Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-30 / 97. szám

1969. április 30. nerds 5. olds! Jean Anouilh drámájának bemutatója Kecskeméten EURIDIKE Elég ritkán küldi el hoz­zánk követeit napjaink francia drámairodalma. Pe­dig milyen gazdag, milyen sziporkázóan sokszínű vi­lág. A párizsi színházak ugyan még mindig a vál­ságról sóhajtoznak, de az előkelő negyedek nagy szín­házaiban csakúgy, mint a túlsó part zsebszínházai­ban, minden esztendőben fel-feltűnik nem is egy nagy siker, és a reflektorok fénye árját az esztéták ér­tékelő prizmája nagyon sokféle színre, árnyalatra tudja felbontani, irányza­tok egész ármádiája ver­seng, mutatja magát, ma­gyarázza gondolatait a pá­rizsi színházi életben. Nálunk alig több mint egy éve szép, és tisztes si­kert aratott, különösen a színpad igazi barátai, a hozzáértők szűk kis tábo­rában egy furcsa történel­mi fikcióra épülő, ragyo­gó technikával megírt, bo- rongós, ködös hangulatú dráma: a Becket, Jean Anouilh műve. Külön is örültünk a sikernek, hi­szen egy olyan fiatal mű­vész életpályájának felfelé íveléséről értesülhettünk, aki a főiskola után Kecs­keméten próbálgatta elő­ször kitapogatni tehetsége és lehetősége határait. Anouilh a legsikeresebb modern francia színpadi szerzők közé tartozik. Bár­ha saját maga is két cso­portra osztja életművét, rózsaszínű és sötét dara­bokra, bizony életművé­nek alaptónusa még rózsa­színű drámáiban sem de­rűs, és életigenlő. Élete fő témája annak bizonyítása, hogy az ember magányra van ítélve, és ebből a nyárspolgáriság szomorú árnyalakjaival körüllengett magányból nagyon nehéz, szinte lehetetlen kitömi. Bírálói gyakran vetik szemére, hogy ismétli ön­magát. Megemlítik róla, hogy néha eléggé keresett eszközökkel igyekszik ha­tásokat kelteni, dagályos- nak is mondják egyes szi­gorú ítészek. Igaz, vagy nem igaz, ennek a boncol­gatására ne vállalkozzunk. Elég, ha egyik sikerült és pontnál aztán a görög né- a honi francia kritika sze- pi mítosz helyett az író rint is nagy értékűnek mon- mondja tovább a szenten- dott művén keresztül pró- ciát: (csak át/iaZéí vállalása, báljuk kikutatni drámaírói csak a szerelemnek az el- értékeit.^Az Euridiké csak múlás, és kétségbeesés annyibanrökBTTf tható a gö- fölé való helyezése jelent­rög mítoszból jól ismert le- heti a kibontakozást, így gendával, hogy hőse, Or- találkozhatnak valami pheus alászáll az emlékek, transzcendes szférában a és testetlen vágyakozások, tisztaságra vágyó, az em- az elkeseredés, és a felfelé berség után áhítozó, hős- kívánkozás poklára, hogy nek termett emberek. Euri- visszahozza onnan szerel- diké a „tiszta nő” alakja mét Euridikét. Ennél a többször is visszatér az író A halál és az öreg muzsikus (Forgács Tibor és Mezei Lajos). életművében, és néha nem lehet tudni, hogy csupán dramaturgiai módszer-e vagy pedig szilárdan vallott hitvallás a tisztaság, az em­berség mellett. A színművet a fasizmus szörnyű napjainak hajna­lán mutatták be Franciaor­szágban. Talán ezzel a ténnyel menthető egy kissé az írói sötétenlátásnak az az áradata, amely elönti a né­zőt, ha igazán elmélyed a darab mondanivalójában. De olyan nagyszerű és iga­zi költőiség árad emellett a szerelmesek minden mon­datából, hogy feledjük a kisszerűt, a jelentéktelent, a magány nyomorúságát. Anouilh nagy író, eszkó- / zökben választékos, a szín- I pad törvényeit jól ismerő, i művész, örülünk, hogy be­pillantást nyerhettünk al­kotói világába, de arra már nem vállalkozhatnánk, hogy ennek, az egészen az ab­szurd drámáig és azon túl terjedő irodalmi vonulat­nak szabad bejárást bizto­sítsunk színpadainkra. A nyomasztó keserűség, s már az Anouilh-i életműben is jelenlevő mindent tagadás gondolata idegen a magyar színpadok világától. Udvaros Béla érzelmek­ben gazdag, és a drámaíró gondolatait híven tükröző előadásban mutatta be a kecskeméti közönségnek ezt a költeménynek is beillő, gondolatokban