Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-10 / 289. szám
Ne feledje, árleszállítás a Kiskunmaisai ÁFÉSZ üzleteiken Közeledik a karácsony, az újév, s ilyenkor min- derki arra gondol, mivel rintért A nők örömére szolgálhat a különböző divatcikkek árának leszállítása. A 208 , forintos hói pulóver 124,80, az 52 forintos nylonharisnya 31,20, s a 161 forintos divattáska 96,60 forintba kerül. A gyermekek számára is gondoskodtak olcsóbb ruházati cikkekről. Ezek közül egyet említünk meg, a 228 forintos fiú pulóvert, amelyhez a szülők 136,80 forintért juthatnak hozzá. Az üzletekben a női síivel szövetruha 189 forintba kerül a korábbi 270 forint helyett. A női bársony szoknya 78,40-ért vásárolható meg az árleszállítás előtti 112 forint helyett. Csökkent a női span ballonkabát ára is 198 forintról 138,60-ra. A teenager női télikabátot ajándékba kapják a vásárlók, hiszen az 1392 forint helyett csűrén 771 forintba kerül. Mit láttunk még a konfekcióboltokban? Női, leányka, férfi hallón kabátokat, amelyek árából 50 százalékot engedett le a fogyasztási és értékesítő szövetkezet. A ruházati boltok után a cipőboltba mentünk. Télen használatos női és férfi cipők, valamint csizmák 30— 40 százalékkal olcsóbban berendezett műszaki bolt. Az új műszaki boltban a hiánycikknek számító motorkerékpár-alkatrészek, gumiabroncsok választéka kifogástalan. Ezenkívül különböző típusú motorkerék párokat, háztartási gépeket, villamossági cikkeket, rádiókat és televíziókat, autógumikat vásárolhat az érdeklődő közönség. Részlet- vásárlás és gyors ügyintézés. A téli bú torvásár. A kiskunmajsai bútorboltban a Mecsek fényezett háló 10 600 helyett 9600-ba, i Balassagyarmat kombi nált szekrény 6070 he lyett 5400-ba, a Szikra kombinált szekrény 7250 helyett 6250-be kerül. Hálószobát is ajánlhatunk olcsó áron. A C—VI. típusú hálószoba az eddigi 7210 forint helyett 6800-ba, a Szikra hálógamitúra pedig 11 700 helyett 10 700 forint ért megvásárolható. A legolcsóbb. természetesen a festett hálógamitúra, amelynek árát 360 forinttal csők kentették. A nagyméretű konyhabútoroknál, (amély- nek ára 4000—6997 forintig terjedt, átlagosan 500 forint engedményt adnak. Érdemes tehát most a karácsonyi és újévi vásár ideje kedveskedhetne szeretteinek. A Kiskunmajsa és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vezetősége úgy döntött hogy segít a vásárlóknak az ajándékozásban, s egyben meg is ajándékozza őket. Az ajándékozás ebben az esetben az olcsób! árakban nyilvánul meg ezért a különböző ruházati és iparcikkek árát csökkentették. Méterárubolt: egy jc minőségű kártolt szövet amelynek az ára 150 forint. Most 50 forinttal olcsóbban kaphatják meg a vásárlók. műszálas szövetek, melyek 241 forintba kerültek eddig, s most 168,70 forintért értékesítik. A másik műszálszövet vékonyabb ezt éra is bizonyítja, hiszen 99 forintért adták méterét Az új ár szinte ajándéknak számít. 69,30 méterenként Említésre méltó még az NDK-ból Importált szövet, amelyet 72 forinttal olcsóbban árusítanak. Gyönyörű flanelokat is láttunk, amelyeknek 10 forinttal lett olcsóbb az ára A kötöttáru bolt ajánlata Az eddigi 117 és 98 forintos árú férfi sálakat 70,20, illetve 58,80 fokerülnek forgalomba Nemrégiben nyitott meg az igen nagy áruválasztékkal, s tegyük hozzá nagyon szépen alatt a Kiskunmajsa és Vidéke Értékesítő Szövetkezet boltjaiban beszerezni az ajándékokat 10036 Adás-vétel 4 kárpitozott székkel és négy- szemeiyes rekamié. Kecskemét, Tabán u. &. 