Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
„Egyik út erre, másik út arra. ó jaj, merre menjek?^ Az idegesen felgyorsult ritmusban nyíltan bújdosik a néni dallam, amint a szöveg se titkolja, honnan ered: „Két út van előttem, melyiken induljak?” Három, magas, karcsú fiú a dobogón, hosszú selymes hajuk nem anynyira a beateké. mint inkább reneszánsz trubadúroké. vagy még inkább a virágénekmondó, magyar vándordiákoké. A két Tolcsvay kezében gitár. Balázs Gábor ujjai bársonyos sztak kát ókat. pengetnek a bőgőn. (Előttük a híres beatzenekar szerepelt, bármennyire szeretem is egyéni muzsikájukat, bravúros játékstílusukat, fél óra után már soknak éreztem az elektromos erővel duzzasztott hanghullámok verdesését. Tinédzser barátaim ugyan állandóan kiröhögnek érte. de nem tudok megszabadulni attól a kényszerképzetemtől. hogy ezeket a tehetséges fiúkat idő előtt megtámadja a hallásgyöngeség.) A Tolcsvay-triő egészen más. Ha tudnék gitározni, meg rajzolni, lerajzolhatnám. mikor, melyik húrt, hol fogják le, tisztán. kulturáltan, emberi mivoltában csendül az énekük. Arról szól, hogy az egyik úton a gyémántok sziporkázása elvakítia a szemet, a másik, keskeny ösvényen viszont vár egy kis virág ... Nem új téma. de az igazságok folyton ismétlődnek, és ha hittel mondják ki őket. soha nem kophatnak közhelyekké „E"vik út erre, másik út arra ...” — Melyik úton mentek, Tolcsvay Béla? — Az egyenesen. Lehet, hogy kanyargós, de legalább nem kell csúsznimászni rajta. — Hogyhogy az erősítők korában ti... — Nem volt pénzünk elektromos szerelésre, én ipari tanuló voltam, Laci öcsém. Balázs Gábor pedig még gimnazista, amikor megalakultunk. Aztán így maradtunk. — Gondolom, azért, mert tetszett technikai beavatkozás nélkül is a játékotok. — A technika az ujjakban legyen, ne a villanydrótokban. Ezt Bélánál meg nálam elintézte az a kilencévi gordonkázás, zongorázás, amit végigcsi• „Éppen ez a népi motívumokból vett makacs kitartás egy hang vagy egy hangcsoport mellett különösen értékes támasztéknak látszik: az átmeneti időszakban született műveknek szilárd csontvázat ad, és megóv a céltalan tévelygéstől” (Bartók Béla) * 19 „Talán szabad hinnem, hogy .; s nem kérdés már a népzene jelentősége és értéke, így hát arra kár volna szót vesztegetni. De érdemesnek látszik elgondolkodni a nép- és a műzene kölcsönös viszonyán. Csakugyan annyira két külön világ, mint általában gondoljuk?” (Kodály Zoltán) náltunk. mielőtt gitárt vettünk volna a kezünkbe. Gábor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazztanszakára jár. — Kilenc év? Mennyi idősek vagytok? — Béla 23. Laci és én 19. Tavaly ilyenkor még együtt készültünk érettségire a Toldi Gimnáziumban. Budán. íu,j — Hát, jól feltörtetek. — Ne is mondd! Egy év alatt a népszerűségi lista 34. helyéről a hatodikra. Most Illésékkel turnézunk, az ő kérésükre. öt nótánk fut a rádióban. és lesz nemsoká egy icipici, de önálló lemezünk. El se hiszem. — Hamarosan ismét el kellene jönnötök Kecskemétre. Egy diplomázó népművelőszakos diák vizsga-klubfoglalkozást szeretne tartani a közreműködésetekkeL — Ha lesz öt ember, aki érdeklődik. n;i jövünk. A színház fülledtsége után csodálatos a hűvös levegő. Ballagunk az alvó utcán. zümmögjük az egyik Tolcsvay-dal eredetijét: „Szegény legény vagyok én, erdőt mezőt járok én. — Eg alatt hálok. jobb időket várok.” „Zöld pántlika, könnyű gúnya, virágom, virágom, mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom.” — Dőry Virág neccinge nem hazudtolja meg a tavasznak ujjongó népdal gyönyörű sorait. Az ugyancsak gyönyörű, fiatal színésznő táncosnő volt mielőtt a főiskolára került, a művészfilmek kedvelői rajongva fedezték föl Caál István Zöldár, majd Fazekas Lajos Lássátok feleim! című alkotásában, a pesti színházjárók a Víg és a József Attila színpadán, a legszélesebb közvélemény pedig néhány, sikeres tévéjátékban (Makk Károly bemutatásra váró krimijében főszereplő). Újabban vissza akar térni a kezdethez? Mindenesetre a Vidám Színpadon táncol. „Hát én immár kit válasszak” a változatos, egyenlőtlen szépségű arcok közül? Alighanem a Zöldár , forradalmár diáklányát, Virágom, Virágom ... M INI n u u a l u iví HIPPIDAL Hippia fürdik, parton a ruhája, stoppkörútra készül Lengyelországba. Hej, csak azért buggyant a fekete tóba, hogy az a sok szutyok le ne jöjjön róla. RIPORTMESE Valamikor réges régen erdő mellett lakott sokáig a kis riporter. Egyszer aztán. uramfia. átlendült az üveghegyen, nagy riporter lett belőle Budapesten. — Sose fáina a fejem —, szólította meg egykori kollégája — ha olyan jólértesült lennék, mint te. Honnan vetted azt az isteni sztorit a tőlünk elkerült táncdalénekesnőrőL hogy amikor hazament a falujába. borjút vágtak a tiszteletére? — Egyszerű nagyon az egész. Hallottam, hogy a papája vett neki fél kiló borjúhúst. JÉGDRÁMA — Kincsem, feleségem, adj egy jégkockát a ginbe! — Nem merek. — Attól félsz, hogy részeg leszek? — Dehogyis. Csak a jeget a Hétszilvafás Tsz melléküzemétől, az Interkontinentál Hűtőimpextől vettem. — Hamis jég? — Mit képzelsz a mi becsületes elnökünkről? Élve az új mechanizmus lehetőségeivel, az északi sarkról hozatta. — Megmérgezték az eszkimók ? — Nem. Az egyik Jégkockán rajtamaradt egy jegesmedve. Szabó Imre bátyánk tökhegedű-eladás céljából kopogott be a minap a szerkesztőségbe. Egyenesen falujából. a Nógrád megyei Szurdokpüspökiből érkezett. (Nyugdíjas vasutas, könynyen utazgathat.) 52. születésnapján kezdődött az ő népművészsége. Borszívás közben (felesége lépteire) ijedtében leejtette a lopótököt. Mit lehet csinálni egy törött lopótökből? Hegedűt csinált. Azán csinált . lámpaüvegből. ’Himíniumkulacsból is. Mindenféle nyersanyagból, ami tökéletesen alkalmatlan a hangszerkészítésre. Legutóbb a tévében még e°v söprűnyélből is nótát esüt ki. Szerepelt már több rádióriportban. rengete® úi iecikkben, hangszereit megvette a Néprajzi Mézem. Azt valiia. hogyha az ember akaria, a kövek is megszólalnak.
