Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-06 / 30. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! VETOnuepe ä MAGYAR SZOCIALISTA M'UTIKÁSPÁRT BÁ C S’-K ISKU^ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Tombol a hóvihar! Több mint axáx gép tiaxtítja ax utakat A kedd este óta tartó hó­esés rendkívüli körülmé­nyeket teremtett a megyé­ben. Tizenkét óra alatt — a Kecskeméti Agrometeo­rológiai Intézet jelentése szerint — a hóréteg vastag­sága meghaladta a 16 cen­timétert. Szerdán az időjá­rás tovább romlott, délután 3 órakor a hőmérséklet mí­nusz 4—mínusz 1 Celsius- fok között váltakozott. Az egész megyében esett a hó, amelyhez viharos északi, északkeleti szél csatlakozott. Sok út járhatatlan A KPM Közúti Igazga- rosszabbodik, ugyanis az tóságán Bacsfay Gyuia fő­mérnök adott tájékoztatást a megyei közutak helyzeté­ről. A megye útjai nagy általánosságban, egy nyom­sávban, nehezen járhatók. Az 5-ös számú főútvonalon Kiskunfélegyháza és Kecs­kemét között az út járha­tatlan. (Zárójelben jegyez­zük meg, hogy szerdán dél­után húsz járművet a Köz­úti Igazgatóság hókotró gé­pei és Sz—100-as traktorai bontottak ki a hóból.) A* 55-ös út Felsőszentiván éí Tataháza, valamint Mél> kút és Kisszállás között szintén járhatatlan. A 44-es számú úton Kecskemét és Lakitelek között két és fél kilométeres szakaszon a ho fúvások olyan magasak, hogy jármüvek nem közle- . kedhetnek. Az 51-es számú í; út Hercegszántó és az or­szághatár között a nagy hó­fúvások következtében nem járható. '% A Közúti Igazgatóság út- mesteri telepei teljes ap­parátussal felvették a hó elleni küzdelmet. Százki- lenc hóeke és homokszóró gép tartózkodik az utakon, megerősítve két SZ—100-as traktorral. Az időjárási elő­rejelzés szerint a helyzet erős szél nem csökken, s újabb hóesés várható. Bacs­fay Gyula főmérnök egyéb­helyett délután 1 órakor, míg a tótkomlós—kecske­méti járat 7 óra 20 perces érkezés helyett délután 2 órakor Kiskunfélegyházáról indult Kecskemét felé. Ezek az autóbuszok az 5-ös szá­mú főútvonalon elakadtak, s csak úgy sikerült megér- kezniök a megyeszékhely­re, hogy az autóbusz sze­mélyzete, utasai lapáttal tisztították meg az utat a hótól. A helyközi járatok szerdán 30—60 perces ké­Kádár János baráti látogatásra a Szovjetunióba utazott A Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bi­zottságának meghívására szerdán baráti látogatásra Moszkvába utazott Kádár- János, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Búcsúztatására a Nyuga­ti-pályaudvaron megjelen­tek: Biszku Béla. Komó­csin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Benkei András, dr. Csanádi György, a kor­mány tagjai, Sándor József és Gyenes András, a Köz­ponti Bizottság osztályve­zetői. továbbá N. N. Szika- csov követtanácsos, a Szov­jetunió budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügy­vivője. XXIV. évf. 30. szám 1969. február 6, CSÜTÖRTÖK Árat 80 fillér Vendégünk volt Bondor József, építés­ügyi és városfejlesztési miniszter. (3. oldal) A szakszövetkezetek helyzetéről Az SZTSZ elnökének tájékoztatója. (3. oldal) „Tanyai vágyak7* (4. oldal) mm-.'i? ként azt is közölte, hogy a jelenlegi tájékoztatás nem mérvadó, ugyanis a helyzet szinte percenként változik. Húsz-negyven perces késés A vasútnál is jelentős gondokat okozott a hirtelen jött hóesés. Závoda János intéző, a kecskeméti MAV- állomás forgalmi szolgálat- tevője arról számolt be, hogy a fővonali vonatok — Szeged—Budapest — 20— 25 percet késnek. A csatla­kozó szerelvények (Kecske­mét—Lakitelek, Kecskemét —Fülöpszállás, Kecskemét —Kerekegyháza, Kecskemét —Lajosmizse) emiatt 40 perces késéssel indulnak. A nagy hóesés miatt a vasút­biztosító berendezések kar­bantartása nagy számú munkaerőt vesz igénybe. Egyedül a kecskeméti vas­útállomáson tizenhatan dol­goznak a váltók karbantar­tásán. A forgalmi szolgálattevő arra hívta fel az utazók fi­gyelmét, hogy a vonatok indulásáról a 24-60-as szá­mú telefonon érdeklődje­nek. illetve ha nem feltétlen fontos, ne utazzanak. Hólapátolás a főútvonalon A legkritikusabb a hely­zet az autóbusz-közlekedés­ben. A dél felől érkező tá­volsági autóbuszok közül a Szeged—Kecskemét, a Ma­kó—Kecskemét járatok 7 órai érkezés helyett délelőtt 11 órakor futottak be. A Ma­kó—Szentes—Kecskemét kö­zött közlekedő autóbusz 7 óra Mika Spiljak hazánkba érkezett BELGRAD (MTI) A Tanjug gyorshírben je­lenti, hogy Mika Spiljak, a Jugoszláv Szövetségi Vég­rehajtó Tanács (kormány) elnöke szerdán vonattal nem hivatalos látogatásra Magyarországra utazott. A jugoszláv kormányelnök Fock Jenő magyar minisz­terelnök meghívásának tesz eleget A belgrád—topcsideri pá­lyaudvaron Mika Spiljakot a szövetségi nemzetgyűlés a szövetségi végrehajtó ta­nács és a külügyminiszté­rium képviselői búcsúztat­ták. M. Spiljak szerdán dél­után hazánkba érkezett A kelebial határállomáson Púja Frigyes az MSZMP Központi Bizottságénak tag­ja fogadta a jugoszláv kor- mányelnökot. séssel érkeztek meg. Dél­után 3 órakor Tóth József, a MAVAUT forgalomirá­nyítási csoportvezetője azt közölte velünk, hogy az 52- es számú úton Kecskemét és Solt között rendkívül ne­hezen járható az út. A megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedésrendé­szeti osztályának beosztot­tai szerdán tíz baleset ügyében intézkedtek. Sze­rencsére ezek a karambolok nem voltak jelentősek, a síkos út miatt a gépjármű­vek egymásnak koccantak. Gémes Gábor A Munkaügyi Minisztérium állásfoglalása a részesedés és munkadíjazás egyes kérdéseiről Több vállalatnál viták folytak arról, hogyan kell helyesen értelmezni a ré­szesedési alap felosztásával, a munka díjazásával kap­csolatos egyes jogszabályo­kat. A félreértések tisztá­zására a rendelkezések egy­séges értelmezése érdeké­ben a Munkaügyi Minisz­térium a SZOT-tal és a Pénzügyminisztériummal közösen állást foglalt a vi­tatott kérdésekben. A kategóriák közötti felosztási arány A jogszabályok értelmé­ben a részesedési alapot — csoportátlagot nem terhelő összegek levonása után — a csoportmaximumok (80, 50, 15 százalék), és az egyes részesedési kategóriákban tartozók éves bérének szor­zata arányában kell a ré­szesedési kategóriák között felosztani és ezeket az ará­nyokat vállalati (tröszti) szinten be kell tartani. Valamennyi dolgozót kategóriába keli sorolni Egyes vállalatok a ren­delkezéseket úgy értelme­Erdei Ferenc Kecskeméten Tegnap délután Erdei MM Ferenc akadémikus, a Ha- ff zafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az Országos Szövetkezeti Ta­nács elnöke Kecskeméten járt Itt Erdélyi Ignác, a városi pártbizottság első f titkára, Reile Géza, a vá- ^ rosl tanács vb-elnöke, Pe- ’ sir István, a területi tsz- szövetség elnöke és Magony Imre, a szövetség titkára fogadta. Ezután Erdei Fe­renc, a városi pártbizott­ság és a tarülati tsz-szövet- ség szervezésében, az ag­rárszakemberek politikai fórumán „A mezőgazdaság, tartott előadást, majd ve- a tsz-ek helye