Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-14 / 267. szám
Jó versenyt hozott az úttörőolimpia megyei birkózó dön;öje Vasárnap mintegy 70 indulóval Kecskeméten, a Bányai Júlia Gimnáziumban rendezte meg a megyei TS és a megyei Űt- törőszövetség a IV. téli úttörőolimpia megyei birkózó döntőit. A verseny kisebb zökkenővel indult, mert a rendezők elfelejtették kibérelni a Bányai Júlia Gimnázium tornatermét, végül 10 óra után mégis elkezdődhetett a küzdelem, amely színvonalas és jó versenyt hozott. Itt volt a megye valamennyi számottevő birkózószakosztálya — szám- szerint hatan — csupán a félegyházi, kiskőrösi és a lajosmizsei fiatalok maradtak távol. Az úttörőolimpia megyei döntőjének eredménye: 29 kg: 1. Kállai (KTE), 2. Bábel (Kunszentmiklós). 32 kg: (6 ind.) 1. Pullai (KTE), 2. Sárközi (KTE), 3. Németh (KTE). 35 kg: (10 ind.) 1. Németh I. (Kunszentmiklós), 2. Piros (KTE), 3. Rapcsák (Kunszentmiklós). 38 kg: (7 ind.) 1. Sárközi F. (KTE), 2. Török (Tiszakécske), 3. Mihajlo- vics (Baja). 41 kg: 1. Pullai I. (KTE), 2. Hajnal (KTE), 3. Zilahi (KTE). 45 kg: (8 ind.) 1. Kocs Tibor (KTE), 2. Balázs (Kunszentmiklós), 3. Hirsch (Soltvadkert). 49 kg: 1. Zsirka (Kunszentmiklós), 2. Tenke (Kunszentmiklós), 3. Zsákai (KTE). 53 kg: 1. Kóré (Tiszakécske), 2. Bíró (Kunszentmiklós), 3. Szalai (Kalocsa). 58 kg: (6 ind.) 1. Besenyi (Kunszentmiklós), 2. Illés (Tiszakécske), 3. ISzabó (Kalocsa). Nehézsúly: 1. Kiss (Tiszakécske), 2. Fruktusz (KTE), 3. Fekete (Baja. Pontverseny: 1. KTE (edző: Garaczi Sándor) 40 pont, 2. Kun- szentmiklósi Vasas (edző: Kovács Sándor) 28, 3. Tiszakécske (edző: Antal Pál) 16 pont, 4—5. Kalocsai VTSK, Bajai Fatömegcikk 2—2 pont, 6. Soltvadkert 1 pont. A versenyen első három Jubileumi csdgáucsverscmj külföldi résztvevőkkel helyezést elért birkózók, valamint a nyolc indulót meghaladó súlycsoportokiban a 4—5. helyezettek részt vehetnek a december elején Szegeden sorra kerülő területi bajnokságon. ' 15. sz. MÁV—Békéscsaba HOGYAN TIPPELJÜNK 1. Vasas—Ü. Dózsa 2. x, 1 2. DVTK—Ferencváros 2 3. Dunaújv.—Egyetértés 1, x 4. Bp. Honvéd—Tatab. 1, x 5. Videoton—Salgótarján 1, x 6. Ózd—Komló 2, x 7. BVSC—Kecskemét 1, x 8. Pécsi B.—Bp. Spart. 1 9. Kisterenye—Szf. MÄV x, 2 10. K. KFSE—Saig. KSE X, 2 11. Atalanta—Bologna 1 12. Torino—Juventus x, 1 13. Pisa—internazionale 14. Veszprém—ZTE 2, x 1, x Röplabda Zalaegerszegi TE—Kinizsi SE 3:0 (10, 2, 6) NB I-es férfi mérkőzés. Baja, v.: Moln6r. Kinizsi SE: Tóth B., Tóth T., Béres — Krém, Gara- buezi, Varga. Alacsony színvonalú mérkőzés. A Kinizsi alig tudott valami ellenállást kifejteni a jól ütő ZTE-vel szemben. Ez volt a bajai csapat utolsó NB I-es mérkőzése. Kitűnt a ZTE-ből Kiss, Sümegi, Váczi, a bajai csapatból Tóth B. és Béres. Kecskeméti Volán—Cskalov SE 3:2 (10, —13, 11, —14, 8) KECSKEMÉT város • 600 éves jubileumi ünnepség- sorozatának befejező és egyben a legnagyobb szabású nemzetközi sporteseménye lesz a szombat-vasárnapi nemzetközi egyéni cselgáncsverseny. A RÉSZLETEKRŐL Király József, az MTS városi sporttanácsának elnöke tájékoztatott bennünket. — A jubileumi sportver- eenysorozatunkat befejező cseigáncsverseny a sportág idei legnagyobb eseményének ígérkezik — mondta. — A két neves külföldi egyesület, a Bosna Sarajevo és a Dinamo Berlin cselgáncsozóin kívül itt lesz a teljes magyar élgárda, a Tatabányi kivételével minden NB I-es csapatunk — az Újpesti Bózsa, Bp. Egyetértés, Bp. Honvéd, Bp. Spartacus, MTK, a Közgazdasági Egyetem és - természetesen a Kecskeméti Dózsa — valamennyi versenyzője. Az öt súlycsoport 1—3. helyezettje Kecskemét város 600 éves jubileumi emlékveretét kapja, a győzteseknek pedig pompás tiszteletdíjat ad a rendezőség. A KÜLFÖLDI sportolók már pénteken megérkeznek Kecskemétre és délután a városi tanács dísztermében Újvári Lajos vb-elnökhe- lyettes fogadja a vendégeket. Szombaton délelőtt az Aranyhomok különtermében lesz a technikai értekezlet, majd délután 5 órakor a Felsőfokú Gépipari Technikum nagytermében kezdődik és vasárnap reggel 9 órakor folytatódik a nemzetközi verseny. Az eredményhirdetés előreláthatólag a déli órákban lesz. SiltKiK A Kecskeméti Építek az NB l-fcei Jól működik a Volán „sánca”. NB Il-es férfi mérkőzés. Kecskemét, v.: Kovács. Nagy iramú, izgalmas mérkőzést hozott a kecskeméti rangadó és kissé szezon végi játékot. A Volán jobban bírta erővel. Bajai Fehérneműgyár—Kaposvári Dózsa 3:0 (5, 5, 9) NB II-s férfi mérkőzés. Baja, v.: Molnár. Baja: Huber, Ottentál, Jéger — Kovács J., Tüske dr., Bodrogi. Csere: Illés, Várszegi, Edző: Kovács István. Mélykút—K. Tűzálló 3:2 (—8, 7, —7, 9, 14) Szép mérkőzésen, nagy ieeütésekkel nyert a bajai csapat. Kitűnt: Tüske dr., Bodrogi. Kovács J. Az NB II-ben is befejeződött a küzdelem. A bajai csapat a 3. helyen végzett. NB Il-es női mérkőzés. Mélykút, 100 néző, vezette: Tarr. Hatalmas iramú mérkőzésen másfél órás küzdelemben rendkívül szorosan alakult az eredmény. Végül is a lelkesebben játszó A kosárlabda Országos Ifjúsági Kupa döntőjébe jutott a Bajai Vízügy férfi- esapata. A képen balról: Bacsfai Gyula csapatvezető, Rutay, Kancsár, Bováno- Vlrs, H. Kovács, Somlyai, Bácskai és YVeidinger Dezső edző. Alsó sor: Rigó, Komlósi, Varga, Pintér és Kovács, mélykúti lányok meg tudták fordítani a mérkőzés állását és ezzel a végső győzelmet is megszerezték. Kecskeméti Építők—* Miskolci VSC 8:2 (2) Az első helyezett és a sereghajtó csapat Kecskeméten lejátszott találkozóján szép küz„ delemben, bajnokaspiránshoz méltó, meggyőző játékkal nyert az Építők együttese. Részletes eredmények: Navarovszky—Királyházi 1:0, Tábor—Puhl 1:0, ifj. Virág- Móré 1:0, Nagy—Vékony 0,5:0,5, Körösi II—Makó 1:0, Törteid— Orosz függő Kalmár—Bercelly függő, Balázs—Kaposi 0:1, Szemző—Könyves 1:0, Kádár— Nácsa 1:0, Miklós—Zimonyi 1:0, Kun—Király 0,5:0,5. A két függőállás Törteid és Kalmár részére előnyösebb, így a győzelem aránya még nőhet. A XII. forduló további eredményei: Vasas Turbó—Szegedi VSE 8,5:3,5. Pedagógus—Postás 7:5, Miskolci Spartacus—Debreceni EAC 6:6, Csepel—Testvériség 8:4, — Ganz-MA VÁG—Szentes 7,5:4,5, — Salgótarján—Szegedi Ruha 7:5. Az NB II. Keleti csoport állása K. Építők Csepeli Vas. 12 Szegedi VSE 12 Bp. Postás Debr. EAC Bp. Pedagóg. 12 Szentesi Sp. 12 Szeg. Ruha. 12 Bp. Vas. T. 12 Ganz-MÁV. Salg. Kohász 12 Miskolci Sp. Misk. VSC A Kecskeméti Építők csapa, ta az utolsó forduló eredményétől függetlenül már megnyerte a bajnokságot és bejutott az NB I.be! A Bajai Spartacus SK csapata az NB II-ben! Folyó hó 8—ll-ig Baján játszották le a megyei bajnokcsapatok körmérkőzéseinek egyik jsoportját, melyen megyénk szí. neit a Bajai Spartacus képviselte sikerrel, az NB II-be jutott ! A végső sorrend: 1. Bajai Spartacus, 2. Makói Vasas, 3. Szekszárd, 4. Komló. Az osztályozó részletes lefo. lyását, eredményeit és értékelését jövő csütörtöki rovatunkban közöljük! Magyarország 6.; a sakkolimpián! A svájci Luganóban befejeződött a XVIII. sakkolimpia, az alábbi végeredménnyel: 12 11 1 — 94,5 (2) 12 7 3 2 82 12 7 3 2 80 12 6 2 4 77,5 12 5 4 3 73,5 12 5 4 3 71 12 3 1 8 70 12 3 3 6 69 12 3 2 7 68 12 7 1 4 67,5 12 3 1 8 64,5 12 4 1 7 61,5 12 2 2 8 59 (2) 1. Szovjetunió 39,5 2. Jugoszlávia 31 3. Bulgária 30 4. Egyesült Államok 29,5 5. NSZK 29 6. Magyarország 27,5 7. Argentína 26 Románia 26 9. Csehszlovákia 24,5 NDK 24,5 11. Lengyelország 23 12. Dánia 21 13. Kanada 19 14. Fülöp-szigetek 13,5 Birkózás Vasárnap Szentesen, országos jellegű ifjúsági birkózóversenyen indultak a KTE versenyzői. A 63 kg- ban ifj. Garaczi Sándor megszerezte az első helyet és ugyancsak első lett a 70 kg-os súlycsoportban Tollas Imre. • Szombaton és vasárnap Kecskeméten rendezik a felnőtt kötöttfogású birkózó CSB második fordulóját. Négy csapat — a Dunaújváros, a Győri Dózsa, a Szamuely SE és a Kecskeméti TE — vesz részt a küzdelemben. A mérkőzések szombaton délután 5 órakor és vasárnap reggel 10 órakor kezdődnek a Bányai Júlia Gimnázium tornatermében. Fegyelmez a Dézsa elnöksége A Kecskeméti Dózsa Sportkör elnöksége az elmúlt vasárnapi mérkőzés során a közönséggel szemben tanúsított sportszerűtlen magatartás miatt kalória- és prémiummegvonással büntette Rozgonyi (Rogits) János, Fajt László és Jósa Miklós labdarúgókat. Eladó 2 db Zetor 25-K traktor, 1 db. Zetor—3011 traktor. A gépek üzemképes állapotban vannak, s bármikor megtekinthetők a tsz központi majorjában. Ár megegyezés szerint. Cím: Kossuth Mgtsz, Solt, Kossuth L. u. 81. sz. Telefon: 60. sz. 9257 Rovatunknak nyilatkozott az olimpiáról Navarovszky László, a Magyar Sakkszövetség szak. felügyelője: „Az olimpia előtt úgy éreztük, csapatunk híven a régi hagyományokhoz előkelő helyen végezhet, dobogóra kerül. Nem sikerűn. Igaz, az 56 Induló ország közül sók elégedett lenne a 6. helyezéssel. Válogatottunk azonban elért eredményénél jóval többre ké. pes. Sok mérkőzésen ért bennünket váratlan csalódás. Portisch nagymester igazolta kivételes klasszisát, több mint hetvenszázalékos teljesítményt nyújtott. Hét nemzetközi nagymesterrel mérkőzött a döntőben az első táblán, négyet legyőzött, kettővel döntetlenre játszott, s csak a jugoszláv Gligorlcstól szenvedett veresé, get. 12 játszmából 8,5 pontot szerzett! Utána a veterán Bar- cza következik, aki nagyon megbízhatóan versenyzett, teljesítményéről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Lengyel ötvenöt szá. zalékos teljesítményt nyújtott. Csomtól egy kicsivel többet vártunk. Bllek és Szabó mesz- sze a várakozás alatt szerepeltek, hét-hét játszmát vívtak. Ezekből Bilek 2,5, míg Szabó 2 pontot szerzett. Ha ők ketten csak átlagformáju. kát nyújtják, csapatunk akkor is legalább a 3. helyen: végez!” Mai rovatunkban az NB 1.4 be jutott Kecskeméti Építők csapatának két játékosától mutatunk be egy-egy partit: Könyves Szemző (Misk. VSC) (Kecsk. Ép.) Kecskemét, 1968. XI. 1«. 1. e4, e6 2. Hf3, d5 3. ed:, 4. d4, Fd6 5. Fg5, He7 6. Hc3, c6 7. Fd3, 0—0 8. 0—0, Í6 9, Fd2, Fg4 10. h3. Fh5 11. Fe2, Hd7 12. a3, Be8 13. Bel, b5 14. b4, Hb6 15. g4, Ff7 16. Fd3, Fg6 17. Hh4, Hc4 18. Fc4:, be: 19. Hg6:, Hg6: 20. Be8:f, Ve8: 21. VÍ3. Hh4 22. Vhl, Vg6 23, Hd5:, Vc2: 24. Fe3, Be8 25. Hf4, Vc3 26. Bel, Be3: 27. Bc3:, Bell 28. Kh2, Ff4:t 29. Bg3, Fg3:f 30. fg:, Bhlrf 31. Khl:, c3 és világos feladta, Makó Körösi II. (Misk. VSC) (Kecsk. Ép.) Kecskemét, 1968. XI. 10. 1. e4. Hc6 2. Hf3, e6 3. d4, d5 4. e5, Hge7 5. b3, HÍ5 6, Fb2, Fd7 7. Hbd2, h5 8. Fd3, Hce7 9. Ve2, Hg6 10. Ff5:, ef: 11. Ve3, Fb4 12. a3, Fe7 13. c4, Fe6 14. Bel Vd7 15. g3, h4 16, Ke2, f4 17. gf:, Bh5 18. He5, Hf4:t 19. Vf4: Fg5: és világos feladta. HÍREK — Befejeződött Kiskőrösön á község fennállásának 250. év. fordulója tiszteletére rendezett emlékverseny, melyet 14 Induló közül Szabó László nyert meg. t Gímes György Baja járási I. o. labdarúgó- bajnokság végeredménye 1. Cs. Tsz SK 18 13 4 1 50:13 30 2. Nb. TSZ SK 18 11 3 4 36 :30 25 3. B. Kism. SK 18 9 4 5 47:29 22 4. B. Vasas 11. 18 8 5 5 40:22 21 5. Érs. TSZ SK 18 8 3 7 29:25 19 6. Sükösd SK 18 7 4 7 38:42 18 7. Bajai Fsz. 18 6 1 11 35:37 13 8. M. Tsz SK 18 6 1 11 21:33 13 9. D. TSZ SK 18 5 2 11 20:52 12 10. B. Tsz SK 18 3 1 14 22:55 7 Feljutott a Csávolyi Tsz SK csapata A járási tartalékbajnokság végeredménye 1. B. V. Ifj. 18 16 1 1 110: 5 33 2. Sükösd SK 18 14 1 3 85:20 29 3. B. K. SK 18 12 — 6 73:38 24 4. Cs. Tsz SK 18 10 2 6 47:30 22 5. N. Tsz SK 18 8 2 8 32:79 18 6. Bajai Fsz. 18 7 1 10 37:67 15 7. D. Tsz SK 18 7 — 11 36 :79 14 8. É. TSZ SK 18 4 3 11 37:52 11 9. M. Tsz SK 18 3 2 13 23:70 8 10. Bb. Tsz SK 18 2 2 14 11:91 6 Járási n. o. labdarúgóbajnokság végeredménye: 1. Kinizsi SE 12 12 ------ 74 : 9 24 2. Sz. Tsz SK 12 6 1 5 17:2113 3. B. Tsz SK 12 6 1 5 14:20 13 4. Cs. Tsz SK 12 4 4 4 14:21 12 5. T. Tsz SK 12 4 2 6 23:73 10 6. M. Tsz SK 12 2 3 7 16:29 7 8. F. Tsz SK 12 1 3 8 16:41 5 Felsőbb csoportba került: a Kinizsi SE. Mindhárom csoportban az el. só három helyezést elért csapat érem díjazásban részesült.