Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-09 / 104. szám
1. «Mal 1969. májas 9. pántéit A KÖZEL-KELETI „feszültségábrán” négy erővonal megfigyelése a legfontosabb. Az egyik: az erősödő arab egységfront, a másik az izraeliek hullámzó, de folytonos katonai tevékenysége a jordániai és a szuezi fronton. a harmadik a libanoni válság és végül a negyedik a nagyhatalmak és az ENSZ diplomáciai erőfeszítései. Husszein diplomáciai tevékenysége az utóbbi napokban több kérdésben közös nevezőre hozta az arab államokat, ennek eredményeképpen valószínűnek látszik a keleti front megerősítése. Libanonban viszont tovább romlott a belpolitikai helyzet. Az Al-Szaika nevű felszabadítás! front egységei körülzárták egy libanoni falut, viszont az Al-Fatah szóvivője bejelentette,'hogy libanoni katonák megölték több harcosát. Izrael északi szomszéda azonban mindmáig nem volt hajlandó megnyitni határvidékét a felszabadító szervezetek gerillaakcióinak. A NAGYHATALMAK diplomáciai tevékenysége a közlemények szerint csak hosszabb idő múlva érhet el eredményeket. Izrael belső katonai tevékenysége viszont megélénkült. Óvóhelyeket, sőt erődöket építenek a keleti fronton, a Szuezí-csatoma mentén tovább folynak a csapaterősítések. Mivel a feszültségábra erővonalai több dimenzióban vizsgálhatók, az eredő irányát nem könnyű megállapítani. De feltétlen figyelmet érdemelnek az utóbbi napokban erősödő izraeli sajtóhangok és nem lehetetlen, hogy a csapatösszevonások és a propaganda-előkészítés között — csak úgy, mint Izrael történelme folyamán már annyiszor — szoros összefüggés van. PÁRIZSBAN biztosra veszik a jelenlegi elnök, Poher indulását a választásokon, vele együtt hétre emelkedett a pályázók száma. A pénzvilág szakértői Párizsban elkerülhetetlennek tartják a frank leértékelését, még biztosabbnak látják, hogy Bonnban rövid időn belül a márka 8 százalékos felértékelésére kényszerülnek. A világ több helyéről — az USA-ból. Japánból, Brazíliából — jelentenek a hírügynökségek diáklázongásokat. Úgy tűnik, ismét hosszú „forró nyár” van kilátásban ezekben a fővárosokban. A hírügynökségek jelentése szerint leverték a pápuaföldi lázadást Nyugat-iriánban, ahol a közeljövőben népszavazást rendeznek a terület hovatartozásának eldöntésére. ... B. P. Konzultáció Belgrádban Belgrádban megerősítették, hogy eddig 36 ország jelentette be részvételi szándékát az el nem kötelezett országok Jugoszlávia által tavaly javasolt, harmadik csúcsértekezletét előkészítő első konzultáción. A nagyköveti szintű tanácskozást -— bár hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra a pontos időpontot — előreláthatólag június közepén rendezik meg a jugoszláv fővárosban. Csehszlovák párt- és állami vezetők látogatása A csehszlovák párt és állam vezetői látogatást tettek a szovjet hadsereg ideiglenesen Csehszlovákia területén állomásozó középső hadsereg csoportjánál. A képen: egy szovjet katonanő virággal üdvözli Ludvik Svoboda köztársasági elnököt. Mögöttük A. M. Majorov vezérezredes, a hadseregcsoport parancsnoka. Jobbra tőlük Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára és Oldrich Cernik miniszterelnök. Színes kamera a világűrben A texasi űrhajózási központban közölték, hogy az Apollo—10 űrhajó, amelyet május 18-án bocsátanak fel, hogy 61 órán át keringjen a Hold körül, színes televíziós kamerát is visz magával. Intézkedések - a rendbontók ellen A Szlovák Szocialista Köztársaság Belügyminisztériumának Kollégiuma szerdán megtartott ülésén megvitatta, hogyan teljesítik Szlovákiában a közrend fenntartását célzó intézkedéseket. Az ülésen megállapították, hogy az állampolgárok nagy megértéssel és helyesléssel fogadják a párt és állami szerveknek a rend és a törvényesség biztosítása érdekében tett intézkedéseit. Diákzavargások az USÁ-ban fi Román Kommunista Párt születésnapja Romániában csütörtökön megemlékeztek az RKP megalakulásának 48. évfordulójáról. A Scinteia csütörtöki számában terjedelmes cikk jelent meg „A szocialista Románia kipróbált vezetője” címmel. A cikk foglalkozik a kommunista párt megalakulásával, vezető szerepével a szocializmus romániai építésében és állásfoglalásával egy sor nemzetközi vonatkozásban. A proletár internacionalizmus nemes eszméihez híven — hangzik a cikkben —- a párt erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy előmozdítsa a szocialista országokhoz, a kommunista és munkáspártokhoz fűződő baráti kapcsolatokat, a testvéri együttműködés erősítését. A továbbiakban is fejleszteni kívánja a párt Románia nemzetközi kapcsolatait, a béke és a biztonság érdekében. A Román Kommunista Pártnak jelenleg több mint egymillió-nyolcszázezer tagja van, Csehszlovákia felszabadulásának évfordulójára MA HUSZONNÉGY esztendeje, 1945. május 9-én a szovjet csapatok szétverték a hitleri hadsereg utolsó maradványait is, és ezzel befejezték Csehszlovákia felszabadítását a fasiszta iga alól. A szovjet hadsereg soraiban ott harcolt az 1. Csehszlovák Hadtest is, parancsnokával, Ludvik Svobodával, az ország mai elnökével az élen. Hozzájárult az ország felszabadításához az a hősi küzdelem is, amelyet Szlovákia hegyeiben szlovák, szovjet, magyar, francia és más nemzetiségű partizánok egységei folytattak a hitleristák és bérenceik ellen. Csehszlovákia felszabadításáért 140 ezer szovjet katona adta életét. * A FELSZABADULÁS után a csehszlovák nép csakhamar felismerte, hogy a polgári politikusok a háború előtti burzsoá köztársaság helyreállítására törnek. Az ország progreszszlv tömegei a kommunista párt körül tömörültek és 1948 februárjában elsöpörték a burzsoá restauráció erőit. Csehszlovákia a szocialista fejlődés útjára lépett, és a dolgozó osztályok minden módon kinyilvánították, hogy ez végleges elhatározásuk. A szocializmus építésének időszaka nagy sikereket eredményezett. Az ipar termelése a többszörösére emelkedett, új létesítmények hosszú sora lépett be a gazdaság vérkeringésébe, megújhódott a régi cseh kohászat és gépipar, új iparágak keletkeztek. Szlovákia, amely a burzsoá köztársaságból csak rossz emlékeket őrizhetett meg, a szocializmus éveiben az országos átlagnál jóval gyorsabban fejlődött, és közelebb jutott a cseh területek színvonalához. Az anyagi fejlődést a szellemi felemelkedés kisérte, különösen a néptömegek műveltségi átlagszínvonalának növekedése. * NEM A szocializmus eszméi vagy törvényszerűségei, hanem egyes vezetők tévedései okozták, hogy Csehszlovákia fejlődése, a hatvanas évek eleje óta lelassult, a népgazdaság szerkezetében torzulások következtek be, a szocialista demokrácia sérelmeket szenvedett. A kommunisták ismerték fel elsőnek, hogy a társadalom megújulásához reformokra van szükség, és nemcsak meghirdették, hanem hozzá is kezdtek a reformok végrehajtásához. Nem az ő hibájuk, hogy a jobboldali, szocialistaellenes erők a folyamat során olyan nagy befolyásra tehettek szert, amelyek az ismert eseményekhez vezettek. A CSKP áprilisi plénuma óta a vezetés ismét elvi szilárdsággal és határozottsággal irányítja a társadalmat és arra törekszik, hogy a néptömegek támogatásával felülkerekedjék a nehézségeken. A magyar nép őszinte együttérzéssel és rokonszenvvel kiséri ezeket az erőfeszítéseket és azt kívánja, hogy a csehszlovák nép mielőbb visszatérhessen a teljes konszolidáció, valamint az alkotó munkához szükséges nyugalom állapotába. Felszabadulásának évfordulóján szívélyes testvéri és elvtársi üdvözletünket tolmácsoljuk északi szomszédunknak. Ennek ellenére előfordultak az utóbbi napokban rendbontások is. így például Szlovákia különböző pontjain huligánok meggyalázták Csehszlovákia és más szocialista országok zászlait és állami címereit, amelyekkel a