Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-03 / 125. szám

IW. Jüdin 3. kedd. 1 oldal Benedek Marcell emlékezete \ íh lyan mindegy, me- lyik kapun suha­nunk át a végtelenbe” — irta Áprily Lajos, Benedek Marcell „földije”. Az Ábel füstje megjelenésekor Be­nedek Marcell így jellemez­te erdélyi írótársát, Áprilyt, s ez kicsit őrá is illik: tisz­ta ember, szerény, szemér­mes, emberséges. Mint Arany János. De sajnos, a mondatok jelen idejét meg kell változtatni: múlt idő­ben kell írni. Benedek Mar­cell — volt... Mi vigasz­talónk lehet? Az talán, hogy nábobi gesztussal annyit hagyott ránk, ma­gyar olvasókra, hogy nem­zedékek nőhetnek fel taní­tásai nyomán? Az, hogy élete olyan szép élet volt és pályája oly tiszta és ne­mes, mint keveseké? Eötvös József azt mond­ta Széchenyi halálakor, hogy kevés ember volt, aki nem egy táj, egy osztály érdekeiért élt és küzdött, hanem az egész nemzetért, a hazáért. Igen, Benedek Marcell meg nem alkuvó magatartásával, igényessé­gével. meleg emberségével élete példáját is elénk ál­lítja. „Szépen élni”, írta könyvének címéül. S talán ezzel búcsúzott olvasóitól: élj szépen, becsületesen. Hidd el, lehet így is! Szerénysége mindig, min­denhova elkísérte. Szeré­nyen tartotta egyetemi elő­adásait, halkan szólt min­dig, műveit is így írta. Be­nedek Marcell Szépen élni c. kötetéről írtam a Petőfi Népében. A cikket elküld­tem kedves professzorom­nak. 1969. február 17-én így válaszolt: „Tudom, hogy a megszépítő messzeség a fi­zika törvényeivel ellentét­ben felnagyította előtted képemet. Ami dicséret van szavaidban, az már nem változtat a magamról és munkásságomról alkotott — remélem, szerény — vé­leményemen ..Benedek Marcell mindig és most is őszintén szerény volt. Sze­rény volt könyvtárnyi mű­vel maga mögött, ezernyi tanítvánnyal maga mellett. E szerénysége épp huma­nizmusából fakadt. Mindig megbecsülte a másik em­bert. A tanítványt is. agyszerű tanár volt szinte életének utol­só pillanatáig. A Tanács- köztársaság idején egyete­mi előadó, majd utána „el­(1885-1969) csapott tanár”, ahogy ő mondta. Aztán „egész népét tanítja”, nem középiskolás fokon irodalmi tanulmá­nyaival (pL Kis könyv a versről) és mint profesz- szor a kolozsvári majd a budapesti egyetemen. Az ötvenes években a pesti bölcsészkar parányi termé­ben hallgattam én is fran­ciásan logikus, Őhozzá mél­tó szerény előadásait a francia romantikus regény­ről és Goethe Faustjáról. Mindig halk volt. Sohasem ő állt „elől”, hanem min­dig a Mű. Később, amikor látása gyengült, akkor sem tudott tétlenül ülni. Laká­sára jártak a műfordítói szeminárium hallgatói. S milyen szeretettel fogadta a Kecskemétről hozzá láto­gató tanítványaimat is! ]%'!' estered: apja, Bene- dek Elék; tanára. Riedl Frigyes és írókortár­sa, „Európa lelkiismerete”, Romain Rolland. Többszőr idézte Riedlt: az irodalom- tanár feladata az olvasni tanítás. Ezt Ő sohasem felejtette el. Többek között ezért írta Az olvasás mű­vészetét!! Tőle tanultam a mércét: el kell különíte­nünk az igazi írót, az író­művészt a mesterembertől