Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-02 / 76. szám
vtl Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR StO C fAÍJ S'T K A S K U Jl- M Í&Y-6! - BIZ-WR -S^ÁN Á Ki N §|p 1 A PDA Véget ért a szövetkezeti naMzíüttság kétnapos értekezlete Hírt adtunk róla, hogy megkezdte tanácskozását Kecskeméten a Park Étteremben az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Országos Tanácsa mellett működő Szövetkezeti Nőbizottság. A tanácskozás második napján jelen volt Nánási László, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a tagja, a SZÖVOSZ felügyelőbizottságának • elnöke, dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke, Brachna János, a MÉSZÖV elnöke, dr. Kőrös Gáspár, a megyei tanács vb elnökhelyettes. Meghallgatták és megvitatták Fehér Lajosnénak a bizottság elnökének előadását a nők feladatairól És szerepéről, az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek új alapszabályának elkészítésében. Ismertette a bizottság elnöke az országos tanács által kiadott irányelveket és az alapszabályminta új vonásait. Ezek a tagoknak további jogokat adnak és jelentősen szélesedik a sző vetkezeti demokrácia. Te leintettél arra, hogy a tagság jelentős része nő, ez az ő részükre is nagyobb beleszólást ad a szövetkezet ügyeinek intézésébe. A közgyűlések eredményessége nagy részben függ az asz- szonyok aktivitásától. Magának az alapszabálynak _a jóváhagyása is a közgyűlés feladata. A szövetkezetek nő tagjainak fontos feladata, hogy már az előkészítés időszakában jelezzék észrevételeiket, képviseljék saját érdeküket. Ezzel kapcsolatban a tanácskozás egyébként külön felhívást intézett a szövetkezetek nőtagjaihoz. A hozzászólásokból kiderült, hogy az új alapszabálymintát megfelelő alapnak tekintik az asz- szonyok ahhoz, hogy a szövetkezetek tevékenységét a tagság érdekeinek megfelelően határozzák meg. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a vezetőségben helyenként nem a _ tagsági aránynak megfelelően vannak képviselve a nők. Felszólalt dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke is. Elmondta, hogy a mozgalom célja: a tartalékok feltárásával nagyobb öntevékenységgel, minél jobban szolgálni a tagok igényeit. Tekintettel arra, hogy a fogyasztási szövetkezetek fő tevékenysége a kereskedelem, fontos, hogy a szövetkezetek különböző fórumain megfelelő képviseletet kapjanak á nők, akik érdemben tudnak hozzászólni az üzlet- politika kialakításához is. A tagsági, a tulajdonosi jog érvényesítésével lehetőségük van arra,_ hogy érdeküknek megfelelően befolyásolják a szövetkezetek munkáját A kétnapos tanácskozás Feliér Lajosné zárszavával ért véget Lesz az ünnepekre csirke, tojás, hús Húsz mázsa tejesbárány az üzletekben Kísérleti műhelyben Az utóbbi években igen sok termék gyártását vette át a budapesti Központi üzemtől a Ganz Villamos- sági Művek Bajai Készülékek Gyára. Az idén mintegy 50 millió forint értékű új termékkel bővül a bajai üzem gyártmányösszetétcle. Az új gyártmányféleségek először a kísérleti műhelybe kerülnek, ahol előkészítik a gyártást Képünkön motorvonat-vezérlő berendezéseket mérnek be a kísérleti műhelyben. Ä közelgő négynapos ünnep meglehetősen sok gondot okoz a háziasszonyoknak. Szerencsére a Baromfiipari Országos Vállalat kecskeméti gyáregysége, valamint a Bács- Kiskun megyei Húsipari Vállalat a háziasszonyok segítségére sietett Lesz elegendő hús, húskészítmény, valamint csirke és tojás az ünnepekre. Bíró Imre, a Bács-Kls- megyei Húsipari Vállalat igazgatója a következőket mondta az ünnepi húsellátással kapcsolatban. — Friss húsból az ellátás jobb lesz, mint az előző hetekben volt ugyanis több mint tíz vagon friss árut küldünk az ünnepet megelőző napokban az üzletekbe. A választat bővítése céljából mintegy 20 má- zsányi tejesbárányt is. szállítunk a boltokba. A viszonylag magas fogyasztói árra való tekintettel a kereskedelem ennél többet nem Igényelt A múlt héten, s e hét folyamán ösz- szesen 150 mázsa kötözött combot, sonkát juttattunk el a' megye húsboltjaiba, ezen kívül kiadásra került 85 mázsa tarja, csülök, oldalas és füstölt sertésfej. A Baromfiipari Országos Vállalat kecskeméti gyáregységének áruforgalmi osztálya hasonló bőséges készlettel készül a vásárlók igényeinek kielégítésére. — Előhűtött és fagyasztott első osztályú csirkéből ^ tudtuí meg — Kecskemétre 25, a megye különböző helységeibe 50 mázsát szállítunk. Miután a kereskedelem nem jelentkezett nagyobb igénnyel, Kecskemétre szerdán 10 mázsa pecsenyekacsát adunk ki. A csirkeaprólék ellátás sajnos, nem a legjobb, ennek ellenére a megyeszékhely lakói 25 mázsát vásárolhatnak ebből a közkedvelt húsféleségből. A tojásszezon közepén járunk, ebből jóformán minden igényt ki tudunk elégíteni A kiskereskedelmi vállalatok nemcsak tőlünk, hanem más forrásokból is szereznek be készleteket, ezért a BOV kecskeméti gyáregysége a megyébe csupán 70 ezer tojást szállít ki. A megyeszékhely lakóinak szeretnénk kedvezni, amikor a piacon 29 forintos kilónkénti áron élő- csirkét is értékesítünk. G. G. XXIV. évf. 76. szám 1969. április 2, SZERDA Tíz OLDAL ára: 90 fillér Hasznos és Jövedelmezi! együttműködés Tizenegy termelőszö- vetkezetközi_ társulás a bácskai körzetben. (4. oldal) Vendégünk volt Rév Lajos, az OKISZ elnöke (4. oldal) Színházi notesz Új drámák születnek (5. oldal) jmonT (7. és 8. oldal) Új állami gazdasági társulás Nagyüzemi szőlőtermelők tanácskozása Kecskeméten Egy hónappal ezelőtt alakult meg az Állami Gazdaságot; Szőlészeti és Borászati Szakbizottsága. A szakbizofUiság az ország 34 olyan állami gazdaságának részvételével alakult, amely 480 holdnál nagyobb nagyüzemi szőlőterülettel rendelkezik. Az új állami gazdasági társulás kedden Kecskeméten a megyei tanács székházában tartotta első rendezvényét. Részt vettek a tanácskozáson a társult állami gazdaságok igazgatói és vezető szakemberei, tudományos kutatók, Miklós János, az Állami GazdasáMagyar—török kereskedelmi egyezmény Ankarában aláírták Törökország és Magyarország 1969 és 1970-re szóló árucsereforgalmi megállapodását. Magyarország — a megállapodás értelmében —ipari nyersanyagokat, berendezéseket, foto-papirt és más árukat szállít Törökországnak, ahonnan húst, halat, olívaolajt, déli gyümölcsöt, gyapotot, _ teát, gyapjút, valamint más ásványokat ás más árukat importál goik Megyei Főosztályának vezetője, Pfenning Gyula, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezési osztályának főkertésze. Napirenden Az intenzív talaj- er »gazdálkodás Ü2emi tapasztalatai és kísérleti eredményei a szőlőtermelő állami gazdaságokban, című téma szerepelt. Vitaindító előadást dr. Eifert József, az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgató-helyettese tartott. Főként a Balatonboglári Állami Gazdaság laboratóriumának elmúlt évi kísérleteit ismertette. Megállapította, hogy Magyarországon a szőlőtermesztésben a talajerőgazdálkodás eléggé elhanyagolt téma, emiatt a fejlett szőlőtermelő országokhoz viszonyítva igen alacsonyak a termésátlagok. Csak úgy tudunk előre lépni, ha a kor követelményeinek megfelelően tudományos ala- possággal törődünk a talajerő-utánpótlással. Az előadást követően számos állami gazdaság szakembere mondta el tapasztalatait. A tanácskozás szünetében megkértük Borsodi Miklóst, az Izsáki Állami Gazdaság igazgatóját, a szakbizottság elnökét, hogy tájékoztasson elképzeléseikről, terveikről. — A bizottság elsőrendű feladatának tartja a szőlőtermelés és a borászat legkorszerűbb és leggazdaságosabb módszereinek kutatását, elterjesztését. A modern szemléletnek megfelelően az üzemágat öszszefüggéseiben tanulmányozzuk, hiszen, a szőlőtermelés és a borászat az élelmiszergazdaságon belül folyamatos tevékenység. A mai kecskeméti rendezvényt a jövő hónapban egy balatonboglári tanácskozás követi, ahol a szőlőtermesztés külföldi tapasztalatait vitatjuk meg. Májusban Izsákon borversenyt és termék-, illetve cfmkebemutatót rendezünk a társult állami gazdaságok részvételével. Az egyre növekvő igények nemcsak a borok minőségének javítását követelilc, hanem az ízlésesebb palackozást is. A korszerű termelési módszerek elsajátítása érdekében rendszeres bel- és külföldi tanulmányutak-gt szervezünk. Küldöttség utazik a táregazdaságok szakembereinek részvételével Romániába, Olaszországba, Franciaországba és a Szovjetunióba. Programunkban szere. pel a szőlőültetvények korszerűsítése ég rekonstrukciója, ajánlások az állami gazdaságok palackozó üzemeinek fejlesztésére és így tovább. Társulásunk összegyűjti a korszerű tapasztalatokat* tanulmányokat készít, amelyeket ajánlásként továbbit az állami gazdaságoknak, valamint a felettes szerveknek. A szakbizottság egyúttal ellátja a társult állami gazdaságok érdekképviseletét és propagandamunkát is végez — hangoztatta végei, zetül Borsodi Miklós. -'*■ Podgornij Marokkóban RABAT (TASZSZ) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökr "gének elnöke, kedden -a déli órákban megérkezett Rabatba. Az Algériából hivatalos látogatásra érkezett szovjet államfőt a repülőtéren II. Hasszán király és több más marokkói személyiség fogadta.