Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-05 / 53. szám
! Közös munkával a sportmozgalomért |a_| étfőn délután az * * SZMT székházában az MTS Bács-Kiskun megyei sporttanácsának elnöksége az érdekelt szervek képviselőivel együttes ülésen tárgyalta meg a megyei sportszövetség, az MHSZ, a KISZ, a Hazafias Népfront, valamint a KISZÖV és a MÉSZÖV együttműködési terveit. — A sportmozgalom vezetése nem képzelhető el másként, mint közös munkával — mondta bevezetőjében Borszéki Lajos, a megyei TS elnöke. Ez a program természetesn nem új keletű, mert az együttműködés a legtöbb területen már eddig is megvolt, s erről csak a legjobbat mondhattuk. Most mégis szükség volt arra, hogy a munka további javítása érdekében pontosan körülhatároljuk a feladatokat és konkrét megállapodásokat kössünk. A vita során egymás után szólaltak fel a közös munkában részt vevő szervek képviselői, mondták el észrevételeiket, s javaslataikat. Némedi Sándor az SZMT, Farkas József a Hazafias Népfront, Kelemen Árpád pedig a megyei KISZ-bizottság támogatására tett ígéretet. Balabán Sándor alezredes, az MHSZ megyei titkára azt is javasolta, hogy az MTS és az MHSZ járási szinten is közösen értékelje a munkát. Fodor Béla, a KISZÖV képviselője és Vörös Béla a MÉSZÖV megbízottja is elfogadta és helyesnek találta a tervet. EDeméljük a most elfo■ ® gadott együttműködési tervek hozzájárulnak megyénk testnevelési és sportmozgalmának további fejlődéséhez. A hétfői elnökségi ülés elé még egy hasonlóan érdekes anyag került. Zelles Sándor, a megyei IS elnökhelyettese ismertette az elnökség tagjaival a megye sportmozgalmáról készített statisztikai összesítő jelentést, amelyet az elmúlt év december 31-én zártak le. A statisztikai adatok — ha néhány vonatkozásban számszerű csökkenést is mutatnak — mégis egyértelműen igazolják a legutóbbi tanácsülés alkalmával elhangzott pozitív megállapításokat. AI éhány rövid adat * csak ebből a jelentésből. A sportegyesületi tagok száma 1967-ben 41 780 fő volt a megyében, 1968 végére ez a szám 43 059-re nőtt. Szinte minden járásban nőtt az igazolt versenyzők száma és a minősített sportolóké is. Az évi statisztikai jelentés legfontosabb eredménye, hogy a korábbi években elért sikerek stabilizálódtak, sőt egyes helyeken további fejlődés mutatkozik. Szabó Zoltán Jól kezdték az évet a bajai birkózók Hosszú és idegesítő huzavona, közel háromhónapos kényszerpihenő után tisztázódott a bajai birkózók ügye. Január elején a Bajai MEDOSZ sportkör keretében kezdhették meg végre az edzéseket. Az idő sürgetett, tehát ez a felkészülés sűrített formában, heti öt-hat edzéssel folyt, hiszen az első versenyek már február közepén megkezdődték. Azóta a bajai birkózók már igazolták, hogy érdemes volt értük kiállni. Kiskunfélegyházán az ifjúsági megyebajnokságon hat versenyzővel szőnyegre léptek, s Firma 56 kg-ban bajnokságot nyert, Obádovics és Rédei valamint Szerletics ezüstérmet szereztek. A Szegeden renA jó rajt kötelez A Dózsa vasárnap a Várpalotát fogadja A VÁRTNÁL jobban sikerült a Dózsa idei bemutatkozása Székesfehérvárott. Az egygólos győzelem kiharcolása szép fegyverténye a lila-fehér gárdának. Az újonc MÁV Előre a szó szoros értelmében mindent elkövetett a győzelem, vagy a pontszerzés érdekében. Ebben a törekvésben azonban a Dózsa megakadályozta. Harcos elszántságban. lelkesedésben Kosárlabda Kecskeméti Petőfi— Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 142:79 (54:22, 41:31, 40:27) Kecskemét. Szovjet-terem, v.: Perjési, Péter. A Kecskeméti Petőfi ötletes, gyors játékkal győzte le az NB II. Keleti csoportjában az élmezőnyhöz tartozó hódmezővásárhelyi csapatot. Ld.: Szabó F. 30, Farkas 25. Vasvári 13. Tóth, Csi- kai 12—12. ill.: Lehmann 31. Kiss 15. Vasárnap a K. Petőfi férficsapata Kecskeméten játsza utolsó előkészületi mérkőzését az NB I-ből tavaly kiesett SZEOL ellen. Befejeződött a városi bajnokság Szombaton az 5. fordulóval befejeződött Kecskemét város ifjúsági kosárlabda-bajnokságának tavaszi szezonia. A folytatás elég későn. októberben lesz. Az utolsó forduló eredményei : Nők: Dózsa ifj.—Dózsa II. 52:14. Bányai I.—KözSzezonnyitás előtt A Bajai MTE labdarúgó szakosztályának baráti köre március 11-én este 6 órakor megbeszélést tart a KPVDSZ székházában (Deák Ferenc utca). Az ösz- szejövetelre — amelyen a szezonnyitási tennivalókat beszélik majd meg — mindenkit szerettei vár a rendezőség. gazdasági 49:43. Bányai II. —Katona 25:23. A női bajnokság tavaszi végeredménye 1. Dózsa Ifj. 5 4 1 223:109 9 2. Közgazdasági 5 4 1 186:144 9 3. Bányai L 5 4 1 217:139 9 4. Dózsa serd. 5 2 3 93:161 7 5. Bányai n. 5 14 116:193 6 6. Katona G. 5 — 5 75:139 5 felülmúlta ellenfelét a kecskeméti együttes —. s még valamiben, ami a jövő szempontjából nagyon lényeges: a rutinos, tapasztalt csapatmunkában, ami végül is — a hazaiak lendületes támadássorozata ellenére — biztosította az egygólos előny végső megtartását. A Dózsa-játékosok nem estek pánikba egy-egy hazai roham láttán. Higgadtan. körültekintően védekeztek —■. s amikor a helyzet úgy alakult, támadásba lendült a csatársor. Nehéz, forró légkörű küzdelemben szerezte meg idegenben a két pontot a Dózsa. CIKKÜNK elején irtuk, hogy újonc otthonában szerezte meg győzelmét a Dózsa. S itt egy pillanatra meg kell állni. Az NB I-es rutinnal rendelkező Videoton Zalaegerszegen — az újonc ZTE-től súlyos veElőször a „nagyok” között a kecskeméti úszók A Magyar Úszó Szövetség szombaton és vasárnap Budapesten a Sportuszodában rendezte meg az idei első ellenőrző versenyét, amelyen a válogatott kerettagok mellett sok vidéki versenyző is elindult. Először jelentek meg ilyen nagy versenyen a Kecskeméti Vízmű úszói is. A kecskeméti úszók első bemutatkozása nem volt sikertelen. Az első helyekért folyó küzdelembe még nem szóltak bele — erre még egy-két évet várni kell —, de felállítottak egy sor megyei felnőtt és ifjúsági csúcsot és újabb másodperceket faragtak le a legjobb eredményeikből. Közben néhányan közülük egy-két jobb helyezést is elcsíptek. Holló Éva például a 100 m női mellúszásban 1:24,2- vel megyei csúcsot úszott, (magánmérés szerint 1:23,5 volt az ideje), s több válogatott kerettagot is megelőzött, pedig mint ismeretlen nevű versenyzőt a leggyengébb harmadik időfutamba osztották, s szinte teljesein egyedül úszott. Reméljük, nevét hamarosan nemcsak a versenybíróság, hanem a Népsport is megismeri és akkor majd helyesen is írja le. A másik versenyszámban a 200 m mellúszásban 3:08,7-et ért el Holló Éva. Ezen még van mit javítania. A kitűnő formában levő Mácsai Andrea a 200 m gyorsúszásban 2:36-ot, a 100 m pillangóban 1:20,2 mp-et úszott. Rozgonyi Gábor. aki még csak 15 éves, a felnőttek 200 m-es mellúszó versenyében ért el 4. helyezést 2:52,3-mal, a 100 m mellúszásban pedig 1:17-tel új megyei csúcsot. Jól úsztak a Vízmű többi versenyzői is. A megelőző héten betegeskedő Nagysolymosi a 200 m pillangóban 2:46,5-öt ért el. Nyilas Ildikó 200 m női gyorsúszásban 2:45,8-at, Kocsis Sándor pedig a 200 m fiú gyorsúszásban 2:32,3- at úszott. reséget szenvedett. Az a Videoton kapott ki, amely nem titkolja, hogy idén vissza akar kerülni az első osztályba. A volt NB I-es csapat azonban kénytelen volt meghátrálni az újonc előtt, amely lelkesedésben. küzdőszellemben föléie nőtt. Nos. erre készült a másik újonc, a fehérvári csapat is —. s ez nem sikerült a Dózsa ellenében. MINDEZ persze nem jelenti azt. hogy a Dózsát a bajnoki év során nem érheti meglepetés, váratlan vereség. Az első idegenben, nehéz körülmények között született győzelem azonban arra kell, hogy serkentse a lila-fehér játékosokat, hogy minden mérkőzésre ilyen akarattal és becsületességgel készüljenek fel. Akkor a vasárnapihoz hasonló nehéznek ígérkező akadályt is sikerrel vehetik. De, ha történetesen nem sikerül a pontszerzés, — akkor sem érheti szó a ..ház elejét”, mert tiszta a csapat és a játékosok lelkiismerete, s ez mindennél fontosabb. Mi ú»v látjuk — s ezt mondják a Dózsa szakvezetői is — most jól együtt van a gárda, tud küzdeni és harcolni a sikerért, üven szempontból határozottan előbbre lénett a csaoat. Ezt taoasztal+uk az első fordulóban Székesfehérvárott. A MÁSODIK fordulóban a Dózsa a Széktói Stadionban a Várpalotát látja vendégül. A bányácscsapat az NB I. B egyik legjobbja. Ellene mindig nagy harcot kellett a múltban vívni. Minden bizonnyal fgy lesz ez vasárnap délután is. A kecskeméti szurkolók valódi sportcsemegének lehetnek tanúi. — Érdemes lesz kijönni és szurkolni a Dózsának. Erre nagy szükség lesz. mert nehéz ellenfélnek ígérkezik Várpalota! A hazai pálya természetesen a Dózsa mellett szól. de ez nem minden Biztassák. lelkesítsék a szurkolók a kecskeméti együttest és akkor győztesen vonulhat be nagy harc után az öltözőbe a Dózsa. Reméljük, így lesz! M. Ldezett serdülő kiválasztó versenyen 18 bajai fiú közül 12 jutott az országos döntőbe, köztük Mihálovics, Jászt és Rozmann, valamint Szuszics első lett. Eljöttek a bajai birkózók a KTE országos versenyére is és több értékes helyezést szereztek. Nemrég még három ifjúsági válogatott birkózó volt Baján, közülük ma csak Bénák János indulhat bajai színekben. Katz és Petrovácz az idén már az FTC-t erősíti. Hamarosan Bénák is katonai szolgálatra vonul be és a Petőfi SE-ben fog tovább versenyezni. Távozásuk érzékenyen érinti a bajai birkózósportot, de a szakosztályvezetőség az utánpótlás nevelését tekinti legfőbb feladatának. Asztalitenisz Két forduló zajlott le eddig a férfi asztalitenisz NB Ill-ban, amelyen a Kecskeméti Petőfi és a Kecskeméti Spartacus csapatai képviselik megyénket. A Kecskeméti Petőfi eddig 100 százalékos sikerrel szerepelt. Az első fordulóban a Hódmezővásárhely csapatát verte 15:1 arányban, utóbb pedig a Nagykanizsai Kinizsi ellen aratott 15:1 arányú fölényes győzelmet. A Kecskeméti Spartacus férficsapata jóval nehezebb ellenfelek ellen kezdte a bajnokságot. Az I. fordulóban a Szolnoki MÁV csapatától kapott ki 15:1 arányban, vasárnap pedig a Szolnoki Vízügy csapatát fogadta, s ezúttal 11:5 arányban szenvedett vereséget. Az Európa-bajnokságra készülnek A Kecskeméti Dózsa csel- gáncsozók „műhelyében” katonás fegyelemmel folynak az edzések. Valamenydülö, már sok versenyt nyertem, aztán később mint ifjúsági versenyző első he- ♦♦ v n’tam a maoyar Horváth László nyien szorgalmasan végezték Varga András edző utasításait, amikor ott jártunk. Csak egy fiú ült a kispadon, Horváth László válogatott kerettag. Vajon miért7 — Nemrég jöttem haza a dunavarsányi edzőtáborból. Edzés közben megsérültem. Nagyon sajnálom, mert így nem tudok részt venni az NDK-ban megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen. Abban azonban bízok, hogy az EB-re való felkészülésben már nem akadályoz sérülésem. Legfeljebb azért kell majd kétszeresen is izgulnom, mert közvetlenül az Európa-bajnokság előtt lesz felvételim a Szegedi Villamos Gépipari Technikumba. — Ha már így összetalálkoztunk csináljunk egy „zárszámadást” eddigi sport- pályafutásáról. — Kézilabdázni, focizni kezdtem még az általános iskolában, mert a többi is azt csinálta — mondta Horváth László egy széles mosoly kíséretében. — Aztán elvetődtem egy cselgáncs- versenyre. Nagyon megtetszett és elhatároztam: csel gáncsozó leszek. Mint serKerekes Sándor bajnokságon. Véleményem szerint életem legjobb teljesítményét tavaly a „600 éves Kecskemét” nemzetközi jubileumi versenyén értem el. Lipcsében sajnos, kiújult a sérülésem, és nem sikerült a döntőbe jutás, s Londonban az EB-n sem ment úgy, ahogy elképzeltem ... Ideges voltam és az az igazság, hogy rutintalan is. Talán az idén sikerül, ami eddig nem ment. — Laci tehetséges és jó versenyző — tette hozzá Varga edző. — Nincs vele komoly probléma, legfeljebb a cigarettaadagja lehetne kevesebb... Közben Kerekes Sándor, a háromszoros serdülő bajnok állt mellénk verejtékező testtel és gyorsan elmondta, hogy tavaly az ifjúsági bajnokságon 3. helyezett lett. S hogy Lengyelországban 4., Szarajevóban pedig a felnőttek közt a 3. helyet szerezte meg. — Ennek a gyereknek — mondta az edzője — akaraterőből, meg szorgalomból ötöst adnék. Nem túl sérülékeny. Még nem is kiforrott versenyző, de nagyon jó tulajdonsága, hogy tudja miért csinálja a ju- dót... «» bi -4 i