Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-13 / 60. szám

1969. március 13, csütörtök 5. oldal T anulmánykötetek a Tanácsköztársaság évfordulójára Több éves kutatómunka eredményeként a közel jö­vőben több munkásmozga­lom-történeti kiadvány ké­szül el. illetve jelenik meg az MSZMP KB Párttörté­neti Intézetének gondozá­sában. A kiadványok sorá­ban jelentős helyet foglal­nak el azok a munkák, amelyek a Tanácsköztársa­ság kikiáltásának félévszá­zados évfordulója alkalmá­ból látnak napvilágot. „A Magyar Tanácsköz­társaság története” címmel közreadják Hajdú Tibor könyvét, amely az első ma­gyar proletárállam történe­tének eddigi legnagyobb szabású feldolgozása. Az Akadémiai Kiadó jelenteti meg a közeljövőben az „Ausztria és a Magyar Ta­nácsköztársaság” című mo­Bolgár vendégkarmester Kecskeméten Több nagy művészt adott Bulgária az elmúlt évtizedekben a világnak. Kiváló énekesek és ének­karok bizonyították be a bolgár vokális kultúra fej­lettségét. Ez persze lehetne még „természeti” adottság is, de felmerül az ember­ben a gondolat, hogy az ilyen adottságok alapját va­lamilyen mélyebb zeneiség fedezete képezi, ami gyö­kerezhet a hagyományok­ban éppúgy, mint a képes­ségek kibontakoztatásának társadalmi feltételeiben. Hétfőn este egy még fia­talnak tekinthető bolgár karmester: Ivan Vulpe tar­totta magyarországi bemu­tatkozó hangversenyét Kecskeméten, a Debreceni MÁV Filharmonikusok ze­nekarának élén. Talán nem tévedek, ha úgy vélem: ne­vével. művészetével talál­kozni fogunk még a jelen­tős egyéniségek sorában. Előlegképpen ritmikai ha­tározottságát és tudatos formálását emelem ki kar­mesteri portréjának jellem­ző vonásaiból. A műsort a bolgár nemzeti zene „nagy öreg”- jének. Pancso Vladigerov- nak Improvizáció és tocca­ta c. műve nyitotta meg lendületes, igen dinamikus előadásban. A mű elsősor­ban kitűnő hangszerelésé­vel hívta fel magára a fi­gyelmet. Tartalmi mélysé­geket nem tár ugyan fel, de jólhangzó, hatásos darab, mely alkalmat nyújt mind a karmesternek, mind a ze­nekarnak, hogy színkultú­rájáról. valamint technikai felkészültségéről bizonysá­got tegyen. Itt említem meg, hogy a debreceni ze­nekar régóta nem muzsi­kált ilyen egységesen, pon­tosan és szépen — ne tart­suk a szót túlzottnak: hi­bátlanul. mint ezen az es­tén. (Itthon is igazolva ez­zel a közelmúltban lezaj­lott külföldi turnéjának kedvező visszhangját.) Wieniawski: d-moll he­gedűversenye. mint a nagy lengyel hegedűművész va­lamennyi műve. bár jó arányérzékkel felépített kompozíció. elsősorban mégis hegedülnivaló” da­rab, amit éppen ezért szin­te kizárólag a szólista pro­dukciójának aspektusából ítélhetünk meg. Homoki György, a koncert szólistá­ja kétségkívül a fiatal ma­gyar hegedűsnemzedék egyik legkitűnőbb tagja. Nem játszik nagy hangon, de amit «iánál, az pontos, tiszta, technikailag fölénye­sen megoldott, zeneileg át­élt és kidolgozott. Nem akarom ezzel ..felfedezni" megalapozták már ió hírét, de jólesik regisztrálni egy fiatal művész ígéretes kva­litásait. A maaodik részben Beethoven 8. szimfóniája hangzott el. ez a ritkán hallható remekmű, mely tartalmi összetettségénél fogva az életmű egyik leg­érdekesebb és előadói szem­pontból egyáltalán nem problémamentes darabja. Vulpe szélsőségektől men­tes, egzakt előadásra töre­kedett. az I. tételben pl. a szokottnál mérsékeltebb tempót vett. annál több gondot fordított a szóla­mok plasztikus kiemelésére, az arányos és tervszerű építkezésre, ami Beetho- ven-mű esetében a stílus egyik legfőbb követelmé­nye. A mostani előadás hi­tele és elevensége Vég­eredményben ismét azt igazolta, hogy a jó inter­pretáció alapja nem föl­tétlenül az „egyéni” értel­mezés. hanem a partitúra minél hűségesebb megszó­laltatása. az alkotói szán­dékkal és mondanivalóval való maximális azonosulás alapján. Körber Tivadar nográfiát, s ugyancsak en­nél a kiadónál van már az 1919—1921 közötti magyar —csehszlovák kapcsolatok feldolgozott története. A Táncsics Kiadónál jelenik meg az a nagyszabású mű, amely a Tanácsköztársaság szociálpolitikáját ismerteti. A Magyar Tanácsköztár­saság évfordulójának szen­telik az intézet folyóiratá­nak. a Párttörténeti Közle­ményeknek következő szá­mát is. s ebben egyebek között a Tanácsköztársaság nemzetiségi politikájáról jelentetnek meg tanul­mányt. Az intézet történészei háromnapos tudományos ülésszakot készítenek elő: hazai és meghívott külföl­di vendégek részvételével megvitatják a Tanácsköz­társaság legfontosabb elvi és történeti kérdéseit. Ünnepség „a 112 vers házában ?? Kedves meghívót kap­tunk Szalkszentmártonról, „a 112 vers házából’’. A Hazafias Népfront helyi szervezetének Petőfi Köre vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a szalkszentmár- toni Petőfi-házban rendezi meg a Duna menti Petőfi- emlékhelyek irodalombará­tainak találkozóját. Az ün­nepség gazdag programjá­ban szerepel az emlékmú­zeum megtekintése, meg­emlékezés a költőről, a Pe- tőfi-versek és dalok elő­Főpróbán — Én vállalom. Maradok. — Ellenükre? — Csakis úgy. Csend. Feszültség vibrál a jelenetben. A két fősze­replő most döbben rá, hogy életük talán legnagyobb elhatározásának pillanata ez. — Oly szívesen tennék valamit érted — mondja a feleség. — Főzhetnél egy jó erős kávét... ez valamiféle „dolce vita” lesz? Elmosolyodott. — Kár az ilyen párhu­zamokat erőltetni. Az má­sik világ, s ez ismét más. Persze hasonlítanak egy­F őpróba a Kecskemé­ti Katona József Színházban. Pénteken mu­tatják be Raffai Sarolta új drámáját, a címe: Diplo­mások. Raffai Sarolta néhány éve még ismeretlen falusi tanítónő volt. Hirtelen ívelt fel írói pályája, egy ver­ses kötet, egy regény, né­hány vers és novella or­szágos irodalmi folyóira­tokban, — ezzel hívta fel magára a figyelmet. Tavaly a Kecskeméti Ka­tona József Színház felfi­gyelt a fiatal kalocsai ta­nítónőre, és megkeresték: másra, hiszen a züllöttség, a rossz, az ártalmas min­denütt ugyanaz. — De ne higgye — foly­tatta —, hogy én valami­féle szocialista kertésznek képzelem magam. Nem is hiszek benne, hogy az iro­dalom egymagában képes volna megváltoztatni a dol- , -gekat. Csupán arról van szó, hogy a írónak az éle­tet kell ábrázolnia és az írjon drámát első regényé- iTyen is. Én is írtam rfiSr bői, az Egyszál magamból Hisz ez a kis könyv tele van feszültséggel, hatalmas indulatok támadnak egy­másnak egy mindennapi kis világban, olyan világ­ban, amelyből millió van, szándékokkal, gáncsosko- dással, nemes elhatáro, zással, küzdelemmel. Te­hát drámával terhes kis világ, olyan többé-kevésbé, mint mindannyiunké. z Egyszál magam si­ker lett. Tekintélyes siker, országos visszhangot keltett. S ekkor határozta el a Kecskeméti Katona József Színház, hogy „házi szer­zőjévé” kéri és avatja Raf­fai Saroltát. A bemutató után megkezdődtek a tár­gyalások az új drámáról. Így készült el a nyá­ron a Diplomások. Raffai nem az az író, aki „kibeszéli magából” a té­A2 adása, végül koszorúzás az emléktáblánál. Ez alkalom-i mát. Rendkívül szűkszavú, mai beszélik meg a részt-l ami a jövőt illeti. Amikor egutóbb érdeklődtem: mi­vevők a költő halálának 120. évfordulóján leleple­zendő szobor avatási ün­nepségére való felkészülést is. ről szól a Diplomások, vo­nakodva, néhány mondat­ban utalt a történetre. Megkérdeztem tőle: ugye Hová lettél „Rózsalevél felkap a szél” — énekelte a népsze­rű, csupakedvesség énekes bonviván egy régmúlt ma­gyar filmben. Korombeliek mélázva emlékeznek visz- sza a címre: „Kalotaszegi madonna”, a híres dal ze­neszerzője Budai Dénes ré­gen porlad már, szövegíró­ja Seffedin Sefket Bey — volt kolozsvári újságíró — ma az Egyesült Arab Köz­társaság filmgyártásának ve­zető egyénisége és aki éne­kelte, 1969. március 9-én megdöbbentett azzal, hogy elmúlt. A film kedvence, az opera-, operetténekes Sárdy János. A fiatal tanító üstökös­Sárdyt ekkor igazán csak az opera érdekelte. Na­ként tűnt fel. Operaházi gyón sokszor kirándult az operett területére, de csak 1958-tól lett az operettszín­ház tagja, ahol 1963-ban Érdemes művészi címet ka­pott. Játszotta a Danilót a Víg özvegyben, még az kisebb szerepei után egy filmet készítettek 1940-ben, a címe ez volt „Te vagy a dal”. Egy kicsit a szoba­festő legényből lett híres operaénekes Környei Bé­Homokit, eddigi sikerei I a bonviváni vonalon. De la karrierjét idomították Operában Kukorica Jancsit, „kisszakasz filmmé” a vé­konypénzű gyártók. De a főszereplő Sárdy János mindenki Jancsija, Jani- kája lett. A kezdő, csillo­gó szemű, dinamikus éne­kesből nagyon értékes szí­nész lett. Ha a Mária fő­hadnagy 1942-beli sikere után végképp az operett­színháznál marad, ő a ma­gyar operett legnagyobbja a levendula illatú, kissé poros „Liliben” Bajor Gi­zivel a szerelmes trombi­tást nagy-nagy színészi bravúrral. A Leányvásárt, a Csókolj meg Katámat és a méltatlanul kevés elő­adást elért Budai kalandot ő vitte sikerre. Sokáig volt beteg. 1965- ben végigbetegeskedte a szezont, utána vendégsze­repelt Amerikában és most egyszerre, 10 nappal a Csárdáskirálynő felújítá­sa előtt, amelyben ő, a ré­gi „Edvin” most már az öreg gavallért, a Feri bá­csit játszotta volna — el­ment. Ha Jancsi rosszkedvű volt, megkérdeztük: Ügy-e Apuka-napod van? Felelte: Igen. És ez szent dolog volt nála. Sárdy édesapja, mikor fia bejelentette, hogy belőle, a földvári ta­nítóból színész lesz így szólt: Fiam nehéz pálya az. Ha jókedved lesz majd, ta­lán akkor is sírnod kell a színpadon, ha gyász ér, ak­kor is vidámnak kell majd lenned, de ez a te dolgod. * Most már többet nem is tudok írni a kedves, im­már elmúlt barátról, mert úgy látszik Janika, nekem is „Apuka-napom” van. De azt a Rózsalevelet nem fe­lejti el senki Neked. A filmek elmúlnak, új dalok születnek, de a Te hangod megmarad nekünk a leme­zen, a film hangszalagján — csillogó szemedet, ked­ves, hetyke, büszke ma­gyaros tűzzel előadott da­laidat, ahol ott dobo­gott a kis vidéki tanító gyermekekért, emberekért és nézőkért rajongó szíve Csorba Isrtván és remélem írni fogok szépről és jóról, nemesről. Tehát nem vagyok úgyne­vezett feketén látó, pesszi­mista író. M ost a főpróba alatt erre a beszélgetés­re gondoltam. Izgalmas mű a Diplomások. Ez az izga­lom egyelőre még csak a szereplőket kerítette hatal­mába, de tudják, hogy ki­tűnő ügy van a kezükbe téve. Milyen keveset mond a munkájáról ez a sablanos szó, hogy: lelkesen készül­nek. Moór Mariann és Fe­kete Tibor például Végh Antal drámájával jár este táj előadásokra, délelőtt pe­dig idebenn próbálnak. A próba után Pethes György rendezővel beszél­gettünk. Először azt a remek kap­csolatot dicséri, amely a színház — pontosabban kö­zöttük : Osztovics Levente dramaturg és ő, a rendező — valamint az író között kialakult. — Sárikában nyoma sincs az írói gőgnek — mondja. — Több ízben jár­tunk nála a darab előké­születei közben, részletesen megbeszéltük a legapróbb gondjainkat és a változta­tásokat. Ö is járt itt né­hányszor a próbákon, segí­tett finomítani, csiszolni a darabot... Soha nem ve­szi zokon a tanácsunkat, mindig hálás érte. — A Diplomások „sztori­ját” most már, ilyen kö­zel a bemutató előtt ne áruljuk el — folytatta — elég annyi, hogy azokról szól, akik az Egyszál ma­gam cselekményének á környezetét alkották. Vagy­is azokat látjuk, akikről nem volt ugyan szó a da­rabban, de akik olyan mik­rovilágot alkotnak a falu­ban, amelyben az Egyszál magam Molnár Gábora- féle gazemberek kitenyész­tődnek. Ady a piszkos, ga­tyás, bamba-társaknak ne­vezi őket. S ebben a tisz­tességes ember helyzetét úgy jellemzi: „De ha virág nőtt a szívében, a csorda- népek lelegelték.” Rendkívül érdekes mű a Diplomások, mert tulaj­donképpen hős nélküli da­rab. Külön öröm, hogy Raffai Sarolta nem ismé­telte benne önmagát. El­lenállt a kísértésnek, hogy elővegye a már egyszer be­vált receptet. T avaly, amikor akkora hangja támadt az Egyszál magamnak, sokan kételkedve csóválták a fe­jüket. Jó, jó láttunk már ilyet. Ezek az úgynevezett egyműves szerzők. Csak aztán kíváncsiak vagyunk, lesz-e folytatás? Hót íme, lett folytatás, Raffai igazi színpadi szer­ző. Kitűnőek a dialógusai. Van egy remek jelenete új művének is, egy szilveszte­ri mulatság. Valóságos mesterségbeli bravúr — mondják a színházi szak­emberek. Kilenc szereplő van mindvégig színen eb­ben a jelenetben, kilenc a darab további alakulását tekintve egyformán fontos szereplő. Mulatnak, s ki­pattan az eredetileg egy­szerű szórakozásnak induló jelenetből a dráma. Raffai remekül beszélteti a figu­ráit, és remekül mozgatja őket, senkiről sem feledke­zik el, mindenki mindvégig „játékban van”. — Hogy szurkolok-e a sikerért? — kérdezi búcsú­zóul Pethes György. — Ez csak természetes, kétsze­resen is. Egyrészt mint a darab rendezője, másrészt mint Raffai feltétlen híve. Mert erősen Raffai hívő vagyok, hiszen enélkül nem is lehetne őszinte lelkese­déssel dolgozni érte. S így vannak ezzel az új művel a többiek is. Hadd soroljuk fel a szereplőgárdát a már em­lített Fekete Tiboron és Moór Mariann on kívül: Mezey Lajos, Dévay Ca­milla, Forgács Tibor, Par- ragi Mária, Horváth Lász­ló, Zsigray Annamária, Bende Ildikó, Gyulai An­tal. M. L. Nyolcán az első tíz között Bács-Kiskun megyét a Kecskeméti Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Szak­munkásképző Iskola nyolc III. évfolyamos " hallgatója képviselte Budapesten a szakma kiváló tanulója or­szágos versenyén, amelyen összesen 171-en indultak. A kecskemétiek jól sze­repeltek. Alapos felkészült­ségük, helyezéseik sorrend­je, tanulófelelőseik és ta­náraik jó munkájának is bizonyítéka. A legkiemelkedőbb ered­ményt Szalai Margit, a Bajai Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat kecskeméti kirendeltségének tanulója érte el, cipőeladó szakmá­ban országos első lett! Nagy Nándor szakács, az Aranyhomok Szálló tanu­lója, országos negyedik, de a többiek: G. Marton Gás­pár felszolgáló, szintén az Aranyhomokból, Torday László cukrász, a Vendég­látó Vállalat cukrászüze­méből, Sándor Rozália ci­pőeladó, a Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalattól, Valter Sára, a Földműves­szövetkezetek Árucsamo- kából, Kovács Erzsébet, a Bács megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat tanboltjából és Hatvani Mária, a Bács megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vál­lalat kiskunfélegyházi rá­dió-műszaki boltjából — sem vallottak szégyent, pontszámaik alapján, szak­májukban az első tíz közé kerültek. — sm —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents