Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-26 / 21. szám
Főnyeremény: nagyképernyős televíziós készülék Jutalomsorsolás a lapterjesztők között Mint ismeretes az őszi lapterjesztési kampány során a Petőfi Népe előfizetőinek száma elérte, sőt túlhaladta a harmincezer főt, s a napi példányszám megközelítette -a negyvenezret. Az előfizetés-gyűjtő akcióból ezúttal is jelentősen kivették részüket a munkát szervező és összefogó pártszervezetek és pártbizottságok, a kommunista aktívák, valamint a posta dolgozói, a tömegszervezetek és társadalmi szervezetek a KISZ, a tanács, a MÉSZÖV, a KI- SZÖV stb. — aktivistái. A lapterjesztési munkát végzők között a gyűjtőszelvények alapján a Petőfi Népe kiadóhivatala — ígéretéhez híven —•, értékes nyereményeket sorsolt ki. A sorsolásra tegnap délelőtt került sor, s azon részt vettek a megyei pártós társadalmi szervezeteinek képviselői. A megjelenteket dr. Mezei István, a megyei lapkiadó vállalat igazgatója üdvözölte. Ezután elhelyezték az előfizetésgyűjtő szelvényeket a sorsolási kerékben, majd Járai Andrea kisdobos egyenként kihúzta a nyertes számokat. A nyertes számok a következők: Tárgynyermények A főnyeremény: Nagyképemyős tv-készülék 1714. Társasutazást nyertek: IBUSZ külföldi társas- utazás (1 személyes) 1811, IBUSZ belföldi társasutazás (1 személyes) 1989, Tranzisztoros rádió 1355, Feketekávés készlet 1620, Felelősség MI, akik a vasúttal csupán, mint utasok vagyunk kapcsolatban, nehezen tudjuk elképzelni, hogy hány féle szabályt kell betarta- niok azoknak, akik elindítják, vezetik és rendezik a vonatokat. Vessünk egy pillantást például a személyforgalmi menetrendbe, s meggyőződhetünk róla, milyen nagyfokú pontosságra van s^jlkaé^ a „vas^ pályák” környéken, anoi percenként robognak el a '< több százj esői* • embert szállító szerelvények, nem egyszer 80—100 kilométeres sebességgel. Adjuk még ehhez hozzá a teherforgalmat, vegyük figyelembe, hogy a MÁV vonalain naponként több száz tonna árut szállítanak. Érthető, hogy itt minden lámpának, minden jelnek, mozdulatnak fontossága, jelentősége van. minden utasítást a legszigorúbban be kell tartani, különben sok ember kerül közvetlen életveszélybe, több százezer, vagy milliós károk keletkezhetnek. EGY ILYEN szabályszegés tragikus következménynyel járt Kiskunfélegyházán a vasútállomáson, a múlt év augusztus 31-én éjszaka. Pontosabban: már szeptember elseje volt. Augusztus utolsó napján délután hat órakor lépett szolgálatba Mészáros Vince (Félegyháza, Tanya 339), kocsirendező és H. Tóth László (Félegyháza, Rom- hányi u. 46.) mozdonyvezető. Munkájukat illetően nem a legpéldaadóbb emberek közé tartoznak. Mészáros Vince, aki 1958 óta dolgozik a MÁV-nál. már fegyelmi büntetést is kapott, sőt a Kecskeméti Járásbíróság 1965-ben veszélyeztetés miatt 1500 forint pénzbüntetéssel is sújtotta. H. Tóth László ellen is zajlott már fegyelmi eljárás, megbüntették. Amikor az említett napon szolgálatba léptek, az éjszakai órákban viszonylag bonyolult műveleteket kellett elvégezni az állomáson. Nekik azonban ez mindennapi feladatot jelentett: tolatás, szerelvény- „szétszedés” stb. Éjfél elmúlt már. amikor Szabó István szolgálattevő hangszórón értesítette a tolatásban résztvevőket — így Mészáros Vincét és H. Tóth Lászlót is —, hogy Szeged felől olajszállító vonatok érkeznek, az ötödik és a hatodik vágányra, addig ne tolassanak. Le is álltak a tolatással. Amíg teljesen szabaddá nem tették a pályát, tilos jelzést adtak a már érkező olajszállító vonatnak, s az 15 kilométerre csökkentette a sebességet, majd, amikor újra szabadot kapott, ugyanezzel a sebességgel „behúzott” az állomásra. Meg kell jegyezni, hogy a szegedi vonat 32 kocsiból állt. s több mint kétezer tonnát vontatott a mozdony. Felgyorsulni tehát a rövid távon nem tudott. És ez volt a szerencse. KÖZBEN ugyanis Mészáros Vince )— teljesen érthetetlenül és indokolatlanul — „utasítást” adott a hetedik vágányon tartózkodó H. Tóth Lászlónak, hogy húzódjon a negyedik vágányra. Ezt csak úgy lehetett megtenni, ha a hatodikon és az ötödiken áthalad. A hatodikon viszont már ott állt az olajszállító szerelvény. H. Tóth — akinek a szolgálati szabályzat szerint nem lett volna szabad elfogadni a kocsirendező utasítását — gépével már nem tudott megállni, amikor észrevette a szegedi mozdonyt. A váltókon összeütköztek. Szerencse, hogy mindketten csak 15 kilométeres sebességgel haladtak. Az összeütközés mégis elég nagy erejű volt, any- nyira, hogy H. Tóth László fűtője, a 19 éves Farkas László kiesett a gépből, alákerült a szerelvénynek, amely súlyosan összeroncsolta a szerencsétlen fiatalember bal combját, két bordáját eltörte és belső zúzódásokat okozott. Gyorsan kórházba vitték az eszméletlen Farkas Lászlót, ahol a bal lábát combközépnél amputálni kellett. A fiú mindössze kétszer volt a mozdonyon. A vasúti karambol következtében a gépekben és a váltókban keletkezett kár meghaladja a 138 ezer forintot. MIÉRT írtuk le ilyen részletesen az esetet? Azért, hogy újra és újra figyelmeztessünk mindenkit: egy pillanatnyi gondatlanság a munkahelyen végzetes tragédiát okozhat, G. S. Villany kávédaráló 901, Bo- rotvakészlet 424, Bőrönd 1795, Kukta gyorsfőző 1986, Bőrönd 1966. Negyedéves Petőfi Népe- előfizetést nyertek: 60,1132, 1221, 817, 1126, 1135, 1134, 2530, 2526, 2396. Féléves Petőfi Népe-elő- fizetést nyertek: 937, 2398, 2397, 2473, 561. Egyéves Petőfi Népe-elő- fizetést nyertek: 1615, 2517, 410, 17, 2624. A kecskeméti nyertesek a Petőfi Népe kiadóhivatalában (Kecskemét, Szabadság tér l./a) vehetik át nyereményüket az ellenőrző szelvény leadása ellenében 1969." január 27-től március 31-ig. Vidéki nyerteseink pedig ajánlott levélben küldjék be ellenőrző szelvényüket, amelynek alapján a kiadóhivatal postán küldi el a nyereménytárgyat. A legjobb megyék sorában A Kossuth Kiadó megyei kirendeltsége hosszú - évek óta ! az országos legjobbak között áll a politikai irodalom terjesztésében eléírt eredményekkel. Tavaly csaknem másfél millió forint értékű könyvet adtak el a megyében a pártszervezetek propagandistái és a különféle pártfolyóiratokra csaknem hatezren fizettek elő. Ezzel az eredménnyel a megyék között a negyedik helyet foglalta el Bács- Kiskun megye a múlt évben. Kiskunhalasi kezdeményezésre immár negyedik éve versenyben vannak a városok és a járások. A versenyt pénteken Kalocsán értékelte a kiadó megyei kirendeltsége és átadta a legjobb járás, valamint a legjobb város számára alapított vándorzászlót. Az egyéves munka eredményeként az idén a legjobb járás címet a kiskunhalasiak érdemelték ki, a legjobb város pedig Kalocsa lett. A kiskunhalasi járásban 133 ezer forintértékű könyvet adtak el a Kossuth kiadványai közül és csaknem 750-en fizettek élp a különféle pártfolyóiratokra. Kalocsán a könyv- forgalom értéke 54 ezer forint volt, a folyóiratokra előfizetők száma több mint 300. Az értékelés alapjául a lakosság 6 zárna szolgál, összegszerűen számos helyen jóval nagyobbak az eredmények, hiszen Kecskeméten például több mint 300 ezer forint értékű könyvet adtak el, a bajai járásban pedig csaknem 200 ezer forint volt ez az összeg. Az első három helyezett sorrendje a következőképpen alakult: a városok között második Kiskunhalas, harmadik Kiskunfélegyháza, a járások között második Baja, harmadik Kecskemét. Megkezdődtek az előkészületek az április 4-5-i nemzetközi úszóversenyre AMIKOR az elmúlt évben átadták rendeltetésé nek a kecskeméti fedett uszodát, a Magyar Üsző Szövetség vezetői ígéretet tettek arra, hogy 1969-ben Kecskeméten rendezik meg a hagyományos április 4-1 nemzetközi úszóversenyt. Örömmel értesültünk arról, hogy az ígéretből tényleg valóság lesz és hazánk felszabadulása tiszteletére kétnapos nemzetközi úszó verseny színhelye lesz a kecskeméti uszoda. Erről beszélgettünk ifj. dr. Bodóczky Lászlóval, a megyei úszószövetség elnökével. — Amiről eddig csak egymás között beszélgettünk és titokban reménykedtünk, most már biztos, hogy megvalósul. A Magyar Űszó Szövetség Kecskeméten rendezi meg nagyszabású versenyét április 1-én és 5-én. Az előkészületeket máris megkezdtük, hogy méltó kereteket biztosítsunk a versenyeknek. A szervező munkát az úszószövetségen keresztül a városi TS és a Vízmű SK végzi, s minden igyekezetünk arra irányul, hogy zökkenőmentes legyen a lebonyolítás, Ebben persze nagy segítséget kapunk a MUSZ gyakorlott rendezőMegyei atlétikai csúcsok Férfi 100 m: (felnőtt és ifjú. sági) 11.0 Toponári A. (Kun- szentmiklós) 1966, Bella I. (K. Dózsa) 1968. 100 ra serdülő A: 11.4 Viha. ros Zs. (KTE) 1959. 100 m serdülő B: 11.7 Sajdik P. (K. Dózsa) 1968. 60 m serdülő B: 7.3 Sajdik P. (K. Dózsa) 1968. 200 m felnőtt: 22.7 Viharos Zs. (KTE) 1960, Bella L (K. Dózsa) 1968. 200 m ifjúsági: 22.7 Viharos Zs. (KTE) 1960. 200 m serdülő A: 23.7 Staub V. (Katona G.) 1961. 300 m serdülő B: 39.1 Sajdik P. (K. Dózsa) 1968. 400 m felnőtt: 50.1 Oravecz Z. (Kiskunhalas) 1958. 400 m ifjúsági: 51.2 Hízó L. (Katona G.) 1964. 400 m serdülő A: 53.6 Sajdik P. (K. Dózsa) 1968. 600 m serdülő A: 1:23,9 Sajdik P. (K. Dózsa) 1968. 800 m felnőtt: 1:54 Beke (KHSE) 1955. 800 jn ifjúsági: 1:57.5 Rimely (K. Dózsa) 1966. 800 m serdülő A: 2:02.6 Kocsis (Bajai MTE) 1968. 800 m serdülő B: 2:14.9 Sajdik P. (K. Dózsa) 1967. gárdájától, szakemberektől, akiktől bizonyára mi 1b sokat tanulunk majd, amit hasznosíthatunk a későbbiek során. HALLHATNÁNK valamit arról, hogy mely nemzetek úszói kaptak meghívást a kecskeméti versenyre? — Tizenkét nemzet legjobb úszóit hívta meg a napokban a Magyar Úszó Szövetség. Tehát minden reményünk megvan arra, hogy itt lesznek a Szovjetunió, az NDK, az NSZK, az olasz, a francia, a svéd, a cseh, a holland, a román, az angol, a lengyel és a jugoszláv válogatott úszói és természetesen a teljes magyar élgárda is. Arra számítunk, hogy nyolcvan külföldi vendégünk lesz, 6 ezek kísérői. Milyen számok szerepelnek majd a műsorban? — A két napon teljes olimpiai műsort bonyólí- tunk le, huszonkilenc szám szerepel a műsorban. Természetesen ebben benne szerepelnek a férfi és női váltók is, amelyek a közönség szempontjából rendszerint a legérdekesebb versenyszámok szoktak lenni. Megkérdeztük még a megyei úszószövétség elnökétől, hogy név szerint tud-e olyan külföldi versenyzőt mondani, aki biztosan indul a kecskeméti versenyen? — Erre a kérdésre még most nem tudok pontos választ adni, hiszen a név szerinti nevezésre csak márciusban kerül sor. Bízunk abban, hogy itt lesz a kétszeres olimpiai bajnok az NDK-s Matthes és talán a jugoszláv mellúszó kislány Bjeddov és mások is. Még annyit, hogy terveink szerint a kétnapos verseny mindkét délelőttjén az előfutamokat, esetleg Időfutamokat bonyolítjuk le és délután kerülnek sorra a döntők, amelyekben szinte kivétel nélkül nagyszerű küzdelmeket és kitűnő eredményeket érnek majd el a versenyzők. EGYELŐRE tehát ennyivel kell megelégednünk. Az előkészületekről és a beérkező nevezésekről tájékoztatjuk majd olvasóinkat. Az első igazán riagy feladatára, talán mondhatnánk első vizsr/ájára készül a kecskeméti fedett uszoda és természetesen a megyei és városi úszóve- ['zetők is. L „íj,;m. i. Életre szótő eljegyzés Régen volt, még az 1900-as évek elejét mutatta a naptár, amikor Gaál Tibor, a Kecskeméti Dózsa vívószakosztályának edzője először találkozott Szentesi Vas- és Fémipari Ktsz ipari röntgen laboratóriuma, nyomástartó edények (légtartályok, hydroforok, kazánok), csövek és csővezetékek hegesztési varratainak röntgenezését vállalja. Helyszíni röntgenvizsgálatokat. 20 mm anyagvastagságig is végzünk. Cím: Szentes. József Attila u. 2. 441 élete nagy céljával, a sporttal. Az ősz mester egyike azoknak, akik nemrég kapták meg az emlékérmet Kecskemét város sportmozgalmában végzett eredményes munkájukért. Ebből az alkalomból kerestük fel, s megkértük, meséljen sportpályafutásáról. — Édesapám a hódmezővásárhelyi TVE kiváló sportolója volt. Mind a négyünket — ennyien voltunk testvérek — a sport szeretetére nevelt Már 10 éves koromban kitűnően úsztam, a középiskolában pedig az atlétika felé hajlottam. Ebben értem el a legtöbb sikert. Magasugrásban 178 cm-rel középiskolai bajnokságot nyertem és a főiskolán 182,5 cm-rel válogatott kerettag is voltam. Sajnos, két komoly sérülésem megakadályozta a további sportolást. Kecskemétre 1828-ban kerültem, a református gimnázium testnevelő tanáraként. Öröm arra gondolni, hogy milyen sok kiváló sportoló került ki kezem alól. A rövidtáv- futó Magyar és Duha országos ifjúsági bajnokok, Hajdú és Kozák középtávfutó. — Hogyan lett vívőedző? — Először Bánfai Benő mester mellett működtem, mint segédedző, majd 1941-ben megszereztem az oklevelet és távozása után én vettem át a vivóélet irányítását Először a KAC-ban dolgoztunk, majd a háború után a Kecskeméti Dózsa nevét viseltük. Később a Vörös Meteor vette át a vívószakosztályt és egészen a múlt év júliusáig versenyeztünk itt mindhárom fegyvernemben. A sportkör megszűnése után most ismét a Dózsában talált otthont a vívószakosztály. Mire emlékezik vissza legszíveseb ben? — Kedves emlékem, hogy néhány vívónagyság első szárnypróbálgatásait én irányítottam. Első helyen említhetem Horváth Zoltánt, aki világ- és olimpiai bajnokságot nyert, aztán dr. Pataki Józsefet, Horváth Györgyöt, dr. Tímár Sándort, akik valamennyien kiváló versenyzők voltak, végül pedig hosszas kapudöngetés után tavaly a férfi tőrcsapatunk bekerült az OB Il-be. Gaál Tibor már túl van a hatodik X-en. Üjabb tervekről nem is kérdeztük, mégis szóba került, hogy a kecskeméti mun káján kívül hetente két szer Szánkon is edzőskö- dik. Fáradságot nem ismerve rakja a vívóspor alapjait, hogy tanítvány? méltó hordozói legyenek annak a kardnak, amelye ő úgy negyven évvel ezelőtt kézbe vett. bi —