és szerepe a zette az ezzel kapcsolatos népgazdaságban’' címmel vitát. zik, hogy az év végi része­sedés kategóriák közötti felosztásának kiszámítása­kor csak azoknak a dolgo­zóknak az éves bérét kell alapul venni, akik év végi részesedésre jogosultak. Ez az értelmezés helytelen. Miád^n dolgozót részesedé­si kategóriába kell sorolni, aki a vállalatnál munkavi­szonyban áll, függetlenül attól, hogy az illető az adott évben kap-e jutal­mat, prémiumot, év végi ré­szesedést, vagy sem. A jogszabályok előírása szerint a kollektív szerző­dés határozza meg, hogy az év közben távol levők mennyiben jogosultak év vé­gi részesedésre. A kollektív szerződésben a megszakítás nélkül 30 napot meg nem haladó keresőképtelenség, szülési szabadság időtarta­mára is biztosítani kell az év végi részesedést, illetve a csökkentés nélküli jutal­mat, ha a dolgozó egyéb­ként jogosult év végi része­sedésre. Ellenkező esetben ugyanis a dolgozó önhibá­ján kívül hátrányos hely­zetbe kerülne. A kollektív szerződések rendszerint az átlagosnál magasabb részesedést biz­tosítanak azoknak, akik a vállalatnál hosszú ideje dol­goznak, vagy egyéb módon érdemeket szereztek. Egyes helyeken kérdéses volt, hogy a kollektív szerző­désnek ezek a szabályai vo­natkoznak-e a magasabb vezetőállásúakra is. Mivel a magasabb vezetőállásúak személyi részesedése kiszá­mításának megfelelő szabá­lyai vannak, részesedésük magában foglalja a része­sedési alap pénzbeni részé­ből járó valamennyi jutta­tást, ezen felül prémium, vagy jutalom nem adható. A magasabb vezetőállá­súak részére csak a válla­lat felügyeleti szerve enge­délyezheti, hogy a részese­dési alap, vagy a bérkölt­ség terhére más címen fi­zessenek ki valamely tee­szeget. Felmerült a kérdés, hogy ba a vállalat, illetve tröszt v egésze nyereséges, de van­nak veszteséges részlegei, akkor e veszteséges helye­ken az első és második ka­tegóriába tartozó dolgozók személyi alapbérét csök­kenteni lehet-e. S felme­rül ennek az ellenkezője is: az egészében veszteséges vállalatok nyereséges rész­legeinek első és második kategörigbeli dolgozói men­tesülhetnek-e az alapbér­csökkentés alól. Ha a vállalat egészének olyan vesztesége van, ame­lyet tartalékalappal sem tud fedezni, úgy a bércsökken­tést a vállalatnál dolgozó valamennyi első és máso­dik kategóriabeli dolgozó­nál egységesen végre kell hajtani, még akkor is, ha a vállalat egészének vesztesé­gét csak egyes részlegek idézték elő. Ha viszont a vállalat egésze nem vesz­teséges, úgy a személyi alapbércsökkentést az eset­leges veszteséges részlegek­nél sem alkalmazhatják. Ezzel azonban nem áll el­lentétben, ha a kollektív szerződés például úgy ren­delkezik, hogy a vesztesé­ges egység dolgozói nem kapnak év végi részesedést. A munkaviszonyban nem álló dolgozók díjazása A vállalat csak a vele munkaviszonyban munka- végzéses jogviszonyban ál­lóknak adhat bérköltsége, vagy részesedési alapja ter­hére munkabért, vagy más díjazást. Ez alól a tilalom alól a jogszabályok enge­délyeznek kivételeket. Így a vállalat a vele munkavi­szonyban nem állóknak újítási díj címén, tanulmá­nyi ösztöndíjként, továbbá bedolgozóknak, szakmun­kástanulóknak, valamint más szervvel munkavi­szonyban álló, de rendsze­resen a vállalatnál foglal­koztatott dolgozóknak (üzemorvos, szakoktatók, párt- te tőmesszervezeii függetlenített tisztségvise­lők), részére adhat díja­zást a bérköltség, illetve a részesedési alap terhére,

Next

/
Thumbnails
Contents