Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-05 / 53. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! MAG YAR SÍOCfALIST A M'UTI KÁ SPÁRT BÁCS-KIS K.Ü/4 M EGYE I BIZOTTS ÁGÁNAK N API LA PJA XXIV. évi. 53. szám 1969. március 5. SZERDA Arat 80 fillér Új szakközépiskolák a megyében Tegnap Kecskeméten Minden valószínűség szerint együttes ülést tartott a megyei tanács oktatási tanácsa és művelődési állandó bizottsága. A fő napirendi téma, a megye új szakközépiskola-hálózatának tervezetéről szóló beszámoló volt, amelyet Tövis Ferenc, a megyei tanács iskolai csoportvezetője állított össze. Az új típusú szakközépiskolai rendszert a gazdasági-társadalmi fejlődés egyre igényesebb követelményei teszik szükségessé. Párthatározat és különböző az Űjkollégiumban kap helyet, miután a Bányai Júlia Gimnázium még az idén visszaköltözhet a Megyei Kórház által használt a Nyíri úti gimnáziumépületbe. A gépgyártástechnológiai szakközépiskola kezdési időpontja még bizonytalan a nagyobb összegű beruházások miatt, 1975. a végső határidő, négy osztállyal indul. A beszámolót a kettős értekezlet Madarász László megyei vb-elnökhelyettes vezetésével megvitatta és jogszabályok mondták ki, egyhangúlag javasolták a hogy 1975-ig országosan 50 | megyei tanács végrehajtó —50 százalékossá kell tenni j bizottsága elé való terjesz- a gimnáziumok és a szak- j tését. középiskolák arányát. Bács | Ezután a művelődésügyi megyében az átállás anyagi j állandó bizottság Nagy gondjai miatt egyelőre csak 46 százalékra tervezik a szakközépiskolák arányát. A legelső új szakközépiskola — egészségügyi — 1969 szeptemberében nyílik meg két osztállyal Kalocsán, a Tömöri utcai gimnázium épületében. Ide a megye egész területéről jelentkezhetnek az ápolónői, gyermekgondozói, asszisztensi és egyéb egészségügyi foglalkozást választó, általános iskolát végzett leányok. Ugyanilyen típusú osztály indul 1970-ben a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatása alatt, a megyeszékhelyről és körzetből jelentkezők részére. Ugyancsak 1970-ben kezdi meg új rendszer szerinti működését a kiskőrösi gimnázium mezőgazdasági szakközépiskolai osztálya, amely kertészeti profilú lesz. A fokozatosan megszűnő Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnázium helyén 1971-től megyei beiskolázású gépészeti és acélszerkezeti szakközépiskola létesül, három párhuzamos osztállyal. Egészen új intézet lesz, nem jogutód, mint az eddigiek, a gépgyártás- technológiai szakközépiskola Kecskeméten. Sándor elnökletével tovább tanácskozott. Egyetértőleg fogadták Zoboki Lászlónak, a megyei tanács építési és közlekedési osztálya munkatársának javaslatát az eddig gyakorlatilag nem működő műemlékvédelmi albizottság átszervezésére vonatkozólag, majd Kád isi Lászlónak, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetőjének tájékoztatóját, amely a pedagógusállások pályázati rendszerének új, logikus módosításait ismertette. Tankokkal támadlak a hazafias erük Dél-Vietnamhan SAIGON. A dél-vietnami hazafias erők kedden az ország húsz különböző pontján támadták az ellenséget, s ezek között — saigoni katonai szóvivő bejelentése Együttes ülést tart az MSZMP központi Bizottsága és a Minisztertanács Szerdára összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács együttes ülését. Az ülés napirendjén külpolitikai kérdések, továbbá a szocialista országok nemzetközi gazdasági együttműködésének továbbfejlesztésére, valamint az állami élet, a szocialista demokrácia fejMárcius 21-22: kétnapos munkaszünet Mint ismeretes, a kormány a Magyar Tanács- köztársaság 50. évfordulójának méltó megünneplésére, ez év március 21-ét munkaszüneti nappá nyilvánította. Mivel március 21-ét egy munkanap választja el a vasárnapi pihenőnaptól, ezért az általános érvényű rendelkezésnek megfelelően a március 23-1, vasárnapi pihenőnapot 22- én, szombaton kell kiadni. Március 20-án, csütörtökön a szombati munkaidő-beosztást kell alkalmazni, míg március 23-án vasárnap rendes munkanapot kell tartani. A március 22- én szabad szombatot tartó vállalatoknál a munkaidőA IÍISZÖY választmányának értekezlete beosztást nem kell megváltoztatni. A munkanap áthelyezése nem érinti a megszakítás nélkül üzemelő vállalatok munkaidő-beosztását. A kereskedelmi, a közlekedési, valamint a lakosság ellátását szolgáló egyéb vállalatoknál a munkaszüneti nappal összefüggő munkaidőbeosztást az érintett miniszterek és a tanácsok végrehajtó bizottságai külön szabályozzák. lesztésére vonatkozó időszerű kérdések szerepelnek. szerint — a két legjelentősebb támadás színhelye a dél-vietnami kormánynak egy Da Nang közelében fekvő koncentrációs tábora és egy Saigon közelében levő fontos közúti híd volt. A dél-vietnami fővárost a Bien Hoa-i légitámaszponttal összekötő út kulcsfontosságú hídja a keddi támadás során nem