kéttemplom köz. __________21730 F IÜT, lányt vagy nyugdíjast tartós munkára gyümölcsösben felveszek, vidékinek ellátást adok. Kecskemét, Ceglédi u. 74, műhelyben. 4218 BEKÖLTÖZHETŐ házrészem a belvárosban 80 000 Ft-ért el­adó. Érdeklődők válaszát: „Szép lakás” jeligére a bajai Magyar Hirdetőbe kérem. 3956 ÜJ állapotban komplett, köz­ponti fűtőberendezés Vinyistó kazánnal eladó. Füstös János, Bácsbokod, Petőfi u. 25. 357 UDVARRÉSZT veszek kisebb épület részére. „Egyedülálló férfi” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 369 HÁZ eladó kétszoba összkom­fortos. egyedülálló. Gáz, víz van. Baja, Lókért sor. 18. 351 ELCSERÉLEM kalocsai egy szoba, hálófülkés, összkomfor­tos lakásomat, bajai hasonló­ra, esetleg kétszobásért, meg­egyezés szerint. Ajánlatokat: „Kalocsa—Baja” jeligére a Ba­jai Hirdetőbe kérek._______3555 7 50-ES BMW oldalkocsis mo­torkerékpár príma állapotban, olcsón eladó. Nemesnádudvar, Zrínyi u. 54. _________________373 U TCAI ház (felújított) Madách utcában eladó, készpénz plusz részletre. Kétszobás, konyhás lakás, egyszobás lakáscserével beköltözhető. Érdeklődni: „Ár­ban megegyezünk” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 374 ALBÉRLETI szobát keres dol­gozó nő, 12 éves kisfiával. „Bel­városi” jeligére a Bajai Ma­gyar Hirdetőbe.______________375 HÁZRÉSZ eladó. Baja, Deák Ferenc u. 7. 4192 NYUGDÍJAS, 67 éves vagyok házasság céljából 55—58-ig ke­resek magamhoz való házzal rendelkező asszonyt. „Nyugdí­jasok előnyben” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe. 427 57 ÉVES, özvegyasszony mező- gazdasági dolgozó, házzal ren­delkező, megismerkedne há­zasság céljából hozzáillő ko­moly férfivel, 64 éves korig. „Unom a magányt” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 37? BAJÁN, Somogyi Béla utca 61. szám alatti ház részben be­költözhetően eladó. Érdeklőá­ni délelőtti órákban._______380 K ERESEK megvételre egy szo­ba, konyhás házrészt, sürgő­sen. „Pipacs” jeligére a Ba­jai Magyar Hirdetőbe. ______382 B AJÁN, a Klapka utcában 56. számú új ház, kertes, azonnal beköltözhetően eladó, lakó nincs.________________________4147 R —27. típusú lengővillás BMW 250-es, príma állapotban sürgő­sen eladó. Baja, Batthyány u. 2._____________________________4148 B ELVÁROSBAN ház eladó, vi­dékre költözés miatt, sürgősen. Baja, Péter Pál u. 8._______376 C SŐN AKTEST kifogástalan ál­lapotban eladó. Baja, Béke tér 5. I. emelet._______________ 4193 C SALÁDI ház két részben is eladó. Gáz, víz van. Baja, Ha­tár u. 8.____________________4194 B ELVÁROSBAN, lakómentes', beköltözhető, háromszobás, kertes ház eladó. Gáz, víz van. Baja, Mészáros Lázár u. 47. ______________________________4197 2 6 DB nagyboconádi méhészet eladó, komplett felszereléssel. Sürgősen, halál eset miatt. Ér­deklődni lehet; Ribly István­ná, méhész. Érsekcsanádi Tsz erdő, szivattyúskútjánál. 119S VOLKSWAGEN de Luxe nagy ablakos, kitűnő állapotban el­adó. Komlósi János, Baja, Bartsch u. 8. 4199 A Szegedi Szabadtéri Játékok Háry János című előadására jegyek a Kecskeméti IBUSZ-irodában kaphatók. Kecskemét. Széchenyi tér 1—3. 4169 Minden 10 kg vashulladékért, vagy 1 kg alumíniumhulladékért ajándéksorsjegyet is ad a MÉH. Vasgyüjtő hetek április 21—június 10. Főnyeremény: Skoda 1000 MB autó, és még ezernél több értékes nyeremény. 3452 Bajai apróhirdetések

Next

/
Thumbnails
Contents