Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-07 / 4. szám

1989. január 7. kedd 5. oldal Megrendezik a tanácsköztársasági művészeti szemlét kulturális program A KISZ megyei végre­hajtó bizottsága jóvá­hagyta az 1969-es év kulturális tervét. A poli­tikai akciókhoz kapcsolódó kulturális munkát idén két fontos esemény szabja meg: a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50., a megye felszabadulásának 25. év­fordulója, amely egyben előkészítője hazánk felsza­badulása negyedszázados jubileuma megünneplésé­nek. Az évfordulók méltó megünneplése érdekében a megyei tanács vb művelő­dési osztályával, a MÉ­SZÖV-vei, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsával, a KISZÖV-vel és a tsz-ek te­rületi szövetségeivel közö­sen a KISZ megyei bizott­sága 1969-ben megrendezi a tanácsköztársasági mű­vészeti szemlét. Ezen együttesen vesznek részt az üzemi és falusi KISZ, szakszervezeti és szövetke­zeti művészeti csoportok és szakkörök, a művelődé­si házak, otthonok együtte­sei. A művészeti szemlét műkedvelő művészeti cso­portok és szólisták, prózai előadóművészek, színjátszó­csoportok és irodalmi szín­padok, énekkarok, zeneka­rok, énekes és hangszeres szólisták, népitánccsopor- tok, népi együttesek és bábcsoportok számára hir­detik meg. Az alapszerve- zeti, üzemi, szövetkezeti körzeti bemutatókat ja­nuár—februárban, a já­rási, városi bemutató­kat március 21-ig vala­mennyi művészeti ágban megrendezik. A megyei be­mutatókra — művészeti áganként — márciustól jú­lius 1-ig, az országos jubi­leumi találkozóra pedig augusztus 19—20-án keiül sor Szolnokon. A megyei bemutatók az alábbi helyeken és idő­pontban kerülnek megren­dezésre: a szavalóverseny március 30-án, Kiskunfél­egyházán, az énekkarok megyei fesztiválja — a me­gye felnőtt és diák ének­karainak részvételével — március 23-án lesz Kecske­méten. A szimfonikus- és kamarazenekarok március 15-én a megyeszékhelyen mutatják be műsorukat. Az énekesek és hangszeres szó­listák megyei versenyére július 1-én, az irodalmi színpadok és színjátszó csoportok megyei döntőjé­re április 13-án Kiskunha­Egy elfelejtett laptársunk Emlékeim közt egy idén éppen ötvenesztendős új­ság két sárguló példányát őrizgetem féltő gonddal. Az egykorú hetilap címe: Dósa Népe. De nem csupán ez a „névrokonság” érdekes éppen a késői laptárs, a Petőfi Népe munkatársa számára. Kedves ereklye az újság már csak azért is, mert az 1919-es proletár­sajtó egyik azóta is igen keveset emlegetett termé­ke. Á lap első évfolyamának 1. száma 1919. július 13-án látott napvilágot. A cím nélküli vezércikkből, s az egyéb cikkekből kitűnik, hogy a szerkesztő bizottság a parasztság lapjának — amolyan korabeli Szabad Földnek — szánta ezt az újságot. „Az örökös földes­úri szolgaságból vált meg titeket, Dósa népe, a forra­dalom” — írja, majd ké­sőbb így folytatja: „Pa­raszt testvéreim, ti plántál­játok az életet, ti termeli­tek a kenyeret magatoknak és nekünk, kik a penna ekéjével szántjuk a baráz­dákat az emberi elmékbe. Mi az élet kenyerével fize­tünk. nektek, az igazság­gal." Majd annak az óha­jának ad kifejezést a név­telen vezércikkíró, hogy „a magyar nép az egész em­beriség felszabadulásának legyen a kovásza”. Ä „Ki kormányozza a fa­lut?” című cikk a tanács­hatalom mellett agitál oko­san és meggyőzően, az úi- ság névadójáról szóló írás pedig igyekszik helyes tör­ténelmi szemléletet adni az eladdig félrevezetett, a bur- zsoá történetírás maszlagé­val hódított olvasónak. Megtaláljuk még a barnás- sárga, ieen-igen „hadi” pa­píron Várnai Zseni versét, egy