Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-20 / 113. szám
t98St asájas S8l fceSS 5. oldal Hazafiság, nemzetköziség — és a halasi kommunista sajtó Böngészve a Tanácsköztársaság történetének megyei dokumentumait, számos olyan epizódra bukkantunk, amely kitűnően jellemzi az első magyar proletárdiktatúra lényegét, az uralma alatti haladó megnyilvánulásokat. Ezúttal a szegényparasztság egyik képviselőjének proletárhazafiságáról ismertetünk példát, másrészt arról, hogy a nemzetköziség eszméje miként „öltött testet”, s végül a kommunista sajtó halasi termékének sokrétűségről adunk Ízelítőt ... a parasztságból nem veszett hi a forradalmi érzés A dunavecsei járás kisbirtokosainak és szegényparasztjainak véleményét a diktatúra védelméről híven tükrözi Dobor Istvánnak, az országos hadügyi vitában részt vett járási megbízottnak a felszólalása. A következőket mondotta: — Elvtársaim! En egy életen át egy eszmét hangoztattam, hittem és hirdettem, azt, hogy ebben az országban becsületes, boldog, kultúrára és haladni vágyó M agyarországot csak úgy tudunk teremteni, ha megérti a főváros a falut, és ha megérti a falu a fővárost, ha megérti az ipari munkásság a föld dolgozó népe az ipari proletariátust... Figyelmeztetem és kérem elvtársaimat, a katonák, munkások és a parasztszegények tanácsát, hogy az utolsó percben még térjenek arra az útra, amely egyes-egyedül alkalmas arra, hogy megértsük egymást. En, aki a magam részéről Dunavecse Pest megyei járás földműves-szegénységének megbízottja vagyok, s még öt élő gyermekem van — mind kiképzett katona, a legkisebb ott vérzik talán valahol a Tisza szélén — arra kérem Böhm elvtársat, hogy nekem, az apjuknak, aki egyedül vagyok idehaza, állítsa ki bizonyítványomat, és engedje meg, hogy még 57 éves korom dacára is a legkisebbik fiamhoz kimehessek, hogy bebizonyítsam, hogy a föld dolgozó népéből, a kisbirtokosból, vagy a parasztságból még nem veszett ki a forradalmi érzés, hanem, ha dolgozni tudott egy életen át, akkor a szabadságért, a jóért, a szépért meg is tud halni. Testvéreink vagytok Mint ismeretes, hazánk déli részét fél évszázaddal ezelőtt hosszú ideig megszállva tartották a szerb uralkodó osztály csapatai. A mi vörös hadseregünk nemcsak fegyverrel állt velük szemben, de a propaganda eszközét is felhasználta a szerb katonák felvilágosítására. Azt a röpiratot, amelynek egyik példányát a kiskunhalasi múzeumban őrzik, kétszeresen is megható olvasni. A szövege miatt, s azért is, mert a papírhiányra való tekintettel egy régebbi adásvételi szerződés hátlapjára nyomtatták. íme a magyarul és szerbül is megfogalmazott szöveg: „Világ proletárjai, egyesüljetek! Szerb katonatestvéreink! Fájó szívvel gondolunk arra, hogy annyi szenvedés után még egyszer gyilkos fegyvert kell fogni ellenetek. Ti testvéreink vagytok. Nekünk a ti elnyomóitok az ellenségünk. A ti tisztjeitek, a Pasicsaitok, akik titeket ellenünk küldöttek. Ti nem is tudjátok, hogy Szerbiában már napok óta forradalom van. Rakásra lőttek asszonyokat és gyermekeket a ti hazátokban azért, mert titeket követelnek haza. Testvérek! Szerb katonák! Lázadjatok föl! Lőjétek agyon azt, aki titeket nem enged haza! Ha ezt nem meritek, akkor pedig jöjjetek át hozzánk fogolynak! Testvérként fogadunk titeket, s