szenvedett jelentős kárt. A délvietnami—kambodzsai határ közelében a szabadság- harcosok megtámadták az amerikai különleges fegyveres erők egy táborát. A Kontumtól 37 kilométernyire északnyugatra fekvő tábor védői szerint a támadásban tankok is részt vettek, most első ízben tavaly február óta, amikor Khe Sanh-nál a hazafias erők szintén bevetettek harckocsikat. HONGKONG. > A dél-vietnami hazafias erők február 28-án kezdődött támadássorozata nyomán az amerikai katonák közül 5675-en, az ausztráliaiak közül 30-an vesztették életüket — jelentette az AFP. A felszabadító hadsereg katonái lelőttek 117 repülőgépet és helikoptert, nem számítva azt a 63 gépet, melyet Qui Nonh repülőterén semmisítettek meg. A Mekong deltájában elsüllyesztettek 27 amerikai hajót, 5 hadihajót és a saigoni rezsim haditengerészetének egy komphajóját. (AFP) Hetvenkét szocialista brigád a Kecskeméti Konzervgyár szakszervezeti tanácsát Kedden délután a megyeszékhely egyik legnagyobb ipari üzemében, a Kecskeméti Konzervgyárban a szakszervezetek alapszervezeteinek küldöttei tanácskozásra gyűltek össze, hogy megválasszák a gyár szakszervezeti tanácsát, illetve szakszervezeti bizottságát. A küldöttgyűlésen részt vett Putics József, az ÉDOSZ főtitkára, Balogh György, az ÉDOSZ megyei titkára, Tóth Imre, a városi pártbizottság munkatársa. Gróman Miksa, a Konzervipari Tröszt pártbizottságának titkára, Kiss Margit, a Kecskeméti Konzervgyár pártbizottságának titkára. Végvári István igazgató megnyitója után Varga Sándorné, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára egészítette ki a korábban írásban kiadott beszámolót. A részletes beszámoló szerint — a rossz időjárás hatásaként — az üzem 1968-ban 615 millió forint értékű árut gyártott a tervezett 660 millióhoz képest. A múlt esztendőben nagy volt a munkaerővándorlás, amelyet elsősorban a műszaki színvonal emelésével, korszerű gépek beállításával sikerült ellensúlyozni. Két év alatt a Kecskeméti Konzervgyárban 50 millió forintot fordítottak beruházásokra, a munka- körülmények javítására, s hatmillió forintos ráfordítással korszerűsítették a szociális létesítményeket. Kilencféle fénycsőarmatúra Tegnap Kecskeméten, a KISZÖV 31 tagú választmánya ülést tartott. A tanácskozáson — amelyen részt vett Szabó Ferenc, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője, dr. Nagymarosi Mihályné, az OKISZ-titkárság osztályvezetője, Goldmann Sándor, az OKISZ szövetkezetpolitikai főosztályának munkatársa — az új alapszabályok elkészítésére vonatkozó irányelvekről tárgyal- t-cik Fekete László KISZÖV- elnök beszámolójában hangsúlyozta, hogy az új alapszabályok feloldják azt az ellentmondást, amely az új gazdasági mechanizmus néhány alapvető vonása és a régi kisipari szövetkezeti alapszabályok között fennállnak. Hogy az eltérő adottságok mellett egységes rendszerben készüljenek az alapszabályok, a KISZÖV március 18-án a kisipari szövetkezetek elnökei és párttitkárai részére konzultációt rendez, amelyet előreláthatóan Rév Lajos, az OKISZ-elnöke vezet majd le. Körülbelül négy percenként kattan a szalag és el *eszui egy uj armatúra a Kalocsai Vastömegcikk-ipari Vállalat műhelyében. Műszakonként 120 armatúrát állít elő az Egyetértés brigád. Alig egy éve indult meg ennek a cikknek a sorozatgyártása, s máris új gyártmány bevezetésé* készítik elő. Higanygőzlámpa-házakat fognak gyártani, 125 wattostól 400 wattosig. Ebben az évben 700 millió forintos termelési érték előállítását tűzték ki célul, amely nem kevesebb, mint 13 ezer vagon nyersáru feldolgozását teszi szükségessé. A szakszervezeti munkában jelentős helyet foglal el a munkaverseny szervezése és segítése. A múlt esztendőben a Kecskeméti Konzervgyárban kilencven brigád dolgozott a szocialista cím elnyeréséért, amelyből 72 megszerezte a kitüntető círhet. A vállalatnál 245-en szereztek 1968-ban kiváló dolgozó jelvényt. A szakszervezeti bizottság igen fontosnak tartotta az újítómozgalom felkarolását. Ennek tulajdonítható, ihogy a múlt évben a benyújtott újításokból 23-at vehettek be, s gazdasági eredményük meghaladta az 1 millió 200 ezer forintot. Az 1367. évihez viszonyítva emelkedett a munkások átlagkeresete, amelyeket tovább növelt a béren kívüli juttatások aránya is. Egyetlen példát erre: 1968-ban 241 600 forint segélyt fizettek ki. A szakszervezet jó munkáját dicséri, hogy 1967-hez viszonyítva felére csökkent a munkaügyi döntőbizottság által tárgyalt ügyek száma. A hozzászólások után a küldöttek megválasztották az 55 tagú szakszervezeti tanácsot és a 15 tagú szak- szervezeti bizottságot. A Kecskeméti Konzervgyár szakszervezeti bizottságának elnöke Holló Mátyásáé, titkára Varga Sándorné lett. Végezetül négy küldöttet választottak, akik a Kecskeméti Konzervgyárat a Konzervipari Tröszt szak- szervezeti tanácsának választásán képviselik. G. G.