Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek | MáGVAR S?OCfALISTA MUNKÁSPÁRT ßÄCS'-KISKU/i MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Lesz nyereségosztás Jól gazdálkodnak a tanácsi vállalatok Még egy hónap van hátra az új gazdaságirányítási rendszer első esztendejéből. Sokan, tartottak annak ide­jén a reform életbelépésé­től és okkal. Hiszen az el­múlt 11 hónap, az önállóbb, hatékonyabb cselekvés idő­szaka volt, s ez alatt bizo­nyítani kellett. Megyénk tanácsi ipara bi­zonyított. A legfontosabb mutatószám, a jövedelme­zőség is igazolja ezt A me­gye tanácsi könnyűipara az év első kilenc hónapjá­ban 11,9 százalék nyeresé­get ért el. Természetesen a vállalatok között lényeges eltérések vannak. Van olyan — mint például a Bács-Kiskun megyei Ce­mentipari Vállalat — amely 4 százalékos, s volt olyan, amelyik — mint a Tőzegkitermelő és Talajerő- gazdálkodási Vállalat 23,2 százalékos jövedelmet tu­dott felmutatni. Természetesen ezek a szá­mok nem nyújtanak még tiszta képet a dolgozók kö­zött felosztható nyereség­alapra vonatkozóan. Míg ugyanis például a Dunave- csei Vegyesipari Vállalat csak 20,3 százalékos válla­lati jövedelmet tudott elér­ni az év első 9 hónapjá­ban, a Tőzegkitermelő 23,2 százalékával szemben, a fel­osztható nyereség szem­pontjából mégis a dunave- cseiek vannak kedvezőbb helyzetben. A tőzegkiterme­lő ugyanis rendkívül magas fokú gépesítettséggel — az ország legkorszerűbbben felszerelt tőzegbánya válla­lata — rendelkezik. Ebből következik, hogy nagyobb összegeket is kell fordíta­nia a vállalati nyereségből a termelés folyamán el­használódott eszközök pót­lására. Megállapíthatjuk, hogy a tanácsi vállalatok mind­egyike tudott élni a na­gyobb önállósággal, jól gaz­dálkodott és tud nyeresé­get osztani dolgozói között. A Bács-Kiskun megyei Mű­anyag és Gumi Feldolgozó Vállalat többek között si­kerrel állt át a textilipari műanyag csévék gyártásá­ra, amelyből igen jelentős megrendeléseket kapott. A A Nyomdaipari Vállalat az egyébként is nyereséges faltkarton gyártását tudta nagymértékben növelni. A Kiskunmajsai Drótfonat­gyártó Vállalat az elmúlt évihez viszonyítva kétsze­resére emelhette termelé­sét, annyi megrendelést ka­pott. Kiemelkedő eredményt ért el a Dunavecsei Ve­gyesipari Vállalat, amely igen jó együttműködést ala­kított ki a vasipari üze­mekkel. Nehéz dolga volt viszont a Bács-Kiskun me­gyei Textilfeldolgozó Vál­lalatnak, amely többször anyaghiánnyal, jó néhány­szor pedig megrendelés­hiánnyal küzdött. Am ve­zetőinek, s dolgozóinak erő­feszítései, eredménnyel jár­taik, ez a vállalat is oszt­hat majd nyereségrészese­dést, hiszen a jövedelmező­ség 4,9 százalékra alakult. Nem mondhatjuk el ugyan­ezt a Kiskunhalasi Gépipa­ri Vállalatról, amely nem használta ki a rendelkezés­re álló helyiségeket, eszkö­napban is igyekeztek jöve­delmezően gazdálkodni. A legtöbb vállalat annak az árunak a termelését növel­te leginkább, amely a leg­nagyobb nyereséget hozta számára. Hozzásegítette eh­hez az üzemeket az is, hogy az elavult, korszerűt­zöket és lehetőségeit a na- let árucikkek gyártását be­gyobb arányú termelésre. A tanácsi könnyűipari vállalatok nemcsak az első három negyedévben, hanem az azt követő elmúlt két hó­szüntették, a nem egészen profilba vágókét pedig csökkentették, illetve átad­ták más vállalatoknak. N. O. Húszéves az állami mezőgazdasági gépjavító szervezet Szombaton a MEDOSZ székházában ünnepséget tartottak abból az alkalom­ból, hogy az állami mező- gazdasági gépjavító szerve­zet az idén ünnepli fenn­állásának 20. évfordulóját. Kovács István, a ME­DOSZ főtitkára elnöki meg­nyitójában elmondta, hogy a gépállomások megalkulá- suktól kezdve beváltották a hozzájuk fűzött reménye­ket és a falu fontos műsza­ki-technikai bázisát jelen­tették. A gépállomásokból kialakított javító állomások új kapcsolatot teremtettek dolgozóinak. a termelőszövetkezetekkel. Ezután dr. Dimény Imre tartott ünnepi beszédet. El­mondta a gépjavító szerve­zet fejlődésének egyik leg­fontosabb szakasza tavaly kezdődött meg, amikor az állomások fokozatosan át­tértek a szakosított iparsze­rű javítási rendszerre. A to­vábbiakban mindinkább előtérbe kerülnek a terme­lés belterjességének fokozá­sával összefüggő feladatok. A miniszter ezután kitün­tetéseket adott át a gépja­vító szervezet legjobb mun­kát végzett vezetőinek és Brigádok a szocialista címért A tavalyinál többen versenyeznek A Kommunisták Magyar- országi Pártja megalakulá­sának évfordulója jó alkal­mid kínálkozott a vállala­toknál, gyárakban arra, hogy értékeljék a jubileu­mi munkaverseny eredmé­nyeit A tavalyi másfél ezer szocialista címért küzdő brigáddal szemben az idén mintegy kétezret tartanak számon. Közülük több mint ezer, munkája alapján, el­nyerte már a szocialista címet A Bajai Férfifehémemű Gyárban az üzemi átszer­vezés következtében újjá­alakultak a kollektívák is. A szocialista kötelezettség­vállalások teljesítése hoz­zájárult például ahhoz, hogy a selejt aránya 2 szá­zalékra csökkent. A dolgo­zók társadalmi munkában tartják tisztán a műhelye­ket csarnokokat. Sőt, szé­pítették a várost is. Segí­tettek a strand kikövezésé­ben és serénykedtek a für­dőhöz vezető bekötőút ké­szítésekor. A Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyárában az év utolsó hónapjaiban kíván­ják pótolni az évközi anyaghiány miatti lemara­dást, s teljesíteni a többlet- vállalásokat A 2-es mű­helyben ennek megfelelően felajánlották, hogy 400 ezer forintnyi értékkel tetézik meg tervüket A szocialista brigádok versenymozgalma a KMP megalakulása évfordulójá­nak elmúltával a jelek sze­rint nem veszt hatékonysá­gából, lendületéből. Űjabb szocialista kötelezettség­vállalások születnek a Ta­nácsköztársaság kikiáltásá­nak jubileumára, s továb­bi brigádok alakulnak meg A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyárából érke­zett például a hír, hogy el­múlt hetekben újabb nyolc brigád jött létre. H. F. XXIII. évf. 282. szám 1968. december 1. VASÄRNAP Arat 1 forint Megvan a lehetőségünk a mezőgazdasági ter­mékek külföldi elhe­lyezésére Beszélgetés Darvas László külkeres­kedelmi miniszterhez lyettessel a 2. oldalon Lengyel tájakon Élménybeszámoló úti­rajz L része: Poznani változások a 2. oldalon Tárgyalóteremből Szándékos emberölés Kísérletről szól a FORR AZ INDULAT című tudósítás (4. oldal) Riportutakon (5. oldal) Kíváncsi fotokamcra (8. oldal) i Elkezdődött a negyedik általános nagy offenzíva SAIGON (MTI) Az AFP francia hírügy­nökség a DNFF rádiójára hivatkozva jelenti, hogy a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front pénteken este napiparancsban álta­lános támadást rendelt el november 30-tól kezdődően. A napiparancs szerint a szabadságharcosok „minde­nütt” általános támadást hajtanak végre, amelyet a parancsnokok együttes ülé­sén határoztak el. Saigoni tájékoztatások szerint a szabadságharco­sok több helyen is nagy­méretű csapatösszevonáso­kat hajtottak végre. A sai­Uj gyümölcsös születik Kajszist, cseresznyést, meggyest 75 holdon telepí­tenek az idén az izsáki Aranyhomok Tsz-ben. A kajszicsemetéket 30 holdon már eltelepítették a tavasz- szal. A munkát folytatják, s mire a tél beáll, az utol­só kisfa is földbe kerül. A felvételen: a gazdaság nő- brigádja szorgalmasan ül­teti és kötözi be a fákat. Az új gyümölcsössel a kö­zös gazdaság nagyüzemi ül­tetvénye 345 holdra növek­szik. Az utolsó holdakról A hét végére ismét befe­jeződött egy sor őszi munka a megye közös gazdaságai­ban. Mindenütt elkészültek a napraforgó betakarításával, közel 7 ezer hold termése került elszállításra a fel­dolgozó üzemekbe. A ter­melőszövetkezetekben a kedvezőtlen időjárás elle­nére sikerült biztosítani a téli tömegtakarmányt. Több mint 17 ezer hold silókuko­ricát takarítottak be, a napraforgó a répafej és a cirokfélék mellett ezzel 320 ezer köbméter silóiért töl­töttek meg. Ez ugyan a ta­valyinál valamivel keve­sebb, de feltétlen jobb mi­nőségű, nagyobb tápanyag­tartalmú. Egyes gazdasá­gokban, különösen a kalo­csai önözőfürt területén, az igényeket jóval meghaladó termést takarítottak be. így nagyobb mennyiséget értékesíteni is tudnak. Cukorrépából már csak jelentéktelen, néhány hol­das területek betakarítása van hátra, a kukoricatörés pedig befejeződött. A jobb talaj előkészítés az intenzív gazdálkodás egyik alapja. Szövetkezeteinkben az idén több tízezer hold­dal nagyobb területen vé­geznek mélyszántást, mint az előző években. , goni rezsim katonai pa­rancsnoksága — folytatja az AFP — kijelentette, hogy Saigon felkészült a negyedik általános nagy offenzívára. A saigoni rend­őrség véleménye szerint az utóbbi napokban több mint ezer szabadságharcos szi­várgott be a fővárosba. HANOI A VDK külügyminiszté­riumának szóvivője szom­baton reggel közleményt adott ki, amely elítéli és leleplezi az amerikaiak legutóbbi légitámadását az észak-vietnami Quang Binh ellen, továbbá az amerikai haditengerészet terrorak­cióit, amelyeket a demilita- rizált övezet déli részében hajtott végre. „Zöldsapkások“ az HSZK-ban Az AP hírügynökség mértékadó forrásokra hi- vatkozva közli, hogy az Egyesült Államok a jövő év elején a gerillaháború céljaira kiképzett, hírhedt „zöldsapkások” néhány ala­kulatát Nyugat-Németor- szágba vezényli. E lépés­nek az a célja, hogy az USA fokozza az NSZK-ban állomásozó fegyveres ala­kulatainak erejét. Mint ismeretes, a „zöld­sapkások” túlnyomó része ma Dél-Vietnamban tar­tózkodik és ott a védtelen falusi lakossággal szemben elkövetett kegyetlenkedé­sekkel tették magukat gyű- löltté. ■ ""

Next

/
Thumbnails
Contents