Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-10 / 80. szám
PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE összeállította: Tarján István, Baranyi Pál Üdvözlet Ifjúmunkás-parlamentek A mai naptól kezdve ** minden második héten csütörtökön új rovattal, az Ifjúság-gal gazdagabban jelenik meg a Petőfi Népe. Csak üdvözölnünk lehet a lap szerkesztőségének e kezdeményezését, mert hiszen így lehetőség nyílik arra, hogy a különböző műfajú cikkek egyre sokrétűbben mutassák be megyénk fiataljainak életét, s hatékonyabban foglalkozzanak a problémáikkal. L apunk egyébként eddig sem hanyagolta el az ifjúsági témákat, s kétségtelenül ezután is helyt ad más napokon is a fiatalokról szóló írásoknak, — az önálló rovat azonban minden bizonnyal jobban a KISZ-korosztályhoz tartozó nemzedékre tereli a közfigyelmet. Ahhoz viszont, hogy valóban így legyen, s a fiatalok magukénak érezzék az Ifjúság-ot, bizonyos mértékig a szerkesztőivé is kell válniok. Mégpedig úgy, hogy mindarról, ami a fejlődésük érdekében történik velük, vagy ami a haladásukat gátolja, írnak e hasábokon. C építsétek hát kedves ^ fiatalok a hivatásos szerkesztőket, újságírókat, adjatok írásokat, vagy akár csak témákat nekik, hiszen ez az egész oldal a tiétek. Szvorény János KISZ megyei bizottság titkára A munkásifjúság körében végzendő feladatokra vonatkozóan a KISZ Központi Bizottsága az elmúlt év végén határozatot hozott. Ennek megfelelően segíteni, ösztönözni kell a KlSZ-szerveze- tek, választott testületek, irányító szervek és mindazok munkáját, akik a fiatal munkásnemzedék nevelésével foglalkoznak. Megyénkben különösen fontos a feladat végrehajtása, az agitációs és propagandamunka valamennyi eszközének felhasználásával Három éve, vagy négy? Aranyzuhatag volt a haja, a szeme olyan tágra nyílt már akkor is. mintha tízszer annyit képes volna befogadni, mint amennyi belefér. A kecskemétiek többsége a moziplakátról és a Filmvilág borítólapjáról szerzett •tudomást róla, hogy elkerült a városból. Kedves vígjáték volt a Nem szoktam hazudni. Piros Ildikó iskolaköpenyes. játékos csitri néhány epizódban, akár egy évvel korábban a Bányai Júlia Gimnáziumban. Mikor a filmet bemutatták. már a színművészetire járt, lobogó lelkesedéssel a mesterség titkai iránt — és némi melankóliával, a KISZ KB Irányelveinek szélesebb körben történő megismertetése. Az ipar számottevő fejlődése ugyanis csupán egy évtizedes múltra tekinthet vissza megyénkben, a munkásfiatalok nevelésének tehát kevésbé vannak még olyan hagyományai, mint az iparvidékeken. A teendők széles körű megvitatása céljából a KISZ megyei bizottsága a napokban elhatározta, hogy május 15-ig a többi közt ifjúsági parlamentet rendez a nagyobb üzemekben, vállamert a főiskolások csak két sikeres tanév elteltével szerepelhetnek nyilvánosság előtt. latoknál. Így Kecskeméten a konzervgyárban, a Fémmunkás Vállalatnál, Baján a Finomposztó Gyárban, Kalocsán a Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalatnál, Kiskunfélegyházán a Vegyipari Gépgyárban, Kiskunhalason pedig a Ganz-MA- VAG-ban lesz ifjúsági parlament. Az ifjúmunkás parlamenteken a fiatalok küldötteket választanak, akik a júniusban megtartandó Országos Ifjúmunkás Parlamenteken képviselik őket. Az idén ez is bekövetkezett. Szélesvásznon, színesben, lenge minikben, szemérmesen összehúzódott bikinikben, merő ellenpontjaként a nem éppen vonzó külsejéből is bőségesen profitáló kis Kabosnak. A veréb is madár, avagy a magyar filmkabaré Is lehet exkluzív. Ildikó viszont oly mértékben szép volt, hogy fölidézte a három vagy négy évvel ezelőtti zsiiri sóhajtásait. A színésznő, ha csúnya, akkor is el tudja hitetni, hogy szép. De ha egy nő szép, nagyon keményen meg kell küzdenie érte, hogy elhiggyék neki: színésznő. Sz. J. Tűnődés Ildikóról Szeretnénk, ha OLDALZARTA előtt félórával a kollégámmal lerohantunk a Szabadság térre, és — úgy véltük, ezúttal bocsánatos bűnt követünk el — annak rendje-módja szerint „leszólítottunk” néhány sétálgató fiatal lányt és fiút. • • • Látván a magnetofont és a fényképezőgépet, valamint számos igazolványunkat, meglehetős barátsággal válaszoltak egyetlen kérdésünkre: — Ha Ti szerkesztenétek a kéthetenként megjelenő Ifjúság oldalt, milyen témákról írnátok? SZ. JUDIT, az ének-zenei gimnázium tanulója: — Hirtelen nehéz erre válaszolni. Az én kedvencem az Ifjúsági Magazin, abban szinte mindent megtalálok. ami érdekel. Ilyen témákról, csak a közvetlen környezetünkről, szívesen olvasnék a Petőfi Népében is. R. ISTVÁN kereskedelmi tanuló: — Fiatal szakmunkásokkal meséltetném el a nálunk is fiatalabbaknak azt* hogy miképpen boldogulnak választott pályájukon. Mi az. ami új, ami — akár kellemes, akár kellemetlen — meglepetés volt számukra a munkában. L. VERA adminisztrátor# munkahelyi KISZ-titkári Egy „történelmi" interjú Beszélgetésünket nemcsak az avatja „történelmivé”, hogy az Ifjúság első számában jelenik *meg, hanem az is, hogy először nyilatkoznak Kecskemét újdonsült főiskolásai. KÉRDÉSÜNK: Milyen érzésekkel fogadták a Kecskeméti Felsőfokú Gépipari Technikum műszaki főiskolává történő átszervezését? LESTI PÉTER harmadik évfolyamos hallgató, a diákbizottság titkára: — Én Egerben értesültem róla, a rádió híreiből. Diplomamunkám előkészítéseként tanulmányoztam a finommechanikai gyárban bizonyos munkafolyamatokat. A hír hallatára — csak egyszerűen megnyugodtam. Mi már öt féléven át a főiskolai tanrend szerint készültünk fel. így aztán — mivel egy esetleges különbözeti vizsga után üzemmérnöki diplomát kapunk — úgy éreztem, meglesz a sok munka eredménye. Harmadik éve járok ide, volt időm megfigyelni, mennyit harcoltak ezért a tanárok is, hogyan követelték folyamatosan a magas színvonalat nemcsak tőlünk, hanem önrna- guktól is.. i SEBESVARI LÁSZLÓ második évfolyamos hallgató, KISZ vb-tag: — Visszaemlékezve kissé furcsán hangzik, de miután megtudtuk- a hírt, első dolgunk az volt, hogy lenn. az udvaron, egyik évfolyamtársunkat hosszú ideig a levegőbe dobáltuk. Ahány újságban felleltük a főiskolává alakulásunkról szóló tudósítást, mindből kivágtuk, s teleragasztottuk velük a portásfülke ablakait. Nagyszerűen hangzik az új elnevezés: Műszaki főiskola. Ügy érzem, a teljes siker most már elsősorban mirajtunk múlik.... a tanulásban, s később a munkában is igazolnunk kell, hogy az intézmény kiérdemelte ezt a címet. SZŰCS ISTVÁN harmadik évfolyamos hallgató: — Megvallom, mi, a gépgyártás technológiai szak hallgatói, igen vegyes érzelmekkel fogadtuk a hírt. A mi tanrendünk a felsőfokú technikumi oktatáshoz igazodott. Egy kicsit sajnáljuk, hogy — nem most szeptemberben kezdünk ..; Valami mintha kicsúszott volna a kezünkből. Másrészt viszont mi is örülünk, mert akárhogy is, valamilyen lehetőségünk csak lesz az üzemmérnöki diploma megszerzésére. Azoknak, akik ezután jönnek — és bizonyára jönnek majd szép számmal, komoly tárgyi tudással, nagyobb felkészültséggel, mint ml és elődeink —, csak annyit tudok mondani: Hajrát Gyár épül a KÉSZ védnökségével A járműfejlesztés programjának megvalósítása felett a Kommunista Ifjúsági Szövetség korábban védnökséget vállalt. Ennek megnyilvánulása megyénkben is, Baján tapasztalható, ahol a város peremén, a Szegedre vezető műút mentén épül a kismotor- és gépgyár járműalkatrészgyára. A majdnem ezer munkást foglalkoztató gyárnak ez év végére kell elkészülnie — az építés munkáját a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, s még számos alvállalkozó végzi. A KISZ már eddig is többféleképpen segített abban, hogy a népgazdasági szempontból fontos létesítmény megépítésének végére határidőre pont kerüljön. így például amikor tP’WAN WH'll SRT.YEM SS BÁRSONYOS BOR lPt9 tavaszi és nyári szezonja szinte mindent cn-eOelyez, ami valakinek is tetszik. A Német Szövetségi Köztársaság nagyvárosaiban a napokban mutatták be a hazai és külföldi divattervezők az új kollekciót: egészen rövid és földig érő ruhákat, egyszerű é: elegáns nadrágkosztümöket. A divat egyöntetűen a derék jegyében áll. A derék markirozására széles kendőket és övékét használnak. Felvételünkön bal oldalon sárga, selyemdzsörziből készült estélyi ruha, hosszú, lefelé szélesedő szoknyával. A hosszúkás Jumper karcsúsított derékkel és az első rész közepén széles, szegélyezett hímzéssel, alatta Bermuda-short, ami elegáns kombinációt képez a felsőrésszel — a meleg nyári délutánokra kiválóan alkalmas viselet. Az ugyancsak finom hímzésű sapka rövid, hullámos hajhoz is jól i>lik. — A halványkék, bárányvelúr mlnikabáthoz (Jobb oldalt) illik a magasszárú Chausseur-csizma. a lakatosszerkezetek szállítását két vállalat is csupán ez év májusára ígérte, a KISZ KB közbenjárására a szerkezetek legnagyobb részét még az elmúlt év novemberében leszállították. A KISZ megyei bizottsága tavaly nyáron építőtábort szervezett, amelynek lakói — a Kalocsai Fiúnevelő Intézet növendékei, a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár ipari tanulói és a nemrég főiskolává nyilvánított Kecskeméti Felsőfokú Gépipari Technikum diákjai — három turnusban összesen 400 ezer forint értékű munkát végeztek. Derekasan helytállnak az építésvezetőség KISZ-ista szakmunkásai is, akik általában húszán többször dolgoztak szabad szombaton és vasárnap, hogy a tucatnyi épületből álló gyár mielőbb tető alá kerüljön. Néphadseregünk KISZ-hez tartozó számos katonája is eltöltött már néhány vasárnapot az építés munkájában. Az építkezés vezetői elégedetten emlegetik az ifjú kommunisták tevékenységét, a KISZ védnökségét. Talán nem is tudják, hogy az utóbbi „realizálásáért’, milyen együttműködés tapasztalható a KISZ megyei bizottsága, s a kismotor- és gépgyár KISZ-bi- zottsága között. Megállapodtak például abban, hogy az utóbbi többi közt mozgósítja a vállalat kiváló ifjú mérnökeit, technikusait és közgazdászait a járműalkatrészgyár építésével kapcsolatos feladataik maradéktalan megoldására. A különböző alvállalkozók KlSZ-bizottságai- val is hasonló megállapodást kötött a megyei bizottság. Ugyanakkor ez év nyarára is szervez a bajai építkezés segítésére ifjúsági tábort. — Ha lehetne, az önök helyében én nem az utcán keresném a témát. (Utólag is köszönjük a jótanácsot. A szerk.) Elmennék néhány KISZ-gyűlésre, összejövetelre, ott rengeteg jó dolgot lehet hallani a munkáról. tanulásról, a párválasztásról. Ideálokról, életcélokról. ami a fiatalokat általában érdekli. V. AGNES, a Katona József Gimnázium tanulója: — A Petőfi Népét csak rendszertelenül olvasom, de ezután majd jobban „odafigyelek”. Ha én szerkeszthetnék — divattervező akarok lenni —, alkalmanként néhány érdekes ruhamo- dellt is közölnék. Bemutatnék néhány tudományos érdekességet. (Ez nem a mi feladatunk lesz. hanem a Tudomány és Technika című mellékleté. A szerk.) No és rengeteg izgalmas vitát „bonyolítanék le” az Ifjúság hasábjain. H. ISTVÁN segédmunkás: r — Én ugyan nem kecskeméti vagyok, sőt. tulajdonképpen sehová sem tartozom. a térképészettel járjuk a határt. Ha lehetne, megkérdeznék néhány befutott (!?) embert: Mi a karrier titka? * MIVEL az effajta „válaszvadászat” meglehetősen időrabló, ezzel be is fejez* tűk. s köszönjük az érdekes témákat. Tőletek pedig, többi kedves fiatal olvasónk, levél* ben várunk választ kérdésünkre: Ti hogyan csinál* nátok? Szerkesztők