Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-08 / 56. szám
I N A P T A B 1969. március 8, szombat Névnap: Zoltán Napkelte: 6 óra 12 perc. ( Napnyugta: 17 óra Holdkelte: 23 óra 0 Holdnyugta: 7 óra Nőnapi kitüntetések A nemzetközi nőnap alkalmából pénteken a Parlament Munkácsy-termé- ben a nőmozgalomban kifejtett eredményes munkássága elismeréséül negyven nődolgozót tüntettek ki. Nánai Ferencnének. a faj- szi Kék Duna Tsz tagjának és nőbizottsága elnökének a Munka Érdemrend ezüst fokozatát nyújtotta át Lo- sonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke. Gyűjtik a mézelőfát — A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG 50. évfordulója tiszteletére — március 9-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel rendezik meg Kiskunhalason, az állami zeneiskolában, a zongoraszakos növendékek megyei bemutatóját. A Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium növendékei mellett Baja, Duna- pataj, Kalocsa, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas állami zeneiskoláinak növendékei lesznek a hangverseny résztvevői. — A Jánoshalmi Jókai Termelőszövetkezet tagsága, összesen 20 ezer forintot juttatott el a vietnami nép megsegítésére. — Ezer darabra növeli az idén juhállományát a kiskunhalasi Paprika Antal Tsz, ily módon hasznosítva más célra nem hasznosítható legelőit — A Sóstó mellett levő nagyüzemi gyümölcsös utolsó szakaszának telepítése is megkezdődött amivel az üdülőtelep ellátását igyekeznek jó előre biztosítani. — Klskunmajsán ■ község egyik italboltjában pénzre huszonegy ezett négy férfi: Idős és ifjú vikor József, Tóth József és Szlkora Péter. A tiltott szerencsejáték azonban egyi- kőjüknelc sem hozott igazi szerencsét. mert a szabálysértési hatóság személyenként 300 forintra büntette ókét. — Hűtőház épül Jánoshalmán közös anyagi teherviseléssel. A 114 vago- nos tárház építési költségeit a jánoshalmi termelő- szövetkezetek és a MÉK megosztják egymás közt — AZ AMERIKAI tengerészet gyors ütemben építi újfajta tengeralattjáróját, amelynek feladata az elsüllyedt tengeralattjárók felkutatása lesz. Ez C000 méter mélységig merülhet le és 30 órát tölthet víz alatt. 39 pere. Érdekes fagyűjtemény található Püspökladány határában. A világ minden részéből származó 1200 fafajtát és cserjét figyelnek itt meg abból a célból, hogy közülük melyik a legalkalmasabb a szikes terület fásítására, méhlegelők kialakítására. Az eddigi tapasztalatok szerint 200 „méztermő” fa alkalmas hazai elszaporításra. Némelyikük már az akác előtt virágot bont, de akadnak fajták, amelyek csak októberben nyílnak. — A kiskunhalasi Paprika Antal Termelőszövetkezet ebben az évben ezerre emeli juhállomány-létszámát. Ezzel nagy kiterjedésű, de más célra alkalmatlan legelőterületeit is hasznosítani tudja. — KISKUNFÉLEGYHÁZÁN, a városi művelődési házban, március 14-én megyei fásítási ankét lesz. Dr. Keresztesi Béla, az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója, a mezőgazdasági tudományok doktora „Az erdők és fásítások esztétikája a Duna—Tisza közén” címmel tart diavetítéssel kísért előadást. Szántó András, a városi tanács vb mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője Kiskunfélegyháza fásítási és zöldövezeti tervét ismerteti. — Baján — a művelődési ház Dózsa-termében — március 9-én. vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az Országos Erkel- diákünnepek megyei dön- tő-'a KAB _________ H VMCreA l'i.iiuc.llljj tájékozódni kell Egy külföldi, aki látogatóba érkezett az egyik közép-amerikai „banán köztársaságba”, megkérdezi az egyik polgártól: — Mondja, most Jó elnökük van? — Nem tudom — válaszolja az illető — ma még nem voltam benn a városban. Apák és gyermekek 1969-ben A Sunday Telegraph című ausztráliai lapban a hirdetések rovatában több napon át megjelent az aláDbi felszólítás: Alan, gyere haza! A papa megígéri, hogy nem kell leágaznod a hajadat! Uifz Béla 83 éves Ma ünnepii 83. szuzc-esnapjái Uitz lieia, a proleiárforradal- lár tartalmú magyar képzőművészet egyik legnagyobb cgyé- isége. Az aktivisták táborából indult ifjú korában — ebben z időben a kecskeméti müvésztelcpcn is töltött egy évet — iáid a Tanácsköztársaság eseményei véglegesen a kommuaiz- ius cselekvő hívévé tették. Hosszú emigrációs vándorévek ián a Szovjetunióban talált otthonra, ott él Jelenleg is. Válo- atott gráf kái tegnap zárult kiállításának nagy sikere volt a .ecskeméti Katona József Múzeumban. (Képűnkön a tár.at ttögatói.) rréth Sándor felvétele.) Hég ráérünk... A Mounth Wilson-i és a palomari amerikai obszervatóriumok csillagászai megnyugtatták az emberiséget azzal a nyilatkozatukkal, hogy a legközelebbi 69 milliárd évben nincsenek nyomós indokok a világ végével kapcsolatos aggodalmakra. A világegyetem keletkezését és pusztulását nyolcvanmilliárd év választja el egymástól, s ezek a periódusok megismétlődnek. A világegyetem pusztulása akkor következik be. amikor az összesűrűsödött forró Rázok felrobbannák. Mivel a csillagászok számításai szerint a legutóbbi robbanás 11 milliárd évvel ezelőtt történt, az emberiség további 69 milliárd évre viszonylag nyugodt egzisztenciában reménykedhet. Igaz. csak akkor, ha 6 maga nem talál ki valamit ennek a határidőnek a megrövidítésére ... A LOTTÓ e hefi nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Kunhegyesen a községi művelődési házban megtartott lottósorsoláson a 10. játékhéten a következő számokat húzták ki: 39, 49,43,74,35 Mini-állam A brit felségvizeken tűi, W kilométerre Harwich kikötőjétől, Nagy-Britartnia a második világháborúban védelmi célokból egy erűdtornyot építtetett. Tizennyolc hónappal ezelőtt Hoy Bates négytagú családjával birtokba vette és független állammá nyilvánította- - Essex grófság kerüleu bírósága megfelelő eljárás után a „Mini-államot" és államfőjét, L Roy-t, Sealand hercegét - elismerte. Várható Időjárás szombat estig: Időnként kisebb fel- hősödós, legfeljebb egy-két helyeit hószállingózássaL Éjjel gyenge légáramlás, napközben kissé megélénkülő, változó irányú széL Sok helyen reggeli ködkép- zödés. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 5 fok között, helyenként kevéssel mínusz 5 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton plusz 3— plusz 8 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 6-án a közép hőmérséklet mínusz 0,1, (az 50 éves átlag 3,2), a legmagasabb hőmérséklet 4,8 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 8. Március 7-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 0 8. a déluán 1 órakor mért hőmérséklet 2,1, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1.4 Celsius-fok. Áz örökös második Nem kell ■ szomszédba menni a tapasztalatért. Minden valamirevaló labdarúgócsapatban tudják, hogy amelyik együttes mar megízlelte a bajnokságnyerést, egyszer ott volt a küszöbön, az bizony egykönnyen nem adja fel a harcot a következő idényben sem. A Mező fi SE megyei l. osztályú labdarúgóiról van szó. Balszerencséjükről Fekete Ferenc szakosztályvezető nyilatkozott: — 1964-ben a KTE mögött lettünk másodikak, egy évvel később a Kiskőrösi Gépjavító mögé szorultunk, 1967-ben pedig az*osztályo- zón a Soltvadkert ütött ki bennünket a nyeregből. Tavaly a szövetség döntése miatt szorultunk a második helyre. Igaz, hogy rosz- szul esett, de nem vagyunk elkeseredve. Az idei tervek elkészítésekor felmértük a helyzetet Megállapítottuk, hogy balsikereinket főleg a játékosállomány gyakori cserélődése és rutintalansága okozta. A jövőben igyekszünk egy törzsgárdát Hét végi sportműsor labdarcqas NB I B-» mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—Várpalotai Bányász, Kecskemét, Széktől Stadion, 15 óra. Játékvezető: Teuschler. — Kun Bél* SE— Kiskunfélegyházi Vasas, Kiskunfélegyháza. 13.15. — Kecskeméti TE—Kecskeméti Szolgáltató SE, varost pálya, szombaton du. 14 órakor. KOSÁRLABDA Klókészületl mérkőzés: Kecskeméti Petőfi—SZEOL, Szovjet-terem. vasárnap délelőtt 10 óra. — Kecskémén Dózsa— SZEOL nőt mérkőzés, Kiskunfélegyháza, Általános Iskola, 0 óra. ökölvívás MB I B-s mérkőzések: Kecskeméti fémmunkás—Borsodi Bányász. Kecskemét, rémniun- kásgyár kultúrterme, szombaton du. 17 óra. — Kun Béla SE—Pécsi VSK, Kiskunfélegyháza, vasárnap de. 10.30. KÉZILABDA Szí lady Kupa selejtező mérkőzések: Bajai Kertészed Technikum—Dunaújváros nőt. Baja, 10 óra. — Bajai Tóth K. O.—Bajai Kertészeti Technikum fém. Baja, 11.30. — Kiskőrösi Gimnázium—Klskun- majsal otmnázium férfi. Kiskörös, 10.30. BIRKÓZÁS Kiválasztó verseny a 14—B— 16 évesek részére kötöttfogásban és szabadfogásban. A verseny színhelye Budapesten a Szönyi út és a Jégszínház — Bács-Klskun megye felnőtt egyéni birkózó bajnoksága Kalocsán, az L István Glmn. tornatermében, vasárnap délelőtt 10 órától. kialakítani. A gerinc máris megvan: Farkas Ferenc, Szabó Endre, Abrahám János, Farkas István, Józsa László, Vass Tibor. A keretbe tartoznak még: Kovács László, Hunya István, Domokos Endre, Méhes Gábor, Kállai Árpád, Pajti Endre, Szórád Jenő, Stumpf Győző, Bravik Béla, Papp Lajos, Trifon Pál és Bak Sándor. — Milyen céllal kezdték az alapozást7 — A csapat január 5-én kezdte a munkát Krivy Ottó edző irányításával. De először is a csapatfegyelem szempontjából rendeztük sorainkat Bállá Istvánt sorozatos fegyelmezetlensége miatt végleg kizártuk az együttesből, pedig jó játékos volt Eddig 7 edzőmérkőzést játszottunk, s a mérleg kedvező. A csapatszellem is sokat javult Sajnáljuk, hogy a Téli Kupában nem indulhattunk, mert mire kiírták, mi már az edzéstervünknek megfelelően kezdtük a felkészülést A megyei I. osztályban változatlanul versenyben leszünk a bajnokságért Hagyományainkhoz híven—- bi — KÖZÉPCSOPORT FÉRFIAK: MÁRCIUS 23: SZEOL— Bajai Vízügy, Pécsi EAC— Kiskunfélegyházi Vasutas, BEAC—Csőszerelő, Gödöllői EAC—Pécsi Tanárképző, Pécsi Postás—Dunaújváros, Bp. HSC—Táncsics SE. MÁRCIUS 30: Bajai Vízügy—Kiskunfélegyházi Vasutas, Táncsics SE—PEAC, Dunaújváros—Bp. HSC, Pécsi TK—Pécsi Postás, Csőszerelő—Gödöllő, SZEOL— BEAC. Április is: bkac—Bojai Vízügy, Kiskunfélegyházi Vasutas—Táncsics SE, Gödöllő—SZEOL, Pécsi Postás—Csőszerelő, Bp. HSC— Pécsi TK, PEAC—Dunaújváros. ÁPRILIS 20: Baja—Táncsics SE, Dunaújváros—Kiskunfélegyházi Vasutat, Pécsi TK—PEAC, Csőszerelő— Bp. HSC, SZEOL—Pécsi Postás, BEAC—Gödöllő. Április 27: Gödöllő— Baja, Kiskunfélegyházi Vasutas-Pécsi TK, Pécsi Postás—BEAC, Bp. HSC— SZEOL, PEAC—Csőszerelő, Táncsics SE—Dunaújváros. MÁJUS 4: Baja—Dunáik fiatal birkózók seregszemléje Szombaton ét vasárnap Budapesten versenyeznek a fiatal birkózóink. A Jégszínházban és a BVSC Sző- nyi úti tornacsarnokában kerül sor mind kötött, mind pedig szabadfogásban a 14—15—16 évesek kiválasztó versenyére. Az elmúlt héten Szegeden rendezett területi döntőből — dacára a helyi versenybírák pár- toskodáisának — sok kecskéméit bajai, kalocsai és kunszentmiklósi birkózó jutott az országos döntőbe. A fővárosban rendezett versenyen Kecskemétről Ga- raczi P„ Bogdán, Katona, Gyenge, Kócs, Almási, Su- kl, Sárközi, Hajnal és Fruk- tusz, Bajáról Genál, Csatai, Ignácz, Rozman, Szuszics, Mihalovics, Joszt, Török, Csonka és Fekete, Kalocsáról Rudolf, Borbély, Zana, Hoffmann, Havasi és Csóti, Kiskunfélegyházáról Seres Q-, Seres B, Adorján, Konyáid, Pavlik és végül Kun- szentmiklósról Bíró, Kiss és Bezsenyi Indulhat A tét nagv, hiszen az 1—3. helyezettet Tatára hívják meg edzőtáborozásra. újváros. Csőszerelő—Kiskunfélegyházi Vasutas, Pécsi TK—Táncsics SE, SZEOL—PEAC, BEAC—Bp. HSC, Gödöllő—Pécsi Postás. MÁJUS II: Pécsi Postás —Baja, Kiskunfélegyházi Vasutas—SZEOL, Bp. HSC —Gödöllő, PEAC—BEAC Táncsics SE—Csőszerelő, Dunaújváros—Pécsi TK. MÁJUS 18: Baja—Pécsi TK, BEAC—Kiskunfélegyházi Vasutas, Csőszerelő—« Dunaújváros, SZEOL—Tán, estes SE. Gödöllő—PEAq, Pécsi Postás—Bp. HSC. MÁJUS 25: Bp. HSC-•* Baja, Kiskunfélegyházi Vasutas—Gödöllő, PEAC—Pécsi Postás, Táncsics SE—BEAC, Dunaújváros—SZEOL, Pécsi TK—Csőszerelő. JÜNIUS 1: Baja—Csősze-: relő. Pécsi Postás—Kiskunt félegyházi Vasutas, SZEOL —Pécsi TK, BEAC—Dunaújváros Gödöllő—Táncsics SE, Bp. HSC—PEAC JÜNIUS 8: PEAC—Baja, Kiskunfélegyházi Vasutas-e Bp. HSC, Táncsics SE—Pécsi Postás Dunaújváros— Gödöllő, Pécsi TK—BEAC; Csőszerelő—SZEOL. A kosárlabda NB i!. sorsolása SPART AKIAD Kecskemét Járás téli Sparta kiad asztalitenisz- és sakk- döntői Kecskeméten a Hosszú utcai Általános Iskolában, vasárnap reggel 8 órátóL FIGYELEM! A Kiskunhalasi Építőipari Vállalat ÜTÉPlTÉST, ÚTBURKOLÁST ÉS TEREM- ASZFALTOZÄST VÁLLAL 50 km távolságon belül. Kiskunhalas. Kéve u. 39. Telefon: 533. 1428 Kecskemét é* Vidéke Alt Szövetkezet értesíti a termelőket hogy a gyümölcsfa értékesítését megkezdte Szolnoki út 10. sz. alatt, az aluljáró után, a konzervgyárral szemben. Nyitvatartás hétköznap 8—15 óráig, vasárnap 8—12 óráig. Bő választékú gyümölcsfa- és szőlő-szaporítóanyag kedvezményes áron kapható. Március hó 7—15-ig almafavásár. engedményes áron. 1620 pfclOII NEPE - A Magyai Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja — Főszerkesztő F Tóth Päl - Kiadja a Bacs K skun megyei Lapkiadó vanatat — Felelős kladé dr Mezei István ias/gatr - Szer tesztőség Kecskemet Városi l'anacshaz - Szerkesztőségi telefonközpont 26-19 25-16 Szerkeszt^ bizottság io-3a - Kladmivatai; Kecskemet, Szabadság tét 1/a. Telelőn: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta - tJ fizetnem a helyt postahttataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra- 17— forint. Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 11-85. — |ntjex- 25 065