Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-12 / 265. szám

1968. november TZ, kedd 5. oldal Drágszéliekkel a Vajdaságban (1.) Találkozás a közönséggel Gyalogolni jó — írta egy­kor Móricz Zsí gmond. Utaz­ni jó — írták, mondták már nagyon sokan. Látni messzi tájakat, távoli emberek éle­tébe belelátni, megismerni fokozatosan a világot. Jó egyedül bolyongani idegen városok színes forgatagá­ban, ám még jobb egy iga­zi közösség tagjaként él­vezni a változatosságot, az élményeket. A drágszéli népi együttes ilyen igazi közösség. Fel­oldódik, felszabadul, felvi­dul köztük az ember. Az a néhány nap, amit velük töltöttem jugoszláviai ven­dégszereplésük alkalmával, sokáig emlékezetes marad számomra. Suhan a busz a határ fe­lé, elmaradoznak a fák két­oldalt, szikrázik a levegő. Elérjük a határt — Jugoszláviában va­gyunk Feri bácsi? — kér­dezi valaki, de a válaszra már nincs idő: a busz nyi­tott ajtajában feltűnik a fogadásunkra megjelent küldöttség. Virágcsokrok, kosarak tele süteménnyel, italokkal. Együtt megyünk veTűk tovább. Palics-fürdő, Sza­badka, Bajmok, Stara-Mo- ravica. Megható kép: a művelő­dési ház előtt felsorakozott magyarruhás lányok. Ismét virágok: mindenkinek egy egész csokor, (ötvenhatan vagyunk.) ízlésesen díszített nagy­terem, felirat: Üdvözöljük magyarországi vendégein­ket! Beszéd, ahogy ilyen­kor lenni szokott. Az Ady Endre kultúregyesület el­nöke beszél, majd a mi ne­vünkben Brachna János, a MÉSZÖV elnöke, örül a harmadik éve tartó kapcso­latnak és közvetlen szavak­kal fejezi ki mindannyiónk érzéseit, gondolatait. A helybeli lakosokhoz szállásolják el a népes együttest. A jó moravicaiak a kiadós ebéd után öröm­mel viszik magukkal a ne­kik jutott vendéget. Van aki kettőt is vállalt. Viszik a kedves magyar- országi vendéget, mintha valami drága kincsre lel­tek volna. És ki nem fogy­nak a beszédből, kérdezés­ből. Este szereplés Topolyán. (Itt született, itt töltötte gyermekkorát a költő, Fe­hér Ferenc. Itt fogantak legszebb, legmaradandóbb versei.) Kezdődik az előadás. Hatszáz néző, telt ház. Izga­lom. Beros Ferenc, az együttes vezetője, aki „ci­vilben” tanácselnök Drág- szélen, most egészen más oldalról mutatkozik be: konferál. Közvetlen, baráti hangja megfogja a hallga­tóságot. És ekkor beüt a menny- kő. Ezt szó szerint kell ér­teni: vihar van, villám csap valahol a vezetékbe, meg­szakad az áram. „Elmegy” a világosság és nem is jön vissza, csak az előadás leg­végén, az utolsó szám után. Megtartották az előadást mégis — sötétben. Ez fur­csán hangzik, tudom, én sem láttam még ilyet. Elő­kerültek az egyik tánc­számhoz odakészített gyer­tyák és folyt tovább az elő­adás. És mekkora sikerrel? (Folytatjuk.) Varga Mihály A választók bizalmából Két munkásőr apja Néhány nappal ezelőtt Csikérián a 20. számú já­rási választókerület polgá­rai jelölő gyűlésre jöttek ößsze, hogy az elköltözés folytán megüresedett egyik tanácstagi tisztséget betölt­sék. A Hazafias Népfront ja­vaslatára a választópolgá­rok egyhangúlag Károlyi Ferencet, a Kiskunhalasi Járási Tanács V. B. meg­bízott titkárát fogadták el jelöltüknek. Amikor szá­mára előlegezték a bizal­Megvitatták a termelőszövetkezetek Ä Kecskemét Kiskunfél- egyháza_ Környéki Terme­lőszövetkezetek és Terme­lőszövetkezeti Csoportok Területi Szövetségének kez­deményezésére hétfőn dél­előtt tanácskozást tartottak Kecskeméten. A megbeszé­lésen részt vettek Kecske­mét és Kiskunfélegyháza város, valamint a két járás párt és tanácsszerveinek mezőgazdasági _ osztályveze­tői. Megvitatták a közös gazdaságok szeptember 30-i fordulóponttal készült ez évi mérlegbeszámolói alap­ján levonható következteté­seket, a termelőszövetkeze­tek tevékenységi körének bővítési lehetőségeit. Kü­lön napirendként szerepel­tek a munkaverseny eddi­gi eredményei, valamint a felvásárló és feldolgozó vállalatokkal történő jövő helyzetét évi szerződéskötések előké­szítésével kapcsolatos tár­gyalások. mat, választásuk arra ér­demes közéleti emberre esett. Károlyi elvtáns a ta­nácsok megalakulása óta dolgozik az apparátusban, gazdag államigazgatási ta­pasztalatok birtokában vég­zi munkáját, s hogy jó ered­ménnyel, azt a néki jutta­tott kormánykitüntetés és az államigazgatás kiváló dolgozója megtisztelő cím is bizonyítja. A választópolgárok meg­győződése, hogy az új ta­nácstag a községi vezető­séggel és a lakossággal egyetértésben hasznosan, eredményesen munkálkodik továbbra is a község gaz­dasági és kulturális fejlő­désének előbbre vitelén. Egyidejűleg a választók számos javaslattal és ta­nácscsal is ellátták a kerü­let új tanácstagját. Vízin Gergely vb-elnök ISukoricával rogyásig ** megrakott vontatók pöfögnek a porzó utakon, távolabb emberek hajla­doznak a zörgő tengeriszá­rak között, csomóba do­bálják az aranyló buzogá­nyokat, a mellettük levő táblán morogva marja a földet a gép. Általános be­takarítás folyik a kiskun- halasi Vörös Október Ter­melőszövetkezet földjein, s ilyenkor sok dolga akad a mezőőrnek. Nem csoda hát, ha nehezen találtuk meg az ötezer holdas területen Ádám Andrást, aki gumi­kerekű kordéval járja a határt. Végül hosszas bo­lyongás után egy útkeresz­teződésnél akadunk össze. Horkanva megáll a friss­vérű ló, András bácsi pe­dig gyakorlott mozdulatok­kal lelép a könnyű jármű­ről. — * * * AA őst azonban, amikor letelepszünk agyar­ló füvekre, nem a mezőőri munkáról beszélgetünk, ha­nem őt vallatom eddigi életéről, sorsának fordulói­ról, családjáról: három fiá­ról, akik közül kettő — csakúgy, mint András bá­csi — munkásőr. — Én húsz esztendeig szolga ember voltam, apám, testvéreim is itt cselédes- kedtek ezeken a földeken, az egykori Kolozsvári-birto­kon — mutat körül egyi mozdulattal a határban. — Marhákat őriztünk, s volt úgy, hogy reggelre kelve belepett bennünket a hó, a kenyerünket baltával kel­lett feldarabolni. De mu­száj volt, mert minden fil­lért meg kellett fogni a nagy családnak. Mögöttünk, a kordét buk- dácsoltatva zöldet keresgél a ló. Időnként közénk tol­ja okos pofáját, s nagy szemeiben ilyenkor minia­tűr kép gyanánt tükröződ­nek a fák, szárkúpok és az egész mező. Látszik, hogy a távoli tanyára most ér­kezik vissza a tejeskocsi, a fáradt szürke nehezen von­szolja a szekeret a harso­gó homokban. Kutyák ker­getnek varjakat, de a ko­mótos madarak az utolsó pillanatban mindig föllib­bennek a sejtelmesen .kék levegőbe s szétterjesztik szurokfekete szárnyukat. — No erről elég ennyi. Még beszélni se szeret az ember azokról az eszten­dőkről. Eltelt, vége van. Negyvenhatban jöttem ha­za a háborúból, s a Ko­lozsvári-birtokból hat és fél holdat kaptam, így a magam gazdája lettem. Nem sokkal később úgy ta­láltuk, hogy jobb lesz kö­zösen. Hatan fogtunk ösz- sze, s 1952-ben megalakí­tottuk a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetke­zetet. Három lovunk volt, s éjszaka, lámpafénynél vetettük a gabonát. Azt mondtam a társaimnak: ha az uraságnál meg tud­tuk ezt tenni, most ma­gunknak miért ne csinál­nánk? A következő évben már negyvenen voltunk ta­gok. * * * Á dám András hosszú évekig elnöke volt a Vörös Októbernek. Az ő érdeme, hogy az ellenfor­radalom idején is együtt maradt a közösség vagyo­na, bár többször megfe­nyegették, hogy így lesz, meg úgy lesz. Ezeknek azt mondta: — Engem agyon­üthettek, de a közösség akkor is marad. Később bocsánatot kértek tőle azok, akik szét akarták zülleszteni a termelőszö­vetkezetet. — Ez az idő jutott eszembe, amikor 1957 ta­Weinírager Adolf kiállítása Szolnokon A szolnoki Aba Novák- teremben kiállítást rendez a Képcsarnok Vállalat W eintrager Adolf vaskúti festőművész képeiből. A kiállítást november 15-én, pénteken délben 12 órakor Ifádasi László, a Bács-Kis- kun megyei Tanács V. B. művelődési osztályvezetője nyitja meg. A művész csak­nem ötven kévét láthatja tárlaton a közönség. 52. így csak a szelídí­tett medvék tudnak ülni: szétterpesztett hátsólábai­kat előrenyújtják és ha­sukra eresztik mellső man­csaikat. A rémülettől meg­dermedt agronómus, aki tán fel sem fogta, mi tör­tént, bűntudatosan elmoso­lyodott, kinyújtotta a kezét és megsimogatta szomszéd­ja meleg szőrmebundáját. A talpaskoma méltányol­hatta ezt a diplomatikus baráti gesztust, mert jóin­dulata jeléül megnyalta új barátja kezét és megcsóvál­ta fejét, közben sűrűn pis­logott apró kis sárga sze­meivel. Az idillnek váratlanul végeszakadt. öt méternyire tőlük kattant a závár: Lu­ka Lukics megcélozta dup­lacsövűjével a medvét. — Ne lőjön! — kiáltotta rekedtes hangon Orocsko. — Nem szabad, Luka Lukics. Ez... ez... ez szelídített medve... — Szelídített?! — kérdez­te hitetlenkedve Hvataj- Muha — Csak nem cirkusz járt itt, vagy tán filmet forgattak? De a medvekomának va­lami nem tetszett ebben a párbeszédben. Nagy szu- szogás közepette ismét négylábra ereszkedett és sietve eltávozott. * Alig egy óra múlva Usz- kov és társai elérték az északi sziklafal lábát. A sűrű erdő majdnem a falig ért. A szokatlanul magas sziklafal miatt ez a kis er­dei zug rejtélyes, mesés lát­ványt nyújtott. Az embe­reknek önkéntelenül eszük­be jutottak Vasznyecov festményei, amelyeket a mester Puskin-mesék alap­ján festett. Mindjárt kilép az őserdőből a varázsló, megcsörgeti aranyláncát a tudós kandúr és megremeg a föld az orosz dalia harci ménjének patái alatt;.. De Uszkov a geológus szemével nézte a világot. Öt mindennél jobban érdekel­ték a kövek. Hogyan kelet­kezett ez az óriás fal, amely ilyen magasra nőtt? Mit rejteget magában? Uszkov lelki szemeivel maga előtt látta a geológiai forradalom távoli napjait, a hegy- és vulkánképződés korszakát. ... Történt egyszer a kö­vetkező. Ringott a Föld. A világ széles térségei fölött remegő láng lobogott és füsttől megfeketedett ég csüngött a nyugtalan Föld fölött. Hatalmas föld alatti lökések remegtették meg a környéket. A föld kérge púposodottri az eladdig a földkéreg mélyében pihenő ősi rétegek fölfelé törtek. A rángatódzó görcsben he­gyek születtek és nyomásuk hatására bőgve vonultak vissza az elsekélyesedő óceánok. A megrepedezett földkérgen keresztül gáz, hamu és magma tört elő. Mint egy óriási dugó, úgy repült a magasba a folyé­kony vulkanikus massza, lenyeste az egyenetlen szik­lákat, köveket dobált ki a hegyek lejtőire, és a kráter üres benöőjében, az alig­hogy megszületett falak kö­zött, fortyogni kezdett a láva. Évszázadok, évezredek teltek el. Lehiggadt a Föld. Kihűlt, megbékélt a vul­kán. A fortyogó láva leüle­pedett az alján, kéreg von­ta be a tetejét; megkezdő­dött lassú pusztulása. Már kavics borította a vulkán déli oldalát, s bizonyos idő múlva a kráter alján meg­jelent az élet. De a kráter alatt, melsze lent, már sok­sok évszázad óta érintetlen a kegyetlen forróság. A me­leg eléri a felszínt, átme­legíti a forrásokat és a pa­takokat, életet ad a mohák­nak, füveknek, bokroknak és erdőknek. És csupán a pompás kőkút északi fala áll évezredek óta kopáran, komoran és barátságtala­nul, mint valamikor a geo­lógiai katasztrófák rettene­tes idején.., A felderítők megálltak a falnál. Borisz párszor rá­ütött a kőre. A falról leha­sadt egy darab. — Eredendő kő, a nagy mélységek gránitja — je­gyezte meg Uszkov. — De ott feljebb a falon más, üledékes kőzeteket is talál­ni. Nézzétek csak, ott fe­ketéink ... Az már pala. A földi rétegeződés története tárul fel itt előttünk, mint egy múzeumban. Sajnos, a mi célunk kissé másmilyen. vaszán Megyeri Józseffel, a tsz akkori párttitkárával bementünk a városi párt- bizottságra Sípos János elvtárshoz, és elmondtuk, hogy fegyvert kellene ad­ni néhány elvtársnak, ne fordulhasson elő többet ilyesmi. Éppen jókor ér­keztünk, akkor szervező­dött a munkásőrség, s mindjárt be is léptünk. Azóta én ott teljesítek fegyveres szolgálatot. Köz­ben megkaptam az öt- és a tízéves emlékérmet és a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát... • * * A több mint tíz év alatt más is történt. Egyesült például a Magyar —Szovjet Barátság és a Vörös Október Termelő- szövetkezet, András bácsi mezőőr lett. De folytassuk a sort. A munkásőrségnek már két fia is tagja: ifjú Ádám András és Sándor. Az előbbi gépkezelő a tsz- ben, az utóbbi pedig állat- tenyésztő a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban. A legkisebb fiú katona, de ha leszerel, ő is magára akarja ölteni az acélkék egyenruhát, s így négy munkásőr lesz az Adám- , családban. — Két lányom már férj­nél van. Az idősebbik Kar­dos Kálmánné, a férje öt­hónapos pártiskolán tanul Kecskeméten. Bezsenyi Sándor, a másik vejem pe­dig rakodómunkás a tsz- ben. Kardos Kálmán egyéb­ként a Kinizsi Termelő­szövetkezetben párttitkár. Szóval így néz ki a mi családunk. Valamennyien becsülettel megállják a munkát. * * , D aba” ismét hozzánk fi kanyarodik a kor­déval, odatolja bársonyos pofáját közénk, mintha azt kérdezné, meddig tart még ez a pihenő. András bácsi föláll, a kalap karimája alól áttekinti a gondjaira bízott határt, aztán elkö­szönünk. A kordé kerekei alól vastag sugárban verő­dik fel a por, s apró csil­lámai sokáig vibrálnak a napfényben. Aztán ló és lovasa beleolvad a rezes messzeségbe. Gál Sándor Ó, de sok mindent olvas­hatunk a Föld történeté­nek eme nyitott lapjairól. De arra gondolni, hogy ép­pen itt találjuk meg a krá­terből kivezető kijáratot) szerintem mégiscsak gyer­meki képtelenség. A fal monolit és meredek. Ha már találunk valamit, ak­kor inkább ott... — S dél­re mutatott. Ljubimov némán bólin­tott, mint aki egyetért Uszkowal. Elindultak hát délnek. Keresztülgázoltak a sűrű bozótokon, kőomlásokon másztak át, gödröket és ki­dőlt fákat kerültek meg. Menet közben igyekeztek nem eltávolodni a szikla­faltól. Valamelyikük néha felmászott egy sziklára vagy fára és körülnézett a környéken. Odafentről az óriási erdő fáinak csak a csúcsai látszottak. Leg­alább két kilométernyire csillogott a tó víztükre fentről nem lehetett jól kivenni a sűrű erdő miatt. Hirtelen kettészakadt az erdő. Az utat patak szelte át. Partjai kopárak voltak, vize vöröses kavicsokon botladozott keresztül. Sok millió buborék képződött a víz felszínén, s halk sister­géssel pukkant szét. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents