Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-13 / 83. szám

Véget ért a szocialista brigádvezeték Hl. országos tanácskozása

(Folytatás az 1. oldalról)

bérért kell történje. Nagy társadalmi erőfeszítéseinknek az a célja, hogy dolgozó népünk emberhez méltóan, s ahogy előrehaladunk, mindig jobban és jobban éljen a munka szabad szocialista társadalmában.

— Mindennek eredményeként ma már nem vitás

— s nem is vitathatja senki —, hogy a Magyar Nép- köztársaság belső rendje és nemzetközi tekintélye egyaránt szilárd, erős. Ez a párt, a rendszer, a nép

— a munkások, a parasztok, az alkalmazottak, az értelmiségiek — munkájának, harcának történelmi eredménye.

A IX. pártkongresszus szellemében

— Többen szóltak itt arról, hogy brigádjuk, az egész szocialista brigádmozgalom magáévá tette a párt IX. kongresszusának céljait, és meggyőződéssel dolgozik valóra váltásukért. Helyes és szükségszerű ez, hiszen ezek a célok egyesítik népünket, vezetnek bennünket előre a szocialista társadalom teljes felépítéséhez. Társadalmunk helyzete, a fejlődés említett alapvető vonásai lehetővé tették, hogy a párt — s azt követően a dolgozó nép — új és nagy feladatokat tűzhessen maga elé. E nagy feladatok egyike, amit a kongresszus meghirdetett, s amit — az azóta eltelt idó bizonysága szerint — dolgozó népünk magáévá tett: a gazdasági munka hatékonyságának növelése, s ennek érdekében a gazdasági vezetés reformjának életbe léptetése. Hatalmas vállalkozás ez, amelynek meghatározó szerepe lesz a jövendő fejlődésünkben. A gazdasági vezetés reformja, S mindaz, amit jelent és jelentenie kell, egy esztendő alatt még nem bontakozhatott ki. A jelentős, nagy eredményekhez, a termésbetakarításához sok évre, állhatatosságra és türelemre van szükség.

Kádár János ezután emlékeztetett az 1968-as gazdasági év főbb eredményeire, arra, hogy az ipari termelés 5, a mezőgazdasági termelés 1—2 százalékkal növekedett, és eredmények születtek a közlekedésben, a kereskedelemben, az export- importban, és a gazdaság más területein. Az életszínvonal is növekedett: a reálbérek két százalékkal, a reáljövedelmek pedig öt százalékkal. A teljes foglalkoztatottság. a lakosság megfelelő ellátása fogyasztási cikkekkel ugyancsak azt bizonyítja, hogy eredményes évet zártunk.

A mezőgazdaságról szólva Kádár János megemlítette; ma már gyakran előfordul, hogy külföldi vendégeink, mezőgazdasági szakemberek és mások őszinte elismeréssel beszélnek arról, milyen szép és komoly munka folyik a magyar falvakban, milyen szépen megműveltek a földek. Példaként említette a Lajtahansági Állami Gazdaságot, amely terjedelmére nézve az ország legnagyobb gazdasága. Ez a gazdaság néhány esztendővel ezelőtt még veszteséggel zárta az évet, s most már 60 millió forint fölött jár a nyeresége.

— Hasonlóképpen fejlődik

minőségének javításában is. Attól azonban még messze

vagyunk, amire szüksége van az országnak, s amire adott gazdasági erőinkkel képesek is lennénk. Fontos, de egészében véve csekély előrehaladást értünk el 1968-ban az export-import tevékenységben, fizetési mérlegünk javításában. Itt is többre van szüksége az országnak.

— Külön szeretnék szólni arról, hogy a gazdaságirányítás reformjának keretében egyik fő mutatóként előtérbe került a nyereség. Nyugaton nagyon sokat fecsegtek erről, találgatták, hogy visszakanyarodunk-e, vagy sem a kapitalizmus irányába. Ez természetesen nem igaz, mert a mi reformunk szocialista gazdaság — szocialista reformja.

Ismeretes azonban, hogy a nyereség növelésének különtők, a szocialista brigádvezetők viszont tekintsék becsületbeli ügyüknek, tegyék a rendszer becsületének kérdésévé, hogy a maguk

működési területén minden

olyan legyein, hogy elmondhassuk rá: ez a szocialista rendszerben is elfogadható.

