Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-28 / 49. szám
Fiatal művészek mecénásai Az első öt után — a közelmúltban további három fiatal művész ülepedett le Dunaújvárosban. A városi tanács számukra is mütermcs művesz lak ást adott. Munkaiehetőségükről, fejlődésükről és megélnetésükről is gondoskodtak. Négyen —, akiknek anári képesítésük is van — különböző iskolákban tanítanak és emellett a’kotnak. Legutóbb a Dunai Vasmű, a Papírgyár és a Vasbetonipari Művek és 60. Építőipari Vállalat kötött szerződést egy-egy fiatal művésszel, akik részükre művészeti alkotásokat készítenek. A művészek zsűrizett alkotásait az üzem megvásárolja. Kecskemét a jubileumokért N A P T A R 13GR február 28, péntek Névnap: Elemér Napkelte: 8 óra 28 perc. Napnyugta: 17 óra 26 perc. Holdkelte: 13 óra 06 perc. i.o.dnyugta: 5 óra 05 perc. — A POSTA nyolc értékből ál'.á bélyegsorozatot és egy bélyegblokkot boz forgalomba március 5-én. A negyven és a ha vanf iliéres, valamint az egy, az 1,20, a 2, a 3, a 4 és 5 forintos bélyegen a női gerelyhaj! tás, a kenu, a labda- rügás, a kalapácsvetés, a vívás., a birkózás, a kajakozás és az ö;íusázás magyar olimpiai bajnokságát örökítik meg. A ti forintos bélyegblokkon az 1363. évi mexikói, valamint az 1972. évi müncheni olimpiára emlékező, Illetve utaló ábrák láthatók. — '.Legszívesebben olyan a kotnvhakötője. — A tartós fogyasztási eikkek'Vől sokkal többet vásároltak meg a kiskunfélegyházi járás ÁFÉSZ-bolt- jaiban tavaly, mint egy évvel korábban. A tv-készü- lékekböl például 83-mal szemben 189. rádióból 204- gyel szemben 442 talált vevőre; hűtőszekrényből és gáztűzhelyből az 1967. évi 31 és 51 darabbal szemben 61-éti illetve 175-öt vit+ek haz.a. IBUSZ-kiállítás Baján Baján ■— csütörtökön délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg a „Hűséges útitárs az IBUSZ” című kiállítást. A kiállítás 32 tablón mutatja be az IBUSZ szerteágazó tevékenységét. A bajai IBUSZ sokat tett a város és környéke idegenforgalmának fejlesztéséért. Ennek bizonyítéka az is, hogy tíz év alatt 970 ezer forintról — 13 millióra emelte az utazási forgalmát. — ötvennégy ország 1100 fiatalja szerzett egyetemi, főiskolai végzettséget magyar felsőoktatási intézményekben az elmúlt években. Jelenleg 1700 külföldi fiatal készül hivatására egyetemeinken, főiskoláinkon. Karambol a ködben Nagv volt a köd az elmúlt éjjel az országúton az olaszországi Pinerolo mellett, ahol két busz és egy katonai tehergépkocsi egymásnak szaladt. Mindkét busz az árokba borult és munkába siető utasaik közül 40-en szenvedtek el csonttöréseket, de egyik sebesült sincs súlyos állapotban. — MEGJELENT a Vakok Világa című folyóirat idei első száma. A gazdag tartalomból csupán azt a bizonyára sok Bács-Kiskun megyei lakost érdeklő közleményt említjük, miszerint a SZOT és a Vakok Szövetsége közötti megállapodás értelmében a dolgozó vak nyugdíjasok 500 forint helyett havi 1000 forintot kereshetnek. A megállapodás 1959. december 31-ig érvényes. nyakkendőt hord, amilyen — A Honvédelmi Minisztériumban elkészült az összesítés arról, hogy a néphadsereg katonái a múlt esztendőben milyen segítséget nyújtottak a népgazdaság különböző feladatainak megoldásához. Az adatokból kitűnik, hogy 13 000 katona vett részt különféle akciókban, s építkezéseken, állami gazdaságokban. termelőszövetkezetekben. összesen 1 egymillió munkanapot dolgoztak. — Ülést tartott tegnap délelőtt a megyei NEB mezőgazdasági és élelmezési szakcsoportja. Hódi Lajos, a szakcsoport vezetője röviden értékelte az 1968-ban végzett munkát, maid a legközelebbi feladatok ismertetésére tért át. A megyei NEB munkatervének megfelelően március—április hónapokban a megye gyenge termelőszövetkezeteit vizsgálja a csoport. — Két esztendeié alakult meg a magyar—NDK tanszercserével foglalkozó vegyesbizottság, amely határozatban rögzítette, hogy még az idén elkezdik oktatófilmek közös gyártását. Az év hátralevő részében mindkét fél egy-egv filmet készít a matematika tanításhoz. s a következő esztendőkben is ezt a témát helyezik előtérbe. — Lengyelországban a hongkongi influenzajárvány kezdete óta eddig 3 700 000 megbetegedés történt. Az utóbbi napokban a járvány visszavonulóban van. Már csupán a tenger- melléken tömeges méretű. Varsóban és több más nagyvárosban megszüntették az úgynevzett járványállapotot. — Magnóújdonság. A Budapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti telepén, az idén 60 ezer magnó készül. Az év második felében kezdik meg a hordozható. mindössze másfél kilogrammos. teleppel és elemmel is működtethető magnókészülék gyártását. Állatgyógyászati receplkönyv A Vas megyei gyógyszerészek kezdeményezésére megalakult az állatorvosi formule normales — az állatgyógyászati receptkönyv — szerkesztő bizottsága. Hazánkban első ízben készü- 'ő szakkönyv a leggyakrabban használt gyógyszerek receptjeit tartalmazza. — Háromnegyed millió forintot költenek 1969—70- ben a vízhálózat bővítésére Bugacon. Ebből az ösz- szegből mintegy 7,5 km vezetéket építenek. — Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium az idén rendezett először építésügyi filmnapokat, amelyeket csütörtökön nyitottak meg. A két napon 24 filmet mutatnak be a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vetítőtermében. 125 éve, 1844. február 28-án, Öbuda-Űjlakon született Frankel Leó, a nemzetközi és a magyarországi forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége. Mint ötvösmunkás került külföldre, Párizsban bekapcsolódott a munkásság mozgalmaiba, s a munkások körében nagy népszerűségnek örvendett. Párizsi Kommün egyik min'szterévé. munkaügyi biztossá választották. Ekkoriban került szorosabb kapcsolatba Marx Károllyal. A történelem első proletárhatalmának vérbefojtása után Londonba ment és az I. Internac'o- náléban Magyarországot képviselte. 1876-ban hazatért és kiemelkedő szerepet játszott a magyar munkásmozgalom sorainak rendezésében. Hamarosan megnyerte a munkások Szalmát, a megalkuvó vezetők és a hatóság azonban ösz- szefogott eltávolítására. Koholt ürüggyel 1881-ben másfélévi fogházra Ítélték. Szabadulása után külföldre távozott, ahol haláláig harcos és tisztelt alakja volt a nemzetközi munkás- mozgalomnak. Várható időjárás ma estig: borult, párás, helyenként ködös idő. sok helyen további esővel, havas esővel. havazással. Mérsékelt északi, északkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 5 fok között. (MTI! A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 26-án a középhőmérséklet 2,6, (az 50 éves átlag 1,6), a legmagasabb hőmérséklet 3,8 Celsius-fok. Február 27-én a reggel 7 órakor mért hőmérsék’et 1.9, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 3 l, a legalacsonyabb hőmérséklet 1,8 Celsius-fok. Csapadék 2,8 mm. A kecskeméti városi népművelési tanács csütörtökön tartotta szokásos értekezletét, amelynek bevezetőjében Újvári Lajos, a városi tanács vb-elnökhe- lyettese rövid értékelő Tapasztalatcsere Orgoványcn Tegnap délelőtt az orgo- ványi Sallai Imre Termelőszövetkezetben szakmai tapasztalatcserét rendezett a tagszövetkezetek állattenyésztői részére a Kecskemét—Kiskunfélegyháza Környéki Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek és Termelőszövetkezeti Csoportok Területi Szövetsége. A választás azért esett erre az orgoványi közös gazdaságra mert hosszabb ideje kiemelkedő eredményeket érnek el a baromfihús előállításában. Tavaly 163 000 csirkét adtak át a Baromfiipari Országos Vál- 'alatnak, ötvenkét nap alatt átlagosan 1,26 kilogramm súlyúra hizlalva. Egy kilogramm hús előállításához alig több mini két kiló takarmányt használtak fel. A telepen a gondozói feladatokat öt dolgozó látja el, és a termelőszövetkezet 1969-ben már 252 000 baromfi átadására szerződött. A vendéglátó gazdaság elnöke, Einhoffer József ismertette a jelenlevőkkel a már korszerűtlen sertéste- leD viszonylag kis költséggel történt átalakítását eredményesen termelő baromfihizlalóvá. A bemutatót vita követte. majd a termelőszövetkezetek és a BOV megjelent szakemberei kölcsönösen javaslatokat teriek az átadás-átvétel további meggyorsítására, valamint a baromfiexport-igénvek iobb, szervezettebb kielégítésére. Tegnap délelőtt ülést tartott a Hazafias Népfront városi bizottsága mellett működő várospolitikai bizottság. Fő napirendként dr. Mező Mihálynak, a bizottság elnökének tájékoztatója alapján a legfőbb városfejlesztési célkitűzéseket vitatták meg. Foglalkoztak a városközponti és széche- nyivárosi építkezésekkel, vízcsatornázással és -tisztítással a gázhálózat fejlesztésével és a kommunális szolgáltatásokkal. A bizottsági tagok egyetértettek a városfejlesztés fő irányaival, ami egyben a városvezetést is megrősí- tette annak tudatában, hogy elképzelései helyesek és találkoznak a lakosság igényeivel. Élénk eszmecsere alakult ki a második napirendi téma körül is. Mintegy 70 új utcanévre tettek javaslatot. Fontos közérdekű feladat ez, hiszen az íj lakótelepeken, a gyorsan fejlődő peremkerületekben mind több új utca alakul ki. Az utcák elnevezésénél különösen a váro6 történelmi emlékeire, jelenére, s a jövöt jelző tényevisszapillantást . vetett a város 600 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségsorozatra. Krajcsovszky József, a művelődésügyi osztály vezetője a három forradalmi évforduló tiszteletére eddig rendezett' ünnepségeket értékelte. A forradalmi ünnepségsorozat jelentős része még hátra van. Szombaton rendezik meg a megyei pártbizottság, a TIT és a Hazafias Népfront közös szervezésében a tanácsköztársasági tudományos ülésszakot, lesz azonkívül hadtörténeti kiállítás, továbbá jubileumi könyvkiadványok látnak napvilágot A központi ünnepségre március 20-án a Katona József Színházban kerül sor. . Rövid tájékoztatást adott Krajcsovszky József a fel- szabadulásunk 25. évfordulójának kecskeméti megünnepléséről is. Az eddigi elképzelések szerint a Kecskemét felszabadulásának napjától április 4-ig terjedő időszakban kerülnek megrendezésre a különböző irodalmi és kulturális ünnepségek, tudományos előadások, kiállítások. Egész napos tanácskozáson . vettek- részt tegnap Kecskeméten azok az építőipari és kommunális vállalatoknak az igazgatói, amelyek a megyei tanács vb építési — közlekedési — és vízügyi osztályának felügyelete alá tartoznak. Az osztály vezetője, Sándor Béla értékelte a tavaly végzett munkát, majd részletezte az idei feladatokat. Az építőipari vállalatok tavaly kétszerannyi nyerezókre helyezték a hangsúlyt. Javaslataikat majd a népfrontelnökség elé terjesztik. Szerdán, a késő délutáni órákban súlyos közúti szerencsétlenség történt Kecskemét belterületén, az 5-ös számú főútvonalon. Péczka Ferenc 33 éves egyéni gazda, Bocsa III. kerület 64. szám alatti lakos személy- gépkocsijával nem adta meg a főútvonalon haladó Longó László 35 éves. gárdonyi lake« által vezetett tehergépkocsinak az elsőbbséget, s ezért összeütköztek. Az ütközés olyan nagymérvű volt, hogy Péczka Ferencné 56 éves háztartásbeli, Soltvadkert, Rákóczi út 9. szám alatti lakos az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen meghalt. Péczka Ferencet súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították a mentők a megyei kórháztj mosószerek Hétköznapi — s ennek megfelelően több millió háziasszony érdeklődésére számot tartható — kérdésről tartott sajtótájékoztatót szerdán dr. Varga Sándor, a Növényolajipari és Mosó- szergyáró Vállalat vezér- igazgatója. Elmondotta; a múlt évi Budapesti Oszd Vásáron bemutatott Luna—68-as univerzális mosóport, amely a KERMI-től kitűnő minősítést kapott, már folyamatosan szállítják a kereskedelemnek, s ára sokkal alacsonyabb. mint az azonos értékű külföldi mosóporoké, például a Dobbelmann import mosóporé. A vállalat az Unimo- általános szövetmosószerrel is sikert aratott, annál is inkább, mert a tisztítás után a szöveteken nem keletkeznek „foltudvarok”. Az Unimo- család bővülését jelzi az Unimo gallér- és kézelő mosókrém, az év háztartásvegyipari újdonsága a Bio- pon, amely már az áztató vízben leveszi a ruháról a szennyeződés zömét. Űj termékként kínálják a vásárlóknak utazáshoz, kempingezéshez, a Minimo finom folyékony mosószert. séget értek el, mint 1967- ben. A megyei tanács végrehajtó bizottsága azt várja, hogy termelésüket az idén az országos átlagot meghaladó mértékben, mintegy 10—12 százalékkal növeljék. Így érhető csak el, hogy csökkenjen, a kivitelezői kapacitás hiánya. A kommunális vállalatok 50 millió forintnyi értékkel végeztek vel több szolgáltatást, mint tavalyelőtt. 1969-ben elsősorban a közművek további fejlesztése a céL Az eseményen részt vett Palsovics József, a HVDSZ és Laczi Endre, az Építők Szakszervezetének megyebizottsági titkára is. Mindketten a munkaversenyek helyzetével és a szociális körülmények javításának teendőivel foglalkoztak hozzászólásukban. ba. Longó László könnyebben megsérült. A rendőrség előzetes megállapítása szerint az anyagi kár megközelíti a 60 ezer forintot. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. Hasonló szabálytalanság miatt történt közúti szerencsétlenség Jánoshalma belterületén. Kiss Ferenc 30 éves egyéni gazdálkodó, mőrahalmi lakos személy- gépkocsijával szabálytalanul kanyarodott, s összeütközött a vele szemben szabályosan haladó Steiner János 23 éves motorkerékpárossal. Steiner János4 súlyos sérüléssel a kiskunhalasi kórházba szállították. Kiss Ferenc ellen a rendőrség eljárást indított. G. G. PETŐFI N EPE - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács iap)a - Főszerkesztő: F Tóth Pél. - Kiadja a Bacs-Ktskun megyei Lapkiadó vauaia _ Felelős kiadó dr Mezei István Igazgató - Szer resztőség ■ Kecskemet Városi Tanacshaz - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 Szerkesztő bizottság 13-38 - Kiadóhivatal: Kecskemet. Szabadság »ér Ua. Telefon: 17-0*. Terjeszti a Magyar Posta - Előfizethető: „ helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési (UJ egy nőnapra: 17.— forint. “ Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon.' 11-85. — Index- 25 065 HAZITÜNDÉR Ülésezett a várospolitikai bizottság Fokozzák az építőipari termelést Szabálytalanságból halálos szerencsétlenség