Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-28 / 147. szám
1969. június 28. szombat Vita a tsz-demokráciáról Tárjuk fel a teljes igazságot Könyvelőgépek orvosai ii. Vizsgálatom eredményei további tájékozódásra ösztönöznek. Vajon igaz lehet az, hogy ebből a tsz-ből egyre csak kifelé szivárog a tagság, a belépők száma viszont kevés? Rövid statisztika: A három hartai tsz közül ebben a tsz-ben a legmagasabb a tagok létszáma a földterülethez viszonyítva. (Legnagyobb a tagsűrűség.) A tagok átlagos életkora 47 év, ami jónak mondható. A belépések j és kilépések 1967—1968— 1 1969-ben az alábbiak sze- j rint alakultak: belépés kilépés 1967 51 23 1968 46 13 1969 42 23 Összesen: 139 59 A belépők között több korábban kilépett tag szerepel. A kilépések okai sokrétűek, a közölt 59 kilépő tag közül: üzemben (más munkahelyen) helyezkedett el 19 fő más tsz-be lépett át 12 fő elköltözött, férjhez ment 18 fő egyéb ok miatt lépett ki 10 fő A kilépések közelebbi okait vizsgálva sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy kizárólag a vezetés hibái miatt váltak volna meg a tagok a tsz-től, még azoknál a tagoknál sem, akik kilépésüket egyéni sérelemmel indokolják. Ami pedig magát a kilépés kérdését illeti, éppen az új tsz-törvény tette szabadabbá a, tagok előtt ezt a lehetőséget, ami szintén eleme a demokratizmusnak. Egészséges fluktuációra a tsz-ekben is számolni kell, ami nem jelenti azt, hogy a vezetők ne figyeljenek fel a kilépésekre és ne kezeljék fontos szövetkezetpolitikai feladatként a tagok állandósítását. Természetes, hogy a vezetőknek fel kell figyelniök a tagokat nyugtalanító jelenségekre és nem szabad azokat kézlegyintéssel elintézni. Mit tegyen azonban a vezető, ha egy traktoros tag azért lép át másik tsz-be, mert a régi gépét már megunta és nem kap új gépet? Ügy gondolom. ez a kérdés itt is nyitva hagyható. Középpontban a tsz-demokrácia Vajos kétségbe vonható-e az egész tagság által demokratikus alapokon megválasztott vezetőnek az a joga, hogy akkor is teljesítse megtisztelő kötelességét, ha adott esetben egy- egy tagnak — az egész kollektíva érdekében — nemet kell mondania, vagy elítélhető-e a vezető azért, mert az egész gazdaság — a gazdaságpolitika, a kormány- intézkedések ismeretében, vagy a tsz távolabbi érdekében — olyan feladat megoldását szorgalmazza, vagy olyan intézkedés megtételére kényszerül, ami nem egészen talál megértésre a tagságnál, vagy a tagság egyes rétegeinél, éppen azért, mert a tagok nem rendelkeznek olyan áttekintéssel a gazdaság helyzetét és érdekeit illetően, mint a vezetők? Szeretném a cikksorozat minden egyes megállapítását, a tagoktól vett minden egyes idézetét és az ezek alapján tett minden következtetést aprólékosan elemezni, jó lenne személy szerint is minden egyes érdekelttel, vagy akár az egész tsz-tagsággal külön- külön és együttesen megvitatni és értékelni az egyes kérdéseket, és így feltárni és a közvélemény elé vinni a tiszta igazságot, de ennyi idő alatt és e cikk keretében — tekintettel a felvetett problémák súlyára — erre nincs lehetőség. Biztos vagyok azonban abban, hogy a további vélemény- nyilvánítások, a nyilvános vita közelebb hozza a közvéleményt is a valósághoz, egyben segítséget ad az útkeresésben is. A tsz-szövet- ség. részéről nem tekintjük a kérdést lezártnak, a felvetett gondolatok megérik a további elemzést és csak örülni tudunk annak, ha a pártszervek, a sajtó és a termelőszövetkezet illetékeseinek közreműködésével mód nyílik a közvetlen eszmecserére is. A cikksorozatban felvetett gondolatok mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A tsz-szövetség — mint a termelőszövetkezeti mozgalom új és jelentős szerve — a gazdasági kérdések mellett a szövetkezetek belső életével is ' egyre behatóbban foglalkozik. Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő időben e tekintetben további jelentős előrehaladás lesz az egész termelőszövetkezeti mozgalomban. A megváltozott gazdasági viszonyok között egyik legalapvetőbb feladatunk közreműködni a tsz-demokrácia fejlesztésében. Az új gazdasági mechanizmus olyan újszerű követelményeket vet fel a tsz-ek belső szervezeti életének fejlesztése terén is, ami a legjobban működő termelőszövetkezetekben is felszínre hozza a problémákat és meghatározza a feladatokat. Véleményem szerint ma még egy termelőszövetkezet sem dicsekedhet azzal, hogy a tsz-demokráciát illetően ideális állapotok uralkodnak belső életében és nincs tennivaló. Feltétlen érdeme Zám Tibor cikksorozatának, hogy olyan időszerű témát vitt a nyilvánosság elé, ami a termelőszövetkezeti mozgalom egyik központi kérdése napjainkban és kétségtelen, hogy hibái ellenére is a közvélemény, a nyilvánosság érdeklődésének fókuszába állította a szövetkezeti demokrácia kérdését, gondolkodásra késztetett vezetőket és veze- tetteket egyaránt. Sajnálatos (de talán egyben biztató is), hogy a témához a hartai Béke Tsz-nél alkalmasabb alanyt nem talált. Kár, hogy egyoldalú megvilágításba helyez jelenségeket, megnyilatkozásokat és tényeket, a valóságtól idegen értelmet ad egy-egy elejtett mondatnak, hamis képet ad egy nagymúltú és jelenleg is élenjáró termelőszövetkezetről, annak vezetőiről és tagjairól. Vajon kellően megfontolta-e a szerző, amikor ezeket írta: „... a vezető és vezetett viszonya a tsz-ben a régi nagybirtok — gazdatiszt-bérmunkás — viszonyra emlékeztet bennünket.” „Hiába nevezzük másképp a szereplőket, a kapcsolat lényege ugyanaz ... történelmileg túlhaladott, politikailag ártalmas, emberileg tartalmatlan ez a kapcsolat.. Én úgy érzem, itt hiányzik a kellő megfontolás és az embernek az az érzése támad, hogy a szerző elsődleges célja, nem a tsz-demokrácia problémáinak elemzése, hanem a tsz vezetőinek elmarasztalása volt. Meggyőződésem, hogy ez csak a látszat. Megérte volna ez a téma, a termelőszövetkezet, annak tagsága és vezetői pedig megérdemelték volna, hogy kissé tárgyilagosabb megvilágításban kerüljenek közvélemény elé a termelőszövetkezetben tett megállapítások. Merem remélni, hogy a további vélemény-nyilvánítások ezt a hiányt pótolják majd és amellett, hogy előbbre viszik, segítik a szövetkezeti demokrácia gyorsabb és teljesebb kibontakoztatását, megmutatják a termelőszövetkezetek tagjainak és vezetőinek a helyes útat. elősegítik a feltárt torzulások megszüntetését, némi elégtételt is adnak a hartaiaknak. DR. LÁTÓ SÁNDOR, a Duna menti és Kiskunsági Mg Tsz Szövetség munkatársa (A levél bevezető része tegnapi lapszámunkban jelent meg.) — Végre világos, tiszta helyiségekben dolgozhatunk — mondják az Irodagépja- vító Vállalat kecskeméti üzemének dolgozói. Bizony, a milliónyi finom alkatrészből álló szerkezetek javításához világosságra és tisztaságra van szükség. Félegyházától Dunavecséig, Kiskunhalastól Dabasig 3800 írógépet és 36 könyvelőgépet gyógyítanak itt. Szó van arról, hogy rövidesen újabb 30 könyvelőgép kerül ellenőrzésük alá. Teljesen jogos igénye volt tehát az irodagépjavító üzem dolgozóinak a megfelelő helyiség, amelyet néhány héttel ezelőtt meg is kaptak a Nagytemplom mögött. Képünkön Szalai István könyvelőgépet javít. (Pásztor Zoltán felvétele.) Új AKÖV-telep Bácsalmáson befejeződtek az új AKÖV-garázs építési munkálatai. A korszerű létesítményt június 24-én Walter Medárd, az Autóközlekedési Tröszt igazgatóhelyettese adta át rendeltetésének. Nuszpl Ferenc, a 9-es számú AKÖV Bajai Kirendeltségének vezetője és Rapcsák Illés, a bácsalmási telep vezetője meleg hangon mondott köszönetét az AKÖV és a MÁV dolgozóinak, akik ezer óra társadalmi munkával segítették az építkezés mielőbbi befejezését. Az 5 millió forintos beruházással épült telep az ötvenötödik az országban. SZOMBAT A vonat reggel 6-kor ért