elbeszélést, továbbá közérdekű tanácsadót. A szépirodalmi rész és a gazdasági iótanácsok mel­lett az első szám hírrovata egyebek közt a június 22-i ellenforradalmi lázadók pő­réről számol be. Sajnos, nem tudjuk, hogy a Dósa Népe 1919. július 20-án megjelent második számát követte-e több is. Ugyanis nincs tudomásunk arról sem: kik szerkesztet­ték és adták ki Budapes­ten a Lónyai utca 32. szám alatt a kuriózumszámba menően ritka lapot, amely napjainkra a magyar saj­tótörténet szerves részévé, értékes dokumentummá vált. Akadna talán olvasó­ink között, aki választ tud adni a fenti kérdésekre, vagy bármilyen adalékkal szolgálhat?... J. T. lason kerül sor. A bábfesz­tivál május 25-én Kecske­méten, míg a néptáncfesz­tivál júniusban Kunszent- miklóson kerül lebonyolí­tásra. A művészeti pályázatok és művészeti szakkörök me­gyei szemléjét és kiállítását a megye városaiban és na­gyobb községeiben rende­zik meg. A honismereti és helytörténeti pályázat és kiállítás március 21-től Or- goványon, a forradalmi bé­lyegkiállítás április 4-től Soltvadkerten nyitja meg kapuit. A népi díszítő és iparművészeti kiállítást május 18-tól 21-ig Dunave- csén, a fotópályázat kiállí­tását május 18. és 25-e kö­zött Solton bonyolítják le. Az amatőr filmpályázat és fesztivál április 25-én Kalo­csán, a diapályázat és fesz­tivál február 9-én kerül megrendezésre Kiskőrösön. A képzőművész körök ki­állítására május 18-tól 28- ig kerül sor Kiskunhalason. A felszabadulás évfordu­lójának negyedszázados ju­bileumának méltó megün­neplésére vetélkedőt ren­deznek a KlSZ-alapszerve- zetek, ifjúsági klubok, szo­cialista brigádok részvéte^ lével a felszabadulás ese­ményeiről és a megye ne­gyedszázados eredményei­ről. A kulturális nevelő munka, a művészeti neve­lés továbbfejlesztésének ér­dekében a KISZ csatlako­zott az Olvasó népért moz­galomhoz. A KISZ megyei bizottsága ezért megjutal­mazza azokat a KlSZ-alap- szervezeteket, amelyek rendszeresen és hatékonyan foglalkoznak az ifjúság ol­vasóvá nevelésével. Vége­zetül érdemes megemlíte­ni: 1969-ben a jól dolgo­zó KISZ-tagok számára biztosítják az olcsó, 5 fo­rintos színházi utalványt. A KISZ megvei bizottsága mellett a kulturális munka koordinálása céljából kul­turális bizottságot hoznak létre. G. G. 96. A fal már elkészült, s a barlang bejárata előtt be­kerített udvar keletkezett. Hossza lehetett harminc, szélessége meg tíz-tizenöt méter. Csak egy nyílást hagytak rajta, amelyen a kutatók közlekedtek. Bár­mikor, ha a gáz eléri mun­kahelyüket, befalazhatják a bejáratot, s akkor az ud­varban rekednek, ahonnan egyenes út vezet be a bar­langba, de az is lehet, hogy ki a nagyvilágba. ...sőnek a gyémántokat hozták be az udvarba. Az­tán szárított húsból, halból és zöldségből élelmiszer-tar­talékot készítettek be. Hoz­tak rengeteg fát, kiástak egy kisebb medencét, kitapasz­tották anyaggal, s telehord­ták vízzel. Most aztán nyu­godtan várhatnak. Uszkov a többiekhez ha­sonlóan szigorúan ügyelt arra, hogy az emberek vált­sák egymást a munkában. De ő, amint befejezte mun­káját a barlangban, fogta a geológus kalapácsot és az erdőbe távozott. Bármilyen sors vár rájuk, dolgozni muszáj, teljes képet kell nyerniük a kráterről. A földkéreg rétegeződése — a Föld geológiai törté­netének nyitott könyve. Csak olvasni kelL Uszkov különösen a kim- berlitek után kutatott áll­hatatosan. Azon a gyémánt­termő kőzeten kívül, amit a Szperanszkij-barlang kö­zelében talált, sikerült kim­berlites agyagot felfedeznie a tó fenekén is. A tóba öm­lő patak torkolatában hat dió nagyságú gyémántot ta­lált! Ha a kráterben bolyon­gott, minduntalan vissza­tért ahhoz a határhoz, ame­lyen túl már nem volt élet. A gáz egyre terjedt és ter­jedt. Már megfojtotta a Versenyben a fiatalokkal Régen találkoztam Beke leírtam, de fele se annak, Ferencné született Dánka amit tudok. Dolgozni is kell Boris nénivel, a híres ho- ám, nemcsak írni a nótá- nokmégyi népművésszel, kát. Bár igaz, ami igaz, las- Legutóbb külföldön járt sa.n felejtek, közel vagyok kollégáim hozták a hírt: a hetvenhez... Boris néninek a drágszéli Hány népi játék fűződik népi együttes jugoszláviai a nevéhez! Rangos gyűj- útján akkora sikere volt, tők, néprajzosok felrótták hogy... És íme, mikor ősz- már gyűjteményeikbe a szehozott bennünket me- Kalncsa-vidéki diszn^tor-t, gint a sors, elsőnek is erre terelődött a szó. — Azt hittem, soha nem lesz vége a nótázásnak! — áradozott. — Műsor után a vendéglátók megkérdez­ték: Ki tud közülük szép magyar dalokat énekelni? Ö jelentkezett, de aztán majdnem megbánta. Nem akarták engedni, hogy ab­bahagyja. Áradt a sok Ka­locsa környéki dal, a ser­kenő hajnal vetett véget az örömnek, sikernek. Így van vele mindenki: reggelig elhallgatná énekét, meséjét. És nézné táncolá­sát. Vagy, ha úgy adódik, a keze nyomán termő virá­gokat. A jó ég a megmond­hatója, hány fajtáját műve­li a népművészetnek ez a hatvannyolc esztendős egy­szerű parasztasszony, aki évtizedek óta sava-borsa, vagy ha kell, mozgatója Homokmégy kulturális éle­tének. — Hány nótát tud, Boris néni? — Én azt nem tudom megmondani. Itt vannak ezek a füzetek, nézze. Ezekben eddig háromszázat meg a Májusfakötés-t. Az­tán a Sorozós-t. Országos­hírű immár az Asszonybál Homokmégyen, amely ked­ves, kedélyes szövege mel­lett igen látványos mulat­ság is. Ezek a tánccal-dal- lal körített népi játékok nem választhatók el Boris néni nevétől. — Hogyan kezdődött a mesemondás? — Kicsi lányka korom­ban, ha libát őriztünk, a többiek mind hozzám sza­ladtak, ha megláttak: ni­ni, itt a Bori. Mesélj, Bori! És én meséltem. Sokszor bizony a libák elbitangol- tak, sírás lett a vége. Aztán később is meséltem, a gu­zsalyosbán, fosztókákon, meg egyebütt. Ma is mesé­lek. Már a rádióban is többször kaptam mikro­font. — És a festés? Mióta fest, pingál? — Homokmégyen abban az időben Tutor Pőre néni volt a leghíresebb pingáló- asszony. Könyörögtem ne­ki, kislány koromban, en­gedje meg, hogy a festék­jét, ecsetjét kipróbál jam. Nagynehezem megengedte, ott hátul, az ól falát Rin- gálhattam. Mikor kész lett, odahíttam. „Te lány, mit csináltál!”. És összecsókolt. Attól kezdve együtt jár­tunk az országban pingál- ni Pőre nénivel. — Merre járt? — Merre is? Voltam Di­ósgyőrben, Nagymágocson, Szentesen, Baján, Kalo­csán. És még sok helyen. És táncolni? Azt nem tu­dom elsorolni. — A nóták, amelyeket ismer, kalocsai eredetűek? — Legtöbbje. De tudja, az úgy van, hogy ide is származtak nóták, azok át­alakultak, más formát öl­töttek. — Vettek már ezek közül hangszalagra? — Ajjaj, de mennyit! A Rádió és a Népművelési In­tézet munkatársai szinte valamennyien ismernek. — És a helyi művelődé­si házban rögzítettek-e sza­lagra a dalaiból, meséiből? — Tudja, hogy van az: senki se próféta a maga hazájában. Különben is itt évek óta baj van. Megépí­tették ezt a szép kultúrhá- zat, de alig van benne élet. Most sincs igazgatója. ötven-hatvan esztendő óta nem volt a faluban a fiatalságnak valamirevaló rendezvénye, amelyen Dán­ka Boris néni nem szere­pelt, akár mint népművé- vész, akár mint rendező, vagy tanácsadó. Jogos te­hát a művelődési otthon­nal kapcsolatos bírálata: valamit kellene tenni, hogy a híres homokmégyi nép­művészet ne tűnjön a sem­mibe. Boris néni nem önző lo­kálpatrióta. Szívesen segít akár a szomszéd községek­ben, akár Kalocsán, ha er­re felkérik. Beros Ferenc drágszéli tanácselnöknek, a híres drágszéli népi együttes vezetőjének sza­vai szerint: Boris néni nél­kül nehéz volna elképzelni a homokmégyi népművé­szetet. De a kört nyugod­tan ki lehet tágítani. Ritka és ma már egyre ritkább az ilyen népművész, áld énekes, táncos, pingáló és mesemondó is egyszerre ... Balogh József folyó lakóit: rengeteg hal úszott a tó felszínén. A gáz az alacsonyan fekvő helyeken lopakodott előre és apró állatok — nyulak, sündisznók, mókusok — te­temei jelezték útját. Ezek már nem érkeztek elmene­külni és ott lelték halálu­kat. Egyszer a geológus és Orocsko elment a kráter felső végébe, hogy megnéz­zék a félj ára tot a teraszhoz, amelyre pár hónappal ez­előtt a hóvihar sodorta le őket. Ide a felső részbe költöz­tek át a kráter alsó végé­ben élő állatok. Vidáman ficánkoltak a tisztásokon a kőszáli kecskék, komótosan, gondterhelten sétál gattak a medvék, az apró jószág a fűben és a bokrokban nyüzsgött. — Itt vannak a pajtá­saink is! — kiáltott fel Orocsko. A mammutokra célzott. A két óriás odament hoz­zájuk, lehajtott fejjel, or­ráén vnkat lóbálva üdvözöl­ték őket mintha csak mély tiszteletüket fejeznék ki is­merőseik előtt. Uszkovnak és Orocskó- nak sikerült felkapaszkod­niuk a párkányra. — Lám, majdnem szaba­dok vagyunk. Már csak öt­ven méter a hegycsúcs. Nincs messze, igaz-e? — kérdezte a geológus. — Közel van a könyö­kűnk, mégse tudjuk meg­harapni. — Megmentjük az álla­tokat és a növényzetet is — jelentette ki Uszkov ha­tározottan. — Nézze: a leg­szűkebb hely, ahol a két kráter egyesül, alig három­száz-négyszáz méter széles. Két oldalt pedig függőleges, alaposan megrepedezett sziklafalak. Ha okosabb nem jut majd eszünkbe, amint kitörtünk a szabad­ba és megszereztük a rob­banóanyagot, felrobbantjuk a sziklafalakat s ezzel el­kerítettük magunkat az al­sósó krátertől. A nyugati kráter kihal. Oda se neki. De ez állataival és erdejé­vel együtt — megmarad, mint egy védett terület! — De ehhez előbb ki kell jutnunk innen. — jegyezte meg Orocsko óvatosan. XXVIII. FEJEZET Arról szól, hogyan indult meg a mentési akció és merre járnak a tröszt kereső osztagai. Április elején a Dél-Észak országút végállomásán, Ha- madántól több mint ezer kilométerre, egy kis tajgai folyócska partján, ahol a nyolcas számú geológiai te­lep feküdt, szokatlanul sok nép gyűlt össze. Voltak köztük geológusok, idegen- vezetők mnkások. Kiríttak közülük a jakut vadászok, akik megszokott mokaszín- jüket és bőrbekecsüket vi­selték. Erre meleg, szarvas­bőr köpenyt húztak a fejü­kön keresztül, önként je­lentkeztek, hogy segítenek az eltűnt csapat keresésé­ben. Mindnyájan fel voltak fegyverkezve. A jakutok hátán Winchester lógott. A geológusok és munkások vadászpuskát, vagy kara­bélyt viseltek. A telep közelében szarvascsorda legelt. Csen­gőiktől visszhangzott a taj- ga. Az állatok a havat ka­parták és kedvenc cseme­géjüket, a zúzmót keresték. Az ácsolt házikók és rak­tárépületek előtt tapasz­talt hajtők rakodtak a fo­gatokra. Keskeny, hosszú szánok álltak a hombárok elé és a tajgalakók ügyes kézzel pakolták fel rájuk a ládákat, zsákokat. A kö­zelben apró, borzas lovacs­kák nyerítettek. Friss széna állt előttük a jászolban, a ládák dugig voltak zabbal. Hizlalták a lovakat a nagy és hosszú út előtt. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents