Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-09 / 6. szám
1969. Január 9. csütörtök 5. oldal „Megszólal” a maják írása Mozi a kőkorszakból Mit kezdjünk a szabad idővel.., Miről ír az Univerzum Izgalmas, elgondolkoztató írások váltogatják egymást az Univerzum-iüzetek múlt évi utolsó számában. Az Egy tudományos kutatás története című cikk a maga nemében páratlan kultúrtörténeti vállalkozásról, az ősi maja képírás megfejtéséről ad számot. Ahogy Knorozov szovjet tudós több mint egy évtizedes munkával, fokról fokra haladva feltárta a hieroglifák rejtelmeit, míg végül megtalálta azt a kulcsot, amellyel az évezredek óta halott jelek egyszerre „beszélni” kezdenek — az felér egy kalanddal, egy hódítással. A történethez tartozik, hogy Diego de Landa katolikus szerzetes 1562-ben ezrével rakatta máglyatűzre az ősi amerikai maja kéziratokat, a pótolhatatlan dokumentumokat. A véletlen mindössze három kéziratnak kegyelmezett meg... Több mint száz évvel ezelőtt találták meg azt a spanyol nyelvű írást, melyben Landa beszámol önön áldatlan működéséről. Ebben, ismertetve a maják különböző szokásait, a precíz hajlamú szerzetes megörökítette a maja „ábécét” is. Tudósok százai ennek segítségével kísérelték meg a képjelek megfejtését, ám egymás után kerültek zsákutcába, aminek következtében arra a megállapításra jutottak, hogy a szerzetes fatális logikai tévedés áldozata lett, avagy szándékosan „ködösített”. Ilyen előzmények után fogott hozzá Knorozov a sziszifuszinak tűnő munkához, és végül is a Landa-ábécé újszerű értelmezésével jött rá a titok nyitjára, bebizonyítván, hogy a maja írás nem betű-, hanem szótagjeleken épül fel. Mozi 40 évszázaddal ezelőtt? Nem túlzás. A Szovjetunió több területén, de főleg az Onyega-tó partján nemrégiben a víz által lecsiszolt gránitba vésett sziklarajzokat fedeztek fel, amelyek a lenyugvó nap rájuk eső fényében olyan illúziót keltenek, mintha mozognának. Ezt az adottságot az ókori művész — a fény és árnyék hatásainak bámulatos ismeretében __ igen jól kihasználta a k ülönböző mágikus jelek megelevenftésénél. Mintha a mai modem „mozgó” festmények és szobrok ősi változatai lennének ezek az évezredekkel dacoló alkotások. (Jól kapcsolódik ehhez a füzet másik cikke, amely a „mozgó” kisplasztika dán mestere Christian Flensted különös, könnyű szerkezetekből készült, de hatásukban gyermekien elbűvölő alkotásait ismerteti.) Otto Neuloh professzor, a saarbrückeni kísérleti szociológiai intézet igazgatója lényegileg ezt kérdezi cikkében: Mit kezdjük szabad időnkkel a pár évtizeden belül nyakunkba szakadó, az élet minden területére kiterjedő automatizálás körülményei közepette? Ismerteti a különböző szélsőséges véleményeket, majd — megnyugtató válaszként __ kijelenti: nincs okunk f élni attól, hogy a semmittevés réme válságba taszítja az emberiséget. Továbbra is így, de eredményesebben... A legnehezebb félév A falon népi hímzésű kis tarisznyák függnek, az évenként búcsúzó diákok emlékei és néhány oklevél, tabló, melyek szerényen tanúsítják a múló időt, s a végzett munkát is. Hetedik éve irányítja a kunszentmiklósi Damjanich János Gimnázium munkáját a fiatal igazgató. Nagy Géza. Nem szívesen kezdi beszélgetésünket az elmúlt időszak taglalásával, hasznosabbnak tartja, ha arról van szó, amit holnap kell véghez vinni. Az ő számára sem volt könnyű a kezdet, sok problémával, előítélettel kellett megbirkóznia, amíg' a mostani eredményekhez eljutott az iskola. A folyosókon sétálunk, s amikor a régi épület- szárnyból átjutunk a modern, új részbe, önkéntelenül is arra gondolok, hogy ez az öreg iskola nemcsak külsőségeiben fiatalodott meg, hanem a falai között folyó munka is újszerű lett. — Milyen eredményekről beszélne legszívesebben a hétéves igazgatói munka után? — Ügy gondolom, az eredmények elérésében igen jelentős szerepet töltött be a tantestületi kollektíva. Évekkel ezelőtt azt kellett volna mondanom. hogy egy-két tanár dolgozott sokat és jól, ma viszont ugyanez elmondható a tantestület egészéről. Mindenekelőtt meg kellett nyerni a tantestületet a közös ügynek. Mi nem követeltünk mindenkitől egyformán valamiféle mellveregető állásfoglalást, hanem megállapítottuk, hogy ki mihez ért legjobban, mit csinálna iskolán belül és kívül a legszívesebben, túl az iskolai kötelezettségeken. Szakítottunk a társadalmi munka mechanikus felosztásával, s egyben lehetőséget biztosítottunk a célszerűség érvényesülésének. És még valami: mindenkor igyekeztünk jól gazdálkodni a dicséretekkel és a jutalmazásokkal, és talán egy kicsit rangosabbá is tettük az erkölcsi elismerést. — A jó tantestületi munka minden bizonynyal lehetőséget nyújtott az alkalmazott pedagógiai módszerek körének bővítéséhez, vagy új módszerek kidolgozásához? — Feltétlenül Különösen fontosnak tartjuk a tanulók értékelésével kapcsolatos módszerek helyes alkalmazását Egységesebbé tettük az értékelést olv módon, hogy a tanárok egyéni feljegyzéseit a családlátogatás tapasztalatait, az osztályfőnöki napló bejegyzéseit és a KISZ véleményét egy lapra tettük. Arra törekedtünk, hogy ne csak tényeket értékeljünk elvonatkoztatva a folyamatos tevékenységtől. Nagyon kevés olyan megállapítás található a különböző naplókban. mely azt állítaná, hogy valamelyik tanuló pl. rendetlen, vagy ilyen, vagy olyan. Helyette mi úgy értékelünk, hogy még ilyen vagy még olyan a tanuló, és hogy megváltozzon, további célravezető feladatok elé állítjuk. Nem mondunk le a nevelési cél megközelítéséről vagy eléréséről egy esetben sem. Tehát mindenkor figyelembe vesszük azt, hogy az értékeléshez megvannak-e a szükséges ismereteink, be tudunk-e számolni a tanuló személyiségét befolyásoló valamennyi tényező hatásáról. Csak mindezek után tudjuk felmutatni az eredményt: ilyen volt és ilyen lett a tanuló a nevelés folytán. — Milyen az iskola kapcsolata a községi politikai és társadalmi szervezetekkel? — Rendkívül jó. de nem volt mindig ilyen. Az elmúlt évekből örököltünk egyféle hagyományos tiszteletet és elismerést a községi szervek és a szülők net utolsó napján kerestük fel. Előtte folyóiratok: a Kortárs, Új Írás és a négy kecskeméti költő ve uses kötete, az Egy marék parázs. — A költők között Buda Ferencet és Váci Mihályt szeretem a legjobban — mondja — prózában kedvencem Móricz Zsigmond. Az ő elbeszélésével — a Judit és Eeszter-rel — lettem második az iskolai prózamondó versenyen. A téli szünetre terelem a szót: a könyvek pihentek-e, vagy gazdájuk? — Ami igaz, az igaz, többet akartam tanulni. De azért valamit mégis csak csináltam a szünet alatt. Elégedetlen vagyok magammal, de azt hiszem, ez jó. Nem nyugszom addig, amíg valamilyen el nem végzett feladat van mögöttem. Édesanyja elárulja: a szünetben éppoly sokan jöt_ tek Marikához az osztálytársak közül, mint az év bármely szakában. Közösen tanulnak és ha va-< lakinek nehezen megy az orosz, vagy az olasz, Marika szívesen segít neki. Példás kollektív szellem alakult ki e lelkes fiatalok között, amit az érettségire való felkészülésben nagyszerűen tudnak majd kamatoztatni. Érdeklődöm Marikától: milyen pályára készül. Nehezen árulja el évek óta dédelgetett vágyát: légikisasszony szeretett volna lenni. Ám szülei féltik és valószínű, más után kell néznie. Nyelvszakos tanár, de ha ez nem megy, hát tanítónő. Vagy kertészmérnök. Annyi már biztos, hogy érettségi után meglátogatja Milánóban Claudia Ma- pelli nevű barátnőjét, akivel négy év óta levelez. Szeretné felkeresni Szim- feropolban Natasa Zele- vojt is, aki ugyancsak évek óta levelező partnere. — Szórakozás? Mozi? Tánc? — érdeklődöm. Édesapja árulja el: — Ha a rádióban megszólal a zene, keze-lába jár. — Nagyon szeretek táncolni ! Balogh József részéről, de mindebből hiányzott az igazi tartalom. Azt nem mondhatom, hogy az iskolával szemben támasztott községi igények csökkentek volna, sőt az utóbbi időben jelentősen megnövekedtek, s mi ennek szívesen teszünk eleget. Íme néhány dolog: tanáraink vezetik a marxista középiskolát és az előadás- sorozatokat pártszervezeteknél, termelőszövetkezeteknél. Részt veszünk a községi párt- és tanács-vb munkájában, 6egíitjük az MHSZ-t, a sportot és még számos társadalmi kötelezettségnek teszünk nap nap után eleget Az iskola KISZ-szervezete a kulturális munka fellendítésén fáradozik és már vannak is kezdeti eredmények. Arra a kérdésre, melyek a közelebbi és távolabbi tervek, így válaszol: Ugyanezt csináljuk a jövőben is, de még jobban és még eredményesebben. Szabó Attila Ügy tartja Rigó Marika, a Kecskeméti Katona József Gimnázium IV/c osztályos tanulója, hogy ez a félév lesz a legnehezebb az életében. Érettségi előtt áll és ebben a félévben már előre veti árnyékát a nagy próbatétel. — Tartasz-e az érettségitől, Marika? Nagyon megfontolja a választ: — Tessék elhinni, én mindig nyugodt lelkiismerettel mentem el az iskolába, mert igyekeztem napról napra jól végezni a munkámat. Mégis — mit tagadjam — nagy-nagy szorongás van bennem. Az érettségitől — azt hiszem — minden diák fél. Pedig Rigó Marika a legjobb tanulók közé tartozik: még nem tudja biztosén, hány tizeddel haladja meg a négyest, de annyi biztos, hogy meghaladja. A szorgalom és a becsületes munka most is megtenni gyümölcsét. Az ízlésesen berendezett, kedves lakásban épp a szüA műtrágyára pedig — a meteorológia erőrejelzése szerint — rövidesen ismét hó kerül. A múlt héten már megjelent a határban az első „fecske” illetve traktor, azóta több közös gazdaságunkban megkezdték az első műtrágyaadagok kiszórását. Ami külön említésre érdemes: csak zárt vezetőfülkével ellátott traktorokat láttunk dolgozni. Az első „fecske” 98. Néhány búcsúszó, jókívánság hangzott el és minden osztag elindult saját útvonalán. A telep kiürült. Csak az őr és a rádiós maradt ott. Már a harmadik napon, amikor a második számú osztag felfelé caplatott egy sziklás vulkánkúp lankás oldalán, az egyik vadász észrevett egy fát, amelynek kérgén kereszt alakú jel látszott. — Még friss — jegyezte meg magabiztosan a vadász. — A gyanta mégnem fehéredett meg. Fejszével vésték, kis fejszével, pmi- lyen Ljubimovnak van. Ők haladtak erre! Nyolc kilométer után még egy ilyen keresztvá- Tást fedeztek fel. Az osztag most már magabiztosan haladt Ljublmov .nyomdokain, kissé keletnek I térve el az eredeti útvonaltól. Az esetet jelentették Svecnek. Kutyafogaton érkezett a helyszínre. Megnézte a jeleket és jóváhagyta az új útvonalat. A második és a negyedik osztag a hatodik napon már annyira közel került egymáshoz, hogy a vulkánkúpok tetejéről jól látták egymást. A repülőgépek a csoportok között röpködtek, de a megbeszélt füst jeleket sehol sem látták feltűnni. A tizenegyedik napon a negyedik osztag beért egy keskeny szakadékba, majd néhány kilométernyi út után megállt. Nem lehetett tovább menni. Vagy visz- szafordulnak vagy felkapaszkodnak a szűk ösvényen a magasba. Az Idegenvezető le sem szállt a lováról, hanem így szólt: — Nyakunkat törjük ezen az ösvényen. Ember nem tud rajta végigmenni. Viszsza kell fordulni és kerülővel folytatni utunkat. Közben Vera Uszkova valamit észrevett. Leugrott lováról és lehajolt: a kemény agyagban jól látszottak egy patkóit ló patanyomai. Odasiettek, kőirülállták a nyomokat Bizony ezek lónyomok: a patkó alakja olyan, mint amilyennel a tröszt lovait szokták megpatkolni. Semmi kétség: a 14-es számú csapat ezen az ösvényen haladt. — A hegyekben ez a mondás járja: ahol a sas el tud repülni, ott a szarvas át tud haladni. Ahol a szarvas át tud jutni, a geológus egészen biztosan áttöri magát — tréfálkozott Svec. És az osztag a keskeny ösvényen folytatta útját. A lovakat kantáruknál fogva vezették. Elérkeztek a legveszélyesebb helyhez. Vera a sziklához préselődve lépkedett. Sejtelme sem volt arról, hogy ezen a helyen esett ki a nyeregből Borisz és hogy az idegenvezető mentette meg az életét. Szerencsésen túljutottak a veszélyes részen. Az osztag megszaporázta lépteit és ment, csak ment egyre feljebb és feljebb, míg eléje nem tárult a hatalmas völgy fennséges panorámája. Tisztásait már nem borította hó, hanem sűrű erdő, és egy gyors patak szelte keresztül. Vize zuhogva bőgve neki a hegynek, s vadul örvénylett. Már 6enki sem kételkedett, hogy az eltűnt csapat ebbe a völgybe ereszkedett le. Hát elkerüli egy geológus a természetnek ezt a vonzó zugát? Mindnyájan elbűvölve nézték a magasból a széles völgyet, s a katlant koszorúzó hegylánc hegyes csúcsait, a hegyi szakadékok feketén ásító torkait. Erdő, erdő, erdő borította ezt az egész titokzatos vidéket! „Valahol itt kell lenniük — gondolta Uszkovné és a szíve összeszorult. — De vajon élnek-e még?” Vera anyjához lépett és átölelte a vállát. A lány is ugyanarra gondolt, amire az anyja. Szidorenko őrnagy leült egy kőre és távcsövön sokáig kémlelte a völgyet. Érdekes hely... Távcsövét hol jobbra, hol balr? fordította. Semmi sem zavarta a természet ősnyugalmát. A Tomboló folyó néptelen völgye csendes volt, csak a vízesés zúgása hallatszott, amelyet a fül épp oly gyorsan megszokik, mint a csendes szobában az óraketyegést. Így fogadta hát a Tomboló folyó völgye a jöu vevények új csoportját. De ekkor valami megvillant Aztán mégegyszer és még- egyszer. Valami idegem tárgy... Vajon mi lehetett? Nem lehet jól kivenni. Az őrnagy szidta a szemét, a távcsövét, aztán Verához fordult: — Nézze csak meg! Mi csillog ott a parton? Amott ni, a víz közelében ... A lány sokáig kutatta távcsővel a partot. — Szerintem egy kon- zerves doboz — mondta végül. — Feljebb pedig a bokrok közt karókat látok ... Sátormaradványok és ... és egy bográcstartó villát. — Akkor hát Induljunk tovább — mondta sietve Svec. — Itt leereszkedünk egyenesen a torkolathoz. XXIX. FEJEZET, amelyben megjelenik a színen a Ferdeszájú Angyal. A hideg levegőben mesz- szire elhallatszanak a hangok. A hangforrás már rég elhallgatott, de a hegyek még mindig játszanak a visszhangjával. IFolytatjuk)