Brjanszkba. Még sötét volt. A peronon lárma, sürgésforgás. Tyihonov az autó- buszmegálló felé indult. A pénztárosnő sajnálkozva közölte: — Az ön autóbusza 12 perccel ezelőtt elment. A következő tíz óra nulla ötkor indul. Tyihonov halkan átko- zódnl kezdett. — És nem lehetne összeegyeztetni : a menetrendet a vonatok érkezésével? A nő széttárta a karját: — Ez nem tőlem függ. — Tudom. Amikor siet az ember, a pech-maximum elve uralkodik. — Minek az elve? — A pechmaximumé. A vajas kenyér mindig a vajas felével esik a földre. A nő elmosolyodott: — És ha nem? — Akkor valami hiba csúszott a dologba ... Tyihonov elindult a nép- telen utcán és halkan káromkodott. Mi a csodát csináljon négy óra ' hosszat? Boltozatos kapu mellett haladt el, a kapu felett tábla: „Fürdő.” Kapóra jött neki az ötlet... A víz kihűlt a kádban, Sztasz felébredt a hidegtől. Megengedte a forróvizet, a vízsugár rugalmas volt és hajlékony, mint a gumi. Sztasz lepedőbe burkolózott, leült a díványra, majd kényelmesen öltözni kezdett. Az óramutató a 9-es felé közeledett. Sztasz átdobta a vállán a pisztoly- táska szíját, a fegyvert hóna alá erősítette ... — Baglaja utca — mondta a buszkalauznő. Félkettő volt. Tyihonov körülnézett, elindult a rendőrség épülete felé. A megbeszélés 20 percet vett igénybe. Egyeztették a tervet: hol helyezzék el az embereket, mikor küldjék a gépkocsit. Amikor Sztasz kilépett az utcára, csodálkozva konstatálta: a fáradtságon kívül nem érez semmit. Sem a hajsza izgalmát, sem szorongást, sem örömet. Csak fáradtságot. Fárasztó dolog megtorolni a bűnt. Ma elfogja azt a banditát. Lehet, hogy a gyilkos védekezni fog, fegyverét használja, de még ez sem változtat az akció hét- köznapiságán. Még arra sem fordított figyelmet, van-e hátsólépcsője a 29. számú háznak. Egyenesen bekopogtatott. Egy asszony nyitott ajtót. — Jónapot. A házigazda itthon van? — Mindjárt itthon lesz. A fürdőben van. „Tisztálkodik! — gondolta Sztasz. — Micsoda véletlen! Mindketten felkészültünk a találkozóra.” Az asszony az ebédlőbe vezette Tyihonovot. — A felesége vagyok — nyújtott kezet. — Nyina Sztyepanovna. — örvendek. Tyihonov vagyok, moszkvai újságíró. — Nem éhes? Vagy megvárja a férjemet? — A konyhából sült hús ingerlő szaga áradt. — Köszönöm. Előbb beszélnem kell vele. — „Másféle diétára foglak” — gondolta magában Sztasz. — Már jártak nála újságírók — közölte az asszony. — Fontos személyiség leit! Egy moszkvai riporternő is kereste, de nem találta itthon, kinn volt a járásban. — Tudom — bólintott Sztasz. — A mi lapunk küldte. Magával is beszélt? — Három óra hosszat beszélgettünk. Végül is nem tudta megvárni a férjemet, rosszkedvűen ment el. A férjem is sajnálta, hogy nem találta itthon. Sokat dolgozik, egy kis propaganda növelte volna a tekintélyét. — Megértem — bólintott Sztasz. — Mondja, a kolléganőm nem felejtett itt véletlenül egy könyvet? Megkért, hogy vigyem el neki. Nyílt a külső ajtó. Tyihonov kiegyenesedett, jobb kezét kiskabátja alá rejtette. Az asszony az ajtóhoz lépett. — Álljon meg! — sziszegte Tyihonov. — Maradjon a helyén! Az asszony megdermedt. Az ajtó kinyílt. — Lépjen be Jerigin, már várom! A belépő automatikusan tett még egy lépést. — Jónapot — mondta és hirtelen megdermedt. Sztasz a bordái közé nyomta pisztolyát és az izgalomtól megbicsakló hangon kiáltotta: — Csak minden ostobaság nélkül! — Sóhajtott egyet és hozzátette: — Nem azért üldözöm két hete, hogy most gátfutásra vállalkozzam ... Az asszony a falnak támaszkodott, sápadtan a rémülettől. A konyhából sűrűsödő pecsenyeszag áradt. — Nyina Sztyepanovna, odaég a hús. Van egy kis külön megbeszélnivalóm a férjével. A tornácról nehéz léptek hallatszottak. Három rendőr lépett be. — Nos, Jerigin, itt beszélgetünk, vagy megyünk Moszkvába? — Nincs miről beszélnem — lökte ki a szót megkövesedett ajkai közül Jerigin. (Folytatjuk)
