Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-18 / 64. szám

Remek küzdelem Kecskeméti Dózsa—Győri Dózsa 1:0 (1:0) Győr, 1000 néző, vezette: Almási. K. Dózsa: Góc — Vlncze, Fajt, Kreidll — Dobó, Lutz — Jósa, Lódi (Lantos a 68. p.), Gyifkó. Pasek (Bán- hídi, a szünetben), Linka. Edző: Pyber István. Győr: Halasi — Kovács, Tullner. Tamás — Tasná- di. Csák — Domonkos, Orosz. Szaló, Vígh, Csidei. Edző: Horváth Zoltán. A mérkőzés előzményé­hez tartozik, hogy Diósze- gin kívül lázas betegség miatt Kiss IL sem utazha­tott a csapattal Győrbe. Ott újabb kellemetlen megle­petés érte Pyber István edzőt. Lutz is belázasodott, de így is vállalta a játé­kot. Az edző így két me­zőnyjátékost írt be cseré­nek a jegyzőkönyvbe. Hazai támadások vezet­ték be a mérkőzést, a kecs­keméti csapat nyugodtan verte vissza a rohamokat Jól zárt a védelem. Gór­nak az első negyedórában kétízben kellett bebizo­nyítani, hogy jó formában van. Előbb Szaló. majd Vígh állt már csak a ka­pussal szemben, de Gór mindkétszer bravúrosan hárított Az első negyedóra eltelte után egyre többször jutott szóhoz a kecskeméti csatársor. Különösen Jósa lendületes lefutásai okoz­tak gondot a hazai véde­lemnek. A 34. percben Lutz pontos labdájával Pasek a balösszekötő helyén tört előre. Amikor a 16-os sar­kához ért ívelt lövést kül­dött a kapura. A győri ka­pus nagy bravúrral ha­nyatt vetődve a kapufára tolta a labdát, majd a vé­dők hárították. A 36. percben góllá érett a kecskemétiek fölénye. NB I-es eredmények MTK—Egyetértés 2:1 (1:1), U. Dózsa—Dunaújváros 3:1 (1:1), — vasas—Tatabánya 73) (1:8), Bp. Honvéd—Rába ETO 1:0 (0:0), Ferencváros—Szom­bathely 6:1 (3:0), Salgótarján— Pécs 1:0 (1:0), Diósgyőr—Eger 2:0 (1:0), Komló—Csepel 1:0 (0:0). 1. Vasas 2. U. Dózsa 3. FTC 4. Rába ETO 5. Salgótarj. 6. Bp. Honv. 7. MTK K. Pécsi D. 9. Komló 10. Csepel Diósgyőr 12. Szombath. 13. Eger 14. Dunaújv. 15. Egyetért. 16. Tatabánya 3 S — — 11:0 6 3 3---7:1 6 3 3--11:3 6 3 2 — 1 10:2 4 3 2 — 1 2:1 4 3 2 — 1, 5:3 4 3 2 — 1 4:3 4 3 1 1 1 2:2 3 3 1 1 1 1:2 3 3 1 — 2 2:4 2 3 1 — 2 2:4 2 3 1 — 2 3:8 2 3 — 2 1 1:3 2 3------3 2:8 — 3------3 1:10 — 3------3 1:11 — H ivatalos totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a március 16-i, 11. játékhétre 1 440 481 szelvény érkezett be. A nyereményalap 2 333 579,22 forint, jutalom 259 286,60 forint, össznyeremény 2 592 865,80 fo­rint. A nyeremények: Egy 13 plusz 1, a nyere­' !Yösszeg 394 115,— forint; 3 in találatos nyeremény ősz- szeg 186 686,— Ft; 70 db 12 ta- tülatos nyereményösszeg 5334,— rt: 942 db 11 találatos nyere­ményösszeg 396,— Ft; 6973 db 10 alálatos nyereményösszeg 80,— Ft. Az 1000 forinton aluliak kl- i zetése március 22-től, az tíenfelüli nyereményeké már­cius 27-től kezdődik. A telitalálat: 2. 2, 1, 1, 1, 2, x, x, 2, 1, x, x, x, x. Dobó indította el a táma­dást, Jósa kapta a labdát. Két esel után ügyesen Lódihoz továbbította, aki hat méterről a bal sa­rokba lőtt. 1:0. A vezetőgól után táma­dásban maradt a kecske­méti gárda Lódi húzott a győri kapu felé, majd lőtt, s a labda hajszál híján a kapuba jutott. A 39. perc­ben Jósa viharzott el a jobb szélen. Lódi kapta a labdát, rá is lőtte, a győri kapus már verve volt, de szerencséjére a labda az egyik befutó hátvédről a mezőnybe vágódott. (Már szinte bent láttuk a háló­ban.) Az utolsó percben Szaló majdnem kiegyenlí­tett. Gór fölött átszállt a labda, de szerencsére a ka­pu fölött hagyta el a já­tékteret A kecskeméti öltözőben nyugodt volt a hangulat Cserére került sor. mivel Pasek rándulást szenvedett. Helyére Bánhídi jött be. Szünet után nagyon rá­kapcsolt a hazai együttes. Ez nem azt jelentette, hogy a kecskemétiek feladták a támadást Szervezett véde­kezésből gyors támadáso­kat vezettek és szinte vala­mennyi kecskeméti roham gólveszélyes volt A 68. percben Lódi megsérült helyére Lantos állt be. Do­bó ment előre a csatársor­ba. Ezután a Győri Dózsa néhány veszélyes támadá­sát láthattuk. A kecskemé­ti csapat okosan tartotta a labdát, lassította a játékot s végül győztesen hagyta el a játékteret A K. Dózsa győzelme na­gyon értékes. Egy lelkes, jól küzdő csapatot győztek le, annak saját otthonában. Elmondhatjuk, hogy ez­úttal taktikai fegyelem­ből ismét kitűnőre vizs­gázott a Dózsa, s min­den tekintetben felülmúl­ta ellenfelét A csapat legjobb része a védelem volt Górral az élen, egymást múlták félüL Lutz tapasztalatával nagy hasznára volt az együttes­nek. Elől Jósa minden megmozdulása veszélyes volt s a többiek is jóval átlagon felüli teljesítményt nyújtottak. A hazai együt­tesben Tullner. Orosz és Szaló volt a legjobb. A LABDARUGÓ NB I B allasa 1. Kecskemét 3 3 — — 4:0 6 2. Szállítók 3 2 1 — 5:2 5 3. ZTE 3 2 — 1 8:5 4 4. MA VÁG 3 1 2 — 3:2 4 5. Videoton 3 2 — 1 7:5 4 6. Várpalota 3 2 — 1 3:3 4 7. Békéscsaba 3 2 — 1 3:4 4 8. Bp. Spart. 3 1 1 1 4:2 3 9. Oroszlány 3 1 1 1 4:3 3 10. Előre 3 1 1 1 3:3 3 SZMTB 3 1 1 1 2:2 3 12. SZEOL / 3 1 1 1 2:3 3 13. Pécsi B. 3 1 1 1 1:3 3 14. Ózd 3 1 — 2 6:5 2 15. SzfV. MÁV 3 — 1 2 3:5 1 16. MVSC 3 — 1 2 2:4 1 17. Győri D. 3 — 1 2 1:5 1 18. Nagybátony 3-------3 1:6 — G .-MAVAG—Oroszlány 1:1, Várpalota—MVSC 2:1, Szállí­tók—Nagybátony 2:0, Szolnoki MTE—Bp. Spart. 1:1, Pécsi Bányász—BKV Előre 13), ZTE —Ózd 4:3, Békéscsaba—SZEOL 2:0, Videoton—Szív. MÁV 3:2. Ökölvívó NB I. B KECSKEMÉTI FÉMMUNKÁS— KATONA JÓZSEF SE 14:8 Kecskemét, 500 néző, ve­zette: Vári és Molnár. A Fémmunkás újabb ha­zai mérkőzésére ismét telt ház előtt került sor. A kecskeméti együttes rosszul kezdett, mivel papírsúly­ban nem tudott versenyzőt kiállítani, Baloghot pedig az orvos nem engedte indulni lázas betegség miatt. így a Katona József SE 4:0-ás vezetésével kezdődött a ta­lálkozó. A Fémmunkás di­cséretére elmondhatjuk, hogy ezt a hátrányt egy­általán nem érezték meg és végül biztos győzelmet arattak. Eredmények: (Elöl a Fémmunkás versenyzői.) Papír- és légsúlyban el­lenfél nélkül győzött Dob- ranyi és Fikő. 0:4. Harmatsúly: Fehér egy­hangú pontozással győzött Juhász ellen. 2:4. Fehér stí­lusosan öklözött, mindhá­rom menetben fölényben volt jó képességű ellenfe­lével szemben. Pehelysúly: Görög ellen Romvári az I. menetben feladta. 4:4. Görög kemény ütései ellen Romvárinak nem volt ellenszere. A ki­ütéstől mentette meg Rom­várit az edzői törülköző. Könnyűsúly: Flórián el­len Csóka a III. menetben döntő fölénnyel győzött. 4:6. Nagy harc alakult ki a két öklöző között. Csóka nagyobb tapasztalata dön­tött. Kisváltósúly: Vígh S. egyhangú pontozással győ­zött Kocsis ellen. 6:6. Az est legnagyobb küzdelme. Kár volt Víghnek beállni verekedni, így ő is sok fe­lesleges ütést kapott Váltósúly: Vígh J. ellen Tóparti az I. menetben fel­adta. 8:6. Ez a mérkőzés sem tartott egy percnél to­vább. Nagy kár, hogy Vígh J.-nek a CSB eddigi mér­kőzésein nem akadt ko­moly ellenfele. Nagyváltósúly: László pontozással győzött Simon ellen. 10:6. A kecskeméti fiú győzelme megérdemelt. A III. menetben nem sok hiányzott ahhoz, hogy ki­üsse ellenfelét Középsúly: Karip az el­ső menetben feladta Né­meth ellen. 10:8. Nagy ütésváltással kezdődött a találkozó. Németh egyik ütésétől Karip a földre ke­rült. s ezután edzője fel­adta a küzdelmet Félnehézsúly: Kiss ellen Kovácsot a mérkőzésvezető szabálytalan ütésért az I. menetben leléptette. 12:8. Ez a mérkőzés sem tartott sokáig. Kovács sokat sza­bálytalankodott az első pil­lanattól kezdve. Megérde­melten jutott a leléptetés sorsára. Nehézsúly: Szabari el­len Pált a II. menetben sportszerűtlen viselkedésért leléptették. 14:8. Szép mér­kőzésnek indult ez a pár­harc. Pál azonban a II. me­netben elvesztette a fejét. Kiugrott a szorítóból a mérkőzésvezető figyelmez­tetése után. Ezért léptették le. Egyenlő erők Szolnoki MÁV—Kecskeméti TE 1:1 (1:0) Kecskemét, 1500 néző, vezette: Czirják. Sz. MÁV: Donba — Sülé, Abonyi, Varga — B. Nagy, Földesi — Urbán, Szolnoki, Pintér, Tóth II., Dobos II. Edző: Horváth János. KTE: Molnár — Gudri- cza, Fekete I., Suhajda — Franczkó, Pavlovics — Dinnyés, Gogolák, Beregi, Szőczey, Parádi. Edző: Ly- ka Antal Lyka edzőnek komoly gondot okozott az össze­állítás, mivél Kiss L és Mányokl komolyabb ok nélkül távolmaradt Hűvös, kellemetlenül szeles idő­egyik KTE-védőrSl Szol­noki elé került, aki éles lövést küldött a kapura. A labda a kapufa mellett ju­tott a hálóba. 1:0. A gól után KTE-támadá- sok következtek, de sok volt az átadási hiba, így nem sikerült helyzetet ki­alakítani. Dinnyés, majd Parádi lövése kerülte el Donka kapuját A 40. perc­ben szép adogatás után Franczkó bombázott a ka­pura. A labda ezúttal is célt tévesztett A MÁV védekezett a szünetig. A KTE öltözőjében Lyka edző bátrabb játékra hív­hibátlanul zárt A 83. perc­ben Dinnyés—Szőczey ak­ció végén Szőczey a hálóba küldte a labdát Sajnos, a játékvezető kezezést látott, s így érvénytelen volt a gól. A KTE küzdőszellemből jól vizsgázott ezen a mér­kőzésen. Főleg a második félidőben — bátran és gól- ratörően játszott A dön­tetlen eredményt minden­képpen megérdemelte. Mol­nár biztos kezű kapus volt A hátvédhármas legjobbja ezúttal Fekete I. volt Kí­vülük Pavlovics, Beregi, Szőczey és Parádi tűnt ki. Remek góllal egyenlített a KTE. Parádi vetődve küldte a hálóba m labdát A kép jobb oldalán a földön a gólszerző. íben, nagyon rossz pályán ia vendégek kezdték a já­tékot Az első esemény Be­regi távoli lövése volt a 3. percben. Erőtlen KTE- támadásokat láthattunk, majd a 6. percben végre veszélybe került a MÁV kapuja. Szőczey labdáját Dinnyés kapta, a lövés pil­lanatában azonban Abonyi közbe tudott lépni. Ezután ismét a szolnokiak percei következtek. Beszorult a KTE, védekezésébe is több hiba csúszott Szerencsé­re a pálya talaja „nőm íz­lett” a szolnokiaknak sem így történhetett meg, hogy a 14. percben Urbán tiszta helyzetben a levegőt talál­ta el a labda helyett. A 20. percben a vendé­gek a KTE térfelének kö­zepéről szabadrúgást végez­hettek et Tóth lövése az ta fel a figyelmet Az ed­ző szerint meg lehet for­dítani a mérkőzés állását Jól kezdett a kecskemé­ti együttes. A vendégek az eredmény tartására töre­kedtek, átadták a pálya középső részét a KTE-nek. Egyre többször veszélyezte­tett a lila-fehér csapat Az 51. percben Dinnyés beadá­sa tisztán találta Szőczeyt, de elpattant tőle a labda. Az 55. percben a bal ol­dalról Szőczey végezhetett el egy szabadrúgást. A csatár éles lövésébe Parádi vetődve fejelt A labda védhetetlenül jutott a há­lóba. 1:L A kiegyenlítés után ter­mészetesen feladta a véde­kező taktikát a MÁV. Több szöglet jelezte a vasutasok fölényét A KTE-védelem A szolnoki együttesben Abonyi, B. Nagy, Pintér és Tóth IL játszott jóL NB H. KELETI CSOPOBT 1. Cegléd 1 1 —-1- 4:0 2 2. DVSC 1 1 — — 3:0 2 3. Budafok 1 1 — 2:0 2 4. J ászberény 1 1 — — 1:0 2 KISTEXT 1 1 — — 1:0 2 6. SZVSE 1 1 — — 3:1 a 7. MGM Debr. 1 — 1 — 0:0 í Pénzügyőr 1 — 1 — 0:0 i KTE 1 — 1 — 1:1 i Sz. MÁV 1 — 1 — 1:1 í 11. Bocskai SE 1 — 1 1:3 —• 12. K. Tűzálló 1 — — 1 0:1 Sz. Dózsa 1 — — 1 0:1 — 14. Gyula 1 — —* 1 0:2 ■mm 15. Kiskun!. 1 — 1 0:3 mm 16. M.kovácsh. 1 — — 1 0:4 — A forduló eredményei: Pénz­ügyőr—MGM Debrecen 0:0, — KISTEXT—K. Tűzálló 1:0, — SZVSE—Bocskai SE 3:1, Ceg­léd—Mezőkovácsháza 431, Bu­dafok—Gyula 2 3), Jászberény— Szegedi Dózsa 131. Túlzott a gólarány Debreceni VSC—Kiskunfélegyházi Vasas 3:0 (2:0) Debrecen, 2000 néző, ve­zette: Stencel. DVSC: Szabó II. — Szabó I. , Wechter, Lipők —Fohn, Nagykaposi — Káló, Roz- gonyi, Ráczi, Vaczlavik, Kiss IL Edző: Nagyszalóki András. Kiskunfélegyháza: Seres (Farkas) — Bense, Cserkó, Fekete — Makai, Sahin — Vereb (Bálint), Sántha, Vil­lányi, Ézsi, Csermák. Ed­ző: Fejes József. Végig hideg, szeles, esős időben játszották le a ta­lálkozót Mindkét csapat nagy akarással küzdött, s a játék változatos és időn­ként eléggé színvonalas is volt. A 35. percig egyik kapu se került veszélybe. Ekkor azonban Csermák átkeveredett a jobb oldal­ra. hátra akart gurítani Bensének. Az átadást Kiss II. elcsípte és beadását Vaczlavik 10 méterről éle­sen a hálóba fejelte. 1:0. Ezután előbb Vereb, majd Ézsi nagy lövését védte a debreceniek kapusé. A 37. percben Káló lesről indult, a partjelző intett Is és saj­nos a Vasas-védők egy pillanatra leálltak. A já­tékvezető azonban nem fújt és Káló beadását Ráczi za­vartalanul lőhette mintegy 8—10 méterről Seres háló­jába. 2:0. A 40. percben az ügyesen mozgó Sánta ki­tört a védők gyűrűjéből, amikor Wächter felvágta. A játékvezető 18 méterről végeztette el a szabadrú­gást. Szünet után a 60. percig álandóan a debreceniek térfelén folyt a játék. A hazaiak a félvonalon sem tudtak átjönni, gól azon­ban nem esett. Ezzel szem­ben a 61. percben a DVSC első támadása eredményes volt. Kiss II, 18 méterről leadott lövése Seres háló­jában kötött ki. 3:0. Ekkor Serest Farkas, Verebet Bá­lint váltotta fel. Az új ka­pus jól mutatkozott be. A 65. percben Káló bombá­ját szögletre hárította. A mérkőzés többi részében kiegyenlített játék folyt. A félegyházi szurkolók­nak nincs okuk az elkese­redésre, mert a csapat nem játszott rosszul. A táma­dók játékán azonban sok a javítanivaló. Ha ezt a feladatot sikerül megolda­ni, akkor a csapatnak nem lesznek gondjai. A debre­ceniek — akik nem titkol­ják, hogy bajnokságot sze­retnének nyerni —, remé­nyüket egyelőre igazán jó játékkal nem igazolták. Győzelmük reális volt, de a gólarány túlzott. A DVSC-ben Vaczlavik, Rá- c-1, Kiss II. tűnt ki, míg a Vasasból Ézsi, Cserkó, Sán­ta és Sahin játéka sorol­ható a jó teljesítmények közé. PETŐFI NEPE - A Magyai Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál. — Kiadja a Bacs-Kiskun megyei Lapkiadó vaiiaiat. Felelős kiadó: dr Mezei István igazgató - Szercesztöség Kecskemét Városi Tanácshaz. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 Szerkesztő bizottság 11-38 - Kladonivatal: Kecskemet, Szabadság tét 1/a. Telefon: 17-09. e- Terjeszti a Magyar Posta - Elotizetnetö: a heiy) postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 17,— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét, Telefon: u-85. — Index* 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents