Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-08 / 103. szám

jplli Félórán át kitűnően játszott a Dózsa Ferencváros—Kecskeméti Dózsa 7:3 (1:2) Széktői Stadion, 5000 né­ző, vezette: Bürgés. FTC: Géczi (Takács) — Novak, Páncsics, Horváth — Juhász, Szűcs — Szőke, Tátrai, Albert, Németh, Katona (Vágvölgyi). K. Dózsa: Gór (Winter) — Vincze, Fajt, Lantos — Diószegi Lutz — Bánhidi, Lódi, Gyifkó (Kiss II.), Czéh II., Balatoni ,JPa.sek). Sokáig a két 16-os kö­zött hullámzott a játék. Horváth és Novak próbál­kozott távoli lövésekkel. Negyedóra elteltével a kecs­keméti csapat került fö­lénybe. Többet birtokolták a labdát és néhány veszé­lyes támadást vezettek. A 17. percben Balatoni—Lódi volt a labda útja, majd Gyif­kó kapta és egy fordulat után a bal felső sarokba lőtt. 0:1. A 25. percben Gyifkó alig lőtt mellé. A 27. percben Balatoni cse­lezgetett, majd Czéh II- nek adta a labdát és az összekötő a kiinduló Géczi mellett a hálóba vágta. 0:2. A 32. percben nagy vi­har miatt Bürgés játékve­zető beszüntette a játékot és csak félóra elteltével folytatták. A pihenő után az FTC-t mintha kicserélték volna, mert lendületes, öt­letes támadásokat vezettek, s a 43. percben Albert szé­pített. A szünet után most már nagy ferencvárosi fölény nyel folytatódott a játék. Gór helyére beállt Win­ter. Nagyszerű védéssoro­zatot mutatott, de a gólo­kat megakadályozni nem I Közép-európai Kupáért Inter Bratislava—Budapesti Vasas 2:2 (1:0) Bratiszlava, 7000 néző, vezette: Gugolovics (ju­goszláv). A hazai csapat kezdett jobban, de gólt a válogatott Sikora révén csak a 35. percben ért el. 1:0, Szünet utón a Vasasban Radics helyén Müller játszott, s ez élénkebbé tette a Vasas játékát. Az 55. percben Le­­vicky góljával az Inter Bra­tislava 2:0-ra alakította a mérkőzés állását. Egyre jobban játékba lendült a Vasas és a 65- percben egy szép támadás végén Puskás 2:l-re szépített. Ezután Farkas két ízben, majd Müller egyenlíthetett vol­na. Az egyenlítés azonban nem váratott sokáig ma­gára. A 26. percben Fis­­ter szögletet ívelt be. A ka­pus Farkas fejéről el akar­ta ütni a labdát, de az a saját hálójába jutott, ön­gól. 2:2. A mérkőzés visszavágója május 20-án lesz Budapes­ten a Fáy utcában. Kézilabda Kiskunhalasi MÄV— Keszthelyi Haladás 10:9 (5:4) NB I. B női, Kiskunha­las, 200 néző, vezette: Mo­hai. Kiskunhalasi MÁV: He­­ródek — Paczolainé, Er­dész, Prikidánovits, Rieg­­ler, Kiss, Kókai. Csere: Bálint, Csontos, Horváth, Tóth. Edző: Horváth Ist­ván. A debreceni siker úgy látszott megártott a halasi lányoknak, mert hazai pá­lyán csak keserves küzde­lemben tudták kicsikarni a győzelmet. A második fél­idő közepéig vesztésre állt a MÁV, majd Kókainak két gyors góllal sikerült egyenlítenie. Ezután Priki­dánovits lőtt gólt, majd az utolsó percben alig vala­mivel a hármas sípszó el­hangzása előtt, Kiss lövése már két pontot jelentett a halasi lányoknak. A jövő vasárnap Csornán ennél sokkal jobb játékra lesz szükség. Góllövők: Priki­dánovits (4), Kókai (3), Csontos (2), Kiss. Bp. Híradástechnika— Kecskeméti FGT 16:14 (8:8) NB II. férfi, Kecskemét, 100 néző, vezette: Hor­váth. K. FGT: Veress — Faze­kas, Szűcs, Szabó — Kúti, Sántha, Lukács. Csere: Ko­­larovszki, Sebestyén, , He­gedűs, Filó. Edző: Czagány Károly. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. A budapesti csapat kitűnően védekezett és gyors támadásokat in­dított. A mérkőzés legna­gyobb részében a budapes­tiek vezettek, az FGT-nek csak a félidő végére sike­rült kiegyenlítenie. Az idei mérkőzések közül ezúttal nyújtotta leggyengébb já­tékát a kecskeméti csa­pat. Igaz, a vizsgaidősza­kok gátolják a felkészülést, de főiskolás csapatnál ilyenre mindig számítani kell. Szombathely—Bajai Kismotor 25:19 NB Il-es férfi mérkőzés, Szombathely. tudta. A 61. percben Né­meth egyenlített, azután már 4—5 percenként estek a szebbnél szebb gólok. Tátrai, Albert, Szűcs, (ez különösen nagy bomba volt) Tátrai, majd Németh góljaival már 7:2 volt az eredmény, amikor a 87. percben Pasek lőtt gólt és ezzel beállította a 7:3-as végeredményt. A kecskeméti csapat az első 30 percben kitűnően játszott és nemcsak egyen­rangú ellenfél volt, hanem megérdemelten vezetett 2:0 arányban. A viharszünet után már a Ferencváros is teljes erőbedobással küz­dött, és pompás gólokat lőttek. A Dózsa támadóso­rának nem használt a cse­re. Nagyon lelassult a csa­pat, bár ebben a középpá­lyások visszaesése is köz­rejátszott. Végeredményben élvezetes játék, és jó ed­zőmérkőzés volt. Magyar utánpótlás válo­gatott—Olasz utánpótlás válogatott 2:2 (1:0). A magyar—osztrák válo­gatott öregfiúk mérkőzés a Népstadionban 3:2 (2:2). A 60. percben a mérkőzés vi­har miatt félbeszakadt. ÍJszó­tan folyamok Kecskeméten A Kecskeméti Vízmű sportkör az idén is megren­dezi a korábbi években már olyan jól bevált úszó­tanfolyamokat. A tanfolya­moknak kettős céljuk van. Az itt úszni megtanult fiúk és lányok közül válogatják ki a sportkör utánpótlását. A tehetségesebbekkel to­vább foglalkoznak, s közü­lük néhányan bizonyára neves versenyzők lesznek majd. Azok pedig, akikből nem lesz versenyző, nem bánják meg, hogy úszni megtanultak. Az első tanfolyam május 12-én kezdődik, és május 24-ig tart. Ezután pedig fo­lyamatosan kéthetenként rendeznek újabb és újabb tanfolyamokat. Az oktatás naponta több csoportban történik — a reggeli órákban, vagy dél­után — attól függően, hogy a jelentkezőknek melyik időbeosztás felel meg leg­jobban. Újítás, hogy nem­csak gyerekek, hanem fel­nőttek is jelentkezhetnek, akikkel természetesen kü­lön csoportban foglalkoz­nak. A tanfolyamra jeletkez­­ni lehet május 10-től dél­előtt 7—9-ig, és délután 15—18 óráig a fedett uszoda pénztáránál. SüA«Ka>K Küzdelmes mérkőzésen balszerencsés vereség: FTC — Kecskeméti Építők 7,5:6,5 TOTÓ A PETŐFI NEPE IUIU TANÁCSADÓJA Bizonytalan kimenetelű mérkőzések Csütörtökön NB ll-es kosárlabda­mérkőzés Csütörtökön délután Kecskeméten a Városi pá­lyán a Kecskeméti Petőfi NB II-es női csapata, a Pé­csi TK csapatával játszik bajnoki mérkőzést. A talál­kozó délután 5 órakor kez­dődik a Petőfi szabadtéri pályán. Vasárnap egyébként nem lesz NB I-es bajnoki mér­kőzés Kecskeméten. A Pe­tőfi férfi és a K. Dózsa női csapata is a jövő szerdán délután játszik Kecskemé­ten a Székesfehérvári Épí­tők, illetve a nők az Egri Tanárképző csapatával. A férfimérkőzés negyed 5- kor, a női mérkőzés fél 5- kor kezdődik. A totózók népes tábora is­mét komoly probléma előtt áll, amikor a május 11-i, 19. já­tékhét szelvényét tölti ki. Eh­hez kívánunk a tippelőknek segítséget nyújtani. A mérkő­zések között több olyan van, amely háromesélyes, vagyis bármilyen eredmény lehetsé­ges. Ezért most nagyon meg kell fontolni, kinek adunk ko­molyabb esélyt a győzelemre, vagy a pontszerzésre, s melyik mérkőzésre írunk 2-est. Tippjeink: 1. Bp. Honvéd—Szombathelyi Haladás. NB I. Az utolsó for­dulóban a Honvéd idegenben, Haladás otthonában aratott győzelmet. Biztos Honvéd győ­zelem várható* Tippünk: 1. 2. Dunaújváros—Pécsi Dózsa. NB I. A Dunaújváros ottho­nában minden csapatnak ve­szélyes ellenfél. A Pécsi Dózsa idegenbeli mérlege nagyon rossz, minden mérkőzését el­vesztette. Ez várható most is. Tippünk: 1. 3. Rába ETO—Egri Dózsa NB I. A Rába ETO az utolsó for­dulóban a Népstadionban egyenlő ellenfele volt az FTC- nek. Otthonában biztos győze­lem várható a formájában visszaesett egriekkel szemben. Tippünk: 1. 4* oroszlányi Bányász—Vi­deoton NB I/B. A bajnokságra törő éllovas Videoton nehéz feladat előtt áll. Az Oroszlány otthon kemény ellenfél lesz. Tippünk: 1, x, 2. 5. Szolnoki MTE—Fösped Szállítók NB I/B. Nyílt mérkő­zés, közel egyenlő ellenfelek találkozóján. Tippünk: 1, x. 6. Várpalotai Bányász—Zala­egerszegi TE NB I/B. A két jó' szereplő csapat találkozó­ján minden eredmény lehetsé­ges. Tippünk: 1, 2, bathelyen is a győzelmet, de nem kizárt a pontosztozkodás sem. Tippünk: 2, x. 10. Budafok—KISTEXT NB II. Keleti csoport. Két jó formá­ban levő középcsapat találko­zóján a budafokiakat a hazai pálya esetleg győzelemhez se­gítheti. Tippünk: 1, x. 11. Juventus—Fiorentina. — Olasz I. o. bajnokság. A baj­nokjelölt Fiorentina nem esély­telen Torinóban sem a Juven­tus ellen. Tippünk: 1, 2, x. . 