Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-16 / 39. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Á könyvhónap közepén Február évek óta a me­zőgazdasági szakkönyv ok és szaklapok hónapja. Az idén, mind a könyvkiadó, mind a könyvterjesztő vál­lalat fokozott gonddal ké­nyésztők szákRőhyvefből is. Az eddig felsorolt művek többnyire népszerű ismer­tető formában íródtak, de néha bizony tudományos művek is szerepelnek a Nemcsak a szakemberek, de az érdeklődők is szíve­sen nézegetik a díszes kiállítású könyveket. szült fel a kampányra, a hiánylistán. Ilyen például rendezvényeket élén a Me- dr. Kiss Árpádnak a triti- zőgazdasági és Élelmezés- caleról írt könyve, amely- ügyi, valamint a Művelő- nek példányait már az első désügyi Minisztériummal nap délutánján is hiába ke- húsz országos szerv koordi- resték a Vásárlók, nálta. Ezernél több MEDOSZ-aktivista Országszerte folyik a szakszervezeti tisztségvise­lők újjáválasztása. A Me­zőgazdasági Dolgozók Szak- szervezete megyei alapszer­veiben már jó részt befe­jeződött ez a munka az ál­lami gazdaságok, a gépja­vítók, az erdőgazdaságok, és a vízügyi szervek dol­gozói 1171 bizalmit válasz­tottak. Jól halad a maga­sabb szintű szakszervezeti képviselők választása is, az üzemi szakszervezeti bi­zottságokba már több mint 700 személyt jelöltek. A tervezett ütemtől csak néhány helyen maradtak el, többnyire az utóbbi he­tek kedvezőtlen időjárása, rossz közlekedési viszonyai miatt. A szakszervezeti munkát értékelő beszámolók több­sége nemcsak az eredmé­nyekről szólt, őszintén fel­tárták a hiányosságokat is. A Szikrai és a Kunfehértói Állami Gazdaságban a tag­díjfizetés pontosságát kér­ték a tagoktól. A hozzászó­lások kivétel nélkül a szak- szervezeti munka megbe, csüléséről, fontosságáról ta­núskodtak. A termelő üzemekben mindenütt nagy érdeklődés kísérte a munkaidő-csök­kentés és szabályozás kér­déseit A beszámolók, fel­szólalások, javaslatok leg­nagyobb része a szociális jellegű beruházások pótlá­sával, a munkások kultu­ráltabb munkahelyre szállí­tási lehetőségeivel is fog­lalkozott A javaslatokat a ÚJDONSÁG A PALACKBAN Beszámoltunk róla an­nak idején, hogy a Kecske­méti Konzervgyár új ter­mékekkel bővíti az idén áruinak választékát A ha­gyományosnak tekinthető székely- és rakottkáposzta- megrendelések utóját ezek­ben a napokban teljesítik. Következik a pacal-, ser­tés- és marhapörkölt készí­tése. Az újabb készételek­ből összesen mintegy 10 vagonnal állítanak elő. Meglepetésnek szánják az úgynevezett Meggylán­got. Az enyhe alkoholtar­talmú meggylé sorozatgyár­tását még februárban el­kezdik. A Il-es telepükön négy és fél decis üvegek­ben palackozzák a szódá­val is fogyasztható italt. Az ötletes elnevezésű Meggy­lángból egyelőre két va- gonnyi kerül az üzletekbe. mértéktartás, az adott le­hetőségek messzemenő fi­gyelembe vétele jellemezte. Az eddigi adatok szerint a választásokon a tisztség- viselők 35—40 százaléka cserélődik az üzemegysé­gekben. Az új aktivisták zöme a fiatal szakemberek, technikusok, szocialista bri­gádvezetők közül kerül ki. A választások során — az üzemek és a gazdaságok döntő többségében bebizo­nyosodott, hogy a szakszer­vezet tekintélye jelentősen növekedett XXIV. évi. M, —ám HA. február 16, VASÁRNAP Árat 1 forint Holnap — vasárnap ősbemutató a kecskeméti színházban. (A oldal) Tervszerűség, alkotó kezdeményezés, új ntak keresése Buda Gábor elvtárssal í megyed pártbizottság titkárával. (5. oldal) A mi otthonunk (8. oldal.) öt év alatt nyolcezer forinttal nőtt a jövedelem A csaknem ötezer holdas kecskeméti Magyar—Szov­jet Earátság Termelőszö­vetkezet szombaton tartotta zárszámadási közgyűlését. Jelen volt dr. Maár And­rás, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályának veze­tője. Kása Antal elnök igen szép eredményekről adott számot a vezetőség beszá­molójában. 1964-hez képest az egy dolgozó tagra jutó évi jövedelem tavaly több mint nyolcezer forinttal nőtt és meghaladta a 22 ezer forintot. A termelési érték 5 év alatt több mint két­szeresére emelkedett és ta­valy 79 millió forint volt A szövetkezetnek nagy­szabású tervei vannak. Korszerű, kétszer három­százas szarvasmarhatelep építését kezdik meg. Ezen­kívül jelentős területen szamócát köszmétét, ribiz- lit és spárgát telepítenek. Megyénk könyvesboltjai­ban a könyvhónapra min­denüt átrendezték a kira­katokat Nemcsak a laiku­sok, de a szakemberek is meglepődtek a tudományos igénnyel megírt könyvek­től a népszerű, ismeretter­jesztő munkáig terjedő új szakkönyvek széles skálá­ján. A Mezőgazdasági Könyvkiadó mellett az Akadémiai, a Közgazda- ségi és Jogi, a Műszaki, és a Kossuth Kiadó is je­lentetett meg néhány igé­nyes tartalmú, díszes ki­állítású szakkönyvet Kecs­keméten, a Szabadság téri könyvesbolt a mezőgazda- sági könyvek szakboltja is. Németh János boltvezető tájékoztatása szerint a könyvhónapra szinte vala­mennyi fellelhető, újabb kiadású mezőgazdasági szakkönyvből szereztek be példányokat, 500 mű, mint­egy húszezer példánya van raktáron. A kampány első hetében több mint hatezer forint értékben adtak el mezőgazdasági témájú könyveket Sajnos, néhány keresett könyv már az első napok­ban elfogyott, vagy a bolt sem kapott belőle. Ilyenek például az alapfokú mező- gazdasági szákkönyvek, kü­lönösen a kertészet téma­körével foglalkozók. Az utóbbi hónapokban a kü­lönféle kertszövetkezeti ak­ciók révén ugyanis sokan jutottak kisebb-nagyobb te­lekhez, és többnyire oljsa- nok akiknek újdonság, szó­rakozás, kikapcsolódás a kert. Hiány mutatkozik a ealamhászok és a ayúlte­A lencse előtt: MŰANYAG A fényképezőgép lencséje a kiskunfélegyházi mflanya agyárban kapott el két ér­dekes mozzanatot a gyárt's folyamatából. Farivas Istvánné műszakon — nt 76 gégecsovet gyárt a hajdúsági Iparművek por­szívóihoz. Az első negyedévben 16 ezer gégecső hagy a el az üzemet. (Pásztor Zoltán felvételek) Utcai lámpabúrákat készítenek ezeken az NDK-ban gyártott fröccsöntő gépeken: egy műszak alatt 260 da­rabot. Szabó Andrásné arcán is mutatja a fény: a búra megfelelő.

Next

/
Thumbnails
Contents