Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-07 / 55. szám
1969. március 7. péntek 5. oldal Igaz barátok találkoztak Suszterlányok Suszterinas. Mit mond I miesetre sem vidám, csi- ez a szó legtöbbünknek? nos lányokat. Lehet, hogy féktelenül vá- I Kivéve persze Kovács JóKovács mester és tanítványai. Lányok, többet tudnak-e most Lengyelországról? ... Csupa elsőéves ül a közelemben a Kecskeméti Óvónőképző Intézet dísztermében. Kedvesen mosolyognak: — Hogyne tudnánk többet. Először találkoztunk szemtől szembe Lengyelország követeivel. S milyen gyönyörű ország! Varsó, Zakopáne, a tenger ... Magyar—lengyel barátsági estet tartott szerdán Kecskeméten a Lengyel Népköztársaság Kulturális és Tájékoztatási Irodája, közösen a népfront helyi szerveivel. Igen sikerült est volt. A fiatal óvónőjelöltek kedves kis műsort adtak lengyel költők verseit szavalták, a testvéri lengyel nép dalait énekelték. Szívesen látott vendégük pedig, Edward De- biczky elvtárs. a Lengyel Kultúra igazgatója, hazájáról s a népeinket összefűző történelmi hagyományokról beszélt. A műsor végén vetítették a filmeket, amelyeken úgy megtetszett Lengyelország a lányoknak. — Hallottam. — mondja egyikük — hogy itteni szokás szerint a diploma után az első külföldi út Lengyelországba vezet. Azt hiszem, én is elkezdek takarékoskodni ... — Valóban — helyesel Krajnyák Nándor, az óvónőképző igazgatóhelyettese — évente többen is választják ezt a programot. Van egy lengyel származású tanárnőnk. Gyóni La- josné, ő szervezi meg az utat, lelevelezi ottani diákotthonokkal. így jóval olcsóbb is. De nemcsak ebben merülnek ki a kapcsolataink. Az idén például dr. Bakkay Tibomé tanárnőt meghívták Varsóba előadást tartani. Az est után megkérték Debiczky elvtársat, hogy írja be nevét az intézet vendégkönyvébe. Az igazgató szobájában egy 3 3. — Matvejics, te mész Kreiss-szel. A háború előtt lakatos voltál, bizonyára akad tennivalód. Kreiss elhelyez a garázsban ... A parancsnok félrevonta szakállas harcosát és elmagyarázta neki, miként viselkedjen és hol találja meg az egységet. — Matvejics, most minden a te kezedben van. Vagy befellegzik az egységünknek, vagy... — Ne kételkedjen bennem, parancsnok elvtárs. Minden tőlem telhetőt megteszek. Ezt a németecskét pedig, ha az orrunknál fogva akarna vezetni bennünket .,. — Viszontlátásra, főhadnagy — nyújtotta a kezét Szobko. — Este várjuk. Matvejics megmutatja az utat. — Értettem! — felelte csésze fekete mellett folyt tovább a beszélgetés Farkas Józseffel, a megyei népfrontbizottság titkárával, Fehér Sándorral, a kecskeméti városi népfrontbizottság elnökével és dr. Csűri Ferencné titkárral. — Nem udvariasságból mondom — szólt a vendég — de a Bács megyei elvtársakkal valóban régi és szoros a kapcsolatunk. Farkas elvtárs már az elődömmel is igen jó viszonyban volt, s a személyes ismeretség megkönnyíti az együttműködést. A Hazafias Népfront nagyszerű lehetőségeket teremt nekünk, ennek köszönhetően itt mindig sok emberrel találkozunk rendezvényeinken. A kapcsolataink sokrétűek, munkásokat, tsz- parasztokat. értelmiségieket egyaránt meglátogattunk már. A Lengyel Kultúra munkájáról a következőket mondta Debiczky elvtárs: — Az a feladatunk, hogy megismertessük országunkat magyar barátainkkal. Ennek igen sokféle módja van. A baráti esteken kívül folyóiratokkal, kiadványokkal látjuk el a népfrontbizottságokat. Most is hoztunk egy testes csóma- got magunkkaL Budapesten jó a munkakapcsolatunk az újságírókkal, művészekkel. Egy-két példát: mi szereztük meg nemrégiben az anyagot Vujisics Tihamér zeneszerzőnek, aki lengyel reneszánsz költők verseinek megzenésítésén dolgozik. Közreműködtünk egy új fantasztikus film előkészítésében is, amelyet Kuczka Péter írt és Fejér Tamás fog rendezni. Pesti irodánkban mindennap legkevesebb százan megfordulnak — ennyien járnak ugyanis lengyel nyelvtanfolyamra. Gyakran kérik továbbá tőlünk, hogy keressük meg a háború alatt itt járt lengyel ismerősüket, s hasonló katonásan Kreiss. — Távozhatom? — Távozhat. ... Miután a gépkocsi eltűnt, Szobko új búvóhelyre vezette egységét. Alkonyat- tájban felhők gyülekeztek az égen, heves szélroham söpört végig a síkságon. Villám és mennydörgés közepette ritkán látható, félelmetes zivatar zúdult a sokat megélt partizánokra. A villámok megvilágították a hirtelen fékező német teherautót. A vezetőfülkéből Matvejics ugrott ki. — Parancsnok elvtárs — futott Szobkóhoz —, itt a kocsi, elhoztuk az egyenruhákat is. Ki jön velünk? — Egy pillanat... Kreiss hol van? — A fülkében. Nem mozdulok mellőle egy lépésnyire sem. Ha gyanúsan viselkedne... Mialatt a partizánok átokból Lengyelországból is sűrűn kapunk leveleket A Lengyel Kultúra Nagymező utcai szép helyiségébe sokan kopognak-e be vidékiek? — Hogyne, s mi nagyon örülünk ennek az érdeklődésnek. Bőséges felvilágosítást tudunk adni a Lengyelországba készülő turistáknak. nálunk beszerzhe- tők a térképek, útikalauzok. Nemrég nyílt meg Budapesten a lengyel utazási iroda kirendeltsége, de azt hiszem ránk továbbra is szükség lesz... Debiczky elvtárs öt éve van Magyarországon, ezalatt kitűnően megtanulta nyelvünket. Ez a látogatás egy kicsit búcsú is. valószínűleg hamarosan ismét hazatér. — Mit visz tőlünk akkor majd magával? Mosolyog: — Szép emlékeket, barátságot. S egy Unipress kávéfőzőt, Nálunk otthon ugyanis sokkal hígabban adják a feketét... Tegnap, csütörtökön Kunszentmiklósra látogattak lengyel vendégeink. Délelőtt a gimnáziumban jártak, este pedig lengyel zongoraművészek közreműködésével emlékhangversenyt rendeztek a moziban. M. L. Nemsokára kibővített anyaggal fogadja majd látogatóit a Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum. A régebben lakásnak használt helyiségek átalakítása után most már kilenc teremben rendezhetnek állandó és ideiglenes kiállításokat. Végleges helyre kerülnek Holló László Kossuth-dí- jas festőművész képei, amelyeket szülővárosának adományozott a mester. Az emeleti nagyteremben látványos néprajzi kiállítást öltöztek és tartózkodóan ismerkedtek Kreiss embereivel, a parancsnok a fülkéhez lépett. — Egész jól áll önnek ez az egyenruha... Kreiss összeráncolta homlokát és röviden felelt: — Ma Stuhe Oberleutnant vagyok. Velünk jön? — Szeretné? — Az ön dolga... Ha az én véleményemre kíváncsi: nem hagynám parancsnok nélkül az egységet. „Hát persze! — gondolta Szobko. — Nélkülem köny- nyebben boldogulsz. Ma've- jicset könnyebb átejteni. Majd meglátjuk, velem is elbírsz-e.” — Ne féljen felelte. — A komiszár itt marad. Magukkal megyek. — Nagyszerű. Vegye fel ezt az altiszti uniformist. Amikor a csapat felsorakozott a gépkocsinál, Kreiss tüzetesen átvizsgálta a katonák öltözékét és felemelte hangját: — A gépkocsiban tilos a beszélgetés. Egyetlen orosz szó mindnyájunk vesztét okozhatja. Ettől a pillanattól önök német katonák és feltétlen engedelmességgel tartoznak nekem. A válasz parancsaimra: „Jawohl, Herr Oberleutnant.” Utána: azonnal végrehajtani! sott, szurtos kamaszt idéz, lehet, hogy bátortalan, tá- tott szájú fiúcskát, de semrendeznek az évtizedek alatt gyűjtött gazdag néprajzi anyagból, amelyet eddig raktáron őriztek. Az épület belső szárnyában — ez több mint húsz éve ad helyet az országos hírű börtönanyagnak — szintén felújításhoz kezdenek, s egyúttal újra rendezik és kiegészítik a romantikus börtöngyűjteményt. A tervek szerint októberre, a múzeumi hónapra valamennyi átalakítási munkát befejeznek. Az akció sorsát a gyorsaság dönti el. Most pedig kérek egy sofőrt. Én, mint tiszt, nem ülhetek a volánhoz. Aki tud autót vezetni — lépjen ki. Szobko előrelépett: — Talán elboldogulok vele... Azelőtt vezettem. — Elég! — ordította Kreiss. — Német katona nem felel így! — Jawohl, Herr Oberleutnant! — húzta ki magát Szobko. — így már más. Üljön be. Mindenki a helyére! És véssék emlékezetükbe: egyetlen szót sem oroszul! Stop. Maga mit művel ott?... Matvejics, vissza! Megmondtam: nincs szükség önre az akcióban! — Hogy-hogy nincs rám szükség? Hallod-e fritz, ne viccelődj velem! — Hallgattassa el! — fordult Kreiss Szobkóhoz. — Miről van szó tulajdonképpen. Miért nem viszi magával? — Német katona nem hord szakállt. Az ön Mat- vejicse pedig nem hajlandó megborotválkozni. Kudarcba fullaszthatja az egész akciót! „Ez aztán parancsnok! — gondolta elragadtatással Szobko. — Az ilyenekkel öröm az élet!” zsef mester vendégeit. Akik megfordultak az utóbbi két évben Kecskeméten, a Batthyány utcai ház legbelső végén, rejtőző kicsiny cipészműhelyben, hites tanúi lehetnek annak, hogy a lábbelik orvoslása nem a férfiak privilégiuma. — Sehogysem kaptam fiútanulót, akárhány hirdetést adtam fel — emlékezik vissza Kovács József. — Elkezdtem töprengeni. A lányok viszont nehezebben tudtak elhelyezkedni, pedig tapasztalatom szerint ügyesebb, fürgébb a kezük, mint a férfiaknak. A cipészeihez éppen ez kell. Módosítottam hát a hirdetésen: „Lányok is jelentkezhetnek.” Nem azért dicsérem ezt az ötletemet, mert azonnal akadt két jelentkező, hanem mert Piroska is, Rózsa is ugyanúgy, vagy még jobban meg— Nincs mit tenni — fordult Matvejicshez. — Itt kell maradnod. Az Ober- leutnantnak igaza van. Az akció álomszerűén zajlott le. A gépkocsi akadálytalanul gördült a raktár területére. Kreiss náci köszöntésre lendítette a karját, hangosan kiáltozott, parancsokat osztogatott. Ezalatt katonái megrakták a teherautót lőszerrel és robbanóanyaggal. Igaz, az utolsó pillanatban két őrszemet el kellett némítani. De minden rendben ment, segített az eső, a sötétség is. Visszafelé Kreiss ült a volánhoz. Elégedetlenül ráncolta a homlokát és idegesen nézegetett hátra. — Üldözőktől fél? —kérdezte Szobko. — Nem. Az időjárás nekünk kedvez. Derült időben aligha menekülhetnénk meg. Csúnya munka volt, parancsnok! Nagyon csúnya! — Ugyan miért? — Először is: zajt csaptunk az őrszemekkel. Másodszor: a raktárnál hagytuk a holttesteket. S most alighanem az egész körzetet riasztották. Megtalálhatják az aknáinkat, akkor pedig... (Folytatjuk) állja a helyét, mint bármelyik fiú. akit én eddig láttam a szakmánkkal ismerkedni. A két kislány mélyen a „pangli” fölé hajol, hogy ne látsszék rajtuk a dicséret kiváltotta pirulás. — Hogyan határozták el magukat, hogy éppen ezt a nők között ritkaságszámba menő mesterséget választják? — Fodrászat, vendéglátó- ipar: minden barátnőm ezt emlegette, aki nem akart középiskolában továbbtanulni — válaszolja Nagy Piroska. — Engem bosszantott, hogy csak ennyi lehetőség van előttünk. Nagyon megörültem Józsi bácsi hirdetésének. Nem tudtam ugyan semmit a szakmáról, de rajongok a szép cipőkért, és azzal is tisztában voltam. mennyire könnyen romlanak. Jelentkeztem, nem bántam meg. — Na, azért valid be —« szólt közbe Horváth Rózsa — hogy az első néhány héten, amikor csak szöget egyenesítettünk, meg a sokféle ismeretlen szerszám nevével ismerkedtünk, te is elkeseredtél egy kicsit Később jön csak rá az ember, hogy mennyi csínja- bínja van a suszterkodásnak, nem is olyan könnyű elsajátítani. Kell hozzá annyi fortély, mint a haj- bodorításhoz. annál meg még több is. mint arra ügyelni, hogy rendben áll- nak-e a tálcán a poharait Jót nevetnek mind a ketten, nem kevés szakmai önérzettel. A megyében raj- -tuk kívül nincs cipész tanulólány, az országban is állítólag csak öt. az OKISZ- központ munkatársai szerint. Persze ez csak a ktsz-ekre és a magánműhelyekre vonatkozik, mert a cipőgyárak munkásainak a többsége nő. De az egészen más. Ha meg is szerzik a szakmunkás-bizonvítvánvt, ráállnák egy részfolyamatra a szalag mellett, és azt csinál ják hosszú éveken keresztül. Csak a brigád- és művezetők bírnak átfogó szakmai ismeretekkel. Piroska és Rózsa az elméletet teljes egészében elsajátítja a szakmunkásképző iskolában. Betéve tudiák a cinőkészítéshez használatos bőrök és műanyagok sajátosságait, megismerik a gépesített evártás folyamatait is. A műhelyben pedig Kovács mester szakavatott felügyelete alatt az aprólékos kézi műveletek rögződnek útjaikba a sntccfölveréstől kezdve a bonyolult operációhoz hasonlatos fejelésig. Sőt: vizsgaremekként egv- egy nár cipőt kell majd el- ké«"Hteniük. Utána? Nagyon szeretik ugyan a miniatűr műhelyt, ahol képzettséget szereznek, de gyárba szándékoznak menni mindketten, ha szakmunkások lesznek, és ez teljesen érthető. — Ki javítja ilyenformán néhány év múlva a rokkant lábtvűket? — kérdezem a mestert. — Néhány évig még mi; régi suszterek is kitartunk. Aztán? Mondja, uram, én, maszek, miért reklámozzam a szövetkezeti és állami szolgáltatóipart? Annak a fejlődését úgy is el tudja képzelni. Hát persze. Majdnem olyan könnyen, mint az életszínvonalnak azt a *o- kát, amikor érdemesebb lesz új cipőt vennem, mint megjavíttatni a régit. Sz. J. B. Szepelnyak: AuAeriaw Kassai Ferenc fordítása Átrendezik a Kiskun Múzeumot