biztosítunk benneteket arról, hogy rövidesen hazamentek Szerbiába. Testvéri üdvözlettel a Magyar Vörös Hadsereg katonái.” Nem kétséges: e röplap is szerepet játszott abban, hogy 1919. május 1-én Jánoshalmán — korabeli tudósítás szerint — „az onnan néhány kilométernyire kirendelt szerb csapatok közül sok szerb elvtársunk együtt ünnepelt jánoshalmi elvtársainkkal”. akik a nekik megtetsző lakásokat, vagy lakrészeket önhatalmúlag elrekvirálják, vagy ezzel a tulajdonosokat, illetőleg bérlőket terrorizálni iparkodnak...” Népgyűlésről is beszámol a lap, amelyen egy Szabó nevű budapesti kiküldött másfél órás szónoklata során ezeket is mondotta: „A vörös ember — a proletárdiktatúra — mindinkább előre halad, szép eredményeket ér el... A proletariátus öntudatra ébredve, jogot, alkalmat kap részt venni mindazon élvezetekben, mindazon kultúrtanításokban, amelyekből eddig elnyomóik, a kapitalisták kizárták... A munka alapja mindennek, tehát teljesíteni kell kötelességét minden egyénnek. Fegyelmet kell tartanunk, hadsereget kell szerveznünk...” A forradalmi törvényszék megalakulásáról, a hadiözvegyekkel való törődést bizonyító összeírásról közölt hír, a vörösőrség parancsnokának felszólítása — miszerint a katonai felszerelési tárgyakat mindenki szolgáltassa be — szintén szerepel a lapban. Egyszóval, az írótoíl halasi munkásai már a kezdet kezdetén tudták: hogyan kell szolgálni a proletárdiktatúra ügyét. Tarján István Magára talál a hétközi Hercegszántón A vörös ember előre halad Ami a sajtó haladó munkatársainak tevékenységét illeti, érdemes a halasi lap korábbi, s a Tanácsköztársaság kikiáltását követő megnyilvánulásait röviden elemezni. A „Kiskun-Halas Helyi Értesítője” már a háború végefelé, s különösen az őszirózsás forradalom után, azzal tűnt ki. hogy a helyi, az országos és a nemzetközi eseményeket, a lehetőségeihez mérten, gazdagon tálalta, mégpedig olyan válogatásban, hogy az olvasó érezhette: el kell jönnie a szocialista forradalomnak, mert a kormány képtelen megoldani az egyre sűrűsödő problémákat. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a szerkesztők nyomban „Halasi Vörös Űjság”- ra változtatták a lap nevét, s az így megjelentetett első — az április 2-i — számban közölték Bernáth Lajos helybeli tanár „Örömének” című terjedelmes költeményét, amelynek két utolsó sora így hangzik: „Oh boldogabb kor. melyet ím megértünk, — Aranykorunk legyél örök, örök!” Ugyanebben a számban a kommunista sajtó szerepéről írt cikkben ez olvasható: .......A proletárdiktatúra egyik legfontosabb sarktétele, hogy a kapitalista-imperialista társadalmat teljesen meg kell fosztani a sajtó hatalmától, s hogy az egész sajtót a proletárdiktatúra szolgálatába állítsa be. Ebből a sarkalatos tételből kiindulva, a Kiskun-Halas Helyi Értesítője szintén megszűnt. A mai nappal Halasi Vörös Üjság lett belőle ...” Olvashatók az első számban a helyi direktórium rendelkezései is, a többi között ez: „Forradalmi törvényszék elé ker ülnek azok, Erkeí-ünnepség Gyulán Negyedszer rendezik meg május 21—25. között Gyulán az Erkel-diákünnepségeket. A Magyar Tanácsköztársaság 50 éves jubileuma jegyében minden eddiginél gazdagabb program várja a diákfesztivál részvevőit. Az előkészületek során vers- és prózamondásban, dalban, táncban, zenében a fiatalok ezrei mérték össze tudásukat. Tizenkét művészeti témáról írtak dolgozatokat és 618 képzőművészeti pályaművet készítettek. Hercegszántón még új intézménynek számít a hétközi kollégium. Mégis, a nem egészen egyetlen tanév alatt számos olyan tapasztalat halmozódott fel, amelyek — azonkívül, hogy a kollégium létrehozásának egyértelmű helyessége mellett szólnak — a jövőre nézve is tanulságosak. Maga a negyvenöt személyes kollégiumi épület úgyszólván rohammunkával készült, a szeptemberi tanévnyitástól ez év január elejéig a községi kultúrházban szorítottak helyet a kisdiákok részére, nem éppen eszményi körülmények közepette. Az indulásnak e nehéz hónapjairól azonban ma már csak mint a múltról emlékezik meg úgy Bajai János iskolaigazgató, akárcsak Vélin Marin — akinek nevét szerte a községben Marci-ra magyarosították —, a kollégium vezetője — A két külterületi tanyaközpontról, Hódunáról és Büdzsékről hoztuk be a felsőtagozatosokat, de jó néhány alsósnak is helyet szorítottunk — magyarázza a kollégium igazgatója. — Ezenkívül a községiből is van olyan három tanuló, akik otthoni körülményei veszélyeztetik a gyermekek fejlődését. A cél az, hogy az ilyeneknek továbbra is helyet kell kapniuk a diákotthonban. Havi százforintos térítés ellenében a kollégiumban napi ötszöri étkezésre van mód. A tanulók tavalyi tanulmányi átlaga, amíg bejárók voltak, 3,2 volt, ez az első félévben 3,6-ra növekedett. Bukás nem fordult elő. A jobb módú szülők gyermekeinek átlaga, nem mindegyiké persze, egy-két tizeddel csökkent, mintegy „megsínylették” az otthoni kényeztetést. Ez átmeneti jelenség. A kollégiumban játékok özöne, heti egyszeri filmvetítés, pénteken délutánonként szabad kijárás a községbe — ezek azok a kedvezmények, amelyek, fenyítésként, megvonhatok De erre ritkán kerül sor. A dicséret, a biztatás a nevelés fő eszköze. És a hasznos tevékenységre való rászoktatás. A nagyobb diákok a néprajzi gyűjtőmozgalomnak hódolnak: szavalókörök működnek, versenyeket rendeznek; a legutóbbi szavalóverseny első díját egy korábban beszédhibás kislány nyerte. A nevelőmunkának ezek a szép gyümölcsei azonban a gondok vadhajtásai között érlelődnek. A tanulók nem elhanyagolható részénél egyfajta gátlásosság tapasztalható, a beszédkészség fejlődésében, a tananyag „visszaadásában” zavarja őket a környezet, a közösség. Gyér a továbbtanulási igény is. elsősorban a szülők miatt, akik — presztízskérdést csinálván a tanulmányi eredményből — rettegnek gyermekeik bukásától. Ez főleg a hódunaiaknál tapasztalható. Budzsákon pedig kifejezett idegenkedés mutatkozik a kollégiumba íratás iránt, abból a téves, ma már egyáltalán nem időszerű megítéséből eredően, miszerint a kollégium a szegénysorsúak gyámolítására hivatott, fgy áll elő az a fordított helyzet, hogy jó néhányan pusztán csak azért járatják be gyermeküket, mert a buszköltség nagyobb, mint a kollégiumi térítés. Mégis, a kollégiumi elhelyezés előnyei ma Már önmagukért beszélnek, a hercegszántóiak szemében is. Jelenleg már nem kell amiatt félni, mint még néhány hónappal ezelőtt is, hogy a férőhelyek egy része kihasználatlan marad. Sőt, ha az új tanévben az alsó tagozatot is „behozzák” Hódunáról, iníkább fölös jelentkezés várható. Égy véljük, a bővítés ügye is hanvirábfb napirendre kerül, semmint azt a község és az iskola vezetői eredetileg gondolták. H. D, Alku a Vígszínházban Nemrég mutatta be a Vígszínház Kapás Dezső rendezésében a neves amerikai drámaíró, Arthur Miller Alku című darabját. Képünkön a darab főszereplői, Szakáts Miklós, Básti Lajos és Tomanek Nándor. dani. Semmi különöset nem — Már ismeri? vettem rajta észre. Általá- — Csak hallomásból. Szejan mindig nagyon nyugodt retném jobban megismerni, volt. — Nem hiszem, hogy örö— Nyugodt, vagy flegma- mére szolgál: nincs benne tikus? semmi érdekes. Színész. jelentéktelen dolog 5. jótkezű ajánlásával: „ A SZERDA jó és okos elvtársnak, a A „Sztrana Szovjetov” nagyszerű embernek, Taszerkesztősége az épület IV. nyusa Akszjonovának V. , emeletének balszárnyát fog- Komarov. 1965. augusztus akarm lenettek. mmt^min lalta el. Tyihonov a 414. sz. 12-én”. szobába kopogtatott. Sztyepanov bezárta a fi r Ilim 1 1.11 > l * a B J "L'M J-Mjelentektelen dolog jut ményeiről alig tudunk valaeszembe.. — Nem tudja, voltak ellenségei? — Nem hiszem. Rosszden embernek. De aligha olyanok, akik megölték vol-Tessék. szobában ókját, a kulcsot Beljakov na harminc év asztalára tette. körüli fiatalember ült, rö- — Kész vagyok. — Az nya ! vid báránymellényben. asztal sarkára ült, cigaret— Mivel foglalkozott Tá-Hadd gondolkozzam. Beljakov rovatvezetőt tát nyújtott Tyihonov felé. Reggel, úgy eTM^kszem> b«keresem. — Köszönöm, nem do- számolót irt vidéki kikulde— Beljakov félóra múlva hányzom. Mikor látta utollesz itt. Sztyepanov vagyok, jára Akszjonovát? Tehetek valamint önért? — Hétfőn, öt óra körűi. — fgen. Tyihonov vagyok, — Ö ment el előbb ? a bűnügyi rendőrségtől. — Foglaljon helyet. Az itt _______ ______ __, . . Tánya asztala. Egy pillanat jöjjön vacsorázni, de azt to®al?’ en ls dolgoztam, türelmet kérek, csak be kell mondta, még dolga van. Tyihonov mintegy melles fejeznem ezt a cikket. — Más nem járt itt? közbevágott. Tánya asztalát papírla- — Nem. Beljakov bené- ? Nem pok, újságkivágások bori- zett, de csak egy pillanatra. u®ye • mit. A feltételezés szerint Tányát egy magas fiatalember ölte meg, aki sötét télikabátot viselt — mondta nyugodtan Tyihonov. — Először is. Sz’tavickij vijágos télikabátban jár, másodszor pedig nem hiszem, hogy köze lenne a dologhoz. Tyihonov nem emelte fel a hangját: — Nem mondtam, hogy Sztavickijre gyanakszom. Egyszerűen tudnom kell, téséről. — Mikor jött meg? — Szombat reggel. Rov cíuuu ; nóban járt, egy gyárban, kik tartoztak Akszjonova- Nem, én. Tánya még E6y hetet töltött ott. Irt is környezetéhez. Mi hiszünk maradt. Hívtam, hogy emlékszem^ pon- a tényeknek. — Hát nézze, én nem szeretem Sztavickijt, s ezért nem ítélhetek róla tárgyilavolt tották. A tintatartóban fanyelű toll. Az asztalt borító üveglap alatt William Faulkner színes arcképe, s egy fénykép Komarov űrhajósról, az asztronauta sa— Nem figyelte meg, mi — Nem. De volt valaki ierjnei, gosan Azonkívül nem is nagyon ismerem. Ügy tűnt nekem, Tánya csak azért lyen hangulatban volt Tá- íe- Nem is tudom, hogy ne- tűrte mert megfogadta, nya azon a napon? vezzem. A vőlegénye? Sztyepanov elgondolko- — Sztavickijre gondol? zott: Sztyepanov — Nehéz lenne megmon- pillantott rá: hogy embert farag belőle. De az is lehet hogy tévecsodálkozva dek. IFolytutjuk)