gazdag mű­vet Olyan alkotói légkört teremtett, melyben fiatal művészek tehetségük eddig rejtve maradt értékeit túr­ták felszínre hozni, olyan alakításokra ihlette ez a da­rab még a legkisebb epi­zódszereplőt is, amely lei- emelte az előadást az idei évad bemutatóinak sorá­ból. Euridiké szerepében a Nemzeti Színház fiatal mű­vésze, Császár Angéla mu­tatkozott be a kecskeméti közönségnek. Erőteljes drámaisággal, a színészi áb­rázolás bensőséges eszkö­zeivel formálta meg a tisz­taságra vágyakozó fiatal lány alakját E tiszta leány alak belső fűtöttségét, a magányosság elleni vívó­A szerelmesek az alvilágban (Ábrahám István és Császár Angéla). dás végtelen keserűségét le­hetett érezni minden moz­dulatában. Nagy meglepe­tés Ábrahám István alakí­tása Orpheus szerepében. A fiatal művészt eleinte ta­lán hajlandók voltunk úgy elkönyvelni, hogy elsősor­ban a könnyű műfaj terüle­tén találja majd meg a he­lyét a színpadon. Most egy gazdag fegyverzetben je­lentkező, ígéretes drámai tehetséget mutatott fel eb­ben a nagyon nehéz, és eléggé passzív szerepben. Csiszolt eszközökkel, egy­szerű megoldásokkal terem­tett igazi drámai atmoszfé­rát, kitűnő, és tiszta szö­vegmondás jellemezte játé­kát csakúgy, mint az Euri­dikét alakító Császár An­géláét. Igazi telitalálat a halált (Henri urat) alakító For­gács Tibor szerepformálása. Nem a miszticizmus titok­zatosságának oldaláról kö­zelítette meg szerepét, ha­25. Nánássy azonban nem vett észre engem, mással volt elfoglalva. Meglehető­sen nagy buzgalommal ma­gyarázott valamit Csánkó- nak. Mindkettőjüknek ra­gyogott az arca szemmel láthatóan meg voltak elé­gedve a jelenlevők létszá­mával. Annál jobban bosszanko­dott Temer, holy ilyen so­kan megjelentek Csánkó toborzására. — A szélhámos! — mo­rogta. Tíz jegy sem fogyott el, amíg ki nem találta ezt a merényletblöfföt. Most, persze, eljöttek az emberek, mert kíváncsiak. Közönsé­ges csalás! De majd adok én neki gyilkosságot! Zene csendült fel, a Rá- kóczi-induló. A hangforrást nem sikerült megtalálnom, alighanem rejtett hangszó­rókból, magnetofonszalagról közvetítették a muzsikát. Nánássy, mint valami jól idomított katonaló. felkap­ta a fejét, és gondosan ki­számított léptekkel a terem közepe felé tartott. Mögöt­te három lépésnyire követ­te Csánkó. két frakkos, ki­tüntetésekkel teleaggatott úr kíséretében. Mi a terem közepe táján tartózkodtunk. Nánássy út­közben mindkettőnket meg­pillantott, s szeme tágra meredt a csodálkozástól. Meg is állt, bevárta Csán­gót, súgott neki valamit, minden bizonnyal rólunk beszélt, s- csak aztán foly­tatta útját. Én észrevettem baljós tekintetét, s a te­rem sarka felé akartam húzódni, de Temer nem engedte. Észrevétlenül, de határozottan megragadta a csuklómat. — Itt maradsz! — pa­rancsolta. Közben Nánássy a terem közepére ért, a zene elhall­gatott. — Vitéz Csánkó András vezérezredes úr Öméltósá­ga, a Magyar Nemzetmen­tők Bajtársi Körének ve­zérelnöke. a nemzeti ér­zelmű magyarság vezérlő csillaga és reménysége kí­ván szólni... Vezérezredes urunk nem törődik az éle­tét fenyegető vörös ügynö­kökkel. hanem áldozatos lélekkel eleget tesz e perc­ben is nemzeti kötelessé­gének. Nyilvánvaló azon­ban, hogy ellenségeink bé­rencei e percben is köz­tünk tartózkodnak. Figyel­meztetem őket — emelte fel a hangját Nánássy, és meredten rámnézett —, hogy minden óvórendsza­bályt foganatosítottunk sze­retett vezérünk biztonsága érdekében. Figyelmeztetem a gazembereket, hogy me­rényletük kudarcba fog ful­ladni, és az árulókat itt a helyszínen felkoncoljuk!... Túlzás lenne azt állítani, hogy e percben a derűs nyugdíjévekre gondoltam. Bár bántam, hogy igent mondtam Temernek, és el­jöttem erre a teára. Ismét elátkoztam azt a percet, amikor magyar szót akar­tam hallani, amikor eszem­be jutott a bableves füstölt hússal és csipetkével... Nánássy szavait gyér tap6 követte. Csak azok ün­nepelték. akik néhány perc­cel előbb Csánkó társasá­gában álldogáltak a sarok­ban. Csánkó udvarias meghaj­lással köszöntötte a meg­jelenteket. és beszélni kez­dett: — Nemzettestvérek! Ide­genbe száműzött magyarok! Azért jöttem el közétek a vén Európából, hogy a ma­gyar szabadság, az ezeréves Magyarország feltámadásá­nak ígéretét hozzam. Az általam vezetett mozgalom, a Magyar Nemzetmentők Bajtársi Köre. mint az emigrációban élő magyar­ság egyetlen igazi és ön­zetlen szervezete, van hi­vatva kivívni a magyar szabadságot, és visszavezet­ni szülőhazánkat a régi út­ra. Most, midőn Amerika földjére léptem, sajnálat­tal kell megállapítanom, hogy idekint élő honfitár­saim egy részében már tel­jesen kialudt, vagy alig pis­lákol az a láng, amely, ha megszólal a hajnali kakas­szó, hitünk szerint lángra gyújtja majd a szárazföl­det és a tengert... Ideges voltam, de nem állhattam meg nevetés nél­kül. A zsebkendőmmel akartam leplezni, hogy ki­nevetem Csánkó urat. Ám­de mielőtt még a zsebem­be nyúlhattam volna, két fiatalember fogott közre, és csak akkor engedett a szo­rításuk. amikor látták, hogy mit veszek elő. Csánkó közben folytatta: — ... Azért jöttem kö­zétek, hogy felélesszem azt a szent lángot, amely el­hamvasztja majd ellensé­geinket Üzenem nektek, hogy a helyemen vagyok. És büszkén számolhatok be arról, hogy nemcsak az egész világ nemzeti érzel­mű magyarságának bizal­mát bírom, hanem a sza­bad világ hivatalos körei­nek bizalmát is. Az álta­lam vezetett és a magyar­ság képviseletére egyedül hivatott mozgalom, a Ma­gyar Nemzetmentők Baj­társi Köre élvezi a hivata­los amerikai és más körök támogatását. Sajnos, akad­nak az idegenben élő ma­gyarok között olyanok, akik azt állítják, hogy köztem és a nyugati országok hivata­los körei között ellentétek támadtak, és hogy ezek az általam igen tisztelt sze­mélyiségek másokat támo­gatnak. Ki kell jelentenem erről a helyről, hogy mind­ez nem egyéb aljas rága­lomnál! Csattanós választ adnak ezeknek a mai Czil- leieknek azok az esemé­nyek, amelyek éppen a leg­utóbbi napokban foglalkoz­tatják nemcsak a magyar­ságot, hanem a legszélesebb körű nemzetközi közvéle­ményt is. (Folytatása következik.) nem igyekezett a jelképek­ből sajátos profilú embert teremteni. Mezei Lajos az apa szerepében pompás színészi lehetőségeket ka­pott. Általa mondja ki az író filozófiájának jó néhány fő gondolatát, s tulajdon­képpen mindkét jelenete egy-egy nagyra méretezett monológ. Mezei bírja az iramot, nem ismétli önma­gát, a színészi hatásokkal tudatosan bánva építi fel jeleneteit. Elismeréssel kell megem­lékeznünk Kölgyesi Györgyről, aki a szállodai pincér kesernyés humorú, sejtelmes hangulatú szere­pében tökéletesen tudott alkalmazkodni az író gon­dolataihoz. Jól és stílusosan játszott Dulac impresszárió szerepében Jánoky Sándor, bár alakítása nem volt mentes némi túljátszástól. Perényi Lászlónak sikerült megteremtenie az ellenté­tet Vincent parádés külse­je és üres, gondolatnélküli belső trivialitása között. Mojzes Mária túlzottan erős színekkel formálta meg az anya alakját Az epizódala­kítások közül említésre méltó a fiatal Szilády Ist­ván és Benkóczy Zoltán alakítása» Tetszett Zsigray Annamária és Unger Ru­dolf is villanásnyi szerepé­ben. Csáky Lajos I rezervátum „kincsei” Hazánk legősibb termé­szetvédelmi rezervátumá­ban, Bátorligeten másfél­hetes késéssel ugyan, de s korábbitól sokkal dúsab- ban hajtott ki a jégkor­szakból származó ritka szép virágunk, a zergebog- lárka. Az ősvilág erdejében asztallap nagyságú, össze­függő szőnyeget alkot a ma már csaík magas hegy­vidékeken előforduló vi­rág. Az őstelevény laké elevenszülő gyík és a ro­varok egyik legértékesebb­je, a kannibálpók is meg­jelent a meleg hatására. A rezervátumot május else­jén nyitják meg a botani­kusok, a hazai és külföldi turisták, természetkedvelők előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents