Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-14 / 61. szám

1968. márefns 14, péntek 8. oldal Havonta kétezer szemüveg A fogyasztó jár a legjobban Hasznos kezdeményezés Tasson A Laki telektől Soltvad- kerten át Dunavecséig ter­jedő körzet, a megye észa­ki része számos községé­nek SZTK-jogosultjait lát­ja él szemüveggel az OFO- T£RT kecskeméti optikai szakboltja. Az itt dolgozó két látszerész — Dudás Edit és Forgó Imréné — havonta mintegy kétezer szemüveget ad át a meg­rendelőknek. Tavaly ugyan az orvosa vények alapján A közúti járműprogram gyártmány fejlesztési célki­tűzéseinek megvalósítása­ként, új autóbusztípusok tervezését végzik az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár­ban. A nagyszabású fej­lesztési tervcél a 200-as autóbusz-típuscsalád gyara­pítását tartalmazza. A terveknek megfelelően a 200-as típuscsalád 11—12 méteres nagyságrendű au­tóbuszait a budapesti gyár­ban tervezik és gyártják, míg a 8.5—10,5 méteres autóbuszok megkonstruá­lására és előállítására a fehérvári gyár kapott meg­bízást. Ennek keretében Székesfehérváron ez évi gyártmányfejlesztési fel­adat: az autóbuszcsalád há­rom új tagjának, az Ik. 210, 220 és 230-asnak a meg­tervezése. műszaki doku­mentációjának elkészítése és a kísérleti példányok legyártása. A három típus kialakí­tásán az év eleje óta inten­zíven dolgozik a fehérvári gyár tervező-szerkesztő kollektívája. A munka előrehaladását, egyben a gyártmányszer­kesztés dolgozóinak össze­fogását példázza, hogy már elkészült az első típusnak, a 210-esnek a műszaki ter­ve. Ezzel megszületett a 200-as tí­puscsalád legkisebb tagja, az Ikarus ez idő szerint legújabb autóbusz-konst­rukciója. Igaz. az „autó­buszbébi” még csak mű­szaki rajzon látható, de már jóváhagyták tervét és megadják az engedélyt a kísérleti dokumentáció el­készítésére. így sor kerül­het a prototípus gyártásá­ra, az új konstrukció kivi­telezésére. Milyen lesz az Ikarus 210-es autóbusza? Tuba János vezetőkonst­„mindcssze” 15 380 pápa­szem került ki az üzlet­ből, újabban viszont jócs­kán megszaporodott a ten­nivalójuk. Ehhez nyújt hasznos, jó segítséget az előtérbál látható, nyugat­német gyártmányú gyé­mántcsiszológép, amelynek jóvoltából a csiszolás apró­lékosan pontos munkáját a látszerészek felényi idő alatt végezhetik el. (Pásztor Zoltán felvétele.) ruktőr elmondotta: város- közi, elővárosi, egyajtós ki­vitelű autóbusz lesz, így kalauz nélkül fog köz­lekedni. 33 férőhelyes­re tervezték, luxus ülé­sekkel, egy-egy utasra 0,1 köbméternyi csomagteret biztosítottak. A jármű tel­jesen légrugós. 145 LE, 614,21 típusú, padló alá épí­tett Csepel-motorral van ellátva. Fűtése meleg leve­gővel történik, egy Sirocco fűtőberendezéssel. A szel­lőzést két tetőnyílás bizto­sítja. Az új autóbusztípus kí­sérleti példányát mielőbb el akarják készíteni a gyár­ban. Ugyanis az elképzelé­sek szerint a prototípust már a májusi BNV-n be akarja az Ikarus mutatni egyéb gyártmányai között. Itt a nagyközönség is meg­A Vas megyei Tanács három tanácsi vállalat igazgatójának prémium- átalányát három hónapra megvonta. A gazdaságirá­nyítás új rendszere, a nö­vekvő feladatok megvaló­sítása megköveteli, hogy a termelés minden szférájá­ban anyagilag is egyre ér­dekeltebbé tegyék a dol­gozókat. A tanácsi iparvállalatok­nak tavaly a szokásosnál is nagyobb mértékben mód­jukban volt növelni az át­lagbéreket, és a legtöbb he­lyen éltek is ezzel a lehe­tőséggel. Akadtak azonban olyan vállalatok is, ahol nem nőtt, hanem csökkent az átlagkereset, mint a Szom­bathelyi Kerámia Vállalat­nál, a Patyolat-Vegytisztí- tó Vállalatnál és a Ker­tészeti Vállalatnál, Patikatisztaság minde­nütt. A tassi Petőfi Ter­melőszövetkezet tejházá­ban vagyunk. Kovács Ist­ván elnök és Szabados Já­nos párttitkár kalauzolja a vendégeket. Szajka Já­nost, a Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat osztály- vezetőjét és a Hevesi Álla­mi Gazdaság vezetőit. ízléses műanyagpohárba töltik a tejfölt, műanyag zacskókba kerül a túró. Szajka János elégedetten vizsgálja a friss árut. — Ezt a körzetet átad­tuk a termelőszövetkezet­nek és nem csalódtunk. Nyolc községet és két ta­nyaközpontot kell ellátni a gazdaságnak tejtermékek­kel. A tejfölt és a túrót itt gyártják, a sajtféléket és a vajat mi adjuk a termelő- szövetkezet közvetítésével. Ök is szállítják ki az üz­letekbe. Rekordforgalom A vállalat ellátási kör­zetébe tartozik egyébként az ország egyharmada és Budapest. A tassi szövet­kezettel az évek során jó kapcsolat alakult ki, ezért határozták el a vállalat ve­zetői, hogy a termelőszö­vetkezetre bízzák ezt a ismerkedhet a fehérvári gyárban konstruált új, mo­dern kivitelű járművel. Az első típus megalkotá­sában szerzett közvetlen tapasztalat elősegíti a gyor­sabb előrehaladást a ter­melésben. és mint a gyár főkonstruktőre kijelentet­te: márciusban már sor* ke­rülhet a második típusnak, a 220-asnak a műszaki tervtárgyalására. Az új „családtagok” ilyen ütemű konstruálását lehetővé teszi a kiváló tervezőgárda mel­lett az is. hogy az egyes változatok tipi­zált egységekre épülnek, tehát azonos elemeket, fő­darabokat tartalmaznak. Az egységesítési elv alkal­mazása gazdaságosabbá te­szi a gyártást és üzemben tartást egyaránt. Az átlagbérek növelésé­nek elmulasztása és fizikai munkások átlagbérének csökkenése miatt a megyei tanács végrehajtó bizottsá­ga a három vállalati igaz­gató prémium-átalányát egy negyedévre megvonta. (MTI) körzetet, illetve átadják a piacot. A gazdasági reform itt is érezteti hatását, hi­szen a vállalatnak nem volt gazdaságos ilyen nagy távolságra szállítani az árut. Alig másfél hónapja tör­tént a megállapodás, már­is eredményekről számol­hat be a termelőszövetke­zet, mert azóta ebben a körzetben kétszeresére emelkedett a tejföl- és a túrófogyasztás. Ez ilyen rö­vid idő alatt rekordnak számít. Minek köszönhető ez a győrs kérésiéin övekedés ? Az érdekelteik egyönte­tűen válaszolják: a friss árunak. Ismeretes, hogy a vállalatnál hosszabb időt vett igénybe, míg az üzle­tekbe került a tejtermék. Fel kellet szállítani a tejet Budapestre, ott feldolgoz­ták és néhány nap múlva került vissza tejtermék formájában Tassra és kör­nyékére. Az elnök örömmel újsá­golja: — Naponta 200—250 ki­logramm túrót és körülbe­lül 400 liter tejfölt készí­tünk és adunk el. A tej- feldolgozásból félmillió fo­rint tiszta haszonra szá­mítunk az idén. örülünk, hogy a fogyasztók ennyire érdeklődnek áruink iránt. A tejfeldolgozó-berendezé­sek még nagyobb keresle­tet is elbírnak. ! Másfél millió A párttitkár így tájékoz­tat: — Nálunk fő jövedelmi forrás az állattenyésztés és ezen belül is a tehenészet. Az állam jelentős támogatást ad a szarvasmarha-te­nyésztéshez. Ezért is hatá­roztuk el, hogy még to­vább fejlesztjük ezt az üzemágat. Nemrég vettünk 50 üszőt é6 a jelenlegi 216- os tehénállományt 300-ra növeljük az év végéig. Ügy számítjuk, hogy ebben az évben másfél millió forint állami kedvezményt ka­punk csak a tehenek után. Körüljárjuk a majort. A meglevő 188 férőhelyes te­hénistálló mellé egy másik, ugyanekkora épül, az anyag már megvan hozzá. A ter­melőszövetkezet vezetői közben elmondják azt is, hogy a jelenlegi csaknem 700-as szarv asmarha-álllo- mányt a következő évek­ben ezer darabra növelik. Megállapítjuk, hogy a te­henek jól gondozottak, de bizony az új istállókra nagy szükség van. A gazdaság­ban már 1961-től az egész állományt géppel fejik és a korszerű borjúnevelést is bevezették. Figyelembe vé­ve az állami támogatást, amelyet nemcsak a te­nyésztéshez kap a gazda­ság, hanem az építkezés­hez is, és azt, hogy maguk dolgozzák fel a tejet — melynek mellékterméke a savó, szintén hasznosul az állattenyésztésben —. igen gazdaságos a szarvasmarha­tenyésztés. Tanulni akarnak A Hevesi Állami Gazda­ság vezetői is azért jöttek ide, hogy tanuljanak a ter­melőszövetkezettől és a tej- feldolgozásra, a környék üz­leteinek tejtermékkel törté­nő ellátására hasonló meg­állapodást kössenek a vál­lalattal. Szajka János így foglal­ja össze a tapasztalatokat: — Mindenki jól járt. A vállalat költségei csökken­tek, a termelőszövetkezet jelentős többletnyereséghez jut, hiszen a sajt és a vaj kiszállításáért térítést adunk. A legnagyobb nyer­tes a fogyasztó, mert jó minőségű, és főleg friss árut kap. K. S. A javító-szerelő ipar nem mindig áll hivatása magaslatán. Korábban az érdekeltséggel volt baj, a teljesítendő vállalati, vagy szövetkezeti tervmutatók keretei nem késztettek elég­gé a lelkiismeretes mun­kára, az előzékeny kiszol­gálásra. A gazdaságirányí­tás reformja újabb ösztön­zőket szabadított fel. S bár hatékonyabbá vált a bére­zés, és a nyereségrészese­dés rendszere is a kölcsö­nös megelégedés feltételeit teremtette meg, egyes cik­keknek — a garanciális idő letelte utáni — javítására néha mégis hónapokig kell várni. Kiskőrösön a Vegyes Kisipari Termelőszövetke­zet műhelyében, ahol a köz­ség rádió- és tv-készülé- keit, illetve a háztartási kisgépeket hozzák rendbe, az alkatrészellátásra pa­naszkodnak. A különféle anyagmozga­tási bizonylatok, oda- és visszaigazolások, a szállító­levelek adatai arról tanús­kodnak, hogy az igényelt alkatrészmennyiségnek csak egy töredékéhez jutnak hozzá. És nem holmi el­avult termékféleségek tar­tozékairól van szó. Űj típu­sú tv, korszerű kis tran­zisztoros rádiókészülékek sorakoznak a polcokon ide- gesítően hosszú idő óta — anélkül, hogy bármit tehet­ne velük az öt tettrekész műszerész. Következmény­képp sorakoznak a rekla­mációk — lényegében fil­léres értékű alkatrészek hiánya miatt. Kezdetben a szállító Gépipari Elektro­mos Karbantartó Vállalat turpisságára gyanakodtak. Aztán több ízben meggyő­ződtek a helyszínen, a GEL- KA központi raktárában, hogy valóban nincs a kért alkatrészekből. Az OKTSZ kezdeményezésére — ösz­tönző versenytársként — megalakult a szövetkezetek alkatrészkereskedelmi vál­lalata. a RAMOVILL. hogy javuljon az anyagu*ánnót- lás. A verseny tehát kezd kibontakozni. Elegendő alkatrész vi­szont a tapasztalatok sze­rint még mindi*» nin^s. Az igény pedig egyáltalán nem, Megyei fii nők választási Megalakult Kecskeméten a megyei ülnökválasztási bizottság, amelynek felada­ta a bírósági népi ülnökök közelgő választásénak elő­készítése és lebonyolítása. A bizottság tagjai: dr. Bo- dóczky László, a megyei bíróság elnöke, Csenki Fe­renc, a megyei tanács vb- titkára, Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára és Kovács Pál, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsa osz­tályvezetője. Kalocsai dokumentumok Kalocsa és környékének tanácsköztársasági doku­mentumaiból gyűjtemény­kötetet ad ki a járási párt- bizottság, és a tanács. A kiadvány 8 ív terjedelmű. Szerkesztői: Benke Ferenc, Berta Somogyi László és Németh Gábor. Még a ta­vasszal megjelenik, 1000 példányban. kicsi. Az egyik téli hónap­ban például 400 televízió- és 346 rádiókészüléket hoz­tak a kiskőrösiek és a kör­nyékbeliek a szövetkezeti szervizbe. Nyáron nem rit­ka, hogy több mint száz hűtőgépet vesznek át meg- reperálásra 30 nap alatt. A javítások elhúzódása miatt szinte naponta adód­nak kellemetlen esetek. A Kiskőrösi Vegyes Ktsz mű­helyében a panaszosnak megmagyarázzák — a más bizonyítványát. A gyára­két, amelyek — feltehető­en a szükségletek ismere­tének hiányában — kevés alkatrészt készítenek; s a kereskedelemét, amely nem törődik az áru további sor. savai. Nem megoldás az sem, hogy a GELKA vevő­szolgálatához kelljen for­dulni a reklamáló levelek­kel. Ilyenkor ugyanis elő­fordul, hogy elküldik a kért alkatrészdarabokat, és utána a ktsz soron kívül megjavítja a tartozékhoz jutott hibás cikket. Alapvető változást az al­katrészigények jobb felmé­rése, ismerete és a keres­letnek megfelelő beszerzé­se hozhat. Jelenleg viszont a vidéki nagykereskedelmi vállalatok csupán forgal­mazzák a hazai, illetve kül­földi híradástechnikai és elektromos termékeket, mellékelik az elkelt áru­hoz a garanciális jegyet, de az áru további sorsát nem kísérik figyelemmel. Az al­katrészek megfelelő után­pótlása, amit a garanciális időn túli javítások, karban­tartások megkövetelnek, újabb versenytárs feltűné­sét teszi szükségessé. Egvik lehetséges megoldásnak kí­nálkozik, hogy a vidéki nagykereskedelmi vállala­tok is gazdái legyenek a tartós fogyasztási cikkek al­katrész-utánpótlásának. Egyebek közt erre a foko­zódó versenyre ösztönöz a gazdasági mechanizmus új •■endje, ami végeredmény­ben a vevők tökéletesebb Hszoln-álását célozza, túl az üzletekben létrejövő egy­szerű adásvételi mozzanato. kon és a garanciális idő tartamán i«. Halász Ferenc Ne feledkezzen meg elhunyt hozzátartozóiról. most rendeljen műkő síremléket! 20 százalékos engedmény! Műkő síremlékek nagy választékban. Kőipari részleg, Kecskemét, Nap u. 1. sz. 1623 A gyarapodó Ikarus-család Nem emelték a munkások átlagbérét, megvonlak az igazgatók préminmát Magyarázzák - a más bizonyítványát

Next

/
Thumbnails
Contents