május elsejei ünnepségek alkalmából díszítették fel a köztársaság városait és falvaik A belügyi szervek 55 ilyen esetben tartóztattak le bűnöző elemeket és nyomozást folytatnak több más rendbontó kézrekerítésére — hangzik a szlovák belügyminisztérium kollégiumának közleménye. Szerdán már tízezrekre terjedtek ki az Egyesült Államokat átfogó egyetemi zavargások. A leghevesebb összecsapásra New Yorkban került sor, ahol City College fehér és néger, illetve portoricói diákjai között verekedés robbant ki. A City College két hétig zárva tartott a néger diákok korábbi tüntetése miatt, s Lindsay polgármester utasítására szerdán kívánták újra megnyitni. A fehér diákok egy csoportja ellenezte a négerek és portorieóiak sztrájkfelhívását és kövekkel, dorongokkal támadt az egyetem bezárását követelő csoportokra, Felértékelik a márkát? A nyugatnémet lapok érdeklődésének központjában csütörtökön a nyugatnémet márka felértékelésének kérdése áll. A Süddeutsche Zeitung azt hiszi, hogy a döntés esetleg már e hét végén megtörténik. A lap mintegy 8 százalékos felértékelést vár. Kiesinger szerdán felszólította a kormány tagjait, hallgassanak erről a kérdésről. Az újság szerint a kulcsfigura Strauss pénzügyminiszter, aki továbbra is az egyoldalú márkafelértékelés ellen van. Ha a minisztertanácsban szavazásra kerülne sor, Strausst leszavaznák ebben a kérdésben, de Kiesinger valószínűleg nem kockáztat meg egy szavazást. A szövetségi bank vezetői elkerülhetetlennek tartják a felértékelést, még akkor is, ha a francia frankot nem értékelnék le azonnal. A Frankfurter Rundschau olyan híresztelésekről ad hírt, amelyek szerint Strauss lemondással fenyegetőzik. ha a márka egyoldalú felértékelésére kerülne sor. Ezek a híresztelések azon alapulnak, hogy Schiller gazdaságügyi miniszter szerdán az SPD ülésén nyílt támadást intézett Strauss ellen. Hangoztatta: aki megígéri az árak stabilitását, és nem fűzi hozzá, hogy probléma van ezzel összefüggésben a márkával is, az nem érti a dolgát. A verekedésnek a rendőrség vetett végek Hozzávetőleges számítás szerint a diákok mozgolódása már száznál több amerikai egyetemre terjed ki. Míg — Nixon elnök és Mitchell igazságügyminiszter korábbi követelései nyomán — a törvényhozás több tagja büntető eljárást kíván indíttatni a diákok ellen és meg akarja vonni a szövetségi pénzsegélyt azoktól az egyetemektől, ahol tüntetésekre kerül sor. I. William Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke védelmébe vette a megmozdulásokat. Fulbright egy beszédében megállapította, bár a fiatalok sok helyen nyúlnak erőszakos és megengedhetetlen eszközökhöz, lényegében olyan reformokat akarnak, amelyek az Egyesült Államoknak „visszaadnák méltóságát”. A diákmozgalom jogos követeléseire utalt szerdán egy nyilatkozatában Eugene McCarthy szenátor, a tavalyi elnökválasztási kampány egyik főszereplője is. Mérges gázok a tengerfenéken Az amerikai katonai vezetés úgy döntött, hogy az Atlanti-óceán fenekére süllyeszt 27 ezer tonna „elavult” mérges gázt amely a második világháború idejéről maradt meg. A gázt tartalmazó tartályokat kimustrált hajókon vinnék a parttól mintegy 400 kilométernyire levő tengeri árkokig. Itt a hajókkal együtt elsüllyesztenék a tartályokat. Ez a vállalkozás igen veszélyes, mert a tenger vize előbb-utóbb szétmarja a tartályokat, és az óriási mennyiségű mérges gáz vátehetetienül beszennyezi az óceán vizét. Mint az amerikai lapokból kitűnik, az Egyesült Államok, amely mindeddig nem ratifikálta a vegyi- és baktériumfegyverek betiltásáról szóló genfi egyezményt, ma is nagy menynyiségben állítja elő ezeket a tömegpusztító fegyvereket. A Newsday című lap közlése szerint csupán a Maryland állambeli Edgewooban létesített katonai kutató központ legalább 429 millió dollárt költ évente vegyi- és baktériumfegyverek előállítására.