A kifejezés és a valóság

— Szeretjük a kifejezést: „szocialista”. Szocialista meggyőződésű emberek vagyunk, szocialista iparról, szocialista mezőgazdaságról, szocialista kereskedelemről beszélünk. A szó elemi értelmében mindez igaz; hazánkban az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság is lényegénél fogva szocialista. Ha azonban a részleteket, a lehetséges és előforduló hibákat nézem, egyelőre legszívesebben azt mondanám, hogy „ipar”, „mezőgazdaság”, „kereskedelem” — mindaddig, amíg milliók kezdik mondogatni, hogy ,.ez szocialista ipar,

Folyik a szocialista brigád vezet ők tanácskozása.

a termelőszövetkezeti mozgalom. A szocialista mező- gazdaság tulajdonképpen tíz esztendős, azaz egyidős a szocialista brigádmozgalommal. Egy évtizeddel ezelőtt aligha gondoltuk, hogy a fejlődés ilyen arányú lesz. Igaz ugyan, hogy számon- tartunk úgynevezett gyenge termelőszövetkezeteket is. Nem titkoljuk, vannak ilyenek; részben azért, mert problémák vannak a vezetésben, vagy a tagok munkakészségében, részben mert kedvezőtlenek a természeti tényezők, adottságok. Vannak azonban olyan termelőszövetkezeteink — s ezek száma nem kevés — mint például a Nádudvari Vörös Csillag Tsz, Itt már megvetették a szocialista nagyüzem alapjait, s nem ijednek meg egy gyenge gazdasági évtől, hiszen vannak tartalékaik is. De az ő példájuk sem egyedülálló, sorolhatnánk még hasonlókat.

A szocialista célok atömegek programjává váltak

Továbbiakban Kádár János hangsúlyozta: döntő az, hogy a szocialista célok, az elérésükhöz szükséges gazdasági tennivalók a tömegek programjává váltak. S ha erre építünk, épp úgy meg tudjuk oldani az előttünk álló feladatokat, ahogy a mögöttünk levőket is megoldottuk.

— Mi nem volt kielégítő 1968-ban? Az ipari termelés 5 százalékos növekedése magasan fejlett Ipari országban elfogadható, sőt nagyon jónak tekinthető. Országunk jelenlegi fejlettségi szintje azonban ennél valamivel nagyobb növekedési ütemet kíván meg. Az 5 százalékos

növekedés 1968-ban eredménynek tekinthető, az említett szempontból nézve azonban kevés. Ennél is komolyabb, figyelmeztető probléma számunkra, hogy az ipari termelés növekedésének országosan alig több mint 20 százaléka származott a termelékenység emelkedéséből. a többit a létszám növelésével érték el. A termelékenység ilyen ütemű növekedése nem elegendő, tartósan nem fogadható el, s nem if elel meg a korábbi fejlődési ütemnek sem.

— Értékes tervek és le nem becsülhető eredmények születtek az önköltség csökkentésében és a termékek

böző útjai-módjai vannak. A helyes út a munka jobb megszervezése, a technika fejlesztése, a termelés korszerűsítése, az anyagtakarékosság, az önköltség csökkentése, a minőség javítása, versenyképes áruk termelése, népgazdasági tevékenységünk döntő szférájára ez a jellemző.

Természetesein a nyereséget más úton is lehet növelni. A reformra való felkészülés időszakában például úgy, hogy a termelési egység vezetője a felső irányító szerveknél jól tudott „kunyerálni” dotációért Az igazsághoz tartozik — s ezt becsülettel meg kell mondanunk —, hogy 1968-ban az ipari termelés általános dotációja végül is nagyobb volt, mint amennyi egészséges lett volna.

— Népgazdaságunk egy kis szférájában találkozhatunk a nyereség növelésének tisztességtelen útjával- módjával, amikor az áru minőségét nem javítják, de árát emelik. Ez idegen az új gazdasági irányítás céljaitól, szemben áll a reformmal. Az ilyen jelenségeket semmiféle címen nem tűrhetjük meg, harcolnunk kell ellenük.

— A szocialista népgazdaságnak nyereséges termelésre van szüksége, a vezetés részéről pedig bátorságra, bizonyos fajta kockázatvállalásra és mindenekelőtt szocialista felelősségre.

— Az egyik felszólaló beszélt azokról, akik a legcsekélyebb köznapi bosszúságokért, a legkisebb hibáért is rögtön a rendszert teszik felelőssé. Kádár János egyetértett azzal, hogy fel kel] lépnünk az ilyen szemlélet ellen. Hozzáfűzte azonban: a felelős vezes zocialista mezőgazdaság,

szocialista kereskedelem, ez kell népünknek!" Dolgozzunk tehát úgy, hogy a munka részleteiben is mindinkább szocialista legyen!

Arról beszélt ezután Kádár János, hogy szocialista társadalmunkban épp úgy elemi követelmény a jól működő lift, mint az, hogy az üzletekben visszaköszönjenek a vevőnek, kulturált legyen az üzemi étkeztetés, a vendéglátó- ipar, vagy hogy iparunk olyan „bonyolult” feladatokat is megoldjon, mint a jó minőségű fogvájó előállítása. Nagy derültség közben jegyezte meg, hogy iparunk olyan vastag újságpapírt gyárt, amin akár hóban is aludni lehet, pedig ha a felét megtakarítanák, csak fele vastagságú lenne, az újság is elegánsabb lenne, s talán a kenyérre is minden üzletben jutna egy-egy szelet papír.

A szolgáltató ipar jelentőségére, a szolgáltatások fontosságára is kitért a Közponi Bizottság első titkára. Egy levelet idézett; amelyet mint mondotta — a fővárosból írt egy asz- szony vidéken dolgozó férjének. „A lyuk a szobád falán még megvan. Hétfőn kellett volna jönniük a munkásoknak. Nem jöttek, mert lakodalomban voltak. Kedden ünnep volt, szerdán jöttek, de akkor esett az eső, s azt mondták, ők esőben nem tudnak dolgozni, várni kell, amíg eláll. Most várjuk, hogy elálljon az eső. De én bízom abban, hogy mire hazajössz, mégis eltűnik a lyuk."

Az idézetet élénk derültség fogadta, amely még csak fokozódott, amikor

Kádár János elmondotta: a levelet a múlt század nyolcvanas éveinek eseményeivel foglalkozó

könyvben olvasta; írója Párizsban élt, s a világhírű impresszionista festő, Renoir felesége volt. Nagy taps, helyeslés közlőén, fűzte hozzá: e sorokat ma is,

Budapesten is sokan papírra vethették volma.

— Nem igaz, hogy a szocializmus nem tudja ezeket a problémákat megoldani, hiszen, ha kimegyünk az utcára, az új városnegyedekben gigantikus új létesítményeket, modern ipari, mezőgazdasági üzemeket, gyönyörű kirakatokat látunk. Lehetséges, hogy nem tudunk eibben a Pillanatban mindent úgy megoldani, ahogy ideális volna, ahogy szeretnénk, de az abszurdumokba ne törődjünk bele.

Á két ösztönző

Kádár János ezután utalt arra, hogy a kommunizmus, amiért mi harcolunk, a bőség társadalma, ahol az emberek szükségleteik szerint részesülnek az összes javakból. Mi azonban még a kommunista társadalom első fázisánál, a szocializmusnál tartunk, sőt ezt sem építettük még fél teljesen. A szocializmusban pedig a termelt javakból mindenki annak arányában részesedik, mint amennyit a társadalomnak nyújt

— Jelenleg egyidejűleg két ösztönző hat: az erkölcsi és az anyagi. Az erkölcsi ösztönzés nagy erejére ragyogó példa maga a szocialista brigádmozgalom. Mert igaz ugyan, hogy itt a munkát anyagilag is dotálják, de mindaz, amit a szocialista brigádok végeznek, — azt nem lehet megfizetni A brigádok ugyanis olyasmit is adnak a társadalomnak, aminek nincs is ára, ami tehát megfizethetetlen.

— A gazdaságirányítási reform egyik célja az volt, — folytatta —, hogy növelje mind az erkölcsi, mind az anyagi ösztönzők hatóerejét, vagyis, hogy jobban érvényre juttassuk a szocialista bérezés elvét, tehát azt, hogy ki-ki képessége szerint dolgozzék és teljesítménye szerint részesedjék. A reform e téren bizonyos minőségi változást is hozott, mert a korábbi kettős — általános össznépi és egyéni — érdekeltség helyébe most hármas érdekeltség lép: az össznépi érdekeltség, a eso- portérdokeltség, — tehát egy adott üzem kollektívájának érdekeltsége — és az egyéni érdekeltség.

A csoportérdekeltséggel kapcsolatban utalt rá, hogy ennek következtében az adott termelési egység vezetői és dolgozói között sajátos érdekkapcsolat jön létre. Ennek árnyoldala, hogy a nem egészen szabályos úton szerzett nyereségből is minden kategória részesedik, s ezért fennáll a veszély, hogy szemet hunynak a szabálytalanság felett. Ha itt-ott átmenetileg lehet is valamilyen előnyhöz jutni a nem rendes úton szerzett vállalati nyereségből, ez mindenképpen visszahat, s a későbbiekben maguk az üzem dolgozói is keservesen megfizetik az árát. akármilyen „ügyes” vezetővel /dolgoznak is. Nem is lehet másképpen, mert bármely pontján gyengítjük is a népgazdaságot, az visszahat az egészre. Ez ellen harcolnunk kell.

— Széles körben vitáztak és vitáznak még mindig a tavalyi nyereségrészesedés elosztása kapcsán az I., II., és III. kategóriáról, illetve az ezekhez kapcsolódó 15. 50 és 80 százalékos nyereségrészesedési kulcsok körül. Ezeket a kulcsokat, ezt a részesedési

rendszert jóváhagytuk, megszavaztuk, s így bevezetésre került. De erre is, mint minden alapvető döntésre, érvényes, hogy az elvi állásfoglalások, elhatározások helyességének a gyakorlat a próbája.

Ezzel összefüggésben mondom: lehetséges ugyan, hogy az általános nyereségelosztási rendszerben egyes emberek el nem végzett munkáért kapnak több-kevesebb, vagy sok nyereség- részesedést. aszerint, hogy melyik kategóriába sorolták őket. de emiatt a szocialista bérezés elvét néni adjuk feL Nem tágítunk attól, hogy a bérezés valóban differenciált legyen, mert ha lemondanánk rólav azzal magunk fékeznénk a szocialista fejlődést. Nem mondhatunk le arról, hogy a kvalifikációt honoráljuk; mert akkor a szocialista építés egy hatékony eszközéről mondanánk le.

— A nyereségrészesedés elosztásának alapjául szolgáló I., II., és III, kategóriába nem társadalmi osztályok. hanem a munka mechanizmusa szerinti csoportok vannak besorolva.' A dolog lényege az, hogy ez a kategorizálás szükség'» szerű — ha jelenleg nem is népszerű — lépés a szocialista bérezési elvek hatékonyabb érvényesítése felé. Hogy ez mennyire sikerült, azt a gyakorlatban megvizsgáljuk. Itt józanságra van szükség és nem hangulatkeltésre. Kevesen tudják, hogy az I. kategóriába tartozók — országos átlagban — 1968-ban kevesebb jövedelmet kaptak. mint 1967-ben. A vezetők ugyanis korábban más módon, más címeken és nem is ilyen nyilvánosan kapták jövedelmüket. Lépés előre, hogy most e téren is tisztább a helyzeti és nyilvános a jövedelem- elosztás módia. A dolog másik oldala pedig az. hogy a III-as kategóriába tartozó dolgozók országosan és együttesen 7—8 százalékkal nagyobb nyereségrészesedést kaptak most, mint egy évvel ezelőtt.

Kádár János ezután utalt arra, hogy túlságosan nagynak tűnik a különbség a termelés és a nyereségrészesedés növekedésének üteme között. így van ez akkor is. ha tudjuk, hogy a nyereséget természetesen nemcsak a termelés növekedése gyarapítja, hanem része van benne az önköltség csökkenésének és más tényezőknek is.

— Tudjuk, hogy az országos statisztikák, sőt még egy nagyváros statisztikája is sok olyasmit eltakar, amit a további részletező munka során kell kibontani. hogy erősíthessük azt. fcmi kiemelkedően ió, és megszüntethessük, lefaraghassuk azt. ami rossz. A oártszervezeteknek. a szak- szervezeteknek, a KISZ-