17217 ; ELADÓ másfél hold szőlő, fél I hold szántó, Alsó-matkói megállóhoz 10 percre. ÉrdeklődiüLAJDO hízott sertés egy- fúlü cserép. Kecskemét, Ká- kőcziváros 2. Csáktornyái utr ca végén. ___________________17222 H ÍZOTT sertések eladók 130 es 150 kg-ak, Kecskemét, Mu- száj Közép u. 21/a.________17220 K EZICSOMÖZASŰ magyar perzsaszőnyeg 5X4 m eladó. Kecskemét, Zsinór u. 4.________17225 ELADÓ 2 szobás családi ház, 1070 négyszögöl szőlővel, azonnal beköltözhető. Födi Antal- né, Kelebia Árpád út 52. 17227 ni: Helvécia jágl sor._____ L , kér. 10. Csa9951 ELADOK hízott sertések. Kecskemét Márlahegy 76. Budai betonúiban, népbolt mellett. Kara László. 9953 HÍZOTT sertés eladó. Kecske, mét, Galamb u. 2. Óvónőképző mögött. 9344 KÖRŰT mentén 2xi szoba konyhás, kis családi ház lakottan eladó, vagy lakáscserével elfoglalható Kecskeméten. Leveleket „Forgalmas helyen” jeligére a .kiadóhivatalba. 17231 ELADÓ 2 db mangalica hízott sertés, kb. 140 kg-osak. Tálas Lászlónál, Kerekegyháza, Csernus dűlő 4/a. _______________17233 E LADÓ 200 kg-os húsjellegű sertés. Kecskemét, Kossá I. sétány 38. 17234 HÍZOTT sertések eladók. Kecskemét, Méhesíaiu Benczúr Gyula utca 8. ______________17236 E LADÓ egy hold gyümölcsös, szőlő lakással. Vétel esetén azonnal elfoglalható. Helvécia Csaj ági sor 12. szám. Érdeklődni a helyszínen. ___ 17239 J Ö állapotban levő 40—50 mázsát bíró gumiskocsi sürgősen eladó. Kecskemét, Alsócsalános 7/a._____________,_______17241 W ARTBURG CN klskerekű de Luxe Jó állapotban eladó. Kecskemét, Dobó L u. 14. 17248 ELADÓ Kmodem, szép hál ószobabútorok, konyhabútorok, — szép rekamlék, sezlon, háro- masszekrény ágyak. Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. 9956 ELADÓ családi ház, 800 négyszögöl szőlővel Beretvástelepi megállóhoz 5 perc járásra, 13- as bolttal szemben, a belső ház. Ugyanott kőrisfa, kerék- talpnakvaló és hordó abroncs eladó. özv. Szabó Jánosné, Kecskemét, Ballószög 193. sz. ______________________________9918 K ECSKEMÉT Alsószék tó 116. számú kis családi ház eladó. Érdeklődni lehet vasárnap a helyszínen, egész nap. 10051 ELADÓ Kiskunhalason, Sóstól halászcsárdával szemben lakóház. Érdeklődni Szántó Kovács utca 16. _______________10077 P ARKETTA HULLADÉK, tűzifa eladó. Levélbenl megrendelésre, 53,— Ft_os mázsánként! áron házhoz szállítjuk. Alkotmány MTSZ Méntelek. 142. 9719 ELADÓ tözhető. utca 56. ház azonnal Izsák, Katona sz. bekölJózsef 17246 ELADÓ 2x1 szoba, konyha, több mellékhelyiségből álló ház. Muszáj, Üjerdő u. 23. sz. Érdeklődni Érsek József Kecskemét. Halasi út 6. 17213 „CSANYl dinnyekertész" elhelyezkedne felestermelőnek homokfoidre. Uvegrama szükséges. Krunoveiter. — Adács, Mező Imre u. 23. 17237 TU ZELO FU V AROZÄST Vállflü lünk. Értesítjük Kiskunfélegyháza város lakosságát, hogy 1968. december l-tól a tüzelőt mázsánként 4,— Ft-ért szállítjuk házhoz. Fuvarmegrendelést a TUZÉP-megTendelő irodánál vállalunk. Vörös Csillag Mg. Tsz Kiskunfélegyháza. 10119 NEM külön bejáratú albérleti szobát keresek az olajmalom, a Dárdai telep vagy a MÁV- állomás mögött. A címeket kérem B. Tóth Gyula trafikosnál leadni. Kecskemét, Ceglédi útnák _________________________17219 G YERMEKSZERETO nő, nappali gondozásra gyermeket vállal. Kiss Jánosné, Kecske- mét Arany János u. 4. 17238 BÚTOROZOTT szoba 2 személy részére kiadó. Kecskemét, Li- liom utca 5. 17247 KÜLÖN bejáratú bútorozott szobába férfi szobatársat keresek. Kecskemét, Széchenyi körút 47/a. 10057 L SZÁMÚ konzervgyárhoz közel Szolnoki hegy 22/a. alatt üresen álló tanya azonnal beköltözhetően 800 négyszögöl szőlővel eladó. Érdeklődni lehet Kecskemét, Hétvezér út 7. 17235 ELADÓ nagyteljesítményű 700-as magánjáró szalagfűrész. Balogh Gyula. Bócs 1. kér. 8/a. Tanácsháza mellett. 172^2 ELADÓ beköltözhető kertes családi ház, a reszelőgyár mellett. Kecskemét Kőrös! hegv 130. Kárnátiék. 10055 HÍZOTT sertés eladó 180 kg-os. Kecskemét Tompa Mihály u. 10. 9983 ELADÓ Jó állapotban levő hálószobabútor és ülőgarnitúra, konyhaszekrény, csehszlovák áztűzhely palackkal. Érdeklődni délután 5—6-ig, Kecskemét, Kisfaludy u. 11. ______9984 " LADÓ Máriahegy 62. alatt Poór-féle 2 hold szőlő, föld. házzal, a betonút mellett, részletekben is. Házhelyeknek alkalmas. Lószerszám gyermek- áróka, tűzhely eladó. Kecskemét Bem utca 9. 10060 ELADÓ 2 hold szőlő részletekben Is. épülettel, Lisztes közön. Érdeklődni: Kecskemét. Kuruc körút 31/a. 10027 ELADÓ Jó karban levő 250 cmü-s Simson motorkeréknár. Érdeklődni: Kecskemét, Rákóczi út 12. TT. 6. 10063 KÉTSZOBÁS családi ház eladó, vagy elcserélem kecskeméti hasonlóért. Érdeklődni: Lakitelek, Hunyadi János ti. 3. 10086 TÓ karban levő, kézzel hnjtós •-»etegkocsi eladó. Érdeklődni: Mihala Gyulánénál, Izsák. Arany Jáno^ utca 12. ____10087 r vRGOVÁNYON egy hold sző- ő eladó. Id. Király István, Orgovány, Kossuth utca 33. 10138 GARÄZS kiadó. 601-es hantra ponyva eladó. Kecskemét, Úttörő utca 5. Palas. 10137 'TA.ROM AJTÓS szekrény há- -omfizámyas tükör, rekamié ruhásszekrény eladó. Kecskemét, Zsinór utca 50. 10136 EGY darab zsír és egy darab hússertés 170—190 kg-os eladó. Bodócsl János, Kecskemét. Kisfái 32. szám alatt. 10135 ^ INGER varógének eladása. ’'Hletics Boldizsár, használtak kereskedő. Kecskemét. Bem u. 9. 10134 \T?os központiában fél ut- házrész eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Tompa Mihály ti. 1 . délután 5-tól. __________10133 • 'EltAMT*.. fotel szék garnitúra, fotelágy, ágvbetét. sez- ’on. fizetési kedvezménnvel ’-onhqtó. Kecskemét, Rákért út 3.________________________10131 K f ZOTT sért A; 120 kg-os eladó. Érdeklődni: 15 órától. rr eockemét, Mlktovicsfalu. T. utca 8.______ 10128 E LADÓ konyhabútor hálószo- hnbútor asztal, vitrines szekrény. kárTtozott i^ékek. ká’v- ’-a, ágy. Kecskemét, Deák tér 3. 10126 MŰSZAKI vizsgán megfelelt Pannónia motorkerékpár el- ^dó. Kecskemét, Hosszú u. 2. 1009*» ’TiADŐ fehér húslellegű hízott serté-sek. Kecskemét, Ríni on István u. 24._________10095 ‘ 70-AS Fiat Topolinó vizsgázott eladó. Városföld, I. ke** 37. Bloosék. 10104 OLCSÓN eladó Kecskemét, Kadafalva 15. sz. ház két csa- ’ádnak is alkalmas. Villany beköthető. Másfél hold telek, részben szőlő és föld. Érdek- ’~dni: Szabó Imre. vagy a .szomszédban: Mucsiéknál. mu FŐÚTVONALON házrész eladó, üzletnek, műhelynek, lakásnak kiválóan alkalmas, ♦■éefiaéoület, két helyiségből áll 60 és 36 négyzetméter alantertiletű. Leveleket Belterület 13212” jeligére a kecskeméti Magy Hirdetőbe. 10070 ELADÓ Kecskemét Bzarkás 45 szám alatti 2 szobás oadlós lo karban levő lakéénület. melléképületekkel. t égi a ni ncével. 1 hold gyümölcsössel szarkásl buszmegállótól 5 nercre. KeesVr»rnéttől 9 km-re. Érdeklődni Kecskemét Szarkás 20 szám alatt. Kovács Páih minden nap. 10100 ELADÓ ház. részben Is. Kefiremét. Boldogh a. 5. 10047 eladó beköltözhető ház. Kecskemét. Kuruc krt. 23. FrdgVJödnl hétköznap du. 5- érátől. Arnád krt. 15. TV. em. 13. Vasárnap a helyszínen. 17160 EGY hold szőlő kis villával eladó. Kecskemét. Felsőcsalá- nos 51. 1-es autóbusz végállomásától 3 perc Járás. Érdek- • ődn1 lehet Kecskeméten a? Alföldi Cipőgyár portáján is. 17146 KÜLÖN bejáratú szoba kiadó. Kecskemét, Körösi hegy 129. 9883 ALLAMI Gazdaságok V.. Tsz- ek részére Kecskeméten borkóstolónak helyiséget és személyzetet tudok biztosítani. Alánlatokat Megbízható” Jeligére a kiadóba kérek. 17251 ELVESZETT vasárnap este 6 órakor, 2-es buszon egy női Doxa aranykaróra. Becsületes megtaláló 1000 Ft jutalom ellenében adja le, Kecskemét. Rendőrfalu Gubányi" Mihály u. 8. Araczki GvörgvnA 10094 ELCSERÉLEM Baja központjában levő egvszoba komfortos, közművesített lakásomat kecskeméti hasonlóért, vagy két- szoba összkomfortos lakásért. Érdeklődni Kecskeméten Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Halasi út 12. Telefon: 27-68. Ralla. Baján Oravecz József, Bafa, Béke tér 11. Telefon: 8-72. 10071 ÉLSZALADT egy deres kanca 1ó. Nagykőrös, 2 járás Száraz dűlő 34. szám alól: Udvardi Ferencéktől. A visszahozó, vagy nvomra vezető illő Jutalomban részesük _________10097 K ÜLÖN beláratú bútorozott szoba igényes házasnámak kiadó. Kecskemét Méhesfalu, úi uc7tás. Érdeklődni Csonka-holtban. 10129 CIROKSEPRÜT feléből kőtök. Fecskémét, Nagykőrösi utca 30. 10130 KERESEK 2 plusz 3 vagy 2 plusz 2 szobás, kétrendbeli beköltözhető családi házat, vagy közeli villát, egyik rész, esetleg cserével is megoldható. — Ajánlatokat: — , ös-szeköltözés 13 201” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe._________10059 A VAROS belterületén nagyobb méretű, külön beiáratú szobát keresek albérletbe, 3 felnőtt részére. Aiánlatokat: Kecskemét, Állami Pincegazdaság gondnokához kérek. (Színházzal szemben.) __________10082 H OSSZÚ menyasszonyi ruha kölcsön kapható. Kecskemét Hosszú utca 2. 10093 KÖLT SEC. MEGTÉRÍTÉSSEL keresek egy vagy 2 szobás lakást. Ajánlatokat „Készpénz 13 239” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 10105 24 ÉVES, komoly, értelmiségi férfi, hozzáillő leány ismeretségét keresd házasság céljából. Fényképe« leveleket „Harmonikus élet 13 222” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 10090 56 ÉVES, 176 cm magas, özvegy értelmiségi férfi, berendezett öröklakással, havi 3000 Ft jövedelemmel keresi egyedülálló gyermektelen, egészséges, jól szituált, legalább hasonló adottságokkal rendelkező. nem dohányzó, érettségizett özvegyasszonv vagy haladon ismeretségét házasság céliából 46 éves korig. Telt- karcsúak és kecskemétiek előnyben. Fénvképe«? vé1a«zo- kat ..Otthonomba várom 13 2*,6” ieligére a Kecskeméti M»™ar TTlr-rtot 10102 Műszaki munkát végző vállalat meghatározott időre, irndahelviségnek vilócos üres szobát keres. Ajánlatokat „Félfogadás nincs, 13 154” jeligére a kecskeméti Magvar Hirdetőbe kérjük. 9991 A Bajai Lakberendező Ktsz XII. 10-től XII. 20-ig terjedő időben a Baja. Alföldi utca 6. szám alatti központi raktárában kiárusítást tart az elfekvő készleteiből! Eladásra kínálja fel az elfekvő villany-, víz-, fűtésszerelési, építési és egyéb anyagait, megegyezés szerinti áron. A megvásárolt anyagok a lakosság részéről készpénzfizetés ellenében, vállalatok részéről inkassó útján is, azonnal átvehetők. Munkanapokon reggel 7-től 14 óráig. Telefon: Baja. 106. 10 125