Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-03 / 125. szám

IW. Jüdin 3. kedd.

1 oldal

Benedek Marcell emlékezete

\

íh lyan mindegy, me- lyik kapun suhanunk át a végtelenbe” — irta Áprily Lajos, Benedek Marcell „földije”. Az Ábel füstje megjelenésekor Benedek Marcell így jellemezte erdélyi írótársát, Áprilyt, s ez kicsit őrá is illik: tiszta ember, szerény, szemérmes, emberséges. Mint Arany János. De sajnos, a mondatok jelen idejét meg kell változtatni: múlt időben kell írni. Benedek Marcell — volt... Mi vigasztalónk lehet? Az talán, hogy nábobi gesztussal annyit hagyott ránk, magyar olvasókra, hogy nemzedékek nőhetnek fel tanításai nyomán? Az, hogy élete olyan szép élet volt és pályája oly tiszta és nemes, mint keveseké?

Eötvös József azt mondta Széchenyi halálakor, hogy kevés ember volt, aki nem egy táj, egy osztály érdekeiért élt és küzdött, hanem az egész nemzetért, a hazáért. Igen, Benedek Marcell meg nem alkuvó magatartásával, igényességével. meleg emberségével élete példáját is elénk állítja. „Szépen élni”, írta könyvének címéül. S talán ezzel búcsúzott olvasóitól: élj szépen, becsületesen. Hidd el, lehet így is!

Szerénysége mindig, mindenhova elkísérte. Szerényen tartotta egyetemi előadásait, halkan szólt mindig, műveit is így írta. Benedek Marcell Szépen élni c. kötetéről írtam a Petőfi Népében. A cikket elküldtem kedves professzoromnak. 1969. február 17-én így válaszolt: „Tudom, hogy a megszépítő messzeség a fizika törvényeivel ellentétben felnagyította előtted képemet. Ami dicséret van szavaidban, az már nem változtat a magamról és munkásságomról alkotott — remélem, szerény — véleményemen ..Benedek Marcell mindig és most is őszintén szerény volt. Szerény volt könyvtárnyi művel maga mögött, ezernyi tanítvánnyal maga mellett. E szerénysége épp humanizmusából fakadt. Mindig megbecsülte a másik embert. A tanítványt is.

agyszerű tanár volt szinte életének utolsó pillanatáig. A Tanács- köztársaság idején egyetemi előadó, majd utána „el(1885-1969)

csapott tanár”, ahogy ő mondta. Aztán „egész népét tanítja”, nem középiskolás fokon irodalmi tanulmányaival (pL Kis könyv a versről) és mint profesz- szor a kolozsvári majd a budapesti egyetemen. Az ötvenes években a pesti bölcsészkar parányi termében hallgattam én is franciásan logikus, Őhozzá méltó szerény előadásait a francia romantikus regényről és Goethe Faustjáról. Mindig halk volt. Sohasem ő állt „elől”, hanem mindig a Mű. Később, amikor látása gyengült, akkor sem tudott tétlenül ülni. Lakására jártak a műfordítói szeminárium hallgatói. S milyen szeretettel fogadta a Kecskemétről hozzá látogató tanítványaimat is!

]%'!' estered: apja, Bene- dek Elék; tanára. Riedl Frigyes és írókortársa, „Európa lelkiismerete”, Romain Rolland. Többszőr idézte Riedlt: az irodalom- tanár feladata az olvasni tanítás. Ezt Ő sohasem felejtette el. Többek között ezért írta Az olvasás művészetét!! Tőle tanultam a mércét: el kell különítenünk az igazi írót, az íróművészt a mesterembertől és a dilettánstól.

Kitűnő irodalomtörténész volt, a francia és a magyar irodalom szerelmese. Á francia irodalom e. könyvében is vezeti olvasóit, igazi tanárként véleményt mond: A régebben divatos Claude Farrére-ről azt irta: „pontosabb dokumentációval dolgozik, de kevesebb (mennyivel kevesebb!) lélekkel ..Az irodalomesztéta és nevelő így formálja olvasói véleményét. Rol- land-t nagyon szerette. Leveleztek, emberi példáját sokszor emlegette, tanulmányt írt róla. A Colas Breugnonbam. Rolland regényében olvasható sorok szinte Benedek Marcell tanítását is őrzik: „Gazdagabb vagyok, ha kevesebbem van is: mert a lejek teremti meg magának, ami hiányzik neki. Nyesett fa magasabbra nő. Ha kevesebbem van is, mégis több vagyok.”

Shakespeare egész életén át kísérte, a róla szóló könyvet szinte fájdalommal fejezte be, hisz „bearanyozta” élete alkonyát.

Hamletet mindig társának érezte magányossága miatt. De a magyar irodalomról is sokat írt. Adyt sokszor idézte, Gárdonyi parasztnovelláit szívesen olvasta, Heltai derűjét példaként emlegette, beszélgetésünkkor pl. Radnótit és Bálint Györgyöt idézte. Egyik tanulmányában, amikor

Arany líráját elemezte, a Magányban c. vers soraival biztatott: lépjünk túl egyéni bajainkon, a nemzet, a közösség sorsa lebegjen mindig szemünk előtt. Mindig mindenütt az embert kereste, az emberről írt, az embereknek.

Szerkesztőként az Irodalmi miniatűrök c. sorozatot állította össze olyan szerzőtársakkal, mint Kosztolányi vagy Szabó Lőrinc. Két irodalmi lexikon szerkesztését, illetve főszerkesztői munkáját vállalta magára.

Szépírói ihletettségű műve a Délsziget c. regényes irodalomtörténet. Korrajz és vallomás fonódik össze a Naplómat olvasom c. művében. „Barátja lettem az embernek, úgy ahogy Apám és Rolland tanítottak: faji, vallási különbség nélkül” — vallotta. Színházat is varázsolt az olvasólámpa alá: színműveket írva.

Klasszikus szépségű novelláiban sokszor a személyes — és az olvasmányélmény fonódott össze: „Fáradt, ezerfelé néző, okoskodó, alkudozó kor gyermekének születtem. Ebben a korban csak a bestiák ontanak vért”. (Acis és Galatea, 1925.)

ÍZ' itűnő műfordító volt, főleg a francia alkotók hű tolmácsolója (pl. Flaubert, Rolland). Büszke volt arra, hogy nem fordított „megrendelésre”, sohasem szállította le szellemi mércéjét.” „Én egész életemben egyetlen mondatot sem írtam le meggyőződésem ellenére” — mondta.

Azt hiszem, Benedek Marcell a Szépen élni c. kötetével búcsúzott tőlünk. Valóban szépen élt, hisz ő tudta, hogy „nem elég az egész világhoz szólnunk, az egyes emberrel is éreztetnünk kell szívünk melegét.”

Szekér Endre

Bejártuk a fél hatart

Arra «érettünk volna

vállalkozni, hogy egy nap alatt végiglátogatjuk a bó- csai tanyavilág valamennyi iskoláját. A megyei párt- bizottság egyik főmunkatársa. aki a bócsai központi iskola igazgatójaként több évet töltött már el ezen a vidéken, óva intett a merész vállalkozástól. És neki lett igaza. Jószerivel a 17 ezer holdas határ felére ha eljutottunk, mire a Nap nyugovóra tért, pedig nem sajnáltuk a fáradságot.

Hogyan él, hogyan lélegzik egy ilyen hatalmas kiterjedésű kisközség? Csak félve mondjuk így: Bocsa tanyavilága, hiszen a község magva alig pár házból áll, a lakosságnak több mint négyötöde a szétszórt tanyákon lakik. Átlósirányban 28. a közigazgatási központtól sugarasan 14 —15 kilométerre a legnagyobb távolság. Hogy közlekednek itt az emberek? Gyalog már alig valaki. Legtöbben motoron.

Sok a gépkocsi is a tanyavilágban. Jómód jele? Relatíve igen. A zöldhalmi részen egy 14 holdon munkálkodó parasztember, V. S. mondta: — Tíz évig gyűjtöttünk a kocsira, ruházkodásban. táplálkozásban megéceztük. Tessék elhinni, kell a kocsi ebben a nagy távolságú világban, mint a falat kenyér.

■ ■ ■ ■

Szomar Sándor, a községi tanács vb-titkára mindösz- sze 26 éves. eleven gondolkodású, igen gyakorlatias közigazgatási ember. Mezőgazdasági mérnöki képesítése van. 1966-ban kapta meg diplomáját Gödöllőn. Ö is velünk rója az utat, amelyet éppen bolyongásunk idején áztatott meg a a kiadós májusi eső.

— Hogy mondjam el rövid mondatokban panaszainkat. terveinket? Öthatszázra tehető a KISZ- korosztálybeliek száma a köaség területén, ebből mintegy száz a központban él. Mivel szórakoznak ezek a fiatalok? Nincs egy presz- szó a községben, kocsma? Van egy ütött-kopott a falu szélén — az is külterület már — meg Fischerbó- csán. A soltvadkerti ÁFÉSZ nem fordít gondot ránk. Semmi beruházást nem kockáztat meg. Vegyesboltunk korszerűtlen, elmaradott. Két külterületi boltunkat is a tanács hozta létre, az ÁFÉSZ csak befejezte. Tervezzük az új művelődési ház építését, szívesen áldozunk majd rá, de .ió lenne, ha abban a szövetkezet cukrászdát,

presszót létesítene és a MOKÉP is besegítene. Egyelőre egyikben sincs hajlandóság. Fiataljaink

Soltvadkertre iárnak, ha szórakozni akarnak. Ám a motoron utazónak szabad akár csak egy pohár sört is meginnia?

A mostani kultúrterem: 120 személyt befogadó helyiség. ahol a mozi hetente — vasárnap — két vetítést tart. Író-olvasó találkozó még nem volt a községben. Nótaest? Akár hetente. de csak sörrel és birkahússal!

Milyenek a távlatok ezen a vidéken a végzős nyolcadikosok előtt? Csábi István, a központi iskola igazgatója mutatja a papírt a gyerekek pálvaváLasztásáról. A központi iskolában az idén 18 tanuló végez, közülük 5 jelentkezett középiskolába. A bagibócsai tanyai iskola 5 nyolcadikosa közül kettő tanul tovább, ipari szakmunkás lesz. Kisbóosán 10 nyolcadikosból 5 lesz középiskolás. az újbócsai iskolából — 3 végzős közül

— egy megy középiskolába

A többi? Általába® fele

— különösen a lányok — otthon maradnak, a másik fele pedig valamilyen szakmát tanul a városban, Kecskeméten, vagy Kiskőrösén. Legtöbbje az építőipart választja. Visszajönnek vajon? Nehéz erre válaszolni. Lesz itt vajon jövője a szakmáknak? Az építkezési kedv igen nagy. az utolsó két évben 60 telek talált gazdára. Évente 10—15 új ház építésével lehet számolni. A betelepedést megnehezíti a rendkívül magas — csaknem nagyvárosi szinten mozgó! — telekár.

És. még a fiatalok elhelyezkedésével kapcsolatban hadd idézzük Kovács Istvánt, az Ananyhomok Szak- szövetkezet főkönyvelőjét.

— Szövetkezetünk 360 főnyi tagságának 44 százaléka hetven éven felüli, és csak öt fiatal korosztálybeli tagunk van. Tizenhat szerződött munkással dolgozunk mindössze. Jelenleg nem vagyunk olyan fejlődési stádiumban, hogy a fiatalok jöjjenek hozzánk. Előbb meg kell erősödnünk.

A községfejlesztési alap hatszázezer forint évente. Hárommillióért hamarosan köves utat kap Űjbócsa, három kilométeres hosszúságban. Joggal kéri a lányai nép, hogy rájuk is gondoljanak, hiszen a fejlesztési alap legnagyobb része a tanyai lakosság adójából származik.

A bagibócsai iskola körzetébe 71 ház. abban 300 ember tartozik. Szabó János pedagógus elmondja; 330 kötetes letéti könyvtára van az iskolának, 56 beiratkozott olvasóval. Ez valójában kétszeres ét-háromszorosát is jelentheti, hiszen a hazavitt könyvet többen is elolvassák. Milyen könyvek a kelendők? Útleírások. mesekönyveik, történetek. Sok az agyon- olvasott könyv, nemcsak a statisztika beszél hát.

Szabó Jánosné szintén pedagógus és járási tanácstag. örömmel újságolja: júniusban már lesz aggrej gátara az iskolának. Akkor felgyullad a fény és talán még többet olvasnak. Lesz televízió is akkor. Most még csak rádió van.

Csábi István igazgató szerint: — Van, azért haladás. Mikor én még ezen a vidéken „szolgáltam”, tíz kilónként vittem háton a szenet, hogy vasárnap be- fűthessük a tanyai kultúrtermet. Akkor még csalogatni kellett a közönséget

Üjbóasán most nagyob« bítiák a kultúrtermet,

| klubszoba is lesz benne, a fiataloknak.

Balogh József

Táskaújdonságok

Nyári dívattáskák ké- ; szülnek a Kunszentmiklósi

i Háziipari Szövetkezetben.

; Negyedévenként 15 ezer j különböző fazonú rafia, ib | letve műrafia táskát adnak át a kereskedelemnek. Újdonság a horgolt, illetve a rafia szövetből készült Orgona, Zita, Maja és a Pipacs fantázia nevű táska.

— Várd meg a pályaudvaron és hozd ide. — Elhallgatott, majd így folytatta: — Gondolom, lesz mit mesélnie. De ne törj ajtóstól a házba. Beszélgess vele az életéről... A Nyakiglábat pedig holnap kerítsd elő...

17.

Szaveljev arcát nehéz, bronzszínű pír öntötte él. Jobb lett volna hallgatni... Sztasz az orra alatt düny- nyögött, az ujjait tanulmányozta, végül megszólalt.

— Nem tűnik el. Ma nem volt szerencsénk. Holnap elcsípjük.

— Né mondd! — csodálkozott Sarapov. — Azt mondod, holnap elcsípjük? Vagy holnapután, igaz? Vagy egy hét múlva? — Leplezetlenül haragossá vált a hangja: — A címet tudjátok?

— Milyen címet — kérdezte Tyihonov és Szaveljev egyszerre.

— A helyőrségi fogdáét.

— Mellesleg, szívesen el- tőltenék ott egy nyugodt

hetecskét — mondta Sztasz

epésen.

— Pihenni szeretnél? A

munkádat már elvégezted?

‘ — Azt mondtam elcsípjük, tehát elcsípjük.

— Nono! — csóválta a fejét Sarapov.

Az ügyeletes lépett az irodába.

— Vlagyimir Ivanics, telefontávirat Leningrádból, Tyihpnov címére.

Sztasz felkelt a díványról, az ügyeleteshez lépett, elvette a táviratot.

— Pankova valóban Le- ningrádban volt — mondta csodálkozva. — Az édesanyja krónikus beteg. Pankova felszállt a moszkvai vonatra...

Sarapov gondolkodott, majd így szólt;

— Hát...

— Semmi hát. Kerítsd elő és pont.

Tyihonov mégegyszer figyelmesen áttanulmányozta a teleíontáviratot, majd pillantása a bepárásodott ablakon pihent meg:

— Kilenc óra áll rendelkezésünkre, Szaveljev.

— Mihez?

— A Nyakigláb kézreke- rítéséhez.

— Tréfálsz?

— Eszembe sincs. Van otthon telefonod?

— Nincs.

— Akkor küldj valakit a feleségedhez. Figyelmeztesd, hogy csak holnap mész haza. — Sztasz papírlapot vett elő az íróasztal fiókjából, számoszlopot írt a papírra, majd elgondolkozva Szaveijevre pillantott, aki elbóbiskolt a széken.

— Sztasz, hallod-e! Nagyon éhes vagyok.

— Együttérzésem. Én is.

— Lemehetnénk a büfébe, könnyebb lesz utána a munka.

Tyihonov órájára nézett:

— öt perccel múlt negyedtizenegy. Éjszaka nincs büfé.

— Ezt jól kitalálták, — dünnyögte elégedetlenül Szaveljev.

— Ne feledd: az éjszakai élet a bűnözés melegágya! — vont vállat Sztasz. — Ami engem illet, gyilkolni tudnék az éhségtől. Képzelj el magad elé egy hatalmas nyársat rablópecsenyével. Utána egy üveg vörösbort.

— Ne folytasd!

Tyihonov előhalászott a

zsebéből egy rubelt és némi aprópénzt:

— Vedd a sapkád és szaladj, a Gorkij utcán nyitva van a Csemege. Végy valami jót. Addig én előkészítem a munkát.

Szaveljev szemmel láthatóan nem égett a vágytól,

hogy útnak eredjen a farkasordító hidegben, de ahhoz sem volt túl nagy kedve, hogy étlen-szomjan üljön egész éjszaka ...

Tyihonov felhörpintette a teáját, majd a felvágott maradékait papírba gyűrte és széles mozdulattal a papírkosárba hajította.

— Kosárlabdázol? — kérdezte Szaveljev.

— Jól van. eleget ültél a habáraidon! Rá se szolgáltál a vacsorára. Nemcsak kenyérrel él az ember.

— Hát ez igaz — dörmög- te Szaveljev. — A te brigádodban nyugodtan adhatnának tejet, vagy valami más védőitalt.

— Ülj csak le szépen, és

ahogy Odesszában mondják: fülelj ide. Felírtam erre a cédulára a telefonszámokat, és testvériesen megfeleztem veled. Vedd a

kagylót és kezdd.

Véget ért a nyomozás

ötödik napja.

SZOMBAT

Sztasz felállt, kihúzta.

magát, óklévei megdörgölte a szemét, s lassan, óvatosan megfordult fejében a gondolat: ma talán minden

befejeződik, s végre alhat... Szaveljevhez lépett, gyengéden megrázta:

— Ébresztő öreg! Negyed kilenc!

Szaveljev megrázkódott, felült és még csukott szemmel közölte:

— Szépet álmodtam .. 1

Az arca gyúródott volt,

karikás a szeme. Szaveljev vörös hajába túrt:

— Sztasz, nincs egy tükröd? Szörnyen nézhetek ki.

— Láttál már angóranyu- lat? A hasonlóság egészen rendkívüli.

— Ami téged illet, most te sem vagy éppen kiköpött Mastroianni — jegyezte meg Szaveljev. — Sztasz, menynyit alhattam?

— Jó másfél órát. Induljunk, öreg. A vonat 9.10- kor érkezik. Fél tízre itt vagyok. Te pedig hozd egyenesen ide.

(Folytatjuk)