Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-27 / 146. szám
1M9. JOataa tt. Húszéves kórus „Forr a világ bűi tengere, oh, magyar..." A Kiskunfélegyházi Petőfi Gimnázium környékére kizeng Kodály Zoltán elsöprő erejű dallama, komoran, majd lelkesítőén hullámoznak Berzsenyi Dániel ércsúlyú verssorai. Az épület egyik emeleti termében szokásos próbáját tartja a Móra Ferenc Művelődési Központ kórusa. Vagy mégsem a szokásos? Ifjúsági vegyeskar a hivatalos címük, és bizony egyik-másik szopránnak nemcsak a hangja ezüstös, de már néhány hajszála is. Húszéves jubileumát ünnepli holnap és holnapután az énekkar. Az esemény szervezése már januárban megkezdődött, 890 meghívót postáztak ki az ország minden részébe: ennyi tagja volt két évtized alatt a kórusnak. A díszhangversenyen — szombaton este 7 órakor a Petőfi Gimnáziumban — úgy tervezik, 500 dalárdista énekel, régiek, újak együtt, s nem kevésbé nevezetes szólisták működnek közre, mint Moldován Stefánia, Palcsó Sándor. Vígh Irén operaénekesek, és dr.Vasa- dy Balogh Lajos zongora- művész. Persze a középiskolából kikerült kórustagokat a legkülönfélébb munkaterületre vitte a torsuk, sokan már csak a fürdőszoba önbizalmat sugalló akusztikájában zengetik meg a hangjukat néha-néha, de a „húsz év kórusában” ők is szeretnének részt venni, bebejár hát a próbákra, aki közel lakik. — Egy névnappal kezdődött — emlékezik Kapus Béla karnagy. — Dr. Mezősi Károly, az ismert Pe- tőfi-kutató volt 1949-ben mindkét félegyházi tanítóképző igazgatója. Tanítványai heteken keresztül töprengtek, mivel kedveskedjenek neki Károly-napra. Végül azzal keresték föl, hogy tanítsam be nekik az igazgató úr kedves dalát: Zúg az erdő. zúg a nádas. Olyan jól sikerült a névnapi koncert, hogy azóta egyfolytában van ifjúsági vegyeskara Kiskunfélegyházának. A kórus húsz év óta énekel, tagjai folyamatosan változnak, ami természetes egy középiskolai együttesnél. Az alakulás óta változatlan viszont, hogy az éneket mindenkinek szánják. Ezért olyan sokrétű a több, mint száz művet felölelő repertoár: preklasszikus madrigálok. klasszikus kompozíciók. romantikus operakórusok, verbunkosok éppúgy megtalálhatók ben ne, mint a munkásmozgalom dübörgő indulói vagy — ami nélkül elképzelhetetlen kóruskultúra Magyarországon — népdalfeldolgozások, Bartók, és Kodály munkásságának legszebb darabjai. És még valami változatlan: a karnagy. Kapus Bélát nem szükséges bemutatni, nemhogy Félegyházán, a megyében sem. Fesztiválok első díjai, a tucatnyi rádiószereplés, a Szocialista Kultúráért Érdemérem, amivel őt is, a kórust is kitüntette a Művelődésügyi Minisztérium, ismertté és elismertté tette nevét a „szakmában” meg a közönség előtt is. Az ügy iránti szeretetét mi sem jellemzi jobban, mint hogy még négy énekkart vezet az ifjúsági kóruson kívül. A próbán megszólaltattunk néhány dalost, úgy választva, hogy minden generáció. képviselve legyen. László Jenő testnevelő tanár, alapító tag: — Elszomorodva hallom, hogy kiment a divatból a május 1-ét megelőző éjszakán elmaradhatatlan szerenád. Mi még mint ifjúsági dalárdisták, minden énekes lány ablaka alá elmentünk, Karéjban a zongora körül a mai félegyházi középiskolások, a húszéves hagyomány folytatói. (Kovács János képei sokszor csak másnap délben ért véget az éjszaka. Egy névtelen nyilatkozat- tevő: — Talán mutat valamit a kórusmunka hatásából, hogy a város öt általános iskolai énektanára közül négy az ifjúsági kórusban kezdte. (Azért nem kívánta magát megnevezni, mert ő az egyik énektanár, s egyben a karnagy felesége.) Magony Anna óvónő: — Egy példát az összetartásra. A mi időnkben át akarták szervezni a kórust, mint később kiderült, meggondolatlanul. Két új karvezetőt jelöltek ki: összesen egy dalos jelentkezett hozzájuk. Drozdik Éva negyedikes gimnazista: — Annak örültem legjobban, hogy sikerült bizonyítanunk. 1967-ben anyagi okok miatt nem vehettünk részt az Erkel-diák- ünnepeken. Az idén aranyéremmel tértünk vissza. Varga Mária elsős: — Hasonlóan akarjuk folytatni mi is. A kórus jelenlegi 60 tagjából 23 a Móra Gimnáziumba jár, a többi a Petőfibe. Jó lenne, ha a mezőgazdasági szak- középiskola, és az ipari- tanuló-intézet diákjai is bekapcsolódnának. hogy tényleg városi ifjúsági kórus legyünk, mint kezdetben. Vég nélkül lehetne sorolni az emlékeket, a jelen gondjait és a terveket Majd elénekli az egyesített kórus. Mi önmagunkat a Petőfi Népe tíz évvel ezelőtti jubileumi cikkét idézve fejezzük be: „Kevés nemesebb, és szebb formája van a társas együttlét- nek, mint amelyet a muzsika hív össze.” Sz. J. APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban levő konyhabútor. szép háromajtós szekrény, női kerékpár eladó. Kecske- mét, Ifjúság útja 11. 4840 ELADÖ számlázással 10 KW-os « db 1-től 35 KW-ig, 220 V. 330 V-os villanymotor, 1,1 KW-os agregátor Csonka-motorral. 270 amperos hegesztő dinamó, gumiskocsihoz külső, belső gumik, csapágyak, emelők, príma állapotban. Soltva dkert, Kossuth Lajos u. 14. szám. ________________________________4886 H ETÉNYEGYHÁZA, Vasút utcában 2 hold szőlő gyümölcsös, kúttal, terméssel olcsón eladó. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 4. 4887 2 SZOBÁS családi ház eladó, vétel esetén azonnal beköltözhető. Kecskemét, Magyar utca 29. Érdeklődni: szombat és vasárnap egész nap._________4883 KISKECSKEMÉTEN 200 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Felső- széktó 16. Sutusfalu mellett, délelőtt vagy vasárnap egész nap. ___________________________4882 P ULIKÖLYKÖK eladók. Érdeklődni,: Kecskemét, Irinyi utca végén, Kom játi-trafikban.__________________________________4881 K EVESET használt hálószoba- és konyhabútor, tűzhely eladó. Kecskemét, Zsinór utca 50. 4880 ELADÓ azonnal beköltözhető ház, szőlővel részben is. Kecskemét, Kőrösihegy 27. szám. 4873 ELADÖ 779 négyszögöl szőlő, a Szeleifaluhoz 5 percre, négyszögölenként 20,— Ft. Érdeklődni: Kecskemét, Széche- nyi körút 43. sz. 4878 SÜRGŐSEN eladó használt festett hálószobabútor. Érdeklődni: Kecskemét, Kőrösihegy 103. Daróczi köz végén. Ná- das.__________________________________4877 E LADÓ családi ház, 2 rendbeli lakással, 1240 négyszögöl? szőlővel, földdel, elfoglalható. Kecskemét, Szentistvánváros 20. Fűzfás köz„ váltókezelő őr- ház mögött._______________________4876 ELADÓ másfélszoba, konyha, spejz, fürdőszoba, mellékhelyiségekből álló ház. Vétel esetén elfoglalható. Kecskemét, Székelytelep IL utca 18. 4874 MUNKAGÉPNÉL alkalmas Ja- wa motor, pótkocsi félkész állapotban eladó. Kecskemét, Hunyadiváros, Somogyi Béla út 1._____________________________ 4873 K ISIPARI politúrozott náló- szobabútor eladó. Érdeklődni: délután 4 órától, Kecskemét, Rákóczi út 28- Ül. 3, alatt. ms SÖTÉT hálószobabútor eladó, megtekinthető naponta délután 5 órától. Kecskemét, Csalo- gány utca 5. szám alatt. 4870 ELADÓ bőtejelő gyengefias tehén. F.-Lászlófalva, Hori út 8. szám.,________________4868 E LADÓ új ház, 500 négyszögöl telekkel, melléképülettel, OTP- átvállalással, azonnal beköltözhető. Kecskemét, Volkerte- lep 17. utca 2. Ceglédi útról, Vaspálya utcán át._______4864 E LADÓ minden elfogadható áron, központnál rózsakertes családi ház, teljesen beköltözhető. Két részben is, leválasztható, külön kijárással, garázs- lehetőséggel, ivóvízzel. Kecskemét, Szalvai Mihály körút 26/a. Akácfa utcából nyílik, jobbról második kapu. 4862 * 700 BELTERÜLETEN eladó egy hold 692 négyszögöl szőlő, kisebb részletekben is. Kecskemét. Szentistvánváros 28. Karádi János.