12. Varese—Torino. Olasz "1. o. bajnokság. Nyílt mérkőzés. A döntetlen eredmény a leg­valószínűbb. Tippünk: x. 13. Verona—intemazionale. — Olasz I. o. bajnokság. A mér­kőzés Veronában a hazai csa­pat esélyét növeli. Mindhárom eredmény lehetséges. Tippünk: 1, x, 2.-f-1 mérkőzés. 14. Gyulai MEDOSZ—Szolno­ki MÁV NB II. Keleti csoport. Gyulán mindenkinek nehéz a pontszerzés. Az élcsoportba tartozó MÁV-ot képesnek tart­juk arra, hogy Gyuláról pon­tot vigyen haza. Tippünk: x, 2. A további mérkőzésekre tip­pünk: 2, x. D. I. Az országos csapatbajnokság I. osztályának VIH. (tavaszi utolsó) fordulójában Budapes­ten került sor az FTC—Kecs­keméti Építők mérkőzésre, melynek nagy esélyese a fő­városi csapat volt. A kecsker métiek rossz előjelekkel indul­tak a mérkőzésnek, hiszen 3 fő tartalékkal kellett feláll­­niok; Nagy egyetemi vizsgái, Körösi I. és Balázs pedig be­tegség miatt nem utazhatott a csapattal. Az erősen tartalékos együttes nagy akarással vetet­te magát a küzdelembe, s majdnem meglepetést oko­zott ... Részletes eredmények: Flesch—Navarovszky 0.5—0,5, Polgár—Tábor 1—0, Portisch F. —ifj. Virág 0—1, Hörömpő— Körösi H. 0—1, Nagy B.—Csala 0,5—0.5, Zilahy—Kalmár 1—0, Pozsgai—Törteli 0—1, Gara— Lakó 1—0, örvényi—Kádár 0,5 —0,5, Sebők—Miklós 0—1, Pav­lik—Gyarmati 1—0, Tóth—Kun 1—0, Kovács—Korom 0—1, Va­lis— Losoncz 1—0. A mérkőzésen végig a kecs­keméti csapat vezetett, s már biztos győztesnek látszott, ami­kor 6.5—4,5 arányú Építők ve­zetésnél az utolsó félórában Tábor, Gyarmati és Kun vesz­tésre rontották állásaikat. Ez­zel^ alakult ki a minimális FTC győzelem. Az elért eredmény nem rossz, mert a győztes fő­városiak eddig minden ellen­felüket nagy arányban győzték le. A kecskeméti csapat min­den dicséretet megérdemel lel­kes játékáért, küzdenitudá­­sáért. Egyénileg kimagaslik ifj. Virág, Törteli, Miklós és Korom teljesítménye, de a töb­biek is megtették a magukét. Továbbra is gyengélkedik Kal­már és Losoncz, míg a csa­patban az idén és az NB I-ben újoncként szereplő Kun nyert állást vesztett el, kellő önbi­zalom hiányában, örvendetes, hogy a csapat veresége ellené­re tartja helyét a középme­zőnyben. További eredmények: MTK-BEAC 7,5—6,5, Bp. Vörös Meteor—Debrecen 10—4, Bp. Spartacus—Diósgyőr 9.5—4,5, — Szállítók—Tipográfia 8,5—3.5 (2) Bp. Honvéd—Bp. Petőfi 12—2, OTP—Bp. Vasas 6,5—7,5. Az NB I. állása a VIII. for­duló után: Kecskeméti Spartacus—Kis­kőrösi Vörös Meteor 3,5—8,5. Anarássi—Ábel 0,5—0,5, , Mi­hályi— Hei mii 0—1, Torma—Ge­ro 0—1, T. Nagy—Szabó 0,5— 0,5, Németh—Szögi 0—1, Leind­­ler—Veres 0—1, Mester—Király 0—1, Csorba—Szabó A. 1—0, Karikó—Molnár 0—1, Gara— Cséke 1—0, Kovács—T. Nagy 0—1. Jánoshalmi Spartacus—Kis­kunhalasi MEDOSZ 4—8. Nagy—Kocziba 0—1, Kriván— Lévai 0,5—0,5, Török—dr. Oláh 0—1, Ignatovics—Hegedűs 1—0, Bányai—Fazekas 0.5—0,5, Ju­hász—Soós 0—1, Keszthelyi- Bacsó 0—1, Kiss—Lehoczky I. 0—1, Magyar—Magosi 0—1, Fo­dor-Sárközi 1—0, Magyar F— Heródek l—0, Ülés—Lehóczky II. 0—1. Kelebiai MEDOSZ—Kecske­méti Építők II. mérkőzés ké­sőbbi időpontra halasztva. A megyei I. oszt. bajnokság állása a II. forduló után: Kiskör. V. Met. 2 2------18 Khalasi MEDOSZ 2 2-------16,5 Kfházi Fáklya 2 1—1 9,5 Kecsk. FGT 1 1-------9 Kecsk. Spart. 2-------2 9 Kecsk. Építők H. 1 1-------6.5 Jánoshalmi Sp. 2-------2 6,5 Madarasi Tsz SK 1 — — 1 5,5 Kelebiai MED. 1-------I 3,5 Hírek Bp. Honvéd 8 7 1 _ 76 Bp. V. Met. 8 6 — 2 71,5 Bp. Spart. 8 7 — 1 71 MTK 8 6 1 1 69,5 BEAC 8 6 — 2 65 FTC 8 6 — 2 62 Bp. Vasas 8 4 1 3 53 Kecsk. Építők 8 1 1 6 51,5 FÖSPED Szál. 8 3 — 5 51 (2) Debr. Spart. 8 2 1 5 47,5 Diósgy. VTK 8 —-• 2 6 44 OTP 8 2 — 6 42,5 Bp. Tipogr. 8 1 1 6 41 (2) Bp. Petőfi 8 1 7 36,5 Az NB II. Nyugati csoport­jának eredményei: Bajai Spart.—Tűzoltó Dózsa 4.5— 7,5, Győri MÁV—Ganz-Vil­lany 7—4 (l), Zalaegerszegi TE —Ganz-MÁVAG 8,5—3,5, Pécsi Ércbányász—Bp., Postás 6,5— 5,5, Veszprémi Vegyész—Csepel 7.5— 4,5. Az NB II. Nyugati csoport állása: Pécsi Ércbányász 64,5, Zala­egerszegi TE 58,5, Tűzoltó Dó­zsa 56,5 (sz) Győri MÁV-DAC 50 (1), Veszprémi Vegyész 44, Bp. Postás 42,5 (sz), Pécsi Bá­nyász 42 (12), Szombathely 40 (sz), Bp. Pedagógus 34,5 (12, sz), Ganz-Villany 33,5 (1, sz), Bajai Spart. 33 (sz), Ganz-MÁ­­VAG 32,5 (sz), Csepel 30 (sz). A megyei I. oszt. CSB II. fordulójának eredményei: Kecskeméti FGT—Kkfházi Fáklya: 9—3. Hevér—László 1—0, Czár— Huszár í—o, Szauer—Pallos J. 0—1, Dósai—Tóth 0,5—0,5, Sza­bó—Vass 1—0, Csősz—Buri 1—0, Gyöngyösi—Juhász 0,5—0,5, Ke­resztes—Rácz 0,5—0,5, Fazekas —Seres 0,5—0,5, Csőke—Deme­ter 1—0, Molnár—Lődi 1—0, Mé­száros-Kovács 1—0. Tekehíradó Tatabánya—K. MÁV 6:2 (2441—2278) NB I. női, Tatabánya. A kecskeméti játékosok ered­ményei : Medgyesi L-né 419, Med­­gyesi I-né 396, Tóth 383, 7. np. Spartacus—BKV Előre j Ungvári 369, Vancsainé 365, NB IB. A két jó képességű ! Quna; 34g fővárosi csapat nyílt mérkőzé­se A hazai pálya némi előnyt jelenthet a szövetkezetieknek. Tippünk: 1, x. 8. Nagykanizsa—Dorogi Bá­nyász NB II. Nyugati csoport A bajnokságért küzdő D r.if nehéz feladat előtt áll A dön tetlen eredmény látszik a léc valószínűbbnek. Tippünk: x, 2. Kecskeméti MÁV— Kecskeméti Petőfi 5:3 (2553—2521) NB II. férfi, Kecskemét, ■ ,-tőf i-pálya. Nagy meglepetés a MÁV lyőzelme a hazai pályán esélyesebb Petőfi ellen. N£ug\TtsöpMortV azC ffivü i ^edmények: MÁV. Mozsár MÁV DAC kiharcolhatja Szom-[ 465, Balogh 433, Pinter T. 432, Túri 418, Bauer 408, Körösi 397. — Petőfi: Kun 429, Gyebrovszki 432, Or­bán 423, Tóth 423, Kanaba 408, Kosa 406. A megyei bajnokság eredményei: . K. MÁV II.-—K. Petőfi II. 5:3 (2410—2359), H. MEDOSZ—K. Vasas 6:2 (2312—2195), Barnevál—Pincegazdaság 2:6 (2309—2360), Sütőipar—K. Építők 3:5 (2270—2302). Május 1-én egyéni ver­senyt rendezett a tekeszö­vetség a győztes Szelei Ist­ván (K. MÁV) 425 fával. — A Moszkvában folyó sakk­­világbajnoki párosmérkőzése­ken jelenleg a nőknél Gaprin­­dasvili vezet Kusnyir, a fér­fiaknál Szpasszkij pedig Pet­­roszjan ellen. — Május 10-ig lehet nevezni az MNK-csapatversenyre az országos szövetségnél. A küz­delmek 1969. jún. 8—aug. 20-a között kerülnek lebonyolításra. A verseny egyéb tudnivalóiról a Megyei Szövetség ad tájé­koztatást. Játszmák kommentár nélkül: Balázs Imre Szemző Lajos (Kecsk. Építők) (Bajai Sp.) Megyei egyéni bajn. Kecskemét, 1969. 1. e4, e6 2. d4, d5 3. Hc3, de: 4. He4:, bS 5. Hf3, Fe7 6. Fb5f, c6 7. Fd3, Fa6 8. Ve2, Fd3: 9. Vd3:, Hf6 10. Fg5, He4: 11. Fe7:, Hf2: 12. Kf2:, Ve7: 13. Bhfl, Hd7 14. Bael, 0-0 15. Kgl, h6 16. Khl, Vd6 17. He5, He5: 18. Be5:, Bad8 19. Be4, c5 20. de:, Vc5: 21. Ve2, Vd5 22. h3, Vd2 23. Vd2:, Bd2: 24. Bc4, Bfd8 25. Bc7, Bd7 26. Bc8f, Kh7 27. Bf3, f6 28. a4, e5 29. b3, Kg6 30. Bc4, Kf7 31. Kgl, Ke6 32. Be3, f5 33. h4, B2d4 34. Bc6f, Kd5 35. Bg6, Bh4: 36. B3g3, Bg4 37. Bd3t, Bd4 38. B3g3, f4 39. B3g4, Bd1 + 40. Kh2, Ke4 41. Bg7:, Ke3 42. B7g6, B7d6 43. Bg8, Bld2 44. Bc8, e4 45. C4, b5 46. Bg5, f3 47. B5e5, Bg2:f 48. Kh3, Bdl 49. Be4:t, Kf2 és világos felad­ta. (0—1) ifj. Virág F. Portisch F. (Kecsk. Építők) (FTC) NB I. csapatmérkőzés Budapest, 1969. 1. e4, e6 2. d4, d5 3. Hc3, Fb4 4. Hge2, de: 5. a3, Fe7 6. He4:, Hf6 7. H2g3, 0—0 8. Fe2, Fd7 9. 0—0, Fc6 10. Ff3, Fd5 11. b3, Hc6 12. Fb2, He4: 13. He4:, f5 14. Hd2, Ff6 15. c4, Hd4: 16. Fd4:, Fd4: 17. cd:, Fal; 18. Val:, ed: 19. b4, c6 20. Hb3, Vd6 21. Vd4, Bad8 22. Bel, b6 23. a4, Bfe8 24. g3, Kh8 25. a5, Bb8 26. ab:, ab: 27. h4, Be5 28. Kg2, Bee8 29. h5, BedS 30. Bc2, h6 31. Hcl, Bdc8 32. Hd3, Vf6 33. He5, Kh7 34. Vf4, Vg5 35. Bc6:, Vf4: 36. gf:, d4 37. b5, Rd8 38. Fe2, Bb7 39. Fd3, B7b8 40. Bc7, Kg8 41. Hc6 és sötét feladta (1—0). Törteli Imre Pozsgai Imre (Kecsk. Építők) (FTC) NB I. csápatmérkőzés Budapest, 1969. 1. d4, Hf6 2. Hf3, d5 3. C4, de: 4. Hc3. e6 5. e3, c5 6. Fc4:, a6 7. a4, Hc6 8. 0—0, b6 9. b3, Fb7 10. Fb2, Ha5 11. Ve2, Vb8 12. He5, Fd6 13. f4, 0—0 14. g4, Hc4: 15. be:, Vc7 16. g5, He4 17. He4:, Fe4: 18. h4, f6 19. Hg4, fg: 20. hg:, Vf7 21. Hf2, Fb7 22. Vg4, Vg6 23. Bael, Bf7 24. Bfdl, cd: 25. Fd4:, e5 26. Fb6:, ef: 27. e4, Fa3 28. Bbl, Fe7 29. Fa5, Fc8 30. Vg2, Fe6 31. Bb6, f3 32. Vg3, Fc5 33. Bb8t, Bb8: 34. Vb8:f, Bf8 35. Ve5, Ff2:f 36. Kf2:, Fc4: 37. Fc3, Vf7 38. Vd4, Fe2 39. Bbl, Be8 40. Bb6, Ve7 41. Be6 és sötét feladta. (1—0) A végállás: ^^1 lí%l! m j '. m ‘tm*i Gímes György

Next

/
Thumbnails
Contents