Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-23 / 45. szám

Házimunka — célszerűen SOK ÜZEMBEN ma már tudományosan vizs­gálják és úgy alakítják ki a legmegfelelőbb mun­kakörülményeket. A ház­tartásban viszont, ahol sokszor ugyancsak ke­mény fizikai munkát kell végeznünk, kevésbé ügye­lünk magunkra. Ügyes munkafogásokkal, némi szervezettséggel, előrelá­tással pedig jelentősen csökkenteni lehet a házi­munka által okozott kifá­radást és egyéb ártalma­kat is. Az előrehajolva végzett munka például sok ké­sőbbi panasznak lehet az oka. Az elkerülhetetlen előrehajlás helyett is in­kább a leguggolást vá­lasszuk. A hajlongást igénylő munka egy ré­szét azonban el is kerül­hetjük. Például, ha a há­ziasszony a kövezet fel­mosását hosszú nyélre csavart felmosóruhával végzi. A munkaasztalo­kat, a munkagépeket is olyan magasságúvá tehet­jük (esetleg alápolcolás- sal is), hogy ne kelljen mélyen föléjük hajolni. (A padlótól általában a 80 centiméter magasság a legmegfelelőbb). TUDOMÁNYOSAN meg­állapított tény — ellen­tétben a közhiedelemmel —, hogy a lassan végzett munka ugyanannyi ener­giát emészt fel, mint a gyors. Az emberi izom- zatnak megvan a legmeg­felelőbb munkavégző se­bessége. Ennek megfele­lően a lassú munka „fé­kezésre” késztet, ami fá­rasztja az izom- és az idegrendszert. Persze, a túlzott gyorsaság sem jó. A legmegfelelőbb mun­kasebességet mindenki maga kísérletezheti ki; egyébként a túlfáradás nemcsak ezen a módon, hanem a jó munkaszer­vezéssel is megelőzhető. A LEGTÖBBEN elkö­vetik azt a hibát is, hogy házimunkához sarok nél­küli papucsot, vagy la­possarkú szandált visel­nek. Mivel a háziasz- szony munkája során többnyire talpon van, az ilyen lábbelik használata lábfájást, dagadást, visz- érveszélyt, lúdtalpat idéz­het elő. A munkára hasz­nált cipő lehet alacsony, vagy középmagas sarkú, de olyan kivitelben, hogy a bokát jól tartsa. Ezért ajánlhatók a magasszárú, fűzős cipők. Munka köz­ben még így is ajánlatos időnként leülve megpi­henni, s a lábakat ilyen­kor magasra tenni. Fiatalos, sportos és célszerű Tavaszi divat HÉTFŐ: Meggyleves, sült­karaj burgonyakörítéssel, szil­vabefőtt. KEDD: Zöldborsóleves, tök­főzelék rántott párizsi, alma. SZERDA: Almaleves, papri­káskrumpli, buggyantott to­jás, céklasaláta. CSÜTÖRTÖK: Karalábéle­ves, serpenyös rostélyos, uborka. PÉN EK: zellerkrémleves, rakott makaróni, aszaltszilva- kompót. SZOMBAT: Tejfölös babfőzelék csülökkel, alma. VASÁRNAP: Húsleves, a főtt húshoz sóskamártás, rán­tott sertéscomb, petrezselymes rizs, orosz krémtorta. Receptek SERPENYÖS ROSTÉLYOS. Hozzávalók (4 személyre): 40 deka rostélyos, 1 kanál zsír, 3 fej hagyma, piros paprika, paradicsomlé, só, fél kiló burgonya. A rostélyosokat húsverővel jól kiverjük, 1 kanál zsírban 3 fej apróra vágott hagymát kissé megpárolunk, s ha a hagyma már üveges hozzá­adunk kevés rózsapaprikát, 1 kanál paradicsomlevet, bele­rakjuk a szeleteket, megsóz­zuk, néhányszor kevés meleg vizet öntünk alá. Mikor a hús csaknem teljesen puha, beletesszük a gerezdekre vá­gott rózsaburgonyát és a hús­sal együtt punára pároljuk. RAKOTT MAKARÓNI. Hoz­závalók: 25 deka makaróni, 5 deka zsír, 5 deka vaj, 15 deka párizsi, 2 tojás, 5 deka reszelt sajt, 2 deci tejföl, tö­rött bors, só. A makarónit sós vízben ki­főzzük és leszűrjük. Közben a párizsit kis kockákra vág­juk és 5 deka zsírban meg­pirítjuk, majd a makaróni­hoz keverjük. Az edényben a tojásokat és a tejfölt sóval, törött borssal ízesítve, habverővel jól össze­keverjük. Vajjal kikenünk egy tűzálló tálat és szétterítjük rajta a makarónit. Ráöntjük a tejfö­lös tojást, megszórjuk a re­szelt sajttal és sütőben piros­ra sütjük. ' OROSZ KRÉMTORTA. Hoz­závalók: egy piskóta tortaka­rika, 3 és fél deci tej, 1 deci tejszín, 12 deka cukor, 3 to­jás, 10 deka cukrozott gyü­mölcs, 5 deka liszt, pohárka rum, kis darab vanília. 2 és fél deci tejet felforralunk 5 deka cukorral és vaníliával. Az 5 deka lisztet egy deci hideg tejjel és három tojás- sárgájával simára keverjük, majd hozzáadjuk a felfőtt cukros tejet és az egészet krémmé főzzük. A krémbe még forrón be­lekeverjük a három tojásfe­hérjéből 5 deka cukorral ke­ményre vert habot, a rumba beáztatott apró darabokra vá­gott cukrozott gyümölcsöt. A tortakarikát három egyen­lő vastagságú vékony lappá vágjuk és rétegesen megtölt­jük a krémmel, s tetejét és oldalát is bekenjük. Ha ki­hűlt, tetejét ízlésesen díszít­jük a cukorral felvert tej­színhabbal. ’Ebben az időben a szakemberek a tavaszi di­vatot illetően jó részt még titkolóznak, pedig a nehezen várt tavasz elő­hírnökeit, a ruhákat, ka­bátokat, kiskosztümöket már nemhogy tervezik, hanem készítik is. Hogy milyen lesz a legfrissebb tavaszi divat? „Fiatalos”, ez a jellem­ző. Sportos és célszerű. A színek közepes tónusúak, de a ruhának egy-egy kis részlete vagy tartozéka mindig élénk és vidám. Népszerű továbbra is e fiatalok által kedvelt nadrágszoknya, miniszok­nya és hosszú nadrág. Az első rajzunk egy klasszikus — diagonál vagy halszálkás szövetből készült — nadrágszoknyás kosztüm. Színe barna-fe­hér. sötétkék-fehér, vagy beige-fehér. Alatta gom­bolt nyakú ingblúz, amely akár sötét tónusú is le­het. Hozzá jól illik a kar­csúsított élénkpiros, zöld, vagy citromsárga, élénkí­tő, férfimellény. Második rajzunk tweed­szövetből készült, elől cip­zárral csukódó kabátot mutat A gallér és a zseb az öv, valamint az ujján a pánt antilopból, vagy bőrből való. A bőrgal­léron, zseben és svájci­sapkán igen dekorativen hat a tűzés. A tavaszika­bát hossza pontosan a térd fölött végződik. Harmadik rajzunkon a fiatalok által nagyon ked­velt és divatos egyszerű szövetből készült nadrá- gos kosztümöt láthatunk, asszimetrikus gombolás­sal, három zsebpámttal. A felső zsebbe a pulóver szí­nével azonos, élénk se­lyem díszzsebkendőt te­hetünk. Anyaga lehet Shetland, vagy műszál szövet. Negyedik modellünk a Győri Műbőrgyár Grabi- oldress nevű antikolt, tel­jesen bőrhatást keltő mű­bőréből készült. A kosz­tüm csípőig érő, új vona­lú lemberdzsek jellegű ka­bátból és miniszoknyá­ból áll. Hosszú, kissé sely­mes jellegű, jól mosható, vasalást nem igénylő „Trevira” pulóverrel igen csinos. A kiegészítő tarto­zékok közül a leglényege­sebb a színes svájcisapka és a láncov függelékkel. Nádor Vera a Divattervező Vállalat művészeti vezetője A gyümölcslevek és szörpök A gyümölcslevek és szörpök egyre növekvő népszerűségüket kedvező élettani hatásuknak kö­szönhetik; csillapítják a szomjúságot, amelyhez üdítő, frissítő és fáradt­ságcsökkentő hatás is tár­sul. Az üdítő hatást a gyümölcssavak — a cit­rom- alma-, borkősav- és a különbőz» íz- és za­matanyagok adják. A vi­taminok közül elsősorban a C-vitamintartalom nö­veli az értéküket. Jelen­tős a gyümölcslevek ká­lium, magnézium, kalci­um és vastartalma is. A C-vitamin növeli a szer­vezet ellenállóképességét. A gyümölcssavak étvágy- gerjesztőek is. A zamat­KÉZI MUNKA Keresztszemes minta Egyszerű, folyamatosan, bármilyen nagyságban el­készíthető, modern hatást keresztszemes minta. A kézimunkázni szerető lá­nyok, asszonyok felhasz­nálhatják szinte minden­féle kézimunka, párna, fal védő, variálva kisebb és nagyobb terítő, étkezé­si készlet készítésére. Há rom-, vagy négyféle, jó! összeválogatott (feketétő’ a fehérig, vagy egymás­hoz közelálló árnyalt szí­nekből) finom színhatást keltő színnel, az alap­anyagot részben, vagy tel­jes egészében is kitől thet- jük. A kézimunka jelle gétől és az alapanyag mi nőségétől (kongré, egyen letes szövésű vászon, sző vet) hímezhetjük gyöngy fonállal, vagy akár gyr júfonállal is. anyagok serkentőleg hat­nak a táplálkozási ideg­központokra és segítik az emésztőrendszeri nedv kiválasztását. Egyes gyümölcsleveket, szörpöket az élettani ha­tás fokozása érdekében vitaminokkal, ásványi anyagokkal dúsítanak, te­lítettebekké teszik. Ilyen dúsított szörp pl. a C-vi- taminban gazdag csipke­szörp, amely a csipkebo­gyó C-vitamin tartalmán kívül deciliterenként egy citrom értékének megfe­lelő C-vitamin hozzáadá­sával készül; igen magas a feketeribizli-szörp C- vitamintartalma is. A szörpök és gyümölcs­levek bőven tartalmaz­nak szénhidrátot, cukros anyagot. Ezért cukorbe­teg, vagy erre hajlamos ember nem fogyaszthat bármilyen szörpöt. Szén- hidrádmentes szorbitból és különböző gyümölcs­alapanyagokból számukra készül a szénhidrátsze­gény Diviroma szörp. (Ez olyan minimális mennyi­ségű cukrot tartalmaz, h'gy cukorbetegek is »yugodtan fogyaszthatják. A már említett szörpö­kön, gyógyszörpökön kí­vül a magas vérnyomás­ban, érelmeszesedésben szenvedők számára ké­szül a magnéziummal dú­sított Viroma szörp. A sportolók és a nehéz fizi­kai munkát végzők üdítő szörpje a VUasprint. Télen a szervezet vita­minigénye fokozott. Erre az időre viszont az elrak­tározott gyümölcsök és zöldségfélék vitamintar­talma csökken. Ezt a két- tr' nyú folyamatot kell he' yes táplálkozással ki­egyensúlyozni. Erre al­kalmasak a természetes ízű, kellemes italú gyü­mölcslevek, szörpök és a különböző gyógyszerpők. I Válaszolunk olvasóinknak 4 kristályos mézről Az elmúlt hetekben né­hány esetben előfordult, hogy a vevő visszavitte az üvegben, vagy tubus­ban vásárolt mézet és kérte a boltvezetőt: cse­rélje ki, mert kristályos­sá vált a méz. Az üzle­tekben szó nélkül kicse­rélték, ám hiába magya­rázták a kedves vevőnek, hogy a kristályos méz ép­pen olyan kifogástalan, mint a folyékony, nem hitték el. Sőt, akadt olyan vevő is, aki a Kereskedel­mi Minőségellenőrző In­tézethez fordult panasz- szal. Ezt tettük mi is. A KERMI osztályveze­tője, Ravasz László, szin­te gondolkodás nélkül vá­laszolt kérdésünkre, mondván, mostanában többször adott már szak- véleményt a kristályos méz ügyében. — A kristályosodás okát a gyakorló méhészek nagyon jól ismerik — mondotta. — Tudni kell, hogy a méz négyötöde cu­kor, méghozzá elsősorban gyümölcscukor és szőlő­cukor, melyeket szerveze­tünk legkönnyebben meg­emészt, tehát táplálkozá­sunkban különleges je­lentőségű. A szőlőcukor még arról nevezetes, hogy viszonylag hamar kristá­lyosodik. Márpedig a ha­zánkban forgalomban le­vő üveges és tubusos mé­zek zöme a közkedvelt virágméz, amely nagyon gazdag szőlőcukorban. Egyébként is minden méz természetes tulajdonsága, hogy hajlamos kristályo­sodásra és sötétedésre is. Csak érdekességként em­lítem, hogy sok európai országban a kristályos mézet kedvelik jobban. Ez teljesen érthető is, hi­szen a méz kristályosodá­sa egyáltalán nem jelent minőségi változást, táp­lálóértéke, íze, zamata teljesen azonos a folyé­kony mézével. Annyira nem, hogy az ikrás mé­zet a betegek és a cse­csemők is egyaránt fo­gyaszthatják. — Bizonyára sokan ta­pasztalták már — foly­tatta a KERMI osztály- vezetője .—, hogy tél vé­gén, kora tavasszal köny- nyebben kristályosodik a méz. Különösen akkor, ha tartósan plusz 10—15 Cel­sius hőmérsékletű helyen tartják. Érdekes tulajdon­sága a méznek, hogy plusz 10 fok alatti, vagy éppen plusz 20 fok fe­letti hőmérsékleten csak nagyon sokára kristályo­sodik. A méz eme tulaj­donságait a kereskedelem figyelmébe is ajánlom! Egyébként a kristályos mézet újra folyékonnyá lehet tenni, ha az üve­get, vagy tubust 50 fokos meleg vízzel teli edénybe állítjuk néhány órára. Többek kérésére még megjegyzem, hogy a méz csak rendkívül hidegben fagy meg. A lehűlt méz összehúzódik, nem re- pesztl el az edényt, mint a megfagyott víz. Cs. A. \

Next

/
Thumbnails
Contents