______________4863 E LADÓ vaskályha, beépíthető cserépkályha, fürdőkályha, — bojlerral, sezlon, Kékes televízió, szekrény. Kecskemét, Böszörményi utca 1. Mihályék. _________________________4860 E LADÓ NDK konyhabútor új állapotban. Kecskemét, Margit utca 8._______________4859 S ÓDER, betontörmelék, kézikocsi fúvott gumikkal, lemezjátszó eladó. Kecskemét, Zsinór utca 9._____ 4858 M UHARMAG nagyobb meny- nyiségben eladó. Lajosmizse, Dózsa György út 44. Kiss Juhász Sándor._____________4856 A SOLTI ÁFÉSZ eladja kifogástalan állapotban levő, ZIL tehergépkocsiját. Ar megegyezés szerint. Érdeklődni lehet Fmsz központjában, Solt, Béke tér 3.________________4853 T RICIKLI eladó. Budapest, L, Mészáros n. 14. Szikvízüzem. ________________________4835 E LADÖ törzskönyvezett. 6 hónapos, csíkos boxer kan. Kecskemét, Széchenyi krt. és Zó ja utca között új építkezés 4. épület L emelet, Dékány. ________________________20477 7 00 NÉGYSZÖGÖL szőlő eladó kis tételekben is, reszelőgyár mellett. Érdeklődni: Farkas Antal, Kecskemét, Váczi János utca 8._____________20472 R EXASZTAL kiadó, vagy eladó. Kecskemét, Sörház u. 14. ________________________20471 S ZÉP kombinált szobabútor eladó. Kecskemét, Arany János u. 10. Házfelügyelőnél. ________________________20469 B EKÖLTÖZHETŐ kétszobás kertes családi ház eladó Kecskemét. Zsinór utca 35. ________________________20468 E LADÓ 800 négyszögöl gyümölcsös, kisebb épülettel Törökfáiban. Érdeklődni szombat, vasárnap, Kecskemét, Njrfei ú* #» Bimbó. 30406 MEGBÍZHATÓ bejárónőt felveszek. Kecskemét, Mikes utca 6. Ugyanott másfél hold szőlő eladó. _______________4796 K ETTÖSZOBÁS ház, egy hold szőlő, kúttal, kunyhóval és törzskönyvezett puli eladó. Érdeklődni Kecskemét, Jókai utcai italboltban._______________4800 E LADÓ ház Kecskemét Baj- csy-Zsilinszky utca 30.' szám alatt. Érdeklődni Erzsébet kör- út 24., és Czollner tér 10. 4802 KÉTSZOBÁS összkomfortos, új családi ház eladó, beköltözhetően. Kecskemét, Kis- kecskemét, Duna utca 23. 4804 UTCAI házrész eladó. Kecske- mét, Zsinór utca 120. 4812 ELADÓ Kecskemét, Vác hegy 179. szám alatt 800 nég ozögöl kert, felszereléssel, több épülettel elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Ceglédi út 39— 4L __________________________________4811 H ÁZRÉSZ eladó, Kölcsey utcában. Érdeklődni: Kecskemét, Mária utca 15., esti órákban, vagy vasárnap._________4808 E LADÓ 5 m-es góré, 2 db 160x130-as új redőnyös, tokos ablak. Kecskemét, Kerkápoly utca 9. sz.__________________4807 3 50-ES Jawa motorkerékpár új állapotban, bejáratva eladó. Héjjas. Nagykőrös, Kasza n. 5.__________________________4788 ELADÓ beköltözhető új összkomfortos családi ház. Kecs- kemét. Sörház u. 15. 20463 KECSKEMÉT, Bocskai 8. sz. alatt utcai házrész eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni helyszínen délután 1 órától, vasárnap egész nap. 20460 ELADÖ Felsőszéktóban buszmegállóhoz közel l hold 522 négyszögöl szőlő, részletben is. Értekezni Kecskemét, Kádár u. 7. sz. 20447 ELADÓ Szarkásban félhold szőlő épülettel. Érdeklődni Tehet délután 5 óra után. Kecs- kemét, Ma gyár n. 25. 20459 ELADÓ 9 hónapos, vemhes üsző. Kecskemét, Belsőnyír 117. Kiss Györgynél, Benei úton, 6 kilométerre. 20453 ELADÓ egy db mindenórás, egy db gyengefias, bőtejelő tehén és 2 éves üres üsző. Nagykőrösi betonúton 5 kilométernél, özv. Acs Sándomé, Kecskemét, Talfája 265. sz. 20451 ELADÖ felújított 150-es Zetka motorkerékpár, vizsgán megfelelt. Megtekinthető vasárnap Kecskemét, Szolnokihegy 23fo. kis daráló. 20459 ELADÖ Felsőszéktóban 800 négyszögöl szőlő, jó lakással. Kecskemét, Sutusfalu, Szélesköz, Szőke Mihály. _________20458 F ÉL házrész eladó. KecskeEGY ló után való gumiskocsi és háromnegyed hold gyümölcsös kis szőlővel eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Felső- csalános 20., özv. Dakó Mihálynénál.________________________20457 ELADÓ Helvécián 1700 négyszögöl szőlő terméssel, épülettel. két jó kúttaL Érdeklődni r lehet Kecskemét, X., Sallai Imre u. 11. ______________________20456 E LADÓ beköltözhető sarok házrész. Kecskemét, Belső- Szegedi út 10. Érdeklődni: Sándor Józsefnél, bejárattól első ajtó. 4847 ELADÓ kertes családi ház, vétel esetén beköltözhető. Kecskemét, Alsószéktó VII. utca 2. Szeleifalu. Érdeklődni: a helyszínen. _________4846 E LADÓ Béke garnitúra és kombinált szekrény. Érdeklődni: Kecskemét, Lenin tér. VI. épület, I. emelet, 6.________ 4845 E LADÓ szoba, konyha, kamrás ház, 400 négyszögöl kerttel vétel esetén elfoglalható. Kecskemét, Kőrösihegy 22. Barneválon kívül, Benedekné, Kalán Lídia. Érdeklődni: délután 3-tól, vasárnap egész nap. ___________________________4838 ELADÓ 2 hold szőlő esetleg egy hold, Miklóstelephez közel, lakássá könnyen átalakítható épülettel. Érdeklődni: Pesti IstvánnénáL Kecskemét Kuruc körút 31a. _____________4654 K ŐRÖSIHEGY 64. számú tanya, 800 négyszögöl kerttel eladó. Kecskemét, Munkácsy utca 20._______________________________20466 ÜJ Pannónia motorkerékpár P—10-es eladó. Kecskemét, Csongrádi u. 21.______________20467 E LADÓ Kiskunhalas, Budai Nagy Antal utca 14. számú félház. Érdeklődni lehet szerdán, szombaton a délelőtti órákban.____________________________4612 403-AS Moszkvics kitűnő állapotban eladó. Kiskunhalas, megtekinthető kórházban. ________________________________________8776 VADÁSZGÖRÉNYEK patkány- irtásra kaphatók. Szegő László Sükösd, Osttkösd 24. _________4790 E LADÓ beköltözhető központi összkomfortos családi ház. Kecskemét, Kölcsey utca 10. szám.________________________________4799 F ÉLIG kész kis villa sürgősen eladó. Kecskemét, Mária köz 78. alatt. A református temetőhöz 400 méter jobbról. _________________________ -_________4801 A LIG használt gyermek sportkocsi, vasablak és ajtó eladó. Kecskemét, Reiszmann Sán- dor utca 5/a.__________ 4622 E LADÓ Kecskemét, Kőhíd utca 19. számú ház. Egy szoba, konyha, fáskamrá azonnal elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Ybl Miklós utca 18. alatt. 12—16 óráig, vasárnap egész nap. _______________________4675 V ÁLYOG VETÉSHEZ alkalmas törek eladó, nagy mennyiségben. Szelei Pál, Lajosmizse, 6785 ELADÖ nagy tetőteraszom, kétszobás házrész külön kapubejárattal. Kecskemét, Csongrádi út 43. Csengetni villanycsen- gővel.________________________________4625 ELADÓ 3 hold szőlő Ürihegy- ben, holdanként is. Érdeklődni: Kecskemét, Szultán utca 3L _____________________________ 4649 S IMPSON Moped behajtós 6500 kilométerrel, kifogástalan állapotban eladó. Kecskemét, I. Dobó István utca 14. 20428 KÖZPONTBAN részben beköltözhető családi ház, sürgősen eladó. Ugyanott paliszander ebédlőszekrények eladók. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Csongrádi utca 14. alatt a helyszínen, UrbánnénáL 20443 ELADÓ szekrények, fotel, asztal, konyhabútor. Kecskemét, Luther-palota. Bencsikné, kedden, péntek 3—5 óráig. 20445 ELADÓK kedvezményesen, szép hálóbútorok, rekamiék, konyhabútorok, szekrények, sezlon, rekamiégarnitúra. — Kecskemét, Vak Bottyán ut- ca 9. ________________________________4632 K IFOGAST ALAN M. 72-es BMV eladó. Nagykőrös, VUL Ibolya u. 5. Varsányi Lászlónál. Megtekinthető délután 3 órától. 4680 ELADÖ 700 darab román cserép. Kecskemét, Nyíri út 18. Érdeklődni esti órákban. 4761 TOVABBTARTASRA alkalmas bárányok eladók. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 14. ________________________________________6782 C SÓNAKGARAZS úszótestre épített szétszedhető, víkend- háznak használható új állapotban eladó. Szentes, Arany János 15. Dr. Sándor Béla. 6777 ELADÓ Danuvia Csepel motorkerékpár, alig használt. Kőrös Sándor géplakatos és rézműves. Kecskemét, Jókai u. 35. sz. 20427 VILLATELEK eladó Hunyadivárosban, a Rózsa Ferenc utcában. Érdeklődni Kecskemét, Tölgyesi u. 1. (Muszáj). 2043* 600-AS Zasztava eladó. Kecs- kemét. Béke fasor 36. 4644 ELADÓ sötét hálóbútor. Kecs- kemét, Ifjúság ti. 5. _________4458 R EKAMIÉ, fotel, szék, garnitúra, fotelágy, ágybetét, sezlon fizetési kedvezménnyel kapható. Kecskemét, Rákóczi út 2. 4143 KECSKEMÉTI piac mellett, Er- dőssy Imre utca 6. számú ház eladó. Érdeklődni: reggel 7— 9-ig. délután 5—7-ig. _________4378 E GY és negyed hold jó termő gyümölcsös szőlő családi házzal, melléképületekkel eladó. Kecskemét, Alsóméntelek 51. Tóth Ferencné, 30351 KERESEK szabad rendelkezésű, 2 szobás vagy nagyméretű egyszobás, konyhás lakást költségmegtérítéssel. Kecskemét, Magyar utca 43. Németh János.__________________________4804 F ELSŐFOKÚ tervgazdasagi, számviteli képesítéssel vezető munkakörben állást változtatnék. Leveleket „20 éves gyakorlattal 23 622” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._______________________________4888 ELCSERÉLEM egy szobai konyhás lakásom hasonlóért költségmegtérítéssel. Érdeklődni: Kecskemét Horváth Cirill utcában, használt cipőboltban. __________________________48Y5 E LCSERÉLEM budapesti két- szoba összkomfortos öröklakásom kecskeméti házért, házrészért, vagy kifizetett szövetkezeti lakásért. Leveleket ,,Belterületen” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. ______________________________4871 RAKTÁRHELYISÉG kiadó. — Kecskemét, Kalap u. 2. 20474 SZÖLÖMUNKAST, felesbérlőt keresek október 1-től, jó keresettel, 3 hold gyümölcsös szőlőmbe. Családosok előnyben. Munkaképes nyugdíjas család is jelentkezhet. Leveleket uJó megélhetés 23 571” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ______________4810 E GY fiút, vagy leányt fodrász tanulónak felveszek. Kecskemét, Joó Mária u. 19. sz. _______________________________________20448 BÚTOROZOTT* szoba 2 "férfi részére kiadó. Kecskemét, Magyar utca 43.___________________4847 K ÖLTSÉGMEGTÉRlTÉS S EL lakást keresek. Kecskemét* Epreskert utca 41._____________4843 VÁLLALATOK, termelőszövetkezetek. magánosok figyelem. Drótháló készítését bérmunkában vállalom, hozott anyagból. Horváth Mátyásné, Lakitelek, Kossuth út 20. szám. ________ 20435 E LCSERÉLNÉM szabadkai házamat hazaiért. Kiss Gyuláné, Baja. Kunfi u. 2.____________4682 V EGYTISZTÍTÓ üzletemet megnyitottam, kérem szíves pártfogásukat, tisztelettel Müller Jánosné, Kecskemét, Talfái köz 48.___________ 20454 M ENYASSZONYI ruhakölcs^n- zés, új készletből, termetre alakítva, 300,— Ft-tói. Kecskemét, Ceglédi út 29. Barnevál mellett.____________________ 20412 K ÜLÖN bejáratú, nagyméretű szoba, több személy részére kiadó. Kecskemét, Kőrösihegy 129. L Konzervgyárhoz 5 percre.____________________________________4752 G YERMEKGONDOZÁST vállalok. Kecskemét, László Károly utca 11. ___________________6781 FIÜT szabótanulónak felvesz Kolozsváry György szabómester, Kecskemét, Bánk bán u. 2/su mét, Epresben Wce 44 «44 Dózsa György út 7» / /