és a dilettánstól. Kitűnő irodalomtörténész volt, a francia és a ma­gyar irodalom szerelmese. Á francia irodalom e. köny­vében is vezeti olvasóit, igazi tanárként véleményt mond: A régebben divatos Claude Farrére-ről azt irta: „pontosabb dokumentáció­val dolgozik, de kevesebb (mennyivel kevesebb!) lé­lekkel ..Az irodalomesz­téta és nevelő így formálja olvasói véleményét. Rol- land-t nagyon szerette. Le­veleztek, emberi példáját sokszor emlegette, tanul­mányt írt róla. A Colas Breugnonbam. Rolland re­gényében olvasható sorok szinte Benedek Marcell ta­nítását is őrzik: „Gazda­gabb vagyok, ha keveseb­bem van is: mert a lejek teremti meg magának, ami hiányzik neki. Nyesett fa magasabbra nő. Ha keve­sebbem van is, mégis több vagyok.” Shakespeare egész életén át kísérte, a róla szóló könyvet szinte fájdalom­mal fejezte be, hisz „be­aranyozta” élete alkonyát. Hamletet mindig társának érezte magányossága miatt. De a magyar irodalomról is sokat írt. Adyt sokszor idézte, Gárdonyi paraszt­novelláit szívesen olvasta, Heltai derűjét példaként emlegette, beszélgetésünk­kor pl. Radnótit és Bálint Györgyöt idézte. Egyik ta­nulmányában, amikor Arany líráját elemezte, a Magányban c. vers soraival biztatott: lépjünk túl egyé­ni bajainkon, a nemzet, a közösség sorsa lebegjen mindig szemünk előtt. Min­dig mindenütt az embert kereste, az emberről írt, az embereknek. Szerkesztőként az Irodal­mi miniatűrök c. soroza­tot állította össze olyan szerzőtársakkal, mint Kosz­tolányi vagy Szabó Lőrinc. Két irodalmi lexikon szer­kesztését, illetve főszerkesz­tői munkáját vállalta ma­gára. Szépírói ihletettségű mű­ve a Délsziget c. regényes irodalomtörténet. Korrajz és vallomás fonódik össze a Naplómat olvasom c. mű­vében. „Barátja lettem az embernek, úgy ahogy Apám és Rolland tanítottak: fa­ji, vallási különbség nél­kül” — vallotta. Színházat is varázsolt az olvasólámpa alá: színműveket írva. Klasszikus szépségű novel­láiban sokszor a szemé­lyes — és az olvasmányél­mény fonódott össze: „Fá­radt, ezerfelé néző, okos­kodó, alkudozó kor gyer­mekének születtem. Ebben a korban csak a bestiák on­tanak vért”. (Acis és Gala­tea, 1925.) ÍZ' itűnő műfordító volt, főleg a francia alko­tók hű tolmácsolója (pl. Flaubert, Rolland). Büsz­ke volt arra, hogy nem for­dított „megrendelésre”, so­hasem szállította le szel­lemi mércéjét.” „Én egész életemben egyetlen monda­tot sem írtam le meggyő­ződésem ellenére” — mond­ta. Azt hiszem, Benedek Marcell a Szépen élni c. kötetével búcsúzott tőlünk. Valóban szépen élt, hisz ő tudta, hogy „nem elég az egész világhoz szólnunk, az egyes emberrel is éreztet­nünk kell szívünk mele­gét.” Szekér Endre Bejártuk a fél hatart Arra «érettünk volna vállalkozni, hogy egy nap alatt végiglátogatjuk a bó- csai tanyavilág valamennyi iskoláját. A megyei párt- bizottság egyik főmunka­társa. aki a bócsai közpon­ti iskola igazgatójaként több évet töltött már el ezen a vidéken, óva intett a merész vállalkozástól. És neki lett igaza. Jószerivel a 17 ezer holdas határ fe­lére ha eljutottunk, mire a Nap nyugovóra tért, pe­dig nem sajnáltuk a fá­radságot. Hogyan él, hogyan léleg­zik egy ilyen hatalmas ki­terjedésű kisközség? Csak félve mondjuk így: Bocsa tanyavilága, hiszen a köz­ség magva alig pár házból áll, a lakosságnak több mint négyötöde a szétszórt tanyákon lakik. Átlós­irányban 28. a közigazgatá­si központtól sugarasan 14 —15 kilométerre a legna­gyobb távolság. Hogy köz­lekednek itt az emberek? Gyalog már alig valaki. Legtöbben motoron. Sok a gépkocsi is a ta­nyavilágban. Jómód jele? Relatíve igen. A zöldhalmi részen egy 14 holdon mun­kálkodó parasztember, V. S. mondta: — Tíz évig gyűjtöttünk a kocsira, ru­házkodásban. táplálkozás­ban megéceztük. Tessék el­hinni, kell a kocsi ebben a nagy távolságú világban, mint a falat kenyér. ■ ■ ■ ■ Szomar Sándor, a községi tanács vb-titkára mindösz- sze 26 éves. eleven gondol­kodású, igen gyakorlatias közigazgatási ember. Me­zőgazdasági mérnöki képe­sítése van. 1966-ban kapta meg diplomáját Gödöllőn. Ö is velünk rója az utat, amelyet éppen bolyongá­sunk idején áztatott meg a a kiadós májusi eső. — Hogy mondjam el rö­vid mondatokban pana­szainkat. terveinket? Öt­hatszázra tehető a KISZ- korosztálybeliek száma a köaség területén, ebből mintegy száz a központban él. Mivel szórakoznak ezek a fiatalok? Nincs egy presz- szó a községben, kocsma? Van egy ütött-kopott a fa­lu szélén — az is külterü­let már — meg Fischerbó- csán. A soltvadkerti ÁFÉSZ nem fordít gondot ránk. Semmi beruházást nem kockáztat meg. Vegyesbol­tunk korszerűtlen, elmara­dott. Két külterületi bol­tunkat is a tanács hozta létre, az ÁFÉSZ csak be­fejezte. Tervezzük az új művelődési ház építését, szívesen áldozunk majd rá, de .ió lenne, ha abban a szövetkezet cukrászdát, presszót létesítene és a MOKÉP is besegítene. Egyelőre egyikben sincs hajlandóság. Fiataljaink Soltvadkertre iárnak, ha szórakozni akarnak. Ám a motoron utazónak szabad akár csak egy pohár sört is meginnia? A mostani kultúrterem: 120 személyt befogadó he­lyiség. ahol a mozi heten­te — vasárnap — két vetí­tést tart. Író-olvasó találko­zó még nem volt a köz­ségben. Nótaest? Akár he­tente. de csak sörrel és bir­kahússal! Milyenek a távlatok ezen a vidéken a végzős nyolca­dikosok előtt? Csábi István, a központi iskola igazgató­ja mutatja a papírt a gye­rekek pálvaváLasztásáról. A központi iskolában az idén 18 tanuló végez, közülük 5 jelentkezett középiskolába. A bagibócsai tanyai iskola 5 nyolcadikosa közül kettő tanul tovább, ipari szak­munkás lesz. Kisbóosán 10 nyolcadikosból 5 lesz kö­zépiskolás. az újbócsai is­kolából — 3 végzős közül — egy megy középiskolába A többi? Általába® fele — különösen a lányok — otthon maradnak, a másik fele pedig valamilyen szak­mát tanul a városban, Kecs­keméten, vagy Kiskőrösén. Legtöbbje az építőipart vá­lasztja. Visszajönnek va­jon? Nehéz erre válaszolni. Lesz itt vajon jövője a szakmáknak? Az építkezési kedv igen nagy. az utolsó két évben 60 telek talált gazdára. Évente 10—15 új ház építésével lehet szá­molni. A betelepedést meg­nehezíti a rendkívül ma­gas — csaknem nagyvárosi szinten mozgó! — telekár. És. még a fiatalok elhe­lyezkedésével kapcsolatban hadd idézzük Kovács Ist­vánt, az Ananyhomok Szak- szövetkezet főkönyvelőjét. — Szövetkezetünk 360 fő­nyi tagságának 44 százalé­ka hetven éven felüli, és csak öt fiatal korosztály­beli tagunk van. Tizenhat szerződött munkással dol­gozunk mindössze. Jelenleg nem vagyunk olyan fejlő­dési stádiumban, hogy a fiatalok jöjjenek hozzánk. Előbb meg kell erősödnünk. A községfejlesztési alap hatszázezer forint évente. Hárommillióért hamarosan köves utat kap Űjbócsa, három kilométeres hosszú­ságban. Joggal kéri a lá­nyai nép, hogy rájuk is gondoljanak, hiszen a fej­lesztési alap legnagyobb ré­sze a tanyai lakosság adó­jából származik. A bagibócsai iskola kör­zetébe 71 ház. abban 300 ember tartozik. Szabó Já­nos pedagógus elmondja; 330 kötetes letéti könyvtá­ra van az iskolának, 56 be­iratkozott olvasóval. Ez va­lójában kétszeres ét-három­szorosát is jelentheti, hi­szen a hazavitt könyvet többen is elolvassák. Mi­lyen könyvek a kelendők? Útleírások. mesekönyveik, történetek. Sok az agyon- olvasott könyv, nemcsak a statisztika beszél hát. Szabó Jánosné szintén pedagógus és járási tanács­tag. örömmel újságolja: júniusban már lesz aggrej gátara az iskolának. Akkor felgyullad a fény és talán még többet olvasnak. Lesz televízió is akkor. Most még csak rádió van. Csábi István igazgató szerint: — Van, azért hala­dás. Mikor én még ezen a vidéken „szolgáltam”, tíz kilónként vittem háton a szenet, hogy vasárnap be- fűthessük a tanyai kultúr­termet. Akkor még csalo­gatni kellett a közönséget Üjbóasán most nagyob« bítiák a kultúrtermet, | klubszoba is lesz benne, a fiataloknak. Balogh József Táska­újdonságok Nyári dívattáskák ké- ; szülnek a Kunszentmiklósi i Háziipari Szövetkezetben. ; Negyedévenként 15 ezer j különböző fazonú rafia, ib | letve műrafia táskát ad­nak át a kereskedelemnek. Újdonság a horgolt, illetve a rafia szövetből készült Orgona, Zita, Maja és a Pipacs fantázia nevű tás­ka. — Várd meg a pályaud­varon és hozd ide. — El­hallgatott, majd így folytat­ta: — Gondolom, lesz mit mesélnie. De ne törj ajtós­tól a házba. Beszélgess ve­le az életéről... A Nyakig­lábat pedig holnap kerítsd elő... 17. Szaveljev arcát nehéz, bronzszínű pír öntötte él. Jobb lett volna hallgatni... Sztasz az orra alatt düny- nyögött, az ujjait tanulmá­nyozta, végül megszólalt. — Nem tűnik el. Ma nem volt szerencsénk. Holnap elcsípjük. — Né mondd! — csodál­kozott Sarapov. — Azt mondod, holnap elcsípjük? Vagy holnapután, igaz? Vagy egy hét múlva? — Leplezetlenül haragossá vált a hangja: — A címet tudjátok? — Milyen címet — kér­dezte Tyihonov és Szavel­jev egyszerre. — A helyőrségi fogdáét. — Mellesleg, szívesen el- tőltenék ott egy nyugodt hetecskét — mondta Sztasz epésen. — Pihenni szeretnél? A munkádat már elvégezted? ‘ — Azt mondtam elcsíp­jük, tehát elcsípjük. — Nono! — csóválta a fe­jét Sarapov. Az ügyeletes lépett az irodába. — Vlagyimir Ivanics, te­lefontávirat Leningrádból, Tyihpnov címére. Sztasz felkelt a dívány­ról, az ügyeleteshez lépett, elvette a táviratot. — Pankova valóban Le- ningrádban volt — mondta csodálkozva. — Az édes­anyja krónikus beteg. Pan­kova felszállt a moszkvai vonatra... Sarapov gondolkodott, majd így szólt; — Hát... — Semmi hát. Kerítsd elő és pont. Tyihonov mégegyszer fi­gyelmesen áttanulmányozta a teleíontáviratot, majd pil­lantása a bepárásodott ab­lakon pihent meg: — Kilenc óra áll rendel­kezésünkre, Szaveljev. — Mihez? — A Nyakigláb kézreke- rítéséhez. — Tréfálsz? — Eszembe sincs. Van otthon telefonod? — Nincs. — Akkor küldj valakit a feleségedhez. Figyelmeztesd, hogy csak holnap mész ha­za. — Sztasz papírlapot vett elő az íróasztal fiókjából, számoszlopot írt a papírra, majd elgondolkozva Sza­veijevre pillantott, aki el­bóbiskolt a széken. — Sztasz, hallod-e! Na­gyon éhes vagyok. — Együttérzésem. Én is. — Lemehetnénk a büfé­be, könnyebb lesz utána a munka. Tyihonov órájára nézett: — öt perccel múlt ne­gyedtizenegy. Éjszaka nincs büfé. — Ezt jól kitalálták, — dünnyögte elégedetlenül Szaveljev. — Ne feledd: az éjszakai élet a bűnözés melegágya! — vont vállat Sztasz. — Ami engem illet, gyilkolni tudnék az éhségtől. Képzelj el magad elé egy hatalmas nyársat rablópecsenyével. Utána egy üveg vörösbort. — Ne folytasd! Tyihonov előhalászott a zsebéből egy rubelt és némi aprópénzt: — Vedd a sapkád és sza­ladj, a Gorkij utcán nyitva van a Csemege. Végy vala­mi jót. Addig én előkészí­tem a munkát. Szaveljev szemmel látha­tóan nem égett a vágytól, hogy útnak eredjen a far­kasordító hidegben, de ah­hoz sem volt túl nagy ked­ve, hogy étlen-szomjan ül­jön egész éjszaka ... Tyihonov felhörpintette a teáját, majd a felvágott ma­radékait papírba gyűrte és széles mozdulattal a papír­kosárba hajította. — Kosárlabdázol? — kér­dezte Szaveljev. — Jól van. eleget ültél a habáraidon! Rá se szolgál­tál a vacsorára. Nemcsak kenyérrel él az ember. — Hát ez igaz — dörmög- te Szaveljev. — A te brigá­dodban nyugodtan adhatná­nak tejet, vagy valami más védőitalt. — Ülj csak le szépen, és ahogy Odesszában mond­ják: fülelj ide. Felírtam er­re a cédulára a telefonszá­mokat, és testvériesen meg­feleztem veled. Vedd a kagylót és kezdd. Véget ért a nyomozás ötödik napja. SZOMBAT Sztasz felállt, kihúzta. magát, óklévei megdörgöl­te a szemét, s lassan, óva­tosan megfordult fejében a gondolat: ma talán minden befejeződik, s végre alhat... Szaveljevhez lépett, gyen­géden megrázta: — Ébresztő öreg! Negyed kilenc! Szaveljev megrázkódott, felült és még csukott szem­mel közölte: — Szépet álmodtam .. 1 Az arca gyúródott volt, karikás a szeme. Szaveljev vörös hajába túrt: — Sztasz, nincs egy tük­röd? Szörnyen nézhetek ki. — Láttál már angóranyu- lat? A hasonlóság egészen rendkívüli. — Ami téged illet, most te sem vagy éppen kiköpött Mastroianni — jegyezte meg Szaveljev. — Sztasz, meny­nyit alhattam? — Jó másfél órát. Indul­junk, öreg. A vonat 9.10- kor érkezik. Fél tízre itt vagyok. Te pedig hozd egye